Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Utcai háború a kutyaszar ellen

Hogy kerül a parkettára kutyakaka? És mit keres egyáltalán a parketta az utcán? Hát persze, hogy egy reklámkampány részeként került oda, ugyanis a milánói Y&R ezzel a gusztusos kis installációval szerette volna felhívni a kutyatulajdonosok figyelmét arra, hogy nem kellene az utcát senkiföldjeként kezelni, és úgy tenni, mintha ott jó helyen lenne a kutyaszar. Az érvelésük szerint, amivel csak egyetérteni lehet, az utca az otthonunk, márpedig az ember ritkán engedi a kutyájának, hogy otthon a parkettára rondítson. Vagy ha ez megesik, akkor nem sétál tovább a másik szobába, sorsára hagyva a kis barna csigát, hanem szépen kisétál a kislapátért, és eltünteti a nyomokat. Éppen így kellene viszonyulni a sétáltatás során is a kutyaszarhoz, meg kellene érteni, hogy ugyanolyan feleősek vagyunk azért, hogy a kedvencünk ne hagyjon maga után aknákat a járdán sem. Nem tudom, hogy ennek hatására hányan veszik majd elő a kis kutyakaka zacsit, de ha már egyvalaki megteszi, már megérte. via: ibeliveinadvertising

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr72458141

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szemétbe fullad a magyar táj - Videó riport 2010.11.20. 14:42:32

Egy múltkori cikkben már beszámoltunk a Sződ környéki erdőkben zajló küzdelemről az illegális szemetelők ellen.Az akkori index.hu címlapnak köszönhetően nagyon sokakhoz eljutott a küzdelem híre, és nagyon sok értékes tanács és tanulságos történet érkez...

Trackback: Szemétbe fullad a magyar táj 2010.11.20. 14:41:45

xxxxxxVáltozás: 22:19. Köszönet az index.hu címlapért. Máris megvan az eredménye az országos publicitásnak. Jelentkezett a média a helyieknél TV interjúért, amelyben példaként állítják a községet az illegális szemetelők elleni küzdelemben. :-)))xxxxxx...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

thing 2010.11.19. 14:51:42

"Once more the SHIT will rule the galaxy"

polufave 2010.11.19. 17:24:53

Egyszerű, ötletes felhívás. Jó lenne, ha az emberek észrevennék, hogy a város kinézete Őket is tükrözi. A kutyaürülék, csak egy a sok közül, ami a városok összképét rondítják. Nem tudom mennyire hatásosak ezek a reklámok, de úgy gondolom, ha foglalkozunk az ilyesmivel és szembesítjük a lakosságot a problémákkal, remélhetőleg lesznek páran, akik elgondolkoznak rajta és tesznek ellenük.

BeLa 2010.11.19. 17:47:09

Oszotozom a véleményen az előző hozzászólóval. Annak ellenére, hogy az emberek nap mint nap találkozhattak olyan "csigával", egyet csóváltak a fejükön s azzal mentek tovább. Egyértelmű, hogy azokat a tulajdonosokat kell megszólítani, akikben nincs annyi önérzet, hogy takarítsanak, ha már összejött a dolog. A reklám azonban nem csak a kutyagazdikat szólítja meg, hanem gyakorlatilag mindenkit. Hiszen ezzel nemcsak az ő önérzetüket kell egy kicsit fennebb tekerni, hanem minden járókelőkét, hogy merjék megszólítani a tulajt, ha hasonló helyzetet látnak. Láttam már olyan várost, ahol rendesen megnézik, megszólítják, vagy akár jelentik közelben levő biztonsági őrnek, vagy rendőrnek, ha valaki nem takarít el, és a tömeg nyomására, márcsak szégyenében is megteszi. S ha sokszor csinálja, egyszer rutinná válik. Szép kezdeményezés és azt hiszem lenne még néhány olyan terület, ahol elő lehetne venni ezt a módszert. Mert előbb-utóbb eléri a mondanivaló a kritikus tömeget és már jobbá is tettük, ha nem is a világot, a környezetünket, ahol élünk.

Tiko 2010.11.20. 10:56:46

Én összeszedem a kutyám után. A kutyám meg összeszedi az eldobált zacskókat, kajamaradékot, zsebkendőt, rágót és még sorolhatnám mások után.

El se hinnétek mennyi szemét van az utcán, amíg egy kis állatka mellettek ki nem szimatolja azt nektek..

yz 2010.11.20. 11:06:32

milánóban angolul teszik ki a reklámot?
vagy csak egy újabb kamureklám a fesztiváloknak?

Ez vagyok 2010.11.20. 11:12:51

Sajnos, merő utópiának tartom, hogy összeszedik a kutyapiszkot. Még sok időnek el kell telni ahhoz. Jelenleg a folyamat legelején vagyunk, hisz csak azért viszik le a kutyát az utcára, hogy elvégezze a dolgát. Ha valaki ezt rendszeresen megcsinálja, már annak is örülni kell, hisz nem hagyja szenvedni a szükségtől szerencsétlen párát. Először annak a mozgalomnak van létjogosultsága, hogy ne kínozzák a kutyákat az egyedül a lakásba bezárással és ha már az "állatszeretetüknek" nem bírnak gátat szabni a természetellenes bezárással, legalább rendszeresen vigyék le, továbbá legalább napi egy órát szenteljenek a velül való foglalkozásra, játékos együttlétre.

waze 2010.11.20. 11:13:10

@yz: meglepő de arrafelé többen beszélik az angolt....:-D

álmos kisvárosomban ha pontosan 7,00-kor indulok melózni, 7,17-kor egy nénivel és a kutyusával találkozom ugyanott. a járda felett azon a részen kb. 150-170 cm magasan van egy kis parkocska így pont arcmagasságban megyek el a park füve mellett.
na a kutyus ott szarik minden reggel az orrom előtt kb 1,5 méterre...:-D

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2010.11.20. 11:32:10

@yz:
Éppenséggel nincs kizárva. De mit mondjunk akkor az Ogilvy tavalyi győztes Scrabble printjéről, ami az ART-RAT szójátékra épült, vagyis magyarul teljesen értelmetlen?:)

ris (törölt) 2010.11.20. 11:46:38

Kutyásként engem is mérhetetlenül dühít mások otthagyott piszka. Finoman szólva elveszik belőlem az úrinő, mikor én összeszedem és közben belelépek a mások otthagyott ajándékában. Legszívesebben letenném az étkezőasztalukra. De. rendet kéne rakni ebben a témában, éspedig a töméntelen mocsok, szemét, ami az utcán, parkokban hever, kivéve néhány "prominens" helyet. Pl Flórián tér. Lehet piszkálni a kutyásokat, de este, éjszaka nem járnak arra kedves felügyelőink. Meg lehet nézni hajnalban, reggel a teret, hogy néz ki! Egyre kevesebb a szeméttartó, és ha netalántán van is, pl a dróthálós megoldás, biztos, hogy hiányzik belőle a nylonzacskó, így ami kisebb szemét, az szépen átpotyog rajta, aztán ürítéskor ott is marad. Persze van, ahol hiába a pad mellett a szemetes, minden körülötte, szanaszét hever, mondjuk nem sikerült csont nélkül beledobni. Aztán, egyes drága, megbecsült embertársunk által bokron alján, kerítések, falak mellett otthagyott ürülék. Van ahol még a fal is szaros (bocs) mert arra is lusta, hogy rendesen leguggoljon. Na ezeknek nem mer senki szólni.Tisztaság, rend, higiénia tekintetében (tisztelet a kivételnek) a bányabéka segge alatt kullogunk, messze Európától és a Balkántól.

[Sven] 2010.11.20. 12:02:12

Óriási kampányt kellene indítani a témában, mert egyes helyeken már hányingerkeltő állapotok vannak. A főváros leggusztustalanabb utcája szerintem a Szófia utca, ahol minden parkoló kocsi közt egy kaki van. Egy kocsi, egy kaki, egy kocsi, egy kaki... Sőt néha az üresen álló parkolóhelyeken is van, biztos itt ezt használják a parkolóhely levédésre is. A minap már két méretes hányás is díszítette az utcát, bár nincs kizárva hogy pont az előbbi láttán jött fel valakinek a cucc...
Ja és sosem az állat a hibás, úgyhogy minimum megetetném a gazdájukkal a kaksit.

Ittott 2010.11.20. 12:31:01

Én már régóta azt gondolom, hogy az oktatásba nagyon fontos lenne beépíteni heti egy olyan órát, ami arról szól, hogy hogyan kell normálisan viselkedni. Ebbe pedig beletartozik az is, hogy a kutyaszart sem hagyom ott a kutyám után az utcán, de az is, hogy pl. nem dobom el a cigarettacsikket (ezt azok az ismerőseim is természetesen megteszik, akik egyébként nem szemetelnek...)
Emellett ebbe az órába még sok dolog beleférne, pl. hogyan adjuk át a helyet az idősebbeknek, kismamáknak, hogyan segítünk a vakoknak, stb. Nagyon sok dolog múlik azon, hogy az egyes emberek hogyan viselkednek. Úgy értem, a közérzetünket befolyásolja az a dolog, tehát sok múlik az egyénen.
Egyébként ebben a kutyaszar kérdésben számomra az a legérdekesebb, hogy a kutyát az ember általában a saját lakása környékén sétáltatja, tehát ha otthagyja a szart utána, lehet, hogy másnap ő lép majd bele, illetve közvetve a környék ingatlanjainak leértékelődéséhez is hozzájárul vele.

nemezisazis 2010.11.20. 12:44:39

én is a viselkedési alapismeretek órát támogatnám.

mondjuk az is érdekes kérdés, hogy ki a jó ég tanítaná..

aki meg ebben a témában könyvet írna.. hát..

szóval nem egyszerű, de alapvető probléma, hogy az emberek nem fogják fel, hogy az, hogy társadalomban élünk elkerülhetetlen, és minden amivel rendelkezünk ennek köszönhető.

miért kell akkor mindig széthúzni, miért nem lehet megpróbálni élhetővé tenni?

ezek a kutyaszar mélységei többek közt

maxval bircaman balcán · http://www.bircahang.org 2010.11.20. 12:46:14

Előbb az emberek szokjanak le az utcán pisilésről, kakálásról, hányásról! Aztán majd jönnek a kutyák.

Ittott 2010.11.20. 12:57:31

@Birca Maxval: ehhez szükséges lenne egy jól működő nyilvános WC hálózat. Londonban pl. ingyen van egy rakás klotyó a belvárosban és ami megdöbbentő, tisztán tudják őket tartani. Annyira hiányzik ez is Budapestről...

kinguccy22 2010.11.20. 13:19:48

Mindenképpen dicsérendő példa. Azt hiszem, hogy ilyen kreatív módon könnyebben megszólítható a "kutyagazdik" rétege. Az anyagi oldalát tekintve a dolgoknak biztosan nem drága egy ilyen hirdetőtáblát elkészíteni, fenntartani, de biztosan hatásosabb, mint ingyen kutyakaki gyűjtő zacskót osztogatni?

ineralisi · http://degzfigyelo.blog.hu 2010.11.20. 13:47:07

"Még sok időnek el kell telni ahhoz." - erről mindig egy jóbarátom tanmeséje jut az eszembe, amikor Kaliforniában a Budapestről érkezett kiscsaj, kibontja a rágót, arcába teszi a gumit, tekeri le az ablakot, és egy laza mozdulattal, adja át a maradékot a szellőnek - pontosabban éppen a seriff ablakára. Na ez egy kb.300 dolcsis (60,057.00 HUF ) mozdulat. Alku nincs. Talán legközelebb meggondolja máshogy.. Kérdés: Mennyi időnek kell eltelnie, h ezt az eljárást Budapesten bevezessék? A válasz a megoldás.

ineralisi · http://degzfigyelo.blog.hu 2010.11.20. 13:47:56

Ja, a képek sablonosak és kb semmitmondóak. Bürokraták beveszik az ilyet..

fogand (törölt) 2010.11.20. 13:52:23

És akkor abba gondoljatok bele, hogy a por, ami leülepszik a kocsidra, a házakra, a ruhádra, a hajadra, a levegő, amit belélegzel, annak része az utcán megszáradt majd elporladt kutyaszar.

Ebből következik, hogy a Budapest belvárosi kis utcáiban régóta előknek már része a kutyaszar. :)

ineralisi · http://degzfigyelo.blog.hu 2010.11.20. 13:56:34

Tanmese: szarik a kutyád, ott hagyod, jön az !okos!, mondja: 60,057.00 HUF - de megoldható 5000ből.. Mondod neki, az baj, mert én meg ellenőrzési csoport, és ez foglalkozás közben elkövetett.. bla-bla, két év kukoricakapálás. Aztán szépen felszeded, ahogy azt civilizált helyeken szokás, és senki nem tört még derékban ketté tőle. Na, a mese az mese.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2010.11.20. 14:08:10

Nekünk három (igen három) kutyánk van. Én szoktam sétáltatni őket, de mindig van nálam egy kis köteg újságpapír. Egy okból. Hogy legyen mivel összeszedjem utánuk a kakit. A környékünkön rengeteg kutya van, ami nem baj. A baj csak az, hogy rajtam és a barátomon kívül senki sem szedi fel a kutyájuk után, a mellékterméküket. Sajnos nagyon hülye szokás mindig az amerikaiakat cikizni, de amikor New Yorkban a nyolcvanas évek elején bevezették, hogy mindenki köteles a kutyaszart összeszedni a kutyája után, az egységsugarú általunk mélyen lenézett amerikaiak egyik napról a másikra újságpapírral vagy zacskóval kezdtek sétálni és összeszedni a kutyaszart a kedvencük után. Nálunk ez nem megy valamiért. Talán a "nyakas" magyar mentalitás miatt. Pedig jó lenne ezt is eltanulni az Államoktól.

dr. Erika Zangolna 2010.11.20. 15:07:29

Napi egészségügyi sétámat a Feneketlen tó körüli csodálatos parkban szoktam végezni. Örömmel töltött el, hogy az ott kutyát sétáltatók 99 %-a eltakarítja tyutyuja után a végterméket. A parkban mindenhol ki van rakva kakitároló és annak oldalán a nylonzacsi. Megjegyzem az egész park csodálatosan szép, naponta lelkiismeretesen takarítják, ami szükséges is, mert éjszakánként elképesztő randalírozás folyik ott, az felismerhető a földhöz csapott üres italos üvegekből és mindenfelé elszórt csikkekből, szemétből. Itt tehát nem a tyutyukkal és gazdikkal van a baj, hanem a részeges csürhékkel.A polgárőrség nappal folyamatosan ellenőriz a parkban, de nem az akkor ott sétáló nyugdíjasokkal és gyermekükkel levegőző kismamákkal van a probléma. Nem vennék a bátorságot arra, hogy éjszaka mennének arra rendszeresen?
Sokat javítana a helyzeten.

macska69 2010.11.20. 16:53:42

@Ittott: itt Békáson más a helyzet, nem a lakásaik közelében sétáltatnak a gazdik. A lakótelep környékére több lakópark is épült, ahonnan átsétálnak a gazdik a lakótelepre és a világ legtermészetesebb dolgának tekintik, hogy amit a kutyus produkál, azt ott is hagyják. Amikor mi "lakótelepiek" arra vetődünk pusztán séta gyanánt, ablakokból, kertekből ordítoznak velünk, hogy ne itt sétáltassunk, vigyük a dögöket a lakótelepre ott csináljunk piszkot, ha ők oda tudják vinni a sajátjaikat, mi is intézzük el ott! Szép? És valóban, ők áthozzák "hozzánk" a puccos kertekben nevelt hatalmas státusszimbólumaikat (dogok, labradorok, goldenek, vizslák, stb,) és a nem kis kupacokat naponta kétszer/kutya vidáman letetetik a lakótelep zöldjébe. Az egyik fűcsomónál otromba nagy kutyagumi, a fák tövében vizelő pasasok, a bokrokban mocskot és szemetet csináló hajléktalanok. Egyszer itt akkora járvány lesz, hogy belekukulunk. Már párszor meg akartak pofozni, mert udvariasan figyelmeztettem ezeket a rendbontókat, de azt hiszem nem nekem lenne a feladatom. Itt a piszok nagy összegért kiépített kamerarendszer, de nem nézi senki -csak a lakásokba kukkolnak be vele az ügyeletben lévő fiúk- és rendet sem tesz senki. Nincs számonkérés, büntetés, semmi. Egy nagy pöcegödör lassan az egész város... Mi, kiskutyások, mindig összeszedjük a "termést", de úgy látszik, minél nagyobb a kutya, annál inkább lusta a gazdi. De jó lenne egyszer felkapni és a hátára kenni valamelyiknek...

csatornál (törölt) 2010.11.20. 17:02:21

Vegyétek már észre, ez a nép nem akar változtatni ezen. Az utcán és a közéletben is szeret a szarban járni, csak megmozdulni, változtatni ne kelljen. Ha nem így lenne, akkor a helyzet már rég megváltozott volna. Miért akartok megváltoztatni olyat, amit a nemzet úgy szeret, ahogy megszokta?

kyanzes (törölt) 2010.11.20. 17:46:30

Én nem vetnék ki semmilyen bírságot. A gazdát kötelezném a kutyafos felnyalására.

Ez vagyok 2010.11.20. 18:11:06

Egy kis adalék a kutyagumival kapcsolatban: "Legalább annyi ember allergiás az állati szőrökre, különösen a kutya- és macskaszőrökre és ezen állatok ürülékeire, mint a parlagfű pollenjeire, s mégsem irtatják ki hatóságilag sem a kutyákat, sem a macskákat, pedig más tekintetben, csak Budapesten az utcai megszáradt kutyagumik szállóporától évente 3-4 kisgyermek meg is vakul!"
Ez megdöbbentő!

kacsa. 2010.11.20. 19:22:19

@Tiko: Az én kutyám kölyökkorában a sörös dobozokat és bizonyos ételek csomagolóanyagait akarta összeszedni. Néha a csikkekre is rámozdult. Én, galád meg leszoktattam róla. Apropó eldobott csikkek: az is szemetelés ám!
@Erika Zangolna: Nem csak téged töltött el örömmel, hanem engem is az, amikor látogatóba mentünk a XI. ker. egyik lakótelepére és zacskóval ellátott kutyapiszok tárolót láttam minden sarkon. Az egyiket ünnepélyesen fel is avattuk :) Felénk ugyanis gond, hogy kevés a köztéri szemetes, így vagy cipelem hazáig a csomagot, vagy becsempészem valamelyik magánkukába, ami nem túl elegáns.

Smeetsné 2010.11.21. 17:49:35

Kedves honfitársaim! A kutya kakit már rég óta zacskókba gyűjtöm, ezt már megszoktam több mint 30 éve nyugat Európában, ahol tisztelik az emberek egymást és minden élőlényt, a megteremtett tisztaságot, egymás munkáját.
De amióta egy vizslám van, aki mindenegyes papír zsebkendőt összeszed, addig sose tudtam, hogy ennyi ember dobálja el a zsebkendőjét?!!! Szinte minden fehér darabkára rácuppan (bár nem éhezik, minőségi kutyakaját kap, itthon mindenféle vitaminnal ellátva... :))
Minden nap 4-5-6 taknyos zsebkendőt villámgyorsan megzabál és az Istenért nem hagyja a más mocskát kiszedni a szájából. Rendszeresen hasmenése van és attól tartok, hogy egyszer bélelzáródása lehet. Vagyonokat hagyjak az állatorvosnál és féltsem az életét?
VAN ÖTLETETEK, HOGYAN SZOKTASSAM LE A ZSEPIK FELZABÁLÁSÁTÓL? LEHET, HOGY EGY OKTALAN KUTYÁT MÉGIS GYORSABBAN LEHET LESZOKTATNI A ROSSZ SZOKÁSÁRÓL, MINT A MI BUNKÓ oly annyira büszke „kiválasztott” MAGYAR FAJTÁNKAT VALAMI ÚJRA MEGSZOKTATNI, HOGY HAGYJA A TAKNYOS ZSEBKENDŐJÉT A ZSEBÉBEN, MÍG OTTHON A KUKÁBA DOBHATJA!!! EZ UNDORÍTÓ :(
Talán végre a népneveléssel kellene elkezdeni, ugyanis egy veszetten primitív nép vagyunk (lásd a veszett viselkedésünket a közlekedésben)
A mai nap 30 perces sétája (igaz a járda nélküli (?) utcán ... de a helyzet a környéki pazar erdőkben sem különb) eredménye: 5-6 taknyos zsebkendő, egy kidobott nagyfajta hal rohadt maradványa óriási pikkelyekkel, apró nylonzacskók és ki tudja még milyen kis apróság???
És mindez nem egy proli negyedben történik, hanem Budapest II. kerületében az "elit" (vagy a neveletlen újgazdag?) Adyligeten?

Smeetsné 2010.11.21. 17:54:18

@Tiko:
Kedves honfitársaim! A kutya kakit már rég óta zacskókba gyűjtöm, ezt már megszoktam több mint 30 éve nyugat Európában, ahol tisztelik az emberek egymást és minden élőlényt, a megteremtett tisztaságot, egymás munkáját.
De amióta egy vizslám van, aki mindenegyes papír zsebkendőt összeszed, addig sose tudtam, hogy ennyi ember dobálja el a zsebkendőjét?!!! Szinte minden fehér darabkára rácuppan (bár nem éhezik, minőségi kutyakaját kap, itthon mindenféle vitaminnal ellátva... :))
Minden nap 4-5-6 taknyos zsebkendőt villámgyorsan megzabál és az Istenért nem hagyja a más mocskát kiszedni a szájából. Rendszeresen hasmenése van és attól tartok, hogy egyszer bélelzáródása lehet. Vagyonokat hagyjak az állatorvosnál és féltsem az életét?
VAN ÖTLETETEK, HOGYAN SZOKTASSAM LE A ZSEPIK FELZABÁLÁSÁTÓL? LEHET, HOGY EGY OKTALAN KUTYÁT MÉGIS GYORSABBAN LEHET LESZOKTATNI A ROSSZ SZOKÁSÁRÓL, MINT A MI BUNKÓ oly annyira büszke „kiválasztott” MAGYAR FAJTÁNKAT VALAMI ÚJRA MEGSZOKTATNI, HOGY HAGYJA A TAKNYOS ZSEBKENDŐJÉT A ZSEBÉBEN, MÍG OTTHON A KUKÁBA DOBHATJA!!! EZ UNDORÍTÓ :(
Talán végre a népneveléssel kellene elkezdeni, ugyanis egy veszetten primitív nép vagyunk (lásd a veszett viselkedésünket a közlekedésben)
A mai nap 30 perces sétája (igaz a járda nélküli (?) utcán ... de a helyzet a környéki pazar erdőkben sem különb) eredménye: 5-6 taknyos zsebkendő, egy kidobott nagyfajta hal rohadt maradványa óriási pikkelyekkel, apró nylonzacskók és ki tudja még milyen kis apróság???
És mindez nem egy proli negyedben történik, hanem Budapest II. kerületében az "elit" (vagy a neveletlen újgazdag?) Adyligeten?

Tiko 2010.11.21. 19:47:40

@Smeetsné: Pontosan erre próbáltam rávilágítani. Arra, hogy a paraszt fajtánkat kell elsősorban megnevelni. Akkor se szemét, se kaki nem lesz az utcákon.

De ez még legalább egy évszázad a primitizmusz hungarikusznál..

Amúgy örülök, hogy egyetértünk:) Remélem a többieknek is leesik ebből a kis eszmecseréből valami, legyen az kutyatartó vagy szimpla 'halandó' kutya vagy bármilyen másik állat nélkül.

MrTotheee 2010.11.22. 13:06:14

azért ebben már itthon is van némi fejlődés, szerencsére sokakat látok, akik veszik a fáradságot, s lehajolnak érte...

szalmavirag 2010.11.22. 16:40:32

Nagyon jo a reklám figyelemfelkeltő. Jó huzás volt mert, ha a kutyatulajdonosok elhaladnak egy ilyen reklám elött szégyenletükbe is eltakaritják a kiskedvencük ürülékét hisz azonositják az utcát az otthoni környzettel.

addictblog 2010.11.23. 23:35:07

Ez a reklám igazán figyelem felkeltő. Reklámnak a célja, hogy felhivja azoknak a kutyák gazdájának figyelmét, akik nem törődnek lakóhelyük tisztaságával.Arra próbálják a figyelmet felhívni, hogy odahaza sem hagyják a parkettán az ürüléket.Én magam is undorítónak tartom, hogy mihelyt az útra kilépek csak azt lehet látni, hogy a hely tele van ürülékkel.

pixmac3Cmanager · http://www.pixmac.hu 2010.11.24. 02:17:16

Hiányzik valami. Mégpedig a seprü. Aszociáió: megfogom vagy felveszem, és azt ott meg elteszem...
De lehet hogy volt ot seprü, csak már ellopták, vagy nem volt jó a ragasztó.... :-)

gergelyzoli 2010.11.26. 10:47:08

Véleményem szerint e reklám igencsak figyelemfelkeltő, a kutyasétáltató lelkére hat, e reklám láttán a kutyagazdik meggondolják, hogy mégiscsak felkellene szeedniük kedvencük ürülékét.Biztosan nem olcsó az ilyen reklám elkészítése, de hatásos reklám. A baj csak az, hogy szerintem csak azon a kisterületen hatásos, ahová kivan helyezve, e reklám csak pillanatnyilag hat az emberekre, nem valószínű, hogy egy ember aki e reklám láttán akkor pillanatnyilag teljesítette kötelességét és felszedte a kutyája ürülékét, az felfogja szedni egy másik alkalommal, más felyszínen.

naphalius 2010.12.01. 17:58:26

Szerintem ez egy egyszerű de ötletes reklám ami nem is túlságosan költséges. Arra szándékszik rádöbbenteni a gazdit, hogy nem túl kellemes látvány a kutyakaki otthon a padlón és ez az utcán sincs másként. Az üzenet is világos és az illusztrációhoz jól társul, hát persze hogy a város az otthonom ezért tisztán tartom. De nem mindenki tartja tisztán az otthonát ezért nem mindenkihez ér el az üzenet.

zsokaaa 2010.12.03. 15:28:31

Szerintem nagyon ötletes, és hasznos. Már az aki amúgy nem szokta feltakarítani a kutyus ürülékét szégyenletében is megteszi a környéken, ahol ez a reklám van, és az se semmi.

Nátlóz 2011.01.08. 01:07:59

Nekem is teszik e fajta figyelemfelkeltő... s biztos be is válik... de a legjobb megoldás a civilizáció, anélkül lehetnek lépéstől lépésig ilyen felhívások, mit sem érnek! Utánanéztem és sok fórum is foglalkozik e témakörrel: forum.index.hu/Article/showArticle?t=9052443
A reklám maga ötletes és kreatív, elvégre be kell vallani teljesen igaza van. S így a felirattal a mondani valója is kifogásolhatatlan! Már csak az kellene, hogy "máshol" is megjelenjenek ehhez hasonló kezdeményezések, hiszen nagyon szükség lenne rájuk...

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása