Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Motörhead és Sex Pistols mint reklámzene?

Úgy látszik, a nagy öregek kezdenek kifogyni a pénzből, mert mostanában egymás után dőlnek meg olyan tabuk, amelyekre eddig gondolni sem lehetett. Olyan együttesek adták be a derekukat egy-egy reklám kedvéért, és nyilván hatalmas összegek fejében ugyan, de eladták a zenéjüket vagy éppen magukat. Legutóbb az egyik legnagyobb rock legenda, a Motörhead teljes legénysége vállalt reklámszerepet a BBH London által készített kampányban. Mentségükre legyen mondva, hogy ők legalább alkoholt hirdetnek, és még értelme is van a megjelenésüknek a szpotban. Nem akarom lelőni a poént, de mivel az, hogy a legendás Ace of Spades-t unplugged játszák teljesen belassulva, nem igazán nevezhető poénnak, így elmondhatom, hogy az egész az 1664 sör "Lassíts a tempón" szlogenjére fut ki. 

Persze nem ők az egyetlenek, akik ilyesmire vetemedtek. Még hogy a punk nem halott? Akkor minek nevezzük azt, hogy a legendás Sex Pistols simán eladta a Pretty Vacant című számát egy mezei sportfogadó-iroda egyik reklámjához, aminek ráadásul az égvilágon semmi köze sincs az együtteshez. Aztán ott volt Iggy Pop, aki lila háttér előtt győzködött bennünket a biztosítások előnyeiről, és a Judast Priest is eladta egyik számát a Hondának. Úgy látszik, volt igazság a korábbi posztomban, és tényleg mindennek és mindenkinek megvan az ára, csak közben talán mi leszünk szegényebbek egy-egy gyermeki illúzióval. Alapvetően nincs ebben semmi rossz, hiszen a reklám nem ördögtől való, csak sokszor mégis furcs a nagy idolokat látni, ahogy egymás lábát tapossák a kasszánál. Megyek is inkább, és hallgatok valami jó kis reklámzenét. via:copyranter

 

Címkék: zene

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr162399184

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

korn · http://www.facebook.com/pages/Reklamvers-mindenkinek/135522226476780 2010.10.27. 14:44:06

számomra az igazán nagy rákkenroll istenek minden körülmények között rákkenroll arcok maradnak,

ha épp reklámban szerepelnek, akkor ott, ha reality-ben vagy tehetségkutató-showban, akkor ott (there's no business like rockbusiness:)

Lemmy, Iggy, Ozzy (hogy csak az ipszilonos nemeseket említsem)
nem tudnak olyat csinálni, amitől kevésbé csípáznám a búrájukat;)

Háta Más · http://www.artcharacter.hu 2010.10.27. 16:11:02

A motörheades sokkal finomabb... a pistols kifejezetten gyengén van belekeverve sztem.
És aki szereti Lemmyt, annak itt a teljes unplugged verzió:
www.youtube.com/watch?v=sjkzbCkZEuQ

hajoacs 2010.10.27. 21:31:49

Az 1664 sör neve hivatalosan Kronenburg 1664, de abból is inkább csak a Kronenburgot használják. secure.wikimedia.org/wikipedia/en/wiki/Kronenbourg_Brewery Legalábbis a Moszkva téren a bisztróban én ezt használom :) Ha valaki tud még helyet, ahol csapolják ezt a remek sört, írja meg.

Lamorak · http://www.clusterone.hu 2010.10.27. 21:33:18

Johnny Rotten vajreklámja kib zseniális, és abszolút punk.

Átokfajzat 2010.10.27. 23:18:21

mi mással lehetne jobban reklámozni jobban a sört, mint menő alkeszokkal?

Handwired 2010.10.28. 07:24:22

Szerintem a Motörhead-es reklám kurva jó lett, és a szám is illik oda. Viszont az h Iggy Pop biztosítást árul?! Melyik az a biztosító aki ép ésszel biztosítana egy rocksztárt? :D

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2010.10.28. 09:28:50

Ameddig Lemmy sört reklámoz, semmi baj. De mivel ő az Isten, még akkor sem tudnám megutálni, ha műkörömragasztót vagy inkontinenciabetétet reklámozna.

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2010.10.28. 09:28:50

Ameddig Lemmy sört reklámoz, semmi baj. De mivel ő az Isten, még akkor sem tudnám megutálni, ha műkörömragasztót vagy inkontinenciabetétet reklámozna.

aadriennne 2010.10.28. 11:23:44

@Átokfajzat: ja, a hitelesség legalább megvan:)

balazsman 2010.10.28. 11:52:31

mitől lenne különb a rockzene, mint a popkultúra más műfajai?
évekkel ezelőtt kicsit meglepődtem, amikor drum'n'bass dallamok (pun intended) szólaltak meg FMCG szpotok alatt, de alapvetően ha erre van szükség kreatív szempontból, akkor menjen
ebből a szempontból a rock sem különb, ugyanolyan pénzkereseti lehetőségként létrejött produktum, mint a könnyedebb műfajok.

A Kronenburg szpot mondjuk kilóg a sorból, mert a zenészek imidzsét beleépíti a filmbe, ezt szépen csinálják amúgy, sztem még önirónia is van a dologban, nemcsak pénzkereset.

sajto@ - sajtokukac.blog.hu 2010.10.28. 16:41:40

A rockzene Stefanovits Angélái.

butter-k · http://napimorgas.blog.hu/ 2010.11.12. 13:25:15

Hát a motorhead legjobban egy biblia reklámba illene hisz lemmy is god :)

aattyla87 2011.01.03. 19:57:19

Szerintem egyáltalán nem lenéző hogy nagy legendás együtesek eladják dalaikat reklámzenék céljából.
Eloszor is egy keveset a Motorhead szerepleserol.
Jopofa kis reklám. Igazán illik a zene is hozzá, igazi kocsmahangulat. Nem valami elegáns elit hely ez csak egy egyszerü kis kocsma ahová bárki betérhet egy jopofa késő délutáni sörre, vagy egy pokerpartyra dehát azért a sör itten a főszereplő. A reklámzene pedig olyan jó kis hangulatot ad az egésznek, hogyha az elején ne lenne benne az a rövid francia csevegés én a vadnyugaton képzelném magamat. Az méghogy a Motorhead frontembere is szerepet vállalt a reklémban az nekem abszolut passzol. Egy menő rocksztár + sör = a legszuperebb hely. Erről csak annyit ha egy hires sztárt sikerül jol összekapcsolni egy termékkel az falakat dönthet. Gondoljunk cask RunDMC-Adidas; annyira sikeres volt ez a reklámkampány, hogy az Adidas akkoriban rekordokat döntött…

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása