Hogy lehet bekerülni a reklámszakmába?

Sokan kerestek meg közületek azzal a kérdéssel, hogy fogjatok hozzá, ha be szeretnétek kerülni a reklámszakmába. Sokan közületek már megpróbálták a dolgot, és friss diplomával a kezükben jelentkeztek ügynökségekhez, aztán meglepve tapasztalták, hogy nem kapnak utánuk két kézzel a cégek. Sokan esnek abba a félreértésbe, hogy ha az államvizsgájuk szín ötös, akkor majd az ügynökségek egymással versenyeznek majd a kegyeikért, és nagyon meglepődnek, amikor az interjún alkalomadtán meg sem kérdezik tőlük az államvizsga eredményét. A reklámügynökségi munka már nem az iskolapad, itt senkit sem érdekel a diploma, csak és kizárólag a tudás, aminek viszont jó része hiányzik, mert az oktatási intézményekben jó esetben elméleti képzést adnak, szemben a gyakorlatival, ami ezerszer fontosabb lenne annál. Az iskolában nem várják el tőlük azt, hogy naprakészek legyenek, még reklám szakirányon is simán végezhet az ember anélkül, hogy tisztában lenne nemhogy a nemzetközi viszonyokkal, de akárcsak a hazaiakkal is. Nemzetközi kampányokat elvétve ismernek, és interjúkon már meg sem meri kérdezni az ember, hogy ki a kedvenc külföldi reklámügynöksége és hogy azoktól melyik munkát szereti a legjobban.

A kreatív oldalon még összetettebb a helyzet. A grafikusoknál még csak-csak van itthoni képést, hiszen a képzőn van reklámgrafika szakirány, a szövegíróknak viszont gyakorlatilag nincs olyan hely, ahová mehetnének, ha az ügynökségi élet előtt szeretnének magas szintű gyakorlati tudást és tapasztalatot szerezni. Persze itthon is indultak már reklámiskolát, reklámtanfolyamok és még ki tudja mik, de ezek nagyon gyerekcipőben járnak még, vagy kifejezetten csak pénznyelőként működnek. Egy Miami Ad Schoolból érkező diáknál tudja az ember, hogy mire számítson, de ilyen jellegű és ilyen magas szintű tudást itthon még nem lehet megszerezni. Így aztán az embernek marad az önképzés, ami mondjuk így az internet korában már nem is olyan reménytelen, a neten vadászva rengeteg ismeretet össze lehet szedni. Ettől persze még senkiből sem lesz szövegíró vagy art director, de azért ha valaki igazán elszánt, rengeteget tanulhat belőlük.

De még ha rendelkezik is valaki a szükséges tudással és tehetséggel, akkor is borzasztó nehéz egy ügynökség közelébe férkőzni. Nullkilométereseket a legtöbb helyen nem szívesen alkalmaznak, hiszen nem lehet igazából előre tudni, hogy az adott ember megéri-e a belefektetett energiát. Az ügynökségek túlnyomó része ezért inkább 1-2 éves tapasztalattal rendelkező kreatívokat keres, akiknek nem kell még igazi pénzt fizetni, de már van fogalmuk arról, hogy működik ez a szakma, ha máshol nem, hát a saját bőrükön, egy másik helyen megtanulták már az alapvető dolgokat. A másik nehézség, hogy ha valahová kell is ember, iszonyatosan nagy a túljelentkezés az állásokra. Egy meghirdetett kreatív helyre minimum 20-30 ember jelentkezik, így nincs hiány emberekben, ezért a kezdőkkel kevesebben kísérleteznek. Ez persze baj, hiszen frissítésre minden szakmának szüksége van, de sokan csak az ingyen vagy legalábbis nagyon olcsó munkaerőt látják bennük.

Ti hogy látjátok ezt a kérdést? Nektek könnyű volt bekerülni a szakmába, vagy vért izzadtatok, mire lett helyetek. Vagy már fel is adtátok? Akinek még nincs helye, milyennek látja a saját és a sorstársai esélyeit? Milyen tanácsot adnátok azoknak, akik most kacérkodnak a reklámszakmával? Szavazzatok a megszokott helyen, a jobb oldali boxban!

Címkék: 7kérdése

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr922061623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cathleen 2010.06.21. 20:50:58

ha netán van köztetek copywriter: szerintetek van némi esélye, hogy kipróbálja magát valahol valahogyan (értsd: ingyen munka ügynökségnél) az, aki épp rájött, hogy számára ez az álommunka? tudom, hogy a diplomák itt olykeveset számítanak, hogy egyetlen feltétel kreatívnak lenni (és nem csak éccsanyuka szerint), de mégis, szerintetek mi lenne az első lépés ahhoz, hogy az ember bekerüljön ebbe a szakmába? CV-ket küldözgetni, lesni az ügynökségek álláshírdetéseit, vagy magamban elkezdni alkotgatni és várni, hogy majd valaki felfedez? mééégis? :)

ja és:

@hasselhof: köszi a tilosrádiós tippet!

KFV · http://korosfeltunesiviszketegseg.blog.hu/ 2010.06.21. 21:16:55

@Atkakukac: Álljon itt példa is, ha már kérted :) Én a BKF-en, mint állami ösztöndíjas végeztem, summa cum-laude - soha elő nem került az interjúkon. Ennél érdekesebb volt egy pár helyen, hogy a szakdolgozatom fő témája a manipuláció volt, ennél fogva ha valaki nem a hörcsögök szaporodásáról ír '45-től napjainkig, hanem valami kicsit érdekfeszítőbbről, akkor adja meg a CV-jében!
Ennél is fontosabbnak tartom, hogy a második félévben már mentem gyakornoki munkára, hírszerkesztőnek, moderátornak, szerkesztőnek, riporternek, mikor mi volt. Így a főiskolát úgy fejeztem be, hogy volt cirka 1,5 év szakmai tapasztalatom, túl voltam a "hullamosó" munkákon, sőt, már fizettek is azért, amit csináltam.
Nálunk kiemelten fontos volt a szakmai gyakorlat, sőt, az utolsó félév KÖTELEZŐ szakmai gyakorlatból állt - pl. ha jól tudom a sokszor az egekbe magasztalt Közgázon ez a mai napig opcionális dolog (ha tévedek javítsanak ki az ott végzettek/most oda járók!). Itt volt érdemes kifogni olyan helyet, ahol volt lehetőség egy nagyon jó ajánlólevél beszerzésére, vagy a gyakorlat végével állományba kerülni.
Az én első munkahelyem receptje: a PR oktatómmal kiváló kapcsolatot építettem ki, majd olyan gyakorlati helyre mentem, ahonnan számára releváns ember adott ajánlást, majd ezt követően kellett egy kiváló minősítésű diploma, így az államvizsga után 6 nappal (!) már volt bejelentett főállásom az említett oktató PR-marketing ügynökségnél.
Ott másfél évet húztam le, majd ugrottam egy kizárólagos forgalmazó marketing vezetői székébe, immáron egy éve. Innen most készülök váltani, mert nyughatatlan és izgága ember vagyok :) Meg a főnököt is inkább ütném, mint dicsérném, de szóljon aki imádja a felettesét és átmegyek hozzájuk :P

KFV · http://korosfeltunesiviszketegseg.blog.hu/ 2010.06.21. 21:22:46

Ó, még két dolog, amit kifelejtettem:
1. Kapcsolatok, kapcsolatok, kapcsolatok! Szerintem a kommunikációs szakmára - a közigazgatás mellett - a leginkább igaz, hogy a kapcsolati tőke meghatározó! Itt mondjuk nem a fenti kommentekben is előkerült "felhívom a kreatív-igazgató apukámat, hogy adjunk munkát" dologra gondolok, hanem arra, hogy MINDENKIT, akivel a munkánk során összehoz minket a sors, kezeljünk értékes kapcsolatként, mert egészen váratlan helyzetekben juttathatják az embert előnyhöz - és ez el is visz a másik fontos dologhoz, ami nem más, mint az
2. ALÁZAT! Olyan pökhendi, önajnározó f@szokkal van tele a szakma, akik úgy csinálnak, mintha szívességet tennénk a partnernek vagy az ügyfélnek azzal, hogy szóba állnak velük. Igenis kell tudni tiszteltet mutatni, mert a kölcsönös jó kapcsolat alapját adja!!!

smartdrive 2010.06.21. 21:28:41

könyörgök, hagyjátok már ezt az "egy helyre 20-30 ember jelentkezik" dumát. a másik 20-30 helyre is ugyanazok, na mi lesz a vége, na, na?

smartdrive 2010.06.21. 21:30:48

@Atkakukac: az érettségin azért ne j-vel írd a tavalyi-t

Januri hó 2010.06.21. 21:34:34

Én marketinges tárgyat oktatok a Közgázon. Sajnálom, hogy annyira gáz az output és mindenki csak szidja a nullkilométereseket. Mi megpróbáljuk kihozni a legjobbat, de hát ugyebár hozott anyaggal dolgozunk.
Ja és dobjon már egy emilt az, aki tudna segíteni az oktatásban, ne csak a nyafogást írja le, hogy semmi értelme nincs az egyetemnek. Nagyon szívesen vesszük a segítséget!

Diamond Dave 2010.06.21. 21:35:18

Egyetértek azzal, hogy a közigazgatás és a kommunikáció a két leginkább kapcsolatorientált terület, azt pedig szintén alá tudom támasztani, hogy a diploma osztályzata nem sokat számít, annyi talán, hogy ne legyen ELÉGSÉGES.

KFV · http://korosfeltunesiviszketegseg.blog.hu/ 2010.06.21. 21:39:52

@Januri hó: Szia, dobj egy e-mail-t és megbeszéljük :) Volt szerencsém megtartani kb. 1,5 szemeszternyi előadást, vannak ötleteim.
Amúgy a hozott anyaggal kapcsolatban meg ott a pont... sajnos túl sok seggfej örömifjú gondolja úgy, hogy "a médiába' akarok elhelyezkedni!" és az iskolát gondolkodás nélkül fel is töltik az ilyen pofákkal a padsorokat, mert jól jön az a koponyánkénti 200-300-400-500 ezer forint/félév.

Konrad · http://onlinemarketing.blog.hu 2010.06.21. 21:40:43

Nullkilóméteresen ne akarjon senki ügynökségnél kezdeni szerintem. Menjen el ügyféloldalra vagy médiához, oda könnyebb is bekerülni. Szerezzen tapasztalatot, építsen kapcsolatokat és bizonyítson. És hoppá, lesz kapcsolatrendszere, és egyszercsak ő lesz a "csókos". Ami nem jelent többet, mint azt, hogy azért veszik fel, mert már nem zsákbamacska, tudják róla, hogy mit tud.
Ez egy lehetséges út.

Vagy írjon sikeres blogot. :)

mrdr1 2010.06.21. 21:47:07

En kozel 6 eve probalok bekerulni , eddig nem sikerult :)
De olyan hosszu story hogy mar nincs is kedvem leirni.

Januri hó 2010.06.21. 21:58:59

@KFV: Már ciki előadót hívni, mert nem lesz ott senki sem az előadáson. Szóval nagyon meg kell fontolni. Már olyan nevek sem vonzóak mint Chikán A, Bod Péter Á vagy Bojár G. De lehet dobok egy emilt, a remény hal meg utoljára :-)

Előbb alázatról is volt szó. Mármint annak a hiányáról. Azt hittem, hogy ha fizetős lesz a képzés, akkor a hallgatók elvárják majd, hogy minőséget kapjanak és tepernek majd a tudásért. Nem így lett. Csak jogaik lettek de kötelességeik nem. Első évben még bukott a fél évfolyam nálam a fizetőseknél, idén már átengedtem (majdnem) mindenkit. Majd elmennek dolgozni és ott megtapasztalják, hogy ennyi nem elég.

A szakmai gyakorlatról meg csak annyit, hogy a mostani Bsc képzésben már kötelező 3 hónap. De az évfolyam 2/3-ának csak papíron volt meg (a hallgatókkal való nem hivatalos beszélgetéseim alapján). Sokan elmentek papíron marketingesnek a papa cégéhez. 10 ember volt kb. az évfolyamról, aki pályázatos hirdetésre ment el dolgozni.

Ha van kávéfőzős meló a végzősöknek, hajrá, tessék megkeresni pl. a Közgázt (ezért is dobhattok egy emilt :-))és lesz friss munkaerő.

-ling 2010.06.21. 22:05:26

szövegírójelöltként nem árt előtte irogatni (cikkeket, novellát, blogot, kritikát, bármi olvasmányost) készségfejlesztés gyanánt.

art directori vagy grafikusi pályához pedig természetesen rajzolni, képeket készíteni, ha kézzel nem megy, gépen (vektor vagy photoshop), kísérletezni a vizuális megoldásokkal és a tipográfiával.

a jelentkezésnél nem az számít, hogy a felmutatott cuccokat miért, kinek, mihez, hanem hogy te magad, tapasztalatot szerezve, sőt, talán már a saját alakuló stílusodban készítetted. az ilyen portfólió jelentősen megkönnyíti a kiválasztást...

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2010.06.21. 22:07:02

Nekem elég az az idő amit megbeszélések alatt az ügyféllel töltök. Ki nem állhatom az ügynökségi arcokat. Fizessenek aztán csókolom.

Turbomagyar 2010.06.21. 22:19:32

Szánalom ami ebben az országban megy "reklámszakma" néven. Óriási arcú megrendelők, dilettáns "kóklerdró"-val dolgozó senkik, digitális nyomdáról, kivitelezésről halovány elképzelés sincs, csak a "kész kell lenni" metalitás, állandó stressz és utolsó pillanatban leadott, éppencsak átgondolt megrendelések között. Két buszmegállóval nyugatabbra valahogy ez hiánycikk, csak a megrendelő és a kivitelező közötti kölcsön tiszteleten alapuló korrekt ügymenet van. Nincsenek megnyert tenderért visszajáró "kenőcsök", sem idegbaj. További sok sikert, és több alázatot!
Ja, mehet a flame, szurok rá!

roxxtar 2010.06.21. 22:23:40

nemadom a sulit, főleg grafikusok terén. képzőművészetis mattos nyomorékok vannak mindenhol :/

lifelike 2010.06.21. 22:29:41

én keresek szabadúszót, illetve kezdőt, aki kreatívnak érzi magát és érdekli a gerilla

KFV · http://korosfeltunesiviszketegseg.blog.hu/ 2010.06.21. 22:33:54

@Januri hó: Engem anno hallgatóként és a későbbiekben előadóként sem keserített el, ha kevés ember jött el, mert az jórészt biztosította azt, hogy a büfé-mentalitásúak (azok a tuskók akik BEÜLNEK, de pont úgy viselkednek, mintha nem előadáson lennének, hanem egy kávézóban vihognának) távol maradtak és csak az van ott akiket érdekel a mondanivaló.

A fizetős képzésért azt várják, hogy a végén a kezükben legyen a papír és úgy hiszik, hogy a pénzükért ez automatikusan jár is. Persze az, hogy a végzés a tervezett 6-12 félévhez képest még mennyivel tolódik ki, az közömbös nekik. Én a magam részéről kíméletlenül elvágtam, aki segghülye volt, mert láttam, hogy milyen emberek fognak máskülönben kimenni az intézményből, hígítva a(z amúgy is híg) szakmát. Mondjuk utána volt egy beszélgetésem a rektorral a csapnivaló eredményekről, de neki is elmondtam, amit itt írtam és egyből megértette (sőt, amikor a tárgyak újrafelvételéből származó plusz bevételekre felhívtam a figyelmét, még majdnem támogatni is kezdte a hozzáállásom...)

Még a 3 hónap gyakorlat is édeskevés, de akkor legalább már van kötelezően. A trükközők ellen persze nincs ellenszer, az Élet meg nem feltétlenül szűri igazságosan a kezdőket, mert a záróvizsga után sokszor a tehetségesek mennek a levesbe/csak vért hugyozva tudnak érvényesülni, mert a bukdácsoló kretének mögötti ott áll egy családi kapcsolatháló és betolják a kőagyú kölköket.

KFV · http://korosfeltunesiviszketegseg.blog.hu/ 2010.06.21. 22:36:02

@lifelike: Szia, dobj egy mailt a korosfeltunesiviszketegseg@gmail.com -ra és küldök egy ajánlást!

rkb9y5 2010.06.21. 22:45:18

Miert nem olyan munkara probaltok bekerulni, ahol erteni is kell valamihez? :)

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2010.06.21. 22:46:52

Van egy olyan karóra, amely egy színes, megszakítás nélküli szilikoncsíkból állnak, amely egy helyen megvastagodik, és ott egy primitív digitális óra van beültetve. Amolyan eldobható divatholmi, inkább srácoknak, 15 féle színben. És másik 5 színben, amely valamennyire forforeszkálni is tud. Rendben, semmi gond. Az ára ugyan tízszeres haszonkulcsot sejtet, de megesik az ilyen. Ma kerestem utána, egy kamasznak veszek ilyet. Megtaláltam a honlapját, amelyől idézek.

"5 elegáns színárnyalatban kerül forgalomba,..." Sárgászöld, neonzöld, türkiz, valami sonkaszín, és középrózsaszín. Elegáns?! Egyáltalán, a célközönség az eleganciát keresné egy műanyag karórában? Van itthon valaki?

"A [márkanév] óráit csillogó, környezetbarát üvegdobozban hozza forgalomba." Az fontos dolog. Az üveg tényleg csillog, tagadni is kár, és a kamaszgyerek tényleg halálra idegesíti magát azon, hogy egy kúl divatholmi doboza mennyi idő alatt forog vissza a természetbe.

"Bámulatba ejtő kettőssége: a nappal színei és az éjszaka pezsgése." "Minimál dizájn, természetes kinézet és a sötétség szenvedélye."

Na, ez az az ostoba, gyomorforgató, üres, fellengzős reklámszöveg, amelytől a hallgatója szeretné összekarmolni magát. Nyugtassatok meg, hogy aki ezután bekerül a reklámszakmába, az nem lesz olyan irritálóan buta barom, mintaz, aki ezt a bicskanyitogató szöveget megszülte. Meg olyan, mint aki ezt el is fogadta tőle.

m*kkk 2010.06.21. 22:47:46

En a Kulkeren vegeztem, es az ottani szakiranyos kepzes a mai napig allitom, hogy hasznos es praktikus. Mivel mar ott is mint mini reklamugynoksegek mukodtunk csapatokban, nem volt gond kesobb atlatni egy ugynokseget.
1. Szakmai gyakorlat, ahol en mondom ha jo fonokod van akkor az segitseg lesz az egesz karrieredet tekintve (az eg aldjon Boss)
2. A Kulkeren anno a Human Telexes account director kiirt egy szakmai versenyt, ami egy fiktiv briefen alapult. a legjobbakat egy korasztalos all in interjura behivtak, amjd onnan kivalasztottak 3-4 embert, akik mehettek gyakornoknak.
3. Ismerettseg, kontakt, miegymas
Kicsit ma kerdes: hogyan lehet magyar accountkent bejutni pl az amerikai piacra? Ez lenne az en jackpot kerdesem:)

KFV · http://korosfeltunesiviszketegseg.blog.hu/ 2010.06.21. 22:55:00

@rkb9y5: Köszönjük az értékes, a szakma fejlődése szempontjából rendkívül hasznos hozzászólást! Ahhoz hogy valaki okleveles troll legyen lehet tőled leckét venni?

@Androsz: Mivel pont ezen a piacon vagyok jelenleg, így ismerem a terméket amiről írsz (ha bárki bedobja az idézett részeket a Google-be, az első találat ez a cég). Egy ótvarszar, kínai műanyag hulladékról van szó, ami pont annak a rétegnek elegáns, aki azt hiszi, hogy 4000 forintért órát kap, nem szemetet... amúgy félek, hogy ez a bullshit a gyári anyag fordítása, csak a magyarított változat még ordítóbban gáz.

wendriner úr 2010.06.21. 22:55:57

ezt az öntömjénező, fennhéjazó bagázst... mire veritek így magatokat? a legtöbbetekkel együtt jártam egyetemre, ti ott ültetek naphosszat az aulában az egyes előadó előtt pihenve ki az előző esti Romkertes/Ráckertes fáradalmakat. k@rvára nem a gyakorlati életre készültetek fel. most meg szégyellve magamat helyettetek is viszem ki az országból a megrendeléseket, mert - tisztelet a nagyon kevés kivételnek - egyikőtök sem tud egy normális anyagot összerakni, amit egy kicsit is igényes multi lenyelne.

tanácsaim a pályakezdőknek: tanulj nyelvet és kezdj külföldön, aztán gyere haza pár év múlva, és röhögve lenyomod a versenytársaidat.

Franky4fingers 2010.06.21. 23:00:14

@Turbomagyar:

Leírtad a lényeget.

És ennek a következménye: A tehetséges, tényleg jó szakemberek kikopnak a szakmából, mert

1. elmennek külföldre
2. megveszi valamelyik multi és miután belefáradt a szélmalomharcba, sok pénzért elmegy semmit sem csinálni.
3. Kikerülnek a reklámszakmából, tanulnak mást, csinálnak mást, mert elegük van, hogy a munkájukat ki sem fizetik sokszor
+1 (nagyon ritkán) felfelé bukik sokszor sokat, és kikerül az operatív irányításból, fogalma nem lesz mi zajlik napi szinten

Kontraszelektált szakma ez, tele nagyarcú öntelt semmirekellőkkel, akiknek fogalmuk sincs a reklámról, de ez nem is baj, mert a piacnak nincs szüksége igazi szakemberekre, csak a robotmunkát kell elvégezni, hiszen kicsi piac ez, nincs igazán hatása a reklámnak, a nagyok diktálnak.

KFV · http://korosfeltunesiviszketegseg.blog.hu/ 2010.06.21. 23:03:36

@wendriner úr: Itt pont kitől olvastál öntömjénezést és fennhéjázó sorokat? Véleményem szerint ez a poszt még pont mentes volt ettől, eddig.

Minden esetre ha neked ennyire bejött az élet, akkor miért kell a kissé izzadtságszagú önigazolás? No offence, de ez így elég fura.

szacuki 2010.06.21. 23:13:21

Sokadszor linkelve:

www.rm116.com/adcenter/files/First_Job.pdf

Ez a 12 oldal többet ér, mint az összes magyarországi iskolapadban elsajátítható reklámismeret. Mindenkinek, aki komolyan gondolja a reklámszakmát, és szeretne az interjún felkészültebben részt venni, mint az őt interjúztató magyar kreatívigazgatók 99 százaléka.

A fentiektől függetlenül privát javaslatom: ha be akarsz kerülni egy ügynökségre, ne állítsd, hogy értesz az emberek megnyeréséhez, hanem demonstráld. Nagyon kevés kreatívigazgató nem hívna föl például egy ilyen bemutatkozó levél után:

To whom it may concern:

As the Chief Creative Officer at CP+B, I’m writing this
letter to urge you to see XY so he can get a chance to prove his abilities.

XY is an art director/copywriter with strong conceptual skills. He has a natural flair for exceptional ideas and an eye for detail in execution. Coupled with a charming personality, XY is a fine hire for a demanding creative department.

He’s determined with a can-do attitude that is second to none. He’s ready to walk the extra mile to get the job done—should that be coming up with a fake recommendation letter and copying my signature below.

Yours,
Alex Bogusky
Chief Creative Officer
CP+B

Még egyszer: ne beszélj a képességeidről, hanem demonstráld.

Franky4fingers 2010.06.21. 23:16:59

@KFV:

Ja igen. És ha be akarsz kerülni a reklámszakmába (de legalább is nem akarsz kiríni a tömegből)

- minden ok nélkül használj angol kifejezéseket a magyar szövegben
- ha ezt megtetted, vigyázz, hogy az angol kifejezést hibás ragozással kösd a magyar szöveghez
+1 esetleg fokozhatod, ha az angol szöveg pontos fordítása, nem illik a magyar szövegbe.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2010.06.21. 23:20:36

@KFV: Nem hiszem, hogy a magyar reklámszakma ne bizonyos külföldi országok reklámozási állapotához szeretne közelíteni. Ez a szöveg készülhetett akár egy ily módon rajongott országban is, vagy bárhol a világon, ahol ezt a szöveget egy reklámszakember öklendezte ki magából. Minden bizonnyal ő is a reklámszakma egyik résztvevője, és nem biztos, hogy az aljáról. A reklám mérsékelt szükségességét nem tagadom, a mindennapjainkban tapasztalt formáját elviselem, mert muszáj, de az általam idézett mocskot, azt remélem, minden aspiráns megvetéssel nézi, mert meggyőződésem szerint még a primitív embereknek is gyanús. Legalább érthetetlen. Azaz hatástalan és fölösleges költség.

Nem is tudom felfogni, hogy a szöveg megalkotója, magyar vagy külföldi, milyen vevőt képzelt maga elé, megérintve a szövegtől, megbabonázva, elcsábítva. Talán egy másik reklámszövegírót?

KFV · http://korosfeltunesiviszketegseg.blog.hu/ 2010.06.21. 23:28:00

@Androsz: Szerintem a vevőt egyre gyakrabban nézik szimplán hülyének, így ehhez mérten készül a termék is és az azt körülölelő marketing. Nem vitát akarok ezzel nyitni, de amikor az Apple azzal a gondolattal ül neki megtervezni a legújabb készülékét, hogy csak sugárirányú felhasználók léteznek, akkor azt hiszem nem kérdés, hogy a fogyasztók nagy részét mennyire tekintik agyatlan, birka tömegnek.

@Franky4fingers: Jogos a panasz, tényleg gusztustalan szokás, de mint a hozzászólásom mutatja sajnos ragadós. Igyekszem leszokni róla - a kötéssel és a jelentésbeli gondokkal viszont nem értek egyet, de mivel az ilyetén használat szükségtelenségével egyet kell értsek, nem szeretnék erről sem vitát nyitni, elfogadom, amit mondasz.

Kapitány_1 2010.06.21. 23:36:12

) Én csak egy fotós vagyok, nem értek hozzá viszont kitett áldozata vagyok a honi reklámoknak.
Amellyek annyira degenerált, idióta és primitív szövegezésűek, hogy komolyan gondolkodom, vajon élő emberek írják, vagy csak valami fél-Ai robotok? 5lettelen, szexista és sótlan, unalmas vagy nagyon eröltetett viszont stílustalan dramaturgia(?), majomszintre butított képi és verbális világ jellemzi a mai magyar reklámot.
Kivétel erősíti a szabályt, de nagyon kevés a kivétel. Talán 5% max.
Persze a sok hülye agymosottnak mind1, tátott, nyáladzó szájjal fogadnak be mindent.

glad az egyetlen 2010.06.21. 23:36:32

Na akkor én egyike lennék azoknak aki (friss) diploma elött megcélozták az ipart aztán nagyot koppantak.
Szerencsére még időben, mert voltam gyakorlaton nagyobb cégnél és felvilágosítottak mi a helyzet.

- Gyakorlatilag rettentő belterjes a szakma és én azt láttam, hogy néhány évente rotálodnak a cégek között az emberek.
- Frissen bekerülni csak akkor ha valaki valakije vagy.
- Az pedig nagyon meglepet hogy valóban nem számít a diploma, olyannyira, hogy pl nincs a cégeknél reklámpszichológus és a kreativot többnyire közgáz végzetséggel viszik (habár elvileg bámilyen végzetséggel ott lehet).

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2010.06.21. 23:40:59

Sokáig úgy néztem a reklámügynökségekre, mint a kreativitás és az alkotás megtestesítőire, ahol mindenki félig művész és még a leheletükből (hogy mást nem írjak) is arany válik ki. Aztán céges támogatóként részt vettem az egyik éves kreatív díjátadón, ahol volt szerencsém a szakma krémjével személyesen találkozni. Na, akkor jöttem rá, hogy soha, semmilyen körülmény között nem akarok ezekkel együtt dolgozni, még alvállalkozóként sem. Ennyi unalmas, savanyú, kedvetlen embert ugyanis még nem láttam sehol egy rakáson. Akkor már inkább elmegyek egy szalag mellé 3 műszakba, ott legalább tudom, hogy mit várhatok el a társaságtól.
Az egyéb tapasztalataim is csak megerősítettek ebben a véleményben.

Persze, tisztelet a kivételnek (akik nyilván akkor nem voltak jelen), és hogy a témához is hozzászóljak: érdemes lenne átalakulnia az egész reklámszakmának, mert a mostani belterjessége és elkényelmesedettsége megöli az igazi értékeket, ami miatt a tényleg tehetséges emberek is megcéloznák ezeket a cégeket.

Ja, és hogyan lehet bejutni egy ügynökséghez? Hát egyszerű: ismerj valakit, aki ár benn van, majd az beprotezsál. Ha meg elmész meghallgatásokra, akkor könnyen úgy jársz, mint egy haverom, aki grafikusként kapott egy olyan "próbamunkát" az egyik ügynökségnél, ami gyakorlatilag egy kampány grafikai elemeinek kidolgozása volt. Persze, mivel felvételi elbesz. volt, nem fizettek volna neki semmit, ezért ő 5 perc után felállt és szó nélkül otthagyta a céget. Egyértelmű volt, hogy csak a munkája, az ötletei kellenek nekik, sohase vették volna fel állásba.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2010.06.21. 23:45:12

Most látom, másoknak is hasonló a véleményük, pedig nem beszéltem össze Kapitánnyal és gladdal! ;)

tundrazuzmo (törölt) 2010.06.21. 23:45:59

Akkor is én vagyok a legjobb reklámos itt. Bármit el tudok adni a legjobb célközönségnek - magamnak...:) Sokkal egyszerűbb utána a közízlést a saját ízlésem képére formálni, mint a saját ízlésemmel a közízlést követni.

Hehe. És a közgázra sem jártam... :)

KFV · http://korosfeltunesiviszketegseg.blog.hu/ 2010.06.21. 23:47:12

@bestpixel: A próbamunka bekérését, majd az ötletek pofátlan lenyúlását szerintem már minden szakma a magáévá tette... tőlem egy alkalommal egy komplett arculati kézikönyvet kértek, ami a mai napig a cég honlapjáról letölthető - persze fel nem vettek, az elvégzett munkáért (az ígéretekkel ellentétben) nem fizettek és a megkeresésükkor még annyira sem voltak hajlandóak, hogy a nevemet feltüntessék a saját munkámon.

tundrazuzmo (törölt) 2010.06.21. 23:57:58

@Franky4fingers: Én nem hiszem, hogy ezzel az international distribution site-okon sikeres lehet az ember. A creative splurge, vagy ahogy mostanában mondják a self-made-ism a reklámszakma megmételyezője, hovatovább spunks not dead!
:)

Lobelt Letfold 2010.06.22. 00:01:05

Talán közhely, de az a reklámszakember, aki nem tud bekerülni a reklámszakmába, az nem reklámszakember.
Ha önmagát nem tudja eladni, akkor mást hogyan?
Nem elég jól dolgozni, érvényesülni is tudni kell.
Könyvtárakat lehet megtölteni az asztalfiókban maradt valóban zseniális ötletekkel...

glad az egyetlen 2010.06.22. 00:08:45

@Lobelt Letfold:

Bár csak igaz lenne közhely, de ha most itt olvastad az utolsó pár hsz-t, akkor látnád, hogy a bekerülés kritériuma nem az extra kreatívitás (amit feltételezne az ember erről a szakmáról) hanem az ismeretség/protekció. Ez meg is látszik a szakmán.

Valóban tanulságos, hogy ezt egymástól független többen is leírtuk rövid időn belül.

Ricsman - HóStrucc 2010.06.22. 00:18:23

Én két dolgot nem értek:

- ha nem frissít a szakma (tehát a nullkilométereseket kerülik), akkor előbb utóbb nem öregszik ki?

- ha a nem nullkilométeresek annyira jók, akkor hogy lehet az, hogy a reklámok 95%-a olyan rossz, hogy én mint "célközönség" helyettük szégyellem el magam?

Mellesleg én a pályaelhagyók táborát népesítem, mert inkább tanulok 2 év használtató mást, mint próbálkozom két évet, hogy bekerüljek. A tanárnak úr, aki említette, hogy a hozott anyag a rossz, pedig csak részben tudok igazat adni. Én személy szerint a tananyaggal 50%-ban voltam elégedett, ugye a hiba az volt hogy 10-20 éves, de minden előadó elmondja hogy manapság már a tegnapi is rossz. Akkor tessék legalább egy modernebb esettankönyvet összedobatni, ha szakkönyvet nem is kell. Gyakorlatiasabb és aktuálisabb lesz ettől a képzés. Felfogtam, hogy nem a "könyvet" akarják belénk verni, hanem kialakítani egy korrekt szemléletmódot. Ez nálam úgy érzem sikerült, és nem volt hiányérzetem a képzés ezen részét illetően. Ahol megállt a tudomány az sajnos pont az volt, hogy az egyetem elismert szaktekintélyei rásegítsenek kicsit, mielőtt belelökik a diákjaikat a nagybetűsbe. Ugyanis arról sok szó volt, hogy ki mennyire ismeri a szakma nagyjait személyesen, a cégeket, mégis egyetlen egy nem jött el az egyetemi állásbörzére, míg a pénzügyes, számviteles cégek tolongtak. Voltak nálunk tanulósak, alaposak, kreatívak és persze linkebbek is, de a legjobbaknak sem gondolták hogy tolnak kicsit a szekerén. Egy beajánlás, bármi.

Az ingyen gyakorlatos dologgal pedig annyi csak a gond, hogy az én egyetemem nem budapesti. Nincs lakásom Bp-en, nem tudom bevállalni a 40 órás ingyen munkát tanulmányok mellett, úgy, hogy közben mindent én finanszírozok ezalatt. Valószínűleg nem egyedül vagyok így. Az oktatási színvonal, a diákok képességei pedig nem rosszabbak, mint szeretett fővárosunkban.

A fentieken mind kellene változtatni. Lehet szigorítani a követelményeken is, de akkor segítsünk annak a szerencsétlen diáknak is kicsit, ha netalán látunk benne fantáziát, jó magasra raktuk a lécet és nem verte le. Ne csak a vállát veregessük, hogy jó lesz majd, sok sikert! :\

Mielőtt megkapnám én is az önelégült jelzőt: nem, nem tartoztam a legjobbak közé. Felső-középmezőny voltam, magas lelkesedéssel és érdeklődéssel. A hozzáállásommal nem volt sose gond, ellenben a másik oldal, a csupa nagy betűs reklámszakma sokszor egy "köszönjük nem" emailre se képes... Akkor kinek a hozzáállásával is van a gond?

Szerencsére az életnek van humora, így van ellenpéldám is. 1 évfolyamtársam, aki itthon kevés volt mindenhova felsőfok angollal és 3 hónap külföldi szakgyakkal (pedig ez már szerintem kivételes dolog ma 23-24 évesen)! A szűrők, a lécek, úgy látszik nagyon magasak, ugyanis most NYC-ben dolgozik. Nem mint mosogató.

Kenguru 2010.06.22. 00:26:15

Aki kicsit is tehetségesnek érzi magát-és esetleg még alkotni is akar- ne akarjon bekerülni a reklámszakmába.
Az ott dolgozók nagy többsége legfelkebb magát tudja eladni, hasonló féltudású alakoknak.

És ez az elmúlt évtizedben csak rosszabb lett.

lm5 2010.06.22. 01:07:23

Először is kettéválasztanám a reklámszakmát szaktudást és zsenialitást igénylő pozíciókra.

Szaktudás: account, grafikus, médiás stb. Ide bekerülni tudással, ambícióval, kapcsolati hálóval lehet. Kevés a hely, de hasonló állások azért vannak máshol is, pl. ügyféloldalon, médiában, stb. Olyan, mint bármi más tudást és szorgalmat igénylő szakma. Erre nem is vesztegetnék több szót.

Zsenialitás: art director, szövegíró, account manager (jó esetben). Ezt nem lehet tanítani. Olyan gondolkodásmódot igényel ami nem következik semmilyen tananyagból - az ilyen ember, mondhatni, lóugrásban gondolkodik. A legfontosabb egyfajta mély emberismeret. A legtöbben akik arra vágynak, hogy kreatívok legyenek, egyszerűen nem oda valók - egy állástól várják, hogy kreatívvá (~értékessé) tegye őket. Egy igazi kreatív elme nem vágyik kreatív lenni. Az álláskeresésben is megtalálja a kreatív utat, és nem feltétlenül a reklámszakmában fog elhelyezkedni.

Sajnos Magyarországon nincs mindig kényszer a jó reklám irányába a mutyik (állami megrendelések), a monopóliumok és a leányvállalati kockázatkerülő magatartás miatt. A magyar reklámipar kb. 90%-ban nem kompetitív piacra termel, és ez az eltunyulás negatív láncreakcióként csak fokozza az igénytelenséget. Ezért javaslom mindenkinek, hogy menjen külföldre dolgozni, ha tud. Itthon csak gyorsan kiégni lehet.

Môžeš mi pomôct'? 2010.06.22. 01:45:49

Hé, úgy hét éve én is voltam interjún a LeoBurnettnél. Nem kellettem nekik, noha azóta én találtam fel (egyebek közt) a brit tudósokat, Gesztesi Pétert, a kosútdíjat, a szcientológia egyházat, a helikoptert, és a szódavizet. Persze ezek korábban is léteztek, de ebből is láthatjátok, hogy egy jó meló kapcsolatok nélkül tényleg reménytelen.
És hogy hepiend legyen a vége beismerem, hogy kb. a 14,67 szeresét kerestem azóta annak, amit akkor egy kivagyi becsléssel a jövőtől vártam, és hol van még a vég? Jim Morrison szerint mindig közel, de azóta tudjuk, hogy ez nem egész helytálló.
Mindenesetre kösz LeoBurnett, kösz Lola, kösz L. Ron!

Môžeš mi pomôct'? 2010.06.22. 01:50:05

És tudod mit? Kösz Apa. Mind a ketten gecik voltunk, de én a nagyobb. Úgy sajnálom.

a kövér ellenőr 2010.06.22. 01:58:41

Az utcáról, szinte véletlenül sétáltam be a reklámszakmába, szorult helyzetembe. Állás kellett, és minden mindegy alapon, az esélytelenek nyugalmával pályáztam egy szövegírói állásra a McCann-be sokadmagammal, se gyakorlatom, se kommunikációs diplomám nem volt. Kaszás György és Faragó Tamás kicsit vonogatták a vállukat,kerekedett a szemük pofátlanságom láttán, majd adtak próbamunkát. Majd felvettek. (Gyanítom azért is, mert a legkevesebb fizetéssel is beértem.) Az első héten azt mondtam a portfólióra hogy portOfólió, nem tudtam mit jelent a brief, teaser, account, semmit, de semmit nem tudtam. Aztán a Faragó megtanította- vérrel és könnyel -, köszönet. Már rég nem vagyok ott, de ezzel a három évvel minden megváltozott az életemben.Köszönet.

a kövér ellenőr 2010.06.22. 02:22:23

jav: "helyzetemben", a franc :)

Kentaur67 2010.06.22. 04:50:53

Hosszú lesz, előre is bocsánat érte. 5 évvel ezelőtt írtam a blogomba, de úgy tűnik, még ma is aktuális:

Meg nem értett zsenik találkozója

Az egész reklámszakma folyamatosan azon zokog, hogy milyen zseniális ötletei vannak, de az az ostoba ügyfél mindent tönkretesz. Eme meg nem értett zsenik egyetlen rendszeres találkozója a havonta egyszer megrendezésre kerülő ún. Reklámkocsma. Elvileg szigorúan szakmabelieknek, „névjegykártya a bejáratnál lead” alapon. Íme, a szakma saját rendezvényének meghívója. (Eredetiben csupa verzállal szedve, fekete alapon pink betűkkel).

„Az érzékek nyelvén érzéki, vad vágyak - elég egy mozdulat, egy pillantás, egy illat és máris hatalmukba kerítenek. Ugye ismerős? Izgalmas élményekre, fergeteges ritmusokra és fülledt hangulatra vágysz? Akkor gyere el 2005. .... ..-én a reklámkocsma bulijára az XX-re, és bulizz velünk a szenvedélyek éjszakáján! Ezen a bulin az érzékeké a főszerep; szenvedélyes ritmusokkal, egyedülálló vizuális élményekkel és hihetetlen hangulattal várunk. Neked nincs más dolgod, mint utat nyitni érzékeidnek.... Ha van kedved vacsorázni az YY étteremben, foglalj asztalt a 000-0000-ás telefonszámon, ahol este 7 órától felejthetetlen kulináris élvezetekben lehet részed. Az este folyamán a fergeteges ritmusokról dj ZY és dj YX gondoskodnak, az elképesztő vizuális élményt pedig az est vj-je XY szolgáltatja. 23 órától latin táncosok forrósítják tovább a hangulatot, éjfélkor pedig egyedülálló uv táncshowval várunk. Ha pedig vadászni szeretnél, nem kell mást tenned, mint egy koktélt küldened a kiszemelt “áldozatnak”... A folytatás pedig rajtad múlik? Éjfélkor tombola, és ha te vagy a szerencsés nyertes, akkor egy szenvedélyes hétvégével kápráztathatod el szíved választottját, melyhez stílusosan egy ZZ autót bocsátunk rendelkezésedre. Gyere el, és engedj a kísértésnek! Érkezz időben, nehogy lemaradj erről a szenvedélyes partiról, mivel teltház esetén lezárjuk az XXX-et!

Olvastam az évek során néhány trágya reklámszöveget, de ez a zavaros mocsok mindenképp helyet követel magának a TOP 10-ben. Való igaz, akad a szakmában (is) elég, az egészséges mennyiségű nemi életnek híján lévő kolléganő, ám azt mégsem hinném, hogy ők a kizárólagos célcsoport. Ráadásul mindezt elő lehetett volna adni ennél kevésbé „trendin” is. Amikor ezt közöltem az egyik elkövetővel (volt kollégám), azzal takarózott, hogy a rendezvényt támogatja egy ügyfél, és az barmolta el a szöveget. Nos, először is: ilyen förtelemhez szerintem hasonló minőségű eredeti kellett. Másrészt, ha valaki ilyen mértékben (a saját szakmai rendezvényét is az ügyfélllel szponzoráltató) nagy K, az ne panaszkodjon, hogy szájszaga van a kedves kliensnek! Vágódjon hanyatt, tegye szét a lábát, és számoljon halkan magában! Egy forint, két forint, három forint...

Kentaur67 2010.06.22. 04:53:05

@a kövér ellenőr: gondolom, szorult helyzetembeN akart lenni, ugye. Viszont ha valóban szövegíróként dolgoztál, akkor Faragó nem lehet különösebben büszke rád.
(Nem cseszegetni akarlak, csak zavar a pongyolasag.)

Kentaur67 2010.06.22. 04:55:29

@lm5:

Sajnos teljesen igazad van.
:-(

Kentaur67 2010.06.22. 04:57:49

Egyik szövegíró kollégám anno eltöltött néhány napot az anyacég egyik külföldi irodájában:

No comment...

Totäl utälom a fajtäm, meg az egesz magyar szart.
Hihetetlen, hogy ezek itt mennyit es hogyan dolgoznak.
a 220 emberbol 3 pihent a teraszon, de azok is ot perc utän
visszamentek dolgozni.
Csendben es halkan. Es sokat.

...most nagyon egyet tudok érteni Veled a magyarokkal ... kapcsolatosan.
Meg az egész ...-morállal. Meg a hozzáértéssel.
Sőt: el kell neked mondjam, hogy egy lusta, szar, tehetségtelen senkinek érzem magam, mióta láttam és tudom az ottani helyzetet.

(Eredeti helyessírással.)

na__most__akkor 2010.06.22. 07:33:58

" Androsz 2010.06.21. 22:46:52
Van egy olyan karóra, "

vagy BÁRMI

" ez az az ostoba, gyomorforgató, üres, fellengzős reklámszöveg, amelytől a hallgatója szeretné összekarmolni magát. Nyugtassatok meg, hogy aki ezután bekerül a reklámszakmába, az nem lesz olyan irritálóan buta barom, mintaz, aki ezt a bicskanyitogató szöveget megszülte. Meg olyan, mint aki ezt el is fogadta tőle."

******************************
Mind ilyen. Nincs kivétel. Ez a véleményem az egész reklámszakmáról.

A fogyasztók/vevők fizessenek kétszerannyit, azért, hogy a CÉG bevétele növekedjen 0.3 százalékkal. Erről szól az egész.

na__most__akkor 2010.06.22. 07:39:24

" m*kkk 2010.06.21. 22:47:46
En a Kulkeren vegeztem, es az ottani szakiranyos kepzes a mai napig allitom, hogy hasznos es praktikus. Mivel mar ott is mint mini reklamugynoksegek mukodtunk csapatokban, nem volt gond kesobb atlatni egy ugynokseget."

Nem ártott volna megtanulni magyarul is. Hasznos ES praktikus.
Így nem lenne gond KESOBB ATLATNI EGY UGYNOKSEGET.

************************
SEGET
Ez már majdnem egy magyar szó.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.06.22. 07:48:29

Csak az Orbán tudja a választ, kérdezd az "ellenforradalmi" bandát!

Kentaur67 2010.06.22. 07:48:31

@na__most__akkor:

Kedves Barátom!

Ha jobban megnézed, az általad idézett hozzászólásban nem csak az általad kiragadott részek, hanem a teljes szöveg ékezetek nélkül íródott. Aminek egyetlen egyszerű oka lehet (szerintem), — nem, nem az az okos megjegyszés kell ide, hogy vegyél ékezetes billentyűzetet, mint sok „hozzáértőtől” hallani számtalanszor —, az, hogy a hsz írója huzamosabb ideje angolul gépel, így elszokott a magyar ékezetek használatától. Akármilyen furcsán is hangzik, miután én is 3 éve angol kiosztást használok, hiába csak egy bill. kombináció, nagyon sokszor én sem váltok át. Ugyanis könnyen belekavarodik az ember, főleg, ha siet.

Legyünk egy kicsit megértőbbek, gyerekek.

plb 2010.06.22. 08:05:25

Én kikerülni szeretnék a reklámszakmából!

TROLLFORGATÓ!!!!!!!!!44négy | problem? · http://akinemmekintosthasznalazbuzi.blog.hu 2010.06.22. 08:11:29

Teljesen laikusként, a reklámszakmát csak az általa létrehozott produkciók alapján ismerőként kérdezem: ha ilyen válogatósak az ügynökségek, akkor miért van az, hogy a hazai gyártású reklámok 99,5 százaléka értékelhetetlen szar pocsék gagyi fos?

mmajomm 2010.06.22. 08:19:50

Külkerre járok, véleményem szerint béka segge alatt van az oktatás színvonala, 4 félév alatt kettő, azaz kettő darab olyan tárgyam volt, amit bármire is használni tudtam a gyakorlatban, a többi ömlengés, idejemúlt bullshit, ez van.
Most kezdtem az egyik legnagyobb itthoni portál marketing osztályán, utólag megkérdeztem, hány jelentkező volt, szemrebbenés nélkül mondták, hogy 330... egy állásra. 10% felett a munkanélküliség, gyanítom, hogy jelentős részét a pályakezdők teszik ki. én kaptam meg, pedig senkinek nem vagyok senkije, az utcáról estem be, sőt őrületes szakmai tapasztalatom sincs, viszont suli mellett mindig is melóztam, ill. meló mellett jártam suliba pontosabban, alulról kezdtem, ezt tanácsolom sok hozzászólóhoz hasonlóan! el kell menni szopninyalnigombotvarrni, aztán úgyis kialakul

Kentaur67 2010.06.22. 08:23:16

@plb:

Amikor először dolgoztam reklámügynökségnél, éppen igazgató váltás volt a cégnél. A volt diri már befejezte, talán két hetet láthattam még, az új akkor vette át tőle a dolgokat. Van ilyen, sokan buknak, ki felfelé, ki lefelé. Ám az én első dirim nem bukott, hanem sikeres cégvezetőként egyszerűen telelett a hócipője az ügyfelekkel. Olyan 50 körül járt, dolgozott Európa számos nagy reklámügynökségénél, tiszteletreméltó és sikerekkel teli múlt, és ennek ismeretében állíthatom, ragyogó jövő állt előtte.

Ám ő másképp döntött, a megtakarított pénzén vett egy kis földecskét Toscanában (holland volt, nem olasz) és néhány birkát, majd ott juhászkodott. Sajnos semmit nem tudok róla, lehet, megbánta, lehet, a mai napig élvezi. De a példája is mutatja, ki lehet belőle szállni, bár valóban vannak olyan tünetei, mint a kábítószereknek. :-)

Van olyan ismerősöm is, aki tíz év szövegíróskodás után (díjakkal elismerve jó vastagon) döntött úgy, hogy ő most akkor kitanul inkább villanyszerelőnek, mert nincs szüksége arra a szarra, ami körülötte volt már évek óta. Gondolj bele, szerintem neked is van olyan ügyfeled, hogy inkább a 220, mint egy kampány az iletővel.

skvugdskuvsdiov 2010.06.22. 08:30:30

ez egy vicc:)
egyszer ha kikerulok belole irok ide egy hosszu cikket..most nem merek meg kommentalni se:)

na__most__akkor 2010.06.22. 08:39:30

" Kentaur67 2010.06.22. 07:48:31
Kedves Barátom!
...
Legyünk egy kicsit megértőbbek, gyerekek. "

1. A magyar billentyűzet nem követelmény. Én most is angol billentyűzeten írok. Máskor is, külföldről is.

2. A magyar nyelv gyilkosaival szemben nem vagyok megértő, és nem is leszek.
Az Internet és az SMS "íráskultúrája" el fogja törölni a maradék magyarságunkat is - ha hagyjuk.

Kérlek benneteket is, ne hagyjuk!

lacam · http://copyblog.blog.hu/2012/02/07/valentin_napi_sms_mester 2010.06.22. 08:50:27

Szövegírót keresek, főleg online munkára

Próbamunka: írjon ide olyan re:kommenteket a trolloknak, amellyel meggyőz...

abena 2010.06.22. 08:55:59

Öcsém térinformatikusnak tanult. Bankos kötelező gyakorlat kiütötte, amúgy sem egy öltönyös típus.
Jelentkezett szövegírónak középiskolás szösszenetekkel, fecnikkel, semmi háttérrel. Mehetett, gyakornoknak, fizetés nélkül. Ment.
Azóta már kapott pár elismerést, sokak által ismert menő reklámokat (is) csinált(ak).
És embertelen sokat dolgozik, sokszor a semmiért, mert hiába jó a jó, hiába jut be a legjobb iksz közé, mikor a biztos megszokottra mennek a megrendelők.

Kentaur67 2010.06.22. 08:59:44

@na__most__akkor:

A billentyűzetet azért írtam, mert konkrétan előfordult egy fórumon (ahol én is ékezetek nélkül írok), hogy azt javasolták, menjek, vegyek egy magyar ékezetes billentyűzetet, nem olyan drága az. És ez megtörtént, sajnos nem vicc.

Mint látod, magam is ékezetekkel írok. Ám hidd el, nem olyan egyszerű, nagyon oda kell figyelnem, és vissza-vissza mennem javítani. Pedig én csak 3 éve élek angol nyelvterületen. Azt gondolom, hogy nem ezen múlik, hogy valaki mennyire ápolja, birtokolja az anyanyelvét. Sokkal jobban bántanak a ba- és a -ban ragok keverése, a kihangsúlyozom, a de viszont stb. Ez valóban a magyar nyelv gyilkolása. Ha majd te is esetleg éveket fogsz lehúzni külföldön, napi szinten használva az angol nyelvet az írásos kommunikációdban, te is toleránsabb leszel ezen kérdésben. Hidd el, egyáltalán nem ilyesmin múlik valakinek a magyarsága.

Csak hogy bebizonyítsam, Te sem vagy tökéletes (mint ahogy egyikünk sem):

TE ÍRTAD
Kedves Barátom!
...

HELYESEN:
Kedves Barátom!


Az általad írt formát nem ismeri anyanyelvünk.
PC-n Alt + 0133, a Mac-es elérése most nem jut eszembe, mivel épp egy PC előtt ülök.

kombany12 2010.06.22. 09:34:04

semmi közöm a reklámszakmához.. de ez nekem nagyon úgy néz ki hogy konkrétan bullshit... hol végeztél meg hol végzel meg stb... de a legnagyobb a külföldi gyakorlat:)

hány olyan reklámot csináltatok ami valóban azt hirdette amit kap a vásárló? hány olyan reklám van aminek jogászok mondják meg a végső szövegezését?...

hurkapalcika 2010.06.22. 09:52:21

A jó ötletet az ügyfélen nehéz átnyomni, a rosszat, meg az ügynökségen.
Egy magyar reklám:

"Pénz beszél, ja nincs rá pénz, akkor legyen rá idő, jó lesz meglátod! Sajnos nincs rá idő, holnap már le kell adni, csak azt nem tudom mit, csináljatok valami jót, valami ütőset. Akkor este átküldöm, nézd meg és csiszolunk rajta. Ne küldd át mert este nem dolgozom, és nem tudok emailt olvasni, mpeg-et megnézni, semmit ne küldj csatolmányban 5 mega felett, mert visszadobja a server. Ne linkelj, ne told a cuccot, ne eftépézz mert azok nem tudom micsodák és nem tudom megnyitni, mert nem veszem rá a fáradtságot. Reggelre viszont legyen meg.
Comment:
Én nem erre gondoltam amikor nem gondoltam semmire, de most, hogy látom te mire gondoltál, már tudom, én mire gondoltam volna, ha átgondoltam volna!"
HÁT NEM GYÖNYÖRŰ?
De, akkor adjuk is le!

a kövér ellenőr 2010.06.22. 09:53:49

@Kentaur67: jóvamá, rögtön javítottam, :P!
(Nem tom ő büszke-e rám, én az vagyok. és megint: :P)

StormTrooper · http://storm-trooper.blogspot.com/ 2010.06.22. 10:31:26

Az a nagy büdös igasság hogy 10+ éve tolom a pixelcsillét és azt kell mondjam hogy a jelenlegi munkahelyemen ehy ürhajóskét vezetek bkvbuszt.

Egy ideig küzdöttem hogy lehet jobb és szebb munkátkat csinálni de sajna belefáradtam ebbe a burgyingos, sekélyes, "kreatív" cégekkel megtűzdelt magyar valóságba. Az átlagos tapasztalatom az hogy mennyiségre megy mindenki és összegre azaz minél többet elkérni minél gagyibb dolgokért, na de ez csak az én véleményem.

Minden esetre azt kell mondjam, hogy ennek is van ellenszere :) w1k-s contestek és stb.

Kenguru 2010.06.22. 10:46:13

"A magyar reklámipar kb. 90%-ban nem kompetitív piacra termel"

Áj, be szépen mondtad.
Kicsit tárgyilagosabban ez így hangzik:
www.kreativ.hu/cikk.php?id=892

Tíz éves cikk!!!

TGabi 2010.06.22. 11:25:25

StormTrooper

Reklámos ismerősöm is ugyanezt mondja - márminthogy a jó és igényes ötleteket lehetetlenség normálisan kibontani és a kekeckedő ügyfelek miatt rendre jobbnál jobb ötletek landolnak a kukában.

Magyaránszólva a megrendelő sablonos vackot erőltet és ontja a totál szakszerűtlen ötleteit. Kérdem én, akkor minek bíznak meg reklámcéget, ha annyira ennyire értenek mindenhez?

Egy időben kacérkodtam én is a reklámszövegírás gondolatával. (Volt is 1-2 hasonló, alkalmi megbízásom. ) Aztán rájöttem, felesleges a kukának ötletelni. Ehelyett évek óta inkább újságírással foglalkozom, viszonylag igényes területen. Még mindig több alkotói szabadságot kapok - ráadásul többynire megcsinálhatom az ötleteimet is, minimális változtatásokkal.

thing 2010.06.22. 11:29:27

Én is lennék kreatív, de mindenki annyira kreatív, 5 perc alatt kész a kreatív.

:-)

druszilla · http://kontar.blog.hu/authors/druszilla 2010.06.22. 11:42:49

No igen, aktuális a téma, már csak pár nap és vége :) lesz papírom :) de egyre inkább körvonalazódik bennem, hogy a papír senkit nem érdekel...

A gyakorlat számít, hogy el tudd, mondani, hogy itt és itt gyakornokoskodtam és, hogy az ajánlót valaki fejes írja alá...(Ez persze azért gonosz dolog, mert nem mindenki engedheti meg magának, hogy hónapokig ingyen dolgozzon. Akkor csak az lehet sikeres, aki gazdag is, akinek nincs pénze, bizonyítani sem tud?)

Szerintem az embernek ha nincs is reklámos végzettsége, de látják rajta, hogy érti a dolgát és rendelkezik megfelelő kontakt tőkével, akkor az a nyerő.

Mivel a reklámszakma is olyan gyorsan változik és fejlődik, akár a technikai iparág, alapvetően nem számít, hogy mit tanítottak elméletben az iskolában, mert mire végzett az illető az egyetemmel, máris húzszor megváltoztak a trendek.

Én azt látom, hogy elsődlegesen nem azt nézik, mit tanultál az iskolában, hanem hogy mennyire tudod átvenni azt a gondolkodást, amivel alkalmassá válsz a szakma képviselésére.

lm5 2010.06.22. 11:56:29

@Kenguru: Igen, jól megmondta ez az Edward gyerek. Annyit még hozzátennék, hogy a reklámköltések nagyrésze a médiaköltésre és a nyomdára megy, ergó onnan is jön vissza a több lé. Én azt vettem észre, hogy a kreatív munkára ezért a "menő" marketingesek csak úgy tekintettek mint szerencsétlen lúzerek játékára. Hiszen tudat alatt a pénz határozza meg valaminek az értékét. És mivel nekik több pénzük nem lett egy jól sikerült kampányból, értéke sem volt neki.

Nem akarok moralizálgatni, hiszen a rendszerben van kódolva a saját kudarca. Magyarországon még mutyizmus van - az emberek többsége nem érti a szabadversenyes kapitalizmust, sajnos még a vállalatvezetők sem. Első körben megfelelő motivációs rendszert kellene kialakítani a marketing szakmában, és mindent megtenni a korrupció ellen. De hát ez sajnos hungarikum, mindenki benne van egy szint felett, és más stiklijeit is elnézi. Talán a következő generáció, ha nem romlik meg addig.

panemetcircenses 2010.06.22. 12:05:28

@hurkapalcika:

Ez az igazság. Nem csak alkalmanként. Mindig. És kurvára elegem van már belőle.

lm5 2010.06.22. 12:10:02

@druszilla: Gyanítom te nem kreatívnak mennél. Az ügyfélkapcsolatnál azért fontos a végzettség, nagyon fontos a tájékozottság, de a legfontosabb az emberi oldal. Ezt kb. 1 másodperc alatt le lehet venni. Önbizalom, nyitottság más gondolataira, proaktív hozzáállás. Az olyan helyeket kerüld el ahol ingyen akarnak dolgoztatni. A trendek sem percről percre változnak és kapcsolati tőke nélkül is felvesznek embereket. (Én legalábbis csak ismeretleneket vetettem fel.) Ne háríts előre.

lm5 2010.06.22. 12:10:59

@druszilla: Gyanítom te nem kreatívnak mennél. Az ügyfélkapcsolatnál azért fontos a végzettség, nagyon fontos a tájékozottság, de a legfontosabb az emberi oldal. Ezt kb. 1 másodperc alatt le lehet venni. Önbizalom, nyitottság más gondolataira, proaktív hozzáállás. Az olyan helyeket kerüld el ahol ingyen akarnak dolgoztatni. A trendek sem percről percre változnak és kapcsolati tőke nélkül is felvesznek embereket. (Én legalábbis csak ismeretleneket vetettem fel.) Ne háríts előre.

anemeth 2010.06.22. 12:20:19

Átolvasva a kommenteket szerintem egyik probléma sem megoldhatatlan, ami az elhelyezkedést illeti. Természetesen ezzel nem azt akarom mondani, hogy könnyű, de kis hazánkban nagyon sok szakmánál fontos a kapcsolati tőke, jellemző a szubjektív értékelés és borzasztóan nehezek a kezdeti lépések.
De ez az egész mikor volt könnyű?! A kérdés szerintem inkább az, hogy megéri-e az az erőfeszítés, ami a bekerüléshez szükséges.

A corvinusra járok kereskedelem és marketing szakra (kommunikációra is jártam, de tényleg nincs értelme) és azt látom, hogy valóban nem sok az, amit itt kapunk, de nem is szabad az intézményes oktatástól elvárni azt (itthon), hogy majd megoldja az elhelyezkedési problémákat, vagy egyáltalán azt, hogy segít benne.

Biztos receptet senki nem tud mondani, hogy mi kell a tuti pozícióhoz. Én csinálom a saját kreatív anyagaimat (jellemzően ingyen), próbálom kihasználni a közösségi média lehetőségeit és építem a kapcsolataimat. Biztos nem holnap leszek reklámszakember, de egyelőre úgy látom, hogy megéri. Ha pedig belefáradok végleg, akkor viszlát reklámszakma - vannak más álmaim is.

oszintenmondom 2010.06.22. 17:37:48

De nagyon szeretjük mi a fekete-fehér gondolkodást, meg a kifogáskeresést... nem csoda, hogy 45 %-on áll az a bizonyos válasz a szavazásban.

Largo Le Grand 2010.06.23. 09:36:17

En ugy kezdtem, hogy elmentem bagoert operatornak es kifutofiunak egy multihoz a suli alatt (90-es evek kozepe). Szerencsere sok jo art directortol tudtam tanulni. Ja, es allashirdetes utjan jutottam be ketkoros interjun. Nem ismertem senkit. Es most, hogy en veszek fel alkalmazottakat, szinten nem szamit az ismertseg. Legyen szinpatikus, pozitiv gondolkodasu, elhivatott es tehetseges. Masnal nem tudom, hogy van, de nalunk igy.

egygrafikus 2010.06.23. 12:14:00

Végigolvasva a kommenteket elég fura érzéseim lettek. Emberek be akarnak kerülni a reklámszakmába, de valójában halvány sejtelmük sincs a szakmáról. Be akarnak kerülni, miközben ész nélkül leprázzák a reklámot úgy általában, a hazait meg fôleg. Be akarnak kerülni, de fogalmuk sincs róla, hogyan lehetne, de azért biztosak benne, hogy kizárólag protekcióval lehet, nem ismernek senkit, de tudják, itt csak az urambátyám, korrupt viszonyok uralkodhatnak. Az senkinek nem jutott eszébe azok közül akik valamiért nem jutottak át a felvételi szürôkön, hogy ôk netán tényleg nem a legmegfelelôbbek, esetleg tényleg nem ôk a legkreatívabbak, stb? Én közel harminc éve dolgozom a szakmában, tizenöt éve multi ügynökségen seniorként, de még egyetlen embert nem vettük föl bármelyikônk baráti-ismeretségi körébôl, vagy azok ajánlására.

A magyar reklámokat lehet és kell is szidni, tényleg rengeteg a színvonaltalan vacak, de egy nagyon fontos dolgot azért mindig elfelejtünk megemlíteni: a médiában látott reklámok jelentôs része adaptáció, nem tudok százalékot mondani, de szerentem jó esetben a fele hazai termék. Ezek jelentôs része is multi megrendelôknek készül, ahol köti a tervezôt a multi cég ezerféle elôírása, száz szûrôn megy át, mindenki hozzáteszi a maga "okosságát", mire a végén már felismerhetetlen lesz az eredeti ötlet, ha volt benne egyáltalán. A másik nagy hányad olyan megrendelônek készül, aki maga is nagyon "kreatív", tudja a tutit, csak épp nem ér rá sajátkezûleg megcsinálni, de ellentmondást nem tûrôen irányítja az ügynökséget a - tisztességes szakember számára - vállalhatatlan végeredmény felé (az alkalmazott ugye kussol, vagy a kiutat keresi). A maradék az, amirôl beszélhetünk...

egygrafikus 2010.06.23. 13:19:24

"A grafikusoknál még csak-csak van itthoni képést, hiszen a képzőn van reklámgrafika szakirány..."

Meg az Iparon, meg Sopronban, meg a Visart, mega... Grafikusoknál nem csak-csak, hanem enyhe túlképzés is folyik, a fent említett (és nem említett) helyekrôl évente legalább 40-50 friss diplomás kerül ki, ennyi emberre nem hiszem, hogy a magyar piacnak szüksége van, igaz, a végzettek jó része nem is tudna megélni a piacon...

escissorhand 2010.06.23. 14:28:08

Ha már a Faragó. Én is pontosan így kerültem ide, ahonnan most koptatom a klaviaturát. Én is kaptam egy lehetőséget, pedig nem volt közöm a szakmához. Köszönet érte.

pirosch 2010.06.23. 15:16:14

@pillangópark: igen? melyiket? loreál? mert azt én is :)

pirosch 2010.06.23. 15:44:18

Én 2002-ben végeztem a Corvinuson (akkor még BKÁE) marketing szakirányon, és egy dolog, hogy nem volt sok gyakorlati jellege az oktatásnak, de a 70-es évekből származó esettanulmányokat olvasgattunk...

resztli 2010.06.23. 18:27:32

@anemeth:

szerintem ez a jó hozzáállás

működni fog

oszintenmondom 2010.06.24. 10:02:19

@anemeth: Biztos recept kell? Legyél baromi tehetséges és hajtsál, mint az állat. Jah, hogy ez minden szakmára igaz? Jéééé....

Mindennickfoglalt 2010.06.24. 11:27:41

Láttam egy hirdetést. Jelentkeztem. Felvettek.
Szóval nem, nem kizárt, hogy felvegyenek 0 kilométeres kezdőt. Csak nagy mák kell hozzá.
Tehetség, megnyerő személyiség, nem fikázós hozzáállás, nagyon visszafogott fizetési igény szintén előnyös.
Meg ha érzik rajtad, hogy először tanulni szeretnél, és nem helyből megváltani a világot, az is bejöhet.

Messzi Vetek 2010.06.25. 13:38:54

megmondjam, ki a hibás, aki miatt nehéz/lehetetlen/szopacs és a többi bekerülni a reklámszakmába, ráadásul keveset fizetnek, nem ismerik el a zsenidet és a legjobb ötleteidet vagy lenyúlják vagy a kukában végzik? megmondjam?
a köcsög ügyfelek! ők a hibásak!

gyere komám ügyféloldalra, itt kekeckedhetsz és még jól meg is nyomoríthatod az ötleteket, amiket megveszel bagóért! ;)

o_see_as_i · http://kultblog.hu 2010.06.27. 23:27:39

Én újsághirdetésre jelentkezve, két próbamunka és egy interjú után kerültem be először a szakmába szövegíróként, de személyes okokból ez nem tartott sokáig.

Évekkel később kaptam még egy lehetőséget. Az első helyen nem engem választottak ugyan, viszont az ottani kreatív igazgató (Andrejkovics Kati) ajánlott tovább (Faragó Tamásnak - aki már sokadszor szerepel itt :)). Azóta már nem őt boldogítom, de még mindig szövegíró vagyok.

thing 2010.06.28. 13:59:31

Hogy lehet bekerülni a reklámszakmába?

Gondoltam esetleg így:
Fiktív plakátokat töltöttem fel ide:
www.facebook.com/ArcMagazin

druszilla · http://kontar.blog.hu/authors/druszilla 2010.06.28. 14:26:09

@lm5: Jól gyanítod, most kommunikációs ügynökség nyúz, de nem látok benne elég kihívást. Határozottan unalmasnak tartom.

Elkerülni, hogy ingyen dolgozzak? Jó lenne. Sajnos most is azt teszem, annak reményében, hogy majd számít valamit... Lehet naiv elképzelés.

Hogy őszinte legyek, még nem döntöttem el, hogy melyik oldallal fogalkoznék szívesen. Én mindig azt hittem, hogy majd a kreatív oldalon fogok dolgozni, de tán nem elég nagy az önbizalmam vagy a tehetségem hozzá, nem tudom...

pixmac3Cmanager · http://www.pixmac.hu 2010.06.29. 17:52:38

Én is már gondolkoztam hogy belépek e a reklámszakmába. Több okbol kifojolag. Csak tanultam és tévéztem: Sokszor néztem reklámot, sokkal többet mind mások, tehát jól tanultam reklámot mert megjegyeztem öket :-). Különbözö ágazaton van tapasztalatom: Gépészmérnöki, informatiká, müvészet, most már bankszektor is és egészségügy is. Tehát többet ágazatot ismerek, most már csak asszociáció kell, kreativitás és reklám szeretetem. (akkor is ha az autot rádió nélkül vezetem, és nem szeretem munkahelyeken). Máshogy fújt a szél, máshogy döntöttem, de mégis mindig agyamban van. Most ha reklámban kezdeném akkor igy: Max. 2 személyes cég. Ha nem megy azonnal, lassan állok át a reklámra, másodmunka ként az elején, saját magam keresem ügyfeleimet, step by step utcárol utcára, keresem hogy mi kell az embereknek. Meghalgatom az embereket, szivesen beszélgetek velük, barátaim lesznek. Lassan kezdeném. A második személy segit megcsinálni a dolgokat. Frontoffice & Backoffice. Ha az embereket ismerem, beszélgetünk, barátok leszünk és barátok sokszor "tesznek" együtt valamit. Föleg akkor az én véleményem is jobban számit mert mint ember elismer. Nekem borzastó lenne ha valakivel elötte meg kellene beszélnem hogy mit akarok csinálni. Példáúl csináltam egyszer egy bannert, egy osztrák nyelvutazási irodáknak akinek akkor éppen dolgoztam egy kicsit. A banner egy spanyol képet mutatott. Szövegként "Spanien als Sprachreise"-t raktam rá. "Spanyolország mint nyelvutazás". Egy félig extern scrác (mint én is egyetemista) mondta, öszerinte nem olyan jó. Nem kérzdezte senki a véleményét, csak ez a tipikus "valamit mondanom kell" tipus volt. Ilyeneknek még pulzusuk sincs. Igen, ha teljesen kiirtam volna, "Spanien als Sprachreise erleben." lett volna, de mit "Spanien als Sprachreise" kép objektumot kötöttem össze és tökéletesen elég. Sajnos öneki nem volt érzéke...

blnd! · http://www.ghettobazaar.blog.hu 2010.07.02. 12:08:28

@pixmac3Cmanager: megneztem a neved melletti linket
e l k e p e sz t o
az oldal aljan az Infocenter/GyíK (!!!!!) menupontnal mar hangosan rohogtem

Utcamacska · http://utcamacska.blog.hu/ 2011.01.22. 19:41:20

A telekszomszédunk egy faék összes bonyolultságával és egy éti csiga flexibiltásával és tempójával bíró pohos kis fickó. Mikor megvette a házat, megkérdeztem tőle, hogy kiféle-miféle, stb... ahogy ez már efféle hétvégiházas helyeken szokás.

Aszongya a tag:
- Há' jéna reklámszakmába vagyok!
(huhh, vajon hol, gondolam ..)
Kiderült, hogy szitanyomó az ürge, reklámtollakra meg pólókra szitáz. Tehát a reklámszakmába tulajdonképpen nyócosztály is elég, csak jól kell tudni helyezkedni.

ET-nick 2011.01.23. 16:17:09

Mi lenne az a bizonyos tudás, ami kell a felvételhez? Miért nincs ennek látható jele? Példák? A kijött munkák közül kies hazánkban évente alig akad egy-kettő, ami kreatívnak nevezhető, aztán kiderül, hogy az alkotó nem tudja azt megismételni, vagyis csak bejött egy ötlete sok-sok év után. A nagy számok törvénye alapján ez inkább mázli, mint kreativitás. Szerintem sem lehet a kreativitást tanulni, max fejleszteni, ha van. Alapvetően vagy megvan vagy egy az erre nem született emberke az egész életét rááldozhatja hiába. Nagyon keveseknek adatik meg ez a képesség, legalábbis magas szinten. De emlékeim szerint a pszichológia is ezt állítja. Mit számít ez?

Az oktatás milyenségéról, gyakorlatiasságáról, motiváló, fejlesztő képességének hiányáról meg a diákok nem tehetnek. Miért ők szívnak mégis?

Anno Woody Allen megbukott az első filmvizsgáján, mert mindent másképp gondolt, mint tanárai. Ott is hagyott csapot-papot és milliók állnak azóta is sorban egyedi filmjeiért, amelyek nem hasonlíthatók senkiére, nem összekeverhetők. Míg akkori sikeres csoporttársai nevét senki nem ismeri. Egy igazi kreatív nem áll be a sorba, ahogy legtöbb valamire való művészről utólag kiderül. Pont ezzel tudnak kiemelkedni. A másfajta, eddig nem látott szemlélettel.

Ma már bárki vezethet blogot. Lásd ez. Több fórum van az ötletek megosztására, közzé tételére. Aki igazán kreatív az képes kitűnni, fricskát mutatni és megtalálni a közegét, közönségét. A tucatok már itt elsüllyednek. Olvasni kell ebből és nem erőlködni, ha nem megy. Persze, ha ilyen sótlanok, kreativitástól mentesek a munkáltatók (mint a jelenlegi helyzet bizonyítja), akkor nem csoda, hogy nincs tehetség felfedezés, sőt tehetséggondozás sem.

Micica 2011.10.03. 04:50:38

Ez tök jó, tanulj, magyar, de azt ne várd el, hogy bárki is munkát adjon, mert oda csakis tapasztalt személyt vesznek fel. Hogy a büdös francba legyen valakinek tapasztalata a saját tanult szakmájában, amikor nem tud elhelyezkedni benne, mert nincs tapasztalata??

Fekete Sámuel 2013.08.11. 23:06:02

@Micica: Lépésről lépésre. Egyébként bevándorlásnál is ez a gond, az első állás megszerzése idegenországban a legnehezebb dolog a világon.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Keress állást az addicton!

Ajánló

Friss anyag

site statistics