Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A szomszédok és a családon belüli erőszak

Az otthon elkövetett, családon belüli erőszak ellen a rendőrség legtöbbször tehetetlen, hiszen az áldozatnak többnyire nincs lehetősége segítséget kérni. Ilyen esetekben általában a szomszédokon múlik, hogy hajlandóak-e beavatkozni, vagy inkább elfordítják a fejüket és a "Semmi közöm hozzá, ez az ő magánügyük" hangzatos mondattal lepergetik magukról a felelősséget. Pedig ha ők nem jelzik a veszélyt, a rendősrég sem tud cselekedni. A londoni rendőrség ezért most egy átfogó kampányba kezdett, amellyel kifejezetten a szomszédokat célozták meg. A kampány vírusvideójában egy a fotelben olvasgató szomszéd nézőpontjából láthatjuk és hallhatjuk az eseményeket. A szomszédos lakából egy durva veszekedés hangjai szűrődnek át. Az interaktív videóban egy ponton felkínálják nekünk a lehetőséget, hogy a telefonhoz nyúljunk, és segítséget hívjunk. Ha megtesszük, pillanatokon belül érkezik a segítség. Ha viszont késlekedünk, akkor végighallgathatjuk, ahogy tragédiába torkollik a veszekedés. Minden csak egy híváson múlik, nincs lehetőségünk elbújni a felelősség alól, a videó kíméletlenül ránk, kívülállókra hárítja a felelősséget, hiszen csak mi avatkozhatunk közbe ilyen helyzetekben. Márpedig ha 5-ből 1 gyilkosság családon belül történik, akkor bizony van mit tenni. A videók nem véresek, nem durvák, de a hangok azért elég felkavaróak és hatásosak.

via:copyranter

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr252210152

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Elstron 2010.08.10. 12:27:30

"hiszen az áldozatnak többnyire nincs lehetősége segítséget kérni." - Nna, most ez így, ebben a formában butaság.

Aki kicsit is foglalkozik a témával, jól tudja, hogy az áldozatok nagy többségének lenne lehetősége a rendőrséghez fordulni, ám egyéb érdekekre (anyagi problémák, gyerek) hivatkozva inkább marad, és tűr. A dolog természetéből adódóan, tipikusan fokozódó erőszakról beszélhetünk, előbb verbális, és csak később fizikális jelleget öltve.

cdrom70 2010.08.10. 12:43:09

Az egy humbug a rendőrség és ha szükséges a gyámhivatal akkor foglalkozik bármivel ha folyik a vér. Ellenkező esetben leszarnak mindent, bárhogyan is jelentesz bármit.

bolek 2010.08.10. 13:14:45

bár az áldozat sokszor nem meri vagy akarja befejezni a kapcsolatot, mégis vannak esetek, amikor jobban járna, ha kiszabadulna a helyzetből.
nem biztos, hogy baj, hogy ha valakit vernek, akkor a szomszédok kihívják a rendőrséget. túl sokszor fordítják el a fejüket az emberek amúgy is.

Level7 (törölt) 2010.08.10. 13:49:45

@Uzsinyó:

valóban, általában folyamatról van szó....
de egyben igaza van @cdrom70:-nak, bármit akkor tesznek/tehetnek, ha vér folyik...
egyébként semmit.

Punk is not dead 2010.08.10. 13:55:33

@Uzsinyó: Aki egy kicsit is foglalkozik a témával, az tudja, hogy "az áldozatok nagy többségének lenne lehetősége a rendőrséghez fordulni, ám egyéb érdekekre (anyagi problémák, gyerek) hivatkozva inkább marad, és tűr" ez ebben a formában nem igaz (butaság).
Igen, kívülről nem látjuk akadályát, nem értjük, miért tűr. Amit sokan nem vesznek figyelembe, az a folyamatosan fennálló megfélemlítettség, teljes függőségi helyzetbe kényszerített lelkiállapot, amiben ezek a nők (olykor férfiak) élnek. Ilyen helyzetben nem olyan döntések születnek, ahogy kívülállók, közömbös szomszédok döntenének.
Az pedig tény, hogy a bántalmazó rendszerint épp akkor gyilkolássza le párját, amikor az bejelenti, márpedig elég, nem tűr tovább, és fel fogja jelenteni/kilép a kapcsolatból. Ezt nem árt figyelembe venni, amikor "okos" tanácsokat ad valaki egy bántalmazottnak.

doki964 2010.08.10. 14:23:25

cdrom70 tiéd a pont!majd ha vér folyik........

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2010.08.10. 14:37:56

@cdrom70: Ezt meg tudom erősíteni... Szinte semmit nem tesznek, amíg vér nem folyik. Lehet késsel fenyegetni, hadonászni, ha valaki kihívja a rendőröket, maximum egy-két órára beviszik az illetőt, amíg kihallgatják, utána mehet haza. Ha jól be volt állva, addigra még ki se józanodik rendesen.

Közöd??? 2010.08.10. 15:22:44

Az óriásmellek jobbra, bejön....

Amusing 2010.08.10. 15:24:18

ezt akkor sem értem, akik ilyenben esnek ugyanannyira hibásak, hogy nem látták az elején, hogy mi lesz belőle!

bár férj vagyok sose tudnám megütni az azzsonyt, de mivel hozzámjött ezt ő is tudja!

aki agresszív, az azért nem házasság és együttélés után derül ki!

ja igen, ennek az alapfeltétele, hogy ismerjük a másikat és nem kell összbútorozni, mindenféle jött-mentel
ennyi

Amusing 2010.08.10. 15:27:32

@Punk is not dead:
nem mindig azt kell lesni, hogy ki más tehet róla!

mutogatni lehet a rendőrökre, jogalkotókra, csak értelme nincs!

meg kell oldani, nem rinyálni!

Gabiiiiii 2010.08.10. 15:44:31

@Uzsinyó: te hulye vagy.....a rendor megallt az ajtoban,mikozben alltam a torott orrom ala tartott torolkozovel es a labamba kapaszkodo sikito gyerekkel es nem jott be,siman otthagyott....

Gabiiiiii 2010.08.10. 15:45:47

@bolek: es azt memongjatok,hogy mifele igazsagszolgaltatas az,mikor nok-gyerekek menekulnek egy szal szatyorral,mikozben az eroszaktevo terpeszkedik a kozos lakasban?

Gabiiiiii 2010.08.10. 15:47:42

@Amusing: valoban meg kell oldani,en mar tudom a modjat.Nem kell itt semmifele hatosagra varni,hivatalra,birosagra,akkor van elintezve,ha te vagy valamelyik kopasz kigyurt haverod elintezi..Masra hiaba varsz

Amusing 2010.08.10. 15:54:14

@Gabiiiiii:

sajnos a siránkozáshoz mindenki ért! hisztizik hogy dagadt, de zabálja a csokit, nincs pénze de mekibe jár kajálni, fikázzák a kopasz kinyurtakat. El lehet menni edzeni!
heti 5x járok edzeni napi másfél órát! más addig tv előtt döglik és nyavajog a szar élete miatt

van egy örök szabály: valamit valamiért!

Peter Blau 2010.08.10. 16:35:31

@Gabiiiiii: És akinek nincsen kopasz, kigyúrt haverja az mit csináljon?

Peter Blau 2010.08.10. 16:36:44

@Amusing: Járjanak edzeni a nők, hogy majd meg tudják védeni magukat a férjüktől? Jó ötlet, jó lehet így belemenni a kapcsolatokba, hogy előre edzeni kell...

Gabiiiiii 2010.08.10. 17:18:33

@Peter Blau: vegulis a volt ferjem birkozoedzo volt,en meg 50 kilo vasaggyal egyutt,lejarhattam volna gyurni,parszaz ev alatt lenyomtam volna..ha megerem

Gabiiiiii 2010.08.10. 17:19:09

@Peter Blau: szerezzen...Meg mindig olcsobb,mint agyonveretni es kisemmiztetni magad

venszivar 2010.08.10. 17:52:42

@Gabiiiiii: Te nagy mesemondó vagy ! Ha meg tényleg birkozoedzo,akkor ismerhettél vagy 10-20-30 kigyúrt segítőt,te huncut vagy !

Gabiiiiii 2010.08.11. 09:05:05

@venszivar: meg a te kedvedert sem fogok hazudni,es eszemben sem volt a sporttarsai kozul valasztani..Mondj mas megoldast,ha nem akarod megvarni,hogy agyonverjenek...Addig jo lenne,ha nem nyilvanitanal velemenyt addig,mig nem ismered az erzest,mikor a hatadon terdelnek,ugy utnek es hallod a gyerek sikitasat...Addig minden,amit mondasz,elmelet

lilakutyak · http://lilakutyak.blog.hu 2010.08.11. 09:51:46

Nekem erről egy - emlékeim szerint - magyar videó jut eszembe, amiben a szomszéd beavatkozik, átvisz egy bézbólütőt, hogy ezzel jobban menne. Szerintem annak sokkal erősebb az üzenete, csak

Volt egy szomszédunk, akiktől időnként elég durva veszekedés szűrődött át éjszaka, néhányszor átmentem szólni, hogy nem tudnák-e ezt normálisan megoldani. Pedig nagydarab srác volt, de gondoltam, ha nekiáll velem baszakodni, akkor meghívok egy pár havert piálni, aztán nagyon alaposan összeverjük. Aztán a végén kiderült, hogy nem a srác csinálta a balhét, hanem a csaj volt paranoid, és időnként késsel esett neki. És ezzel véletlen se akarom azt mondani, hogy az esetek többségében nem a faszik az agresszorok. Inkább csak azt, hogy érdemes átcsöngetni. Meg érdemes megkockáztatni egy kis könnyű testi sértést (mint áldozat) meg egy kis súlyos testi sértést (mint elkövető) a jó ügyért. Meg bízni benne, hogy nem fajul odáig a dolog.

Az áldozatok tehetlenségével kapcsolatban meg javasolnám az 1984-et, kitartó, jól adagolt erőszakkal eléggé formálható az emberi lélek.

venszivar 2010.08.11. 12:18:43

@Gabiiiiii: Tőlem ne várd a megoldást,de ahogy látom SENKI,még csak írni sem ír,nem,hogy segíteni próbálna.Biz isten,hogy én is ismerek egy olyan párt,kiknél 60kg+van a krapeknál s mégis a nő fenyegeti nagy késsel a krapek,max.szájal. Befejezésül.te mentél hozzá,magadnak választottad,te angyali bárány vagy !? Vége,isten veled.....

lilakutyak · http://lilakutyak.blog.hu 2010.08.11. 13:51:36

@Gabiiiiii: szerintem is rövid távon csak az a megoldás, ha valahogy sikerül kiütni. Mondjuk haverok híján én próbálkoztam volna altatóval, esetleg alkohollal kombinálva. Aztán a mozgásképtelen juzert már lehet nevelgetni. De igazából ezek csak az ember lelki egyensúlyát javítják. Esetleg az elején még működhet, de ki tudja, mekkora adag kell ahhoz, hogy ne még durvább visszacsapás legyen a reakció. Az a biztos, ha az illető le tud lépni valahova. De akinek se családi, se baráti háttere nincs ehhez, annak legfeljebb az anyaotthonok maradnak, de nem tudom, azok képesek-e megfelelő ideig, megfelelő védelmet nyújtani, amíg új, biztonságos életet lehet kezdeni. Én a magam részéről, ha a környezetemben ilyesmivel találkozom, akkor igyekszem beavatkozni (kb. mint fent írtam), ezentúl segítenék információt (esetleg pénzt) adni a meneküléshez. De mivel ilyenre még nem volt valós példa, évente utalok egy tisztességesebb összeget a NaNe-nak, ők mégiscsak értenek ehhez.

A beavatkozással még az is baj, hogy ha az áldozat szerint még kezelhető a helyzet, és csak némi verbális támogatás hiányzik, akkor egy-egy veszekedésben majd pont én leszek az érv, az meg a fasznak hiányzik, hogy olcsó kis játszmák miatt rajtam csattanjon az ostor. Azért nagyon nehéz, mert a segítséget a meneküléshez a megfelelő pillanatban kell felajánlani, akkor, amikor elfogadják. Mondjuk egy anyaotthonos, nővédelmes szóróanyag a postaládába talán kockázatmentes, és talán mutat némi kiutat.

Egyébként kívülállóként is valszeg valamilyen civil szervezettől kérnék tanácsot meg segítséget, ha mondjuk a környezetemben valaki rendszeresen összeverve létezne.

Gabiiiiii 2010.08.11. 14:42:02

@lilakutyak: vegre egy normalis hozzaszolas...En sem tudok per pillanat a menekulesnel sokkal jobbat..de gondolj bele...Akit evek ota terrorizalnak,az otthagyja az otthonat,a baratait,a munkahelyet,a gyerek detto,es menekul egy szal szatyorral,hogy a bantalmazoja ra ne talaljon..Aztan esetleg evek telnek el,mig el tudja perelni mondjuk a kozos lakasuk felet....Szerinted ez igy rendben van??

Elorebocsajtom,hogy en a szerencsesek koze tartozom,8 ev multan a volt ferjem onszantabol kifizette a reszemet,es azota van uj csaladom,a ket "regi"mellett egy uj kislanyom,parom,aki jol tudja az eloeletemet es meg a hangjat sem emeli fol:)
De minden alkalommal kinyilik a bicska a zsebemben,mikor "okosok" osztogatjak a jotanacsokat.Nalam volt minden,rendorseg,birosag,gyamhatosag,jogeros birosagi vegzes es korberohogott az osszes hatosag az osszes papirommal meg a ket gyerekemmel egyutt..A szomszedokat meg megertem,hogy nem jottek el tanuskodni,en eljottem,de ok ottmaradtak vele egy hazban...

Minek kellene vajon tortennie,hogy ne verjenek agyon hetente egy not vagy egy gyereket? Ez a jo kis magyar virtus lenne?

Aki pedig nem tud elkepzelni olyan helyzetet,hogy valaki szepen fokozatosan lett alkoholista,nem igy mentem hozza,azzal szivesen megosztom a tapasztalataimat,milyen,mikor utemesen verik a fejedet a kuszobhoz..

lilakutyak · http://lilakutyak.blog.hu 2010.08.12. 09:42:01

@Gabiiiiii: én régebben gondolkoztam egy olyan közösségi site-on, ami egy társkereső motorját használná, és bántalmazottakat meg bántalmazókat szívesen pépesre verőket hozna össze némi információ cserére (úgymint fénykép, személyleírás, lakcím, napi rutin, útvonalak stb). Nem is valós megoldásként, inkább csak szemléltetendő a probléma súlyosságát meg a társadalmi értékítéletet. De ahhoz erősebb elkötelezettség kellett volna, meg vállalni a macerát a hatóságokkal meg a server állandó költöztetgetésével.

Abban egyébként teljesen igazad van, hogy ottmaradni egy agresszív fasszal, veszélyes, akár szomszédként is. Bár aki alapból csak a csajával meg a gyerekeivel erősködik, az lehet, hogy egy kívülállót már nem merne basztatni, de ez sem biztos. És pont emiatt nem működne a sokak által szorgalmazott távoltartási végzés sem. A faszkalap úgyis visszajárna. Egy haver mesélte, hogy egy házibuliba egyszercsak beállított a házigazda csaj apja, aki pont erőszakossága miatt repült anno, és nekiállt dúvadkodni. A haver meg nem igazán tudta hova tenni, egy punk bulin ez még akár elfogadható viselkedés is lenne, sz'al megfogta a faszit, körbecipelte, hogy valaki ismeri-e, és mivel senkit nem talált, lecsapta, azt kibaszta a picsába. De, ugye, nem költöztethet minden bántalmazott nő meg gyerek magához két-három nagydarab punkot.

Ezért úgy gondolom, hogy a filmes tanúvédelmi programokhoz hasonló menekülés az egyetlen módszer, és szerintem az alapítványok, civil szervezetek is ezt támogatják, ebben nyújtanak segítséget, de ez tényleg nagyon igazságtalan. Bár ha jogi támogatás, képviselet is van mellé, akkor működhet. Szerintem ilyen esetben a kényszergyógykezelés is lehetne megoldás, de az meg drága, bár érdemes lenne összehasonlítani a menekülés költségeivel, és akkor finanszírozhatná ezt közös erővel a civil szféra, az állam meg az áldozat. De kötve hiszem, hogy ezt így össze lehetne szervezni, pedig szerintem a frusztrált ápolók szívesen kivernék pár hónap alatt a verekedési hajlamot bárkiből, aki annyira kiszolgáltatott, mint egy elmebeteg.

Az lehet még megoldás, ha a bántalmazott fegyvert szerez, legálisat, majd egy alapos, látlelettel is jól alátámasztható verés után egy jól kivitelezett lövéssel ágyhoz szögezi a juzert pár hétre/hónapra. A térdsebek nagyon csúnyán és lassan gyógyulnak:). Szerintem a látlelet bizonyítaná az önvédelmet, bár ez is kurva nagy macera. Meg ehhez azért nagyon erős lélek, amivel egy terrorizált nő vagy gyerek vélhetően nem rendelkezik. (Simek Kitty rulez!) Pedig ez segítene, szerintem a sorkatonaság is sokat puhult annakidején attól, hogy pár hős hajlandó volt demonstratíve felkötni vagy őrség közben fejbelőni magát. Az eszkaláció segít rávilágítani a problémára.

Viszont azokat is meg tudom érteni, akik saját világképük, biztonságérzetük védelme miatt elbagatellizálják a problémát (struccpolitika), vagy az áldozatot teszik felelőssé. Az együttérzés mindenkiben felébred, mindenki volt már kiszolgáltatott, és hogy ez ne okozzon feszültésget (kognitív disszonancia), érdemes úgy feldolgozni, hogy az "ez velem nem fordulhat elő" jöjjön ki a végén. Bár jobb lenne mindenkinek, ha azt gondolná, hogy a baráti, családi környezet védené meg ilyentől, de manapság ez is annyira bizonytalan, hogy sokan inkább magukban keresik a megoldást.

Gabiiiiii 2010.08.12. 12:32:10

@lilakutyak: nincs mar kenyszerelvonokura,mint regen,elvegre jogai vannak:((

magam sem tudom,mi a jo megoldas,de hogy ez a mostani nem,az is tuti.A legnagyobb rohadtsag a bantalmazottat felelosse tenni a helyzetert..Gondolj bele..En pl meg 2 evig laktam egy lakasban a volt ferjemmel valas utan.Megis hova a francba mentem volna a gyerekeimmel? A keresetem annyi nem volt,hogy eltartsam harmonkat es meg egy lakast is tudjak berelni,mig o szepen terpeszkedett a kozos lakasunkban..Volt jogeros birosagi vegzesem a kizarolagos lakashasznalatrol es mikor ervenyt akartam szerezni neki,minden hatosag a masikra mutogatott,mert a fele tulajdonjoga erosebb volt.Siman megvartak volna,mig valamelyikunket agyonverik...

es nem,nem egy alkoholistahoz mentem hozza,csak 18 ev alatt tortent vele egy-smas,amitol azza valt szep fokozatosan.

En konnyen megusztam egy orrtoressel,egy kis tikkelessel,magzatpozban valo alvassal es minden hangos hangra osszerezzenessel...Pedig 10 eve senki nem bant mar..

Valaki kerdezze meg a gyerekeimet is,milyen nyomokat hagyott bennuk az,hogy azt lattak,senkihez nem fordulhatunk,senki nem ved meg..Csodalkozna valaki,ha arra nevelem oket,hogy onbiraskodjanak?Hogy soha senki meg a hangjat sem emelheti fel velunk szemben,nemhogy fizikailag bantson,mert kibelezem helyben..Mar reg szabadultam volna,ha annakidejen megteszem

lilakutyak · http://lilakutyak.blog.hu 2010.08.12. 12:47:43

@Gabiiiiii: Én nem csodálkoznék, sőt pártolom a megfelelő jellegű önbíráskodást. De asszem kiveséztük a témát, ne offoljunk tovább, végülis ez a post a filmről, nem pedig a tartalmáról szólt.

oszintenmondom 2010.08.12. 21:19:38

A nők erről aztán végképp nem tehetnek... Most bűn az, ha a zsánered a jótestű, határozott, önbizalomteli, energikus, igazi férfi, aki mellett Igazi Nőnek érezheted magad, aki tudja, mit akar? Ki látná előre, hogy egy ilyen emberből később agresszív állat válhat? Mondjuk úgy bárki, akit nem a hormonok vezérelnek.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása