Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Téged felvennének a Mad Men reklámügynökségéhez?

Nézzétek el nekem, de betegesen vonzódok minden olyan kampányhoz vagy reklámhoz, ami a Mad Men című, a reklám hőskorában, a Madison Avenue-n játszódó sorozathoz kapcsolódik (a fejlécben ismerős az alak?). Mivel tudom, hogy közöttetek is szép számmal vannak reklámőrültek, ezért azt gondoltam, érdemes itt is megosztanom a legújabb húzásukat, amellyel a közelgő új szezonra akarták felhívni a figyelmet a készítők. Az amc csatorna honlapjára látogatva most lehetőségünk van a kezdetben még Sterling Cooper, mostanra azonban már Sterling Cooper Draper Pryce reklámügynökségnél interjúzni. Tiszta lappal indul mindenki, hogy aztán a végén, 7 kérdést követően kiderüljön, milyen állást ajánlanak neki a cégnél. Én büszke vagyok az eredményemre, mert engem egy szövegírói állással kínáltak meg, persze ha accountnak akartak volna felvenni, azt most mélyen elhallgatnám. Nem reklámtörténeti esemény, de egy pohár, az irodában tartott palackból kitöltött whiskey-vel simán elmegy.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr292164629

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fashionista · http://ourfashion.blog.hu 2010.07.21. 17:08:57

media buyer. ennél nagyobb szégyen nincs.

Novi bácsi 2010.07.21. 17:23:15

account manager - ha a "Főnök" látná, megnyugodna :)

Elanor_ 2010.07.21. 18:54:39

art director. az jó? :)
fogalmam sincs, miről szól a Mad Men. :)

Ju$t an0th3R $taR^ 2010.07.22. 09:52:48

Nekem copywritert dobott a gép

@Elanor_: én sem, pedig szoktam nézni, de az a fránya Christina Hendrciks mindig elvonja a figyelmem a storyról :D:D:D

alienslive 2010.07.22. 10:45:05

art director,

Eddig egy percet sem láttam a sorozatból...

egygrafikus 2010.07.22. 13:48:35

Senior Partner bibibiiiiii :)

bustocs 2010.07.25. 23:38:56

remek sorozat, amerikában órákon belül kezdődik a negyedik évad. (art director)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.07.27. 17:10:05

Account Manager - feltörtem, mint Peggy Olson! :D

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása