Mi a közös Jézusban, a jetiben és Zeuszban?

Nem tudom, miért alakult így, de az utóbbi időben a világ különböző pontjain működő ateista szervezetek úgy próbáltak meg vitát generálni a vallási kérdésekről, hogy a buszok oldalán vett hirdetési felületeken helyeztek el provokatív üzeneteket. Itt az addicton is volt már szó erről, most pedig újabb darabbal bővül majd ez a sorozat. Az egyiket egy kanadai szervezet ( Canada's atheistic Centre for Inquiry) fogja majd indítani januártól. Ennek fő üzenete, hogy a természetfeletti dolgok létezését különleges bizonyítékokkal kellene alátámasztani. Amíg ez nincs meg, addig minden ilyen jellegű dolog pusztán a mese vagy a legenda kategóriájába sorolható. Azt hiszem sokan fel fognak majd háborodni ezen a gondolatmeneten, pláne, ha meglátják azt a felsorolást, amely egy kalap alá veszi Jézust, Allahot (miért nem Mohamedet?), a jetit, a homeopátiát (ez a téma mondjuk tényleg megérne egy misét), Zeuszt vagy éppen az ufókat. Hinni lehet bennük, de amíg nem bizonyítják kétséget kizáróan a létezésüket, addig nem lehet elvárni a "józanul gondolkodóktól" hogy ők is ezt tegyék. A kampány szóvivője szerint nem az a céljuk, hogy nevetségessé tegyék a hívőket, hanem hogy értelmes vitát generáljanak. Hááát...

A másik ilyen jellegű kampány azt akarja bebizonyítani, hogy nem igaz az a beállítás, ami szerint a keresztény hívők jótékonyabbak a nem hívőknél, hogy az adományozás vagy önkéntes felajánlás ne lenne jellemző az ateistákra. Ennek bizonyítékaként Bill Gates és Warren Bufett példáját hozzák fel, akik óriási összegeket fordítottak jótékonykodásra, és tették ezt anélkül, hogy hinnének istenben. Természetesen ők is egy busz oldaláról mosolyognak majd a járókelőkre, és igyekeznek meggyőzni az embereket arról, hogy ateistának lenni nem egyenlő a gonoszsággal vagy "istentelenséggel". Hogy az illetékesek beleegyeztek-e abba, hogy az arcuk egy ilyen reklámban szerepeljen, vagy hogy egyáltalán tudnak-e róla, nincs hír. 

via: adweek

Címkék: vallás botrány

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr422492284

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kvadrillio 2010.12.04. 13:31:41

HMMM...ÉN CSAKAAA KÜLÖNBSÉGET TUDOM: JÉZUS, A MINDETUDÓ, gyógyító, aki a sántákat, bénákat is meggyógyította, még nem ismerte a csípőpro tézist ! :)

szemet 2010.12.04. 13:45:26

"Allahot (miért nem Mohamedet?)"
Mohamedet, ha jól tudom, senki sem tartja Istennek aki a Földre jött emberi testben: szóval benne nem lehet hinni, maximum neki

odamondó 2010.12.04. 14:10:57

Nem az a kérdés van-e meg hogy bizonyított-e, hanem az a nagy büdös kérdés, miért jó hívőnek lenni és miért nem.

Nem vagyok gyakorló hívő, de irigylem azt az embert aki tud hinni, mert könnyebb az élete, mert mindig van remény. A hitetlen ember reménytelen.

Továbbá, ezt a pofátlan összehasonlítást, hogy bill gécc 25milliárdot adományozott.. igen de hová. Nem lepne meg ha a saját unokaöccsének afrika mentő alapítványába mosta volna át a pénzt vagy valami hasonló. Tehát hagyjuk ezt a kérdést. Üzletember, nem hülye.

sltsz (törölt) 2010.12.04. 14:23:43

A hittérítők agitációjánál csak egy dolog fárasztóbb, az ateisták okoskodása. Számomra legalábbis úgy tűnik, hogy a hit olyan, mint az ízlés. Lehet róla vitatkozni, de nem érdemes.

sltsz (törölt) 2010.12.04. 14:45:13

@szemet: Nem érzem magam felsőbbrendűnek, csak egyáltalán nem hiszek abban, hogy valakit racionális érvekkel le lehet beszélni a hitéről. Ha igen, akkor sosem hitt igazán. Gondolom.

Hegyi 2010.12.04. 14:55:46

@odamondó: baszott jó lehet úgy élni, hogy folyamatosan figyel az istenke és a végén lehet, hogy örökre a pokoltüzén fogok senyvedni. De azért szeret minket.

Hegyi 2010.12.04. 14:56:59

@sltsz: hinni abban lehet amit nem tudsz, amit tudsz abban nem hiszel, hanem tudod. A hit szép szó a tudatlanságra.

Inimma 2010.12.04. 15:03:33

Xenut hiányolom a listáról.

Szabó Patrícia 2010.12.04. 15:30:47

Hinni Istenben annyit tesz, mint hinni magadban, az emberben. Aki hisz benne, abban ott van, vallástól függetlenül. Aki a hit és Isten nevében indít például háborút, az nem hisz benne egyáltalán, csak felhasználja a saját céljaira. Nem azt kell elhinned, hogy valaki ül ott fent valahol, és nézeget, és kalap van rajta, és majd megítél a végén, hanem hogy benned is megvan valami abból, amit képvisel. És a pokol tüze sem feltétlenül egy bugyor a földalatt, hanem egy állapot, amit itthagysz magad után, ha olyan életet éltél, hogy a rossz dolgaid maradnak fenn utánad, és az lesz az emléked, ami másban tovább él. Én legalábbis így gondolom. És ezért hiszek Istenben. Vallásomtól függetlenül.

Szép napot.

sltsz (törölt) 2010.12.04. 16:22:43

@Hegyi: Tapasztalatom szerint a hívők bizonyos hányada szarik a tudásra. Nem érdekli. Immunis az érvekre. De nem azért mert sötét, és ostoba, mint a középkorban. Csak már elege van. Mert hiába az évezredes tudás, a világ ugyan kényelmesebb hely lett, de nem lett jobb. Tartozni valahova, túlélni, ép ésszel, ez a céljuk. A tudás egyébként is nagyon képlékeny. Eddig azt hittük, hogy a Földön kizárólag szénalapú életformák vannak, néhány napja tudjuk, hogy ez nem igaz.

honfiviki · http://kereszteles.blog.hu 2010.12.04. 16:34:52

@Hegyi: a hit egyben vélekedés is. a tudás megszerzésének az egyik lehetősége a vélekedés és annak alátámasztása.

thinker_ 2010.12.04. 16:35:21

még valami: miért jó támadni a vallásos embereket? a nagy liberalizmus nem arról szól, hogy hagyjuk egymást békén és mindenki csinálja ami jól esik neki? pont ők nem követik a saját tanaikat?

Krumplicukor1987 2010.12.04. 17:01:52

@thinker_: pont az a baj, hogy inkább a vallásosak támadják az ateistákat, és az ateisták néha-néha visszavágnak, mert már elegük van, hogy csomó ostobaság meg vallásos hülyeség megy a médiában.
Arról nem beszélve, hogy asszem pár hete jelentette ki a pápa, hogy a vallást ismét közüggyé kéne tenni (és ne az emberek magánügye legyen). Könyörgöm, a középkorban élünk?

Krumplicukor1987 2010.12.04. 17:04:43

@sltsz: én tapasztalatom szerint pedig a "kemény" hívők és térítők rendkívül buták.
Egyébként meg a most talált baktérium is szénalapú, pusztán képes a foszfor helyett arzént beépíteni az örökítőanyagába. Máskor ne csak olvass egy cikket, hanem értsd is meg :)

sltsz (törölt) 2010.12.04. 17:48:37

@Krumplicukor1987: mint ahogyan az ateisták között is vannak ostoba fajankók, akik kizárólag arra képesek, hogy mások gondolatait szajkózzák. A bacikkal kapcsolatban teljesen igazad van, trehány módon foglaltam össze a lényeget, de tudom, hogy tudod,hogy mit akartam vele mondani. :)

thinker_ 2010.12.04. 18:01:35

@Krumplicukor1987: vallásos hülyeség megy a médiában?
te hol élsz? a média 95% szenny és mocsok. értelmes műsort nem is tudom mikor láttam utoljára.

bolhabetu 2010.12.04. 18:14:20

@thinker_:
Egyrészt sehol nincs előírva, hogy ateista=liberális. A világ diktátorai között is voltak szép számmal.
Másrészt a liberalizmusnak sehol nem mond ellent, hogy ateisták kinyilvánítják a véleményüket. Cseppet sem lenne liberális az a világ, ahol senkinek a világnézetére nem lehetne rákérdezni, és ahol csak ártalmatlan dolgokon lehetne vitázni, azon is csak egy picit, hogy nehogy valaki megsértődjön.

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2010.12.04. 18:46:53

Szerintem a szakáll a megoldás.
Jézus szakállas volt, Allahról nem tudni, de Mohamed is szakállas volt.
A jetit tetőtől talpig szőr borítja, ergo van szakálla, csak beleolvad a többi szőrébe.
Zeusz is szakállas, Gyurcsok szintén.
az ufonauták már más kérdés, de mivel senki nem látott még igazából ufonautát, ezért nem tételezhetjük fel, hogy egyiknek sincs szakálla.
Sőt én is szakállas vagyok, egész addig, amíg le nem vágom :)

odamondó 2010.12.05. 01:39:36

@Hegyi: Csak tudnám ezt ki adta neked így elő, mert véleményem szerint ezt te magad magyarázod bele. Nagyon kevés pap van aki ennyire demagóg elcseszett módon gondolkodik mégkevesebb katolikus.

Az érvekről meg: miről érveljük amikor vallás kérdésben nincsenek tények. Ateisták azt várják, hogy bizonyítsák be a vallásosak, hogy van isten. Én meg azt várom az ateistáktól, hogy bizonyítsák be, hogy nincs.

Különben ateistáknak mi érdeke abban, hogy terjesszék az ateizmust? Mitől lesz ettől jobb a világ? Most azt ne mondjuk, hogy egy vallásos keresztény vagy buddhista az rosszabb ember, mert hisz. Vagy buta, mert hisz. Végén eljutunk oda, hogy ez is egy vallás lesz. Abban hiszel, hogy nincs isten.

daraltbel 2010.12.05. 03:03:47

"If you could reason with religious people, there would be no religious people."- House M.D.

gergelyzoli 2010.12.05. 08:58:24

Véleményem szerint az első buszos reklám nem is annyira feltünő, mert az egész csak szöveg, nincs kép, és csak kevesen olvassák el, hogy mit is ír a busz oldalán, ugyanakkor véleményem szerint a szilárd hitű embereket ez nem tériti el hitüktől. Igaz nem is ez a céluk, hanem, hogy vitát generáljanak. A másik két reklám, ami már képpel el van látva szerintem azokból egyáltalán nem is látszik, hogy mit akarnak elérni azzal a hirdetők. Véleményem szerint egy átlagos ember azt szüri le a második két reklámból csak, hogy Bill Gates, és Warren Buffett reklámozza magát, hogy mennyit jotékonykodott.

szemet 2010.12.05. 10:42:22

@gergelyzoli: Egy harsányabb reklámmal könnyebben válnának unszimpatikussá. Ha provokatív az üzenet, maga a reklám lehet visszafogott és észrevehetetlen: a média meg az egyházak úgyis felverik körülötte a port és így már észrevehető lesz

Boorisz (törölt) 2010.12.05. 13:14:09

Az ateizmus is hit. Azt hiszed, hogy nem léteznek ezek a dolgok. Így is lehet nézni a dolgokat. :)

iksz01 2010.12.05. 14:06:13

A vallás addig jó, amíg nem akarják meggyőzni erről a többi embert a hívők, és nem néznek le senkit, aki nem hisz. Ha létezik is Isten, nyilván nem akarja, hogy mindenki higgyen benne, különben úgy teremtett volna meg minket. Évezredekig többistenhit volt, azokat aztán egészen biztosan a pokolra juttatta gondolom.......

naphalius 2010.12.05. 14:48:18

Ezt a mobil outdoort nem kell alábecsülni egy nagyvarosban mint London vagy New York azért sokan elolvassák. A felirat design elég visszafogott az szöveg az figyelem felkeltő "rendkívüli követelések ... kérj bizonyítékot " vagy valami hasonló. Sokan elmosolyodnak, sokan cask elolvassák és kész. Ez szerintem nem robbant ki vitákat, vagy ha még is akkor azt hiányolom, hogy nem adnak keretet a vélemények, álláspontok kinyilvánítására. Ez nem a hétköznapi emberek feladata hanem a kutatóké, tudósoké akik megfelelő tudással rendelkeznek. A felirat arra buzdít, hogy kérj magyarázatot ezektől az emberektől. A masik kettő pedig megint nem bizonyít semmit, az ok hogy a ket igen cask gazdag ember adomanyoz az helyenvaló de ennek semmi köze a valláshoz. Ezek a buszos feliratok nem csinálnak forradalmat.

rica 2010.12.05. 18:07:31

Ez egy tartalmilag igen provokatív, feltűnést keltő reklám, ami arra próbál buzdítani, hogy ne higyjünk el feltétel nélkül mindent, amit hallunk. Viszont túl messzire megy, mert az ember nem attól fog világnézetet, hitet változtatni, hogy egy autóbusz oldalán lát egy feliratot, ezt leginkább a neveltetése határozza meg. A vallás nem valami tudományos feltételezés vagy matematikai képlet, amit bizonyítani kell, pontosan az a lényege, hogy hiszünk egy megfoghatatlan dologban (az ateisták kedvéért nevezzük Isten helyett Reménynek), ami segít leküzdeni az élet nehézségeit.

Amiért valaki adakozik, az nem jelenti azt, hogy "jó" ember is egyben. Igaz, hogy a két milliárdos sok hátrányos helyzetűt segített közelebb a civilizációhoz, de ez nem ugyanaz, mint amikor valakinek csak egy szelet kenyere van, de azt is felebarátjának adja és ő inkább éhezik. A reklámokon pedig a nagy mosolygós arcok amolyan félistenként tüntetik fel azokat az embereket, akik tulajdonképpen csak azt adták tovább, amit amúgy sem nélkülöztek. Tehát az önzetlenség csak egy eleme a "jóságnak", de ők még ezt sem igazán bizonyították.

SzaboZsee 2010.12.05. 23:11:29

Szép kis kommenterdőt generált a téma és ez így van jól. A témák továbgondolásához két segítség a "sötét oldalról":
* Jelenleg az "ateista" gyűjtőszóval emlegetett csoport a különböző vallási/egyházi befolyású szervezetek lobbiereje miatt durván diszkriminálva van. Érdekes olvasnivalók e témában: szekularisfigyelo.blog.hu/
* A homeopátia nagy kedvenc: elképesztő összegek áramolnak homeos cégekhez, nem ritkán állami támogatásként, miközben az egész egy kétszáz éve kitalált, azóta felül nem vizsgált, egyben soha nem bizonyított(!) elven alapul, ami ráadásul ellentmond a természettudomány utolsó 50 évében történt felfedezéseknek. Olvasnivaló: szkeptikus.blog.hu/tags/homeop%C3%A1tia de a manapság divatos áltudományok kapcsán sok egyéb érdekes olvasnivalót rejt még a Szkeptikus Társaság blogja.

nikk rivers 2010.12.06. 09:29:43

"Dugóhúzóba került repülőgépen nincsenek ateisták."

Nátlóz 2011.01.08. 00:11:21

Hát ez valóban jó vitaindító, és pláne autóbuszokra ragasztva, ami bejárja a várost! Csak azt nem értem mért van szükség az ilyen "kampányokra"... normális ember belátja, hogy minden ember maga dönti el, hogy miben és miképpen hisz... és az nem feltételezi a gonoszságot...

Azonban a fentebb említett "józanul gondolkodókkal" annyiban nem értek egyet (ha már vita indító a reklám:D ), hogy ha egyszer hitről beszélnek akkor azt ne akarják bizonyítani... hiszen ha csak maga a hitnek a jelentését is nézzük, az vélekedést, meggyőződést jelent az olyan dolgokról, amelyek nincsenek egyértelműen bizonyítva, de mégis valósnak valljuk őket!

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Ajánló

Friss anyag

site statistics