Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Te eladnád egy évre a családodat?

Az esetleges reklámbevételek sok embert késztettek eddig is arra, hogy ötletes vagy éppen őrült módokon próbálják meg reklámfelületté változtatni a testüket. Míg Puhl Sándor csak a zakóját adja bérbe minden tévés szereplésnél, volt, aki a homlokát bocsájtotta árverésre, hogy a végén feltetováltassa a legtöbbet kínáló cég logóját. Nemrég egy kifejezetten dekoratív, főiskolás lány alakította médiafelületté a melleit, az e-beyen keresve hirdetőket az eléggé szem előtt lévő területre. Így aztán szinte nem lepődik meg az ember semmin. Illetve mégis. Amikor ugyanis a legutóbbi kezdeményezésről hallottam, a cikk címe alapján barokkos bulvárújságírói túlzásra számítottam. Nekem elsőre legalábbis hihetetlennek tűnt, hogy egy család több mint egy évre áruba bocsássa magát apukástól, anyukástól, gyerekestől, lakásostól. Úgy, ahogy van.

Pedig a Missouiri állambeli Martin család éppen ezt tette. Egy korábbi projekthez hasonlóan arra vállalkoztak, hogy mostantól kezdve minden nap olyan pólót visel majd a család, amelyen az épp aktuális napot megvásárló hirdető készít majd nekik. Január 1-jétől indulva, naponta egy dollárral drágábban lehet megvenni a hirdetési helyeket a négy családtag pólóján, akik az egyre növekvő összegekért cserébe lefotózzák, levideózzák magukat, írnak róla a twitteren, facebookon és a projekt honlapján. Én támogatok minden érdekes reklámkezdeményezést, de nekem ez már túlmegy egy határon. Ti el tudjátok képzelni, hogy ilyen szinten áruba bocsássátok a családotokat? Megéri ez az egész?

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr282331380

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Istyum 2010.09.29. 10:56:19

a szülőket elnézve legalább jó nagy a reklámfelület:)))

Barna László · http://www.creacommedia.hu 2010.09.29. 11:07:14

van aki az anyját is eladná....
akkor a családját miért ne? :)

ad_d_el 2010.09.29. 11:34:02

Remélem egészséges életmód élharcosai hirdetnek majd először rajtuk:) Legalább az asszonyka lehetne bögyös-faros.

felhasznalo · http://gyermekszoba.blog.hu 2010.09.29. 14:28:11

Évekkel ezelőtt terhes nők a hasukat adták el reklámfelületként. Meglepődöm-e rajta? Nem, kicsit sem. (Most látom csak, hogy anyuka itt is épp babát vár...)

Megtenném-e? Mit tudom én. Biztos tudnának olyan árat mondani, amin elgondolkodnék...

Mr_Wolf 2010.09.29. 14:36:40

Ingyen is adod a családot, amikor adidas, nike, stb. cuccban fényképezve fotózgatod a netre.

4TUN3 2010.09.29. 14:39:34

jelszavunk: pénzé' bármit! :)
Ahogy elnézem a tipikusan amcsi, hombár zsírsertés fejüket, Mekdonácc / Börgerfing tuti lecsap rájuk...

marklovassy 2010.09.29. 17:02:21

@muellah: a vicc az hogy meg a ket site layoutja is nagyon hasonlo :)

ManhattanProject 2010.09.29. 17:02:43

Ebay és nem "e-bey"
A család meg úgy gáz, ahogy van :/

Archenemy 2010.09.29. 17:29:41

valóban túlzás, mert nem eladta a családot, hanem hirdetést hord magán

szerintem ötletes

venszivar 2010.09.29. 17:31:04

Ó bassza meg !!! Még nem is vettem családot magamnak ! Akkor most mit s hogyan adjak el ??? Erről a bizniszről is lemaradtam.

Csore60 2010.09.29. 17:40:49

Van olyan helyzet, amikor az ember mindent megpróbál, hogy pénzhez jusson. Ez a módszer legalább ötletes, senkinek nem ártanak vele. Jobb, mint segélyért sorbaállni....

robian 2010.09.29. 18:02:43

megérné megvenni egy napra és kiírni: "infantilis szénhidrátmérgezett zsírdisznó vagyok, aki azt hiszi, Európa egy ország. hit me!"

Kozmokrator · http://www.tudtad.com 2010.09.29. 18:56:54

Nekem nem meglepő, simán kivitelezhető.

egy hang 2010.09.29. 19:53:50

Ez mekkora :D
Kedves posztoló mijét adja bérbe a pénzért? Mondjuk az idejét?
Anélkül hogy ezt közgazdaságilag is alátámasztanám ez ez ember aki azt mondta hogy ő meg azt az időt amit pluszmunkával töltene, azt megteszik a pólók és ehelyett a családdal vagy akármi mással fogja tölteni a "drága" idejét akkor ez milyen határon megy túl? Ezzel a számtani sorozattal 66795 dolláros évi bevétele van, ami azt jelenti hogy csak eleinte kell dolgozzon, de 100 nap múlva már igen jól keres. Az meg hogy egyik nap tampont reklámozol, másik nap meg óvszert a családoddal azon meg jót röhöghetsz mig a többi barom húzza az igát :)

zdanee 2010.09.29. 20:10:33

Ingyen kapnak 365 polot fejenkent, es meg nekik fizetnek. Hol a problema?

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2010.09.29. 21:13:48

Még a cicámra is hirdetéses ruhát tennék, ha lenne rá fizetőképes kereslet. Ő(Tommi) nagyon sok kilométert kóborol, több százan láthatnák a hirdetést a környékünkön.

AkinekSemmiSemTetszik 2010.09.29. 22:20:49

Szerintem ez tök fasza.. mindaddig, amíg nem egy óvszergyártó cég reklámoz a kislányom ruháján :D

vodi 2010.09.29. 22:58:24

ti meg pénzért DOLGOZTOK. az jobb?

ave 2010.09.30. 02:04:32

Hat igen, latom tobzodnak a hirdetok...

Ha lesz aki fizet ezert, akkor jol tettek, hogy hujet csinaltak magukbol. Mert vegulis az az igazi huje, aki penzt ad nekik ezert.

nikk rivers 2010.09.30. 08:14:43

mr wolfnál a pont, nike és társai már rég ezt csinálják

Bilkisz 2010.09.30. 08:26:58

nick riversnek igaza van, a sok trendi bandi meg ingyen hordja a *uma és *didas pólót, ráadásul rohadt drágán. Végül is ki a h*lye? francba miért nem én találtam ki.....

◄ViZion 2010.09.30. 08:34:42

Én a szerveimet adtam el lakáshitelért, btw ők jobban jártak...

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2010.09.30. 08:37:27

@thalyz: @Klattila: menjetek már a picsába, ott spameljetek, köszi.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2010.09.30. 08:41:02

Nem értem mi ebben a durva, napi pár óra melóval keresnek egy kis pluszt, továbbá vagy 10 évig nem kell pólóra költeniük.

Hozzá Szóló 2010.09.30. 08:46:56

Itt annak szabadna csak fikáznia a családot, aki nem vett még olyan pólót (tehát, nem fizetett olyan pólóért) amivel magát a pólógyártót vagy valami egyéb gyárat, céget, akármit REKLÁMOZOTT.

Mert az bizony ciki szerintem is: fizetni azért, hogy reklámozhassak valamit...

bagamoyo 2010.09.30. 10:35:33

Az cikibb, amikor reklámfeliratos szatyorért, még tőlem kérnek lét..

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása