Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Mennyivel megy az új Subaru WRX STI? Pontosan 24 FPS-sel (Frame per second), amit ez a látványos vírusfilm bizonyít be nekünk. A kanadai DDB reklámfilmjében nem a hagyományos módon mérik a kocsi sebességét, hanem egy egész szokatlan módon. Az alapötlet egészen zavarba ejtően egyszerű, hasonló megoldást néhány éve még a budapesti metróalagutakban is láthattunk, ahol a falra szerelt monitorok képeiből állt össze a mozgófilm, ahogy a szerelvény elhaladt mellettük. Itt egy 1 km hosszú pályaszakaszt övező kerítést borítottak be egy animáció fázisképeivel, amelyeket egytől egyig szépen megrajzoltak kézzel, majd az autó sebességéhez igazított távolságokra felhelyezték őket. Az egyes képek annak köszönhetően állnak össze egy animációvá, hogy a Subaru a megfelelő sebességre gyorsul, a ráerősített kamera pedig rögzíti a látványt. Nincs a filmben egy szemernyi CGI, semmiféle számítógépes trükk vagy csúsztatás, épp az adja az erejét, hogy ilyen profin képesek voltak ezt megcsinálni. Kicsit hasonlít a Hondának arra az ötletére, amikor az aszfaltba martak különféle mintákat, amelyeken megfelelő sebességgel áthaladva az útzajból összeállt egy dallam, de ettől még nagyot üt. Érdemes belenézni a making of videóba is, amiben fény derül a részletekre is.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.