Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Amikor tényleg pénz terem a fán

A pénz nem fán terem! Vagy mégis? Egyszer biztosan megtörtént, mert az ausztrál RaboDirect online bank egy akció keretében éppen ezt valósította meg. Hogy miért? Mert be akarták bizonyítani, hogy képesek vagyunk úgy elmenni egy fantasztikus lehetőség mellett, hogy észre sem vesszük, és adott esetben ugyanúgy kihagyunk egy kínálkozó, fasza befektetési lehetőséget, ahogy képesek vagyunk szemrebbenés nélkül elsétálni egy pénzt termő fa mellett is. Ezért aztán egyik éjszaka bankjegyeket erősítettek egy fa ágaira, majd rejtett kamerákkal filmezni kezdték az emberek reakcióit. Többségük anélkül sétált el a nagy lehetőség mellett, hogy észrevette volna a különös fát, de sok olyan is akadt, akik bár kiszúrták a furcsaságot, de nem voltak elég kíváncsiak vagy elég bátrak ahhoz, hogy cselekedjenek is. Aztán ahogy lenni szokott, akadt egy bátor jelentkező, aki leszakított egy bankjegyet, amit látva a többiek is összeszedték a bátorságukat, és szedegetni kezdték a pénzt. Végül nagy össznépi szüret kezdődött, esernyőkkel, botokkal csapkodták le a magasabban lévő bankókat, és még össze is kapaszkodtak, hogy elérjék a fa magasabbra nyúló ágaira rögzített pénzeket. A kísérlet sikerült, az egész média a fáról és a kísérlet tanulságairól beszélt, az emberekben pedig szépen elhintette a kihagyott lehetőségek gondolatot, amelynek hatására biztosan szép számmal akadtak, akik a RaboDirectnél érdeklődtek a befektetési lehetőségek iránt. Csillagos ötös! Aki kíváncsi, itt az akcióról készült filmet is megnézheti. forrás:neatorama

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr622169608

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Janiszta · http://www.ejatekok.com/ 2010.07.24. 19:11:59

Szuper reklám fogás:) csak ennyit mondok: "rootandfoliage" :)))

hodosy · http://dkvfigyelo.blog.hu 2010.07.24. 23:12:56

szerintem itthon tövestől elvitték volna, de ha nem is tövestől fejszével kivágták volna..:D

Vkat118 2010.07.25. 03:34:26

Itthon ebből tömegverekedés lett volna ameddig el nem szakad az összes bankjegy:D

maholnap · http://koklerbroker.blog.hu/ 2010.07.25. 22:44:30

Ez szuper!

És tudjátok, hogy mennyi minden lehetőség mellett elmennek a magyarok is?

És tudjátok, hogy mennyi kockázatnak kiteszik magukat?

Slaydonál van a labda, már több külföldön jól bejött "akció" hazai változata égett be csak azért, mert itthon minden valahogy másképp működik (gondolok itt a kínos áruháznyitásokra, balul sikerült akciókra, leértékelésekre, utcai osztogatós akciókra, stb.).

lilakutyak · http://lilakutyak.blog.hu 2010.07.26. 09:33:17

A talált pénzt elrakni törvénytelen és etikátlan. Épp emiatt én is valósnak érzem Slaydo jóslatát. De Ausztráliának is van még fejlődnivalója...

reservoir 2010.07.26. 10:09:17

@lilakutyak: Te mekkora hülye vagy! Zseniális!

lilakutyak · http://lilakutyak.blog.hu 2010.07.26. 13:30:06

@reservoir: Tovább feszítve a húrt, azt kell mondanom, hogy lehet, hogy Ausztrália mégis elérte már a társadalmi fejlődés csúcsát, csak igazak azok a rosszindulatú amerikai (vagy angol) viccek, amelyek szerint az ausztrálok annyira hülyék, hogy tényleg elhitték egy idő után, hogy ez a pénz a fán terem.

Mellesleg ez adócsalás is. Ha még meg is tarthatod a talált pénzt, mert ajándékba kaptad, akkoris SZJA vagy ilyesmi, meg persze könyvelni is kell. Mindenképpen problémás ez így...

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása