Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Hülyét kapsz az ikeás bútorszereléstől?

Sokan vannak, akik egyfajta felnőtt legót látnak az ikeás bútorszerelésben, és szívesen fúrnak-faragnak órákon keresztül. Mások viszont hidegrázást kapnak a puszta gondolatától is annak, hogy a vasárnap délutánjukat azzal kell tölteniük, hogy sok hülye kis csavart tekergetnek óriási farostlemezekbe, hogy aztán mikor azt hiszik, készen vannak, kiderüljön, hogy a második lépésben fordítva tették be az a kis tiplis biszbaszt, ami miatt most szedhetik szét az egészet, és kezdhetik előről a procedúrát.

Nekik ajánlja ezúttal az IKEA a saját összeszerelő szolgáltatását egy rendhagyó módon. A Németországban turnéző IKEA Jelenség című, a cég múltját, filozófiáját, meghatározó dizájn bútorait bemutató kiállításon ugyanis egy különleges ötlettel lepték meg a látogatókat. Egyes bútorok előre csomagolt elemeit furcsa, ha akarom művészi módon szereltek össze, amitől azok úgy néztek ki, mintha modern műalkotások lennének. Mellettük azonban minden esetben ott lógott az egyik szerelő, Lars képe, aki bármikor szívesen segít, ha otthon nem efféle szobrokat, hanem a normál bútorokat szeretnénk összeállítani. A kiálításról készült film és a reklám a tovább után látható.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr842503334

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ha az IKEA mindenhez készítene használati utasítást 2010.12.10. 12:32:31

Ha vásároltál már bútort az IKEA-ban, akkor tudod, hogy az összerakása a jó kis összeszerelést segítő használati utasítás ellenére sem egyszerű. Vajon milyen lenne, ha az IKEA mindenhez készítene ilyen használati utasítást? Lássunk néhány példát! ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Caviarius · http://www.kaviar.blog.hu 2010.12.09. 21:38:11

Amikor megszületett a kislányom, a feleségemmel még a kórházban voltak, és páran a haverokkal megünnepeltük a születését. Iszogattunk otthon, mikor eszembe jutott, hogy a babaágy még nincs összerakva. Na, hárman, részegen nekiálltunk. Ott aztán voltak szobrok, fordított biszbaszok, meg betolhatatlan ágyneműtartók. De azóta is abban alszik :-)

Caviarius · http://www.kaviar.blog.hu 2010.12.09. 21:39:45

mármint az ágyban, természetesen, nem a betolhatatlan ágyneműtartóban. Azt azóta már betoltuk. :-)

rica 2010.12.09. 22:06:08

Nagyon jópofa reklám. Az első változat tetszik jobban, rövid, velős, de benne van a lényeg. Poénos stílusa megfogja a vásárlót. Olyan jót nevettem rajta, hogy ha bútort vásárolok tőlük és nem sikerül összerakni, biztosan eszembe jut a szolgáltatásuk! :-)

supertroll2000 2010.12.09. 22:48:11

én 5ezerért adnék minden mobilt, úgysem tud mindenki processzort forrasztani és 80ezer lenne az összeszerelés. per óra természetesen :D

daigoro 2010.12.10. 10:03:29

Nem rugóznék rajta hosszan, de létezik Magyarországon ügyfél bármilyen kategóriában, akinek lényeglátó kommentje nem azonnal az lett volna, hogy nem kívánjuk a bútor összeszerelési nehézségeit kommunikálni?

webdesign · http://d4u.hu 2010.12.10. 11:23:27

nagyon jó ötlet :) Tetszik, hogy saját magukat figurázzák ki ezekkel a szobrokkal. A legjobb ötlet, hogy összekötik a szerelést, mint szolgáltatást a problémával, amit viccesen tálalnak. 5*

MrTotheee 2010.12.10. 11:58:57

hátrányt is lehet előnnyé kovácsolni:)

Iridium 2010.12.10. 12:31:03

Mondjuk aki ilyen gány ikeás bútort vesz, az sikeres ember nem lehet. Mondom ezt úgy, hogy nekem is van egy-két ikeás bútorom, gyűlölöm is őket érte rendesen. De majd egyszer gazdag leszek és veszek normális bőrfeteleket és kanapékat EGYBEN, amit majd két markos legény fog felcipelni az emeletre, és nem én egyedül, lépcsőről-lépcsőre tornázva fel azt. Hogy utána még két órát szerelgessem is.

Labancz 2010.12.10. 12:32:09

Ki az a fakezű, aki nem tud összecsavarozni pár deszkát? Ja, hogy ahhoz értelmezni kell(ene) a világ legegyszerűbb rajzait!

Ahmet · http://www.tinylittlebigthing.blog.hu 2010.12.10. 12:50:48

Aki nem tud egy IKEA bútort összerakni, az legyen kedves visszafáradni az általános iskolába. Ott bonyolultabb feladatok is voltak technika órán.

halaloszto 2010.12.10. 12:57:57

Most nem azert, de elsore siman az jo le, hogy a kepen lathato Lars a butorszerelo nem mas, mint aki alkotta ezeket.

vajk

dealli 2010.12.10. 13:13:33

Sziasztok!

Szeretnélek megkérni titeket, hogy egy kérdőívet tötsetek ki, melyet egy
szakdolgozathoz használnék fel, 2 percnél nem vesz el több időt és nem is kell visszaküldeni csak a végén submit gomb lenyomásával befejezheted, gyors és sokat segítenél vele.

Előre is köszönöm!

spreadsheets.google.com/viewform?formkey=dHVlMTVUTTVULS1nZWxKMUJ2ZFRVS2c6MQ

dekás dezső 2010.12.10. 13:15:08

Az egyik kollégám kizárólag ikeás bútorokkal rendezte be a házát az ősszel. Khm, voltak azért ott bonyolultabb darabok is... Bő két héten át raktuk össze ketten a cuccokat munka után, azt hiszem egy életre elég volt az ilyesféle legóból. Persze más tészta egy-egy szekrénykét, asztalkát, néhány széket egy üveg bor mellett összedobni lelkes-kényelmesen, meg más ipari mennyiségben, dögfáradtan - de akkor is. Rápihenek néhány évet a következő adagig úgy érzem;)

vőfély · http://hervai.hu 2010.12.10. 13:27:26

A hétvégén voltam náluk, kezembe került valami, amit egyszerűen nem bírtam otthagyni: lapra szerelt mézeskalács házikó. Csak és kizárólag az elvetemült koncepció miatt. :)

Zzoorroo 2010.12.10. 13:30:23

@version: több olyan családot ismerek, akik (mert valódi csórók) nem engedhetik meg maguknak az Ikeát, pedig szeretnék.

Az nem lehet, hogy szimplán sznob vagy?

gergo · www.indafoto.hu/ppgergo 2010.12.10. 13:41:39

@version: tenyleg? akkor en csoro vagyok :) a harmadik lakast rakom ossze most ikeabol, az elmult ket hetben majdnem 600e forintot hagytam ott naluk

szeretnem, ha ma Mo-n minden csoro meg tudna ezt tenni :)

gergo · www.indafoto.hu/ppgergo 2010.12.10. 13:45:22

tegyuk azt is hozza persze, hogy evrol-evre egyre gagyibb az ikeas butorok minosege, az arak csak nehany termek eseteben csokkennek latvanyosan. ami meg zavar az az, hogy egyre tobb dolgot maganak a usernek kell megcsinalnia, amit eddig elokeszitettek neki (elofurt, eloszerelt alkatreszeket kellett eddig osszecsavarozni nehany tipli tarsasagaban. most mar neked kell magadnak a lyukakat megfurni, ilyenkor szepen pattogzik le a gagyi furnerozas)

szeretem az ikea praktikussagat, de a fillerb_szos gondolkodasmodjat mar annyira nem

Ronald 2010.12.10. 13:48:05

.
Az meg se fordult senkinek a fejében, hogy (talán az iskolának is köszönhetően) - annyira elhülyült már az átlag-lakosság, hogy már a legegyszerűbb feladatok elvégzésére is alkalmatlan és képtelen is?

Úgy látszik, hogy ide hamarább gyűrűzött be a fogyasztói-társadalmi-polgár zsír-hülyesége - mint annak a munkahelyi munkakultúrája.
Sokan úgy gondolják, hogy lehetnek akár olyan hülyék is, mint egy "buta-amerikai" - anélkül, hogy az elmúlt 200 évben úgy dolgozott volna, mint az amerikai.

Nem lehet. Egy csórró országban vagy ügyes vagy - vagy "hátul ülsz a moziban" - ahonnan nem látsz semmit.
De akkor ne is reklamálj és ne akarj ugyanott ülni, mint a rátermettek, figyelmesek, ügyesek.

Most látom, hogy nálunk az "ügyes" szó már régóta nem a "rátermettet", "jókezűt" vagy a "tehetségeset" jelenti - hanem a "szélhámost".
Ez is sokat mond azért .....rólunk.
.

pampalina 2010.12.10. 15:06:49

hááát, nem egy komoly minőség, az tény. nekünk is van itthon pár darab ikea-s bútor, mint ahogy szinte minden itt köpködőnek...
lehet érte lenézni, megvetni, de én lány létemre imádtam a legót, és imádom a bútort összeszerelni (legtöbbször a férjem nélkül)!
:-)

lujo22 2010.12.10. 15:19:51

sztem is, aki nem tud néhány deszkát összerakni, az ássa el magát. igaz, tanultam műszaki rajzot -akkoriban nem láttam semmi értelmét, de a térlátásomra, talán hasznomra vált. meg nem szőke nő vagyok, aki nem tudja mit kell/lehet csinálni néhány kéziszerszámmal.

Ronald 2010.12.10. 15:52:06

.
@lujo22:

"Jajj, tudod édesem, az én Bélám olyan kétbalkezes...hát ő egy szeget se tud beverni a lakásban."

Hát akkor fizessen, vazze!
.

Zuzimama 2010.12.10. 16:03:14

Én szeretem az IKEA bútorait, össze is rakom saját magam ha kell, akár a bonyolultabbak is. Ha meg nem sikerül elsőre, akkor nekiszaladok másodjára és kész, nem ezen borulok ki.
A minőséggel eddig nem volt problémám és szerintem nem is lesz, meg vagyok elégedve ilyen téren is.

Nem vagyok csóró, nem azért veszek 2000 Ft-ért dohányzóasztalt, mert csak arra telik, hanem mert szeretem az IKEÁ-ra jellemző dizájnt. Ha tehetősebb lennék akkor is IKEÁ-ban vásárolnék, és ha megtetszene egy 2000 Ft-os dohányzóasztal akkor megvenném.

Azt tudom elképzelni, hogy akik nem tudják összerakni (anyám) azok utálják. Akiknek sikerül azok - nagyjából - elégedettek. Vettem már JYSK-ben is lapraszerelt bútort, első héten szétesett, pedig megfelelően használtuk.

katy27* 2010.12.10. 17:41:25

Válasszuk szét a két dolgot:

Maga a reklám tetszik, ötletes. Nem könnyű egy ilyen szolgáltatást a tévében reklámozni, ügyesen megoldották a feladatot.

Másrészről aki nem tudja összeszerelni az ikeás bútorokat, az megérdemli, hogy fizessen érte.

DreamerX 2010.12.10. 18:36:15

Mi hat éve, amikor költöztünk, IKEÁ-s cuccokat vettünk, közöttük három ágyat. Az elsőt együtt szereltem össze a gyerekekkel, de olyan egyszerű volt, hogy a másik kettőt már rájuk hagytam, csinálják meg egyedül, és én nekiálltam a szekrényeknek. A két gyerek összerakta a két ágyat, pedig a nagyobbik öt, a kisebbik három és fél éves volt akkor. Én meg összeraktam a szekrényeket egyedül. Komolyan mondom, akinek ez bonyolult, azzal valami baj van. :D

butter-k · http://napimorgas.blog.hu/ 2010.12.10. 18:40:19

ikeahacker.blogspot.com/

további ötletek Ikea hívőknek:)

nekem még sosem okozott gondot összeszerelni egy ilyen bútort.Biztos hülye vagyok, de megadja a teremtés örömét, mintha nekem is lenne közöm ahhoz a tárgyhoz ami beköltözik hozzánk:)

bozs 2010.12.10. 18:47:22

@butter-k:

Még több ötlet hívőknek, magyarul: ikeatuning.blog.hu

egy hívő-társ :)

Napiframe · http://napiframe.blogspot.com 2010.12.10. 18:59:31

Tök jó a film! MÉÉÉÉÉ nincs nálunk ilyen?

venszivar 2010.12.10. 19:46:00

@version: Abszolút NEM csípem az IKEÁ-t de,hogy a csórók járnának oda!? Talán a "szegény" ott dolgozókra gondolsz....Igazán jól állhatsz vagy csak bekávéztál?Az sem baj,csak amit írtál az a fura.

pixmac3Cmanager · http://www.pixmac.hu 2010.12.10. 20:14:54

Ikea bútoroknak több előnye van mint hátránya. Könnyü bútorok. És olcsó! Vettem olcsó könyvespolcokat, és böven jók. Matrac és rost is tölük van. Elegendö. Összerakni a dolgokat nem nehéz. Általában. Ami nem annyira tetszik az a "jó ha többször veszel bútort" mentalitás. Mert "ugyis kidobod". Akkor inkább vegyenek az emberek egyszer, de akkor mindörökké. Környékemen, ha kidobják az öreg bútort és az az utcán vár hogy a szemetes kocsi elhozza, azok még jó bútorok, csak ki lettek dobva mert nem tetszett valakinek.... Ha túl nagy a választék az emberek elvesztik magukat "mindenben". Fogyassz fogyassz fogyassz. Ès szépen.. cseréljük a partner is .. "á dehogy összetartás, á dehogy"... "dehogy becsülöm azt a bútort dehogy"... mindek nem?

kapuka 2010.12.10. 20:48:37

Nekünk több ikeás bútorunk van, és elégedettek vagyunk velük. Ellenben a 450ezres kanapénkat (nem bőr, csak jó nevű matracgyártó terméke) még egyszer nem venném meg, ha feléért adnák, akkor sem.

2010.12.10. 20:54:18

Nekem is van ikeás cuccom, de az olcsóbb fajtából. Albérletbe nem költök normálisra...
Gyengék is, de még állnak, nem szoktam focizni a lakásban.
Azért láttam jobb darabokat is náluk, csak az 5x annyiba került.
Szerintem igazi minőségi cuccra soha az életben nem lesz pénzem..:)

a17d12is 2010.12.10. 20:57:51

Ha nem tudod osszerakni: RTFM!

α Ursae Minoris · http://noreg.blog.hu/ 2010.12.10. 21:11:02

Svédországban az IKEA kifejezetten a gagyi, de olcsó kategória. Méltó párja a (Magyarországon nemrég szintén megjelent) H&M ruhabolt-hálózat, aminek a termékei két mosás után szétmennek.

cso zsi 2010.12.10. 22:03:20

Sajnos az sem mindegy, hogy mely ország a termék beszállítója. Van olyan középárfekvésű komód, ami multifunkciósként indult (pelenkázóvá alakítható9, és mire megvettük volna a felsőrészt hozzá, addigra két év alatt a fém fióksínek elszórták a görgőiket, és a rögzítőcsavarok is új lukra vágytak, mert a farostlemez nem viselte el a jelenlétüket.
Ugyanakkor több más, tíz év fölötti darabon elég csak a csavarokat meghúzogatni, és használható tovább.

Kb egy éve a gyermek kapott egy új ágyat. Simán lehetett volna vele reklámfilmet készíteni, ahogy az akkor 5 és fél éves összeszerelte az ágyat.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.12.12. 16:51:08

Á, szóval ez a titok! Nemcsak bútort veszel. De ha megunod, beltéri szoborrá alakíthatod.
Mellesleg menjen a zikeja a tudja hova. Úgy adja el, mintha a hellyel spórolnál az atomjaira szedett cuccokkal. Ezt úgy az első vásárlás+szerelés kombóig be is nyeli mindenki. PEDIG csak egy újabb terméket, a szerelőszakijukat akarja ezzel a nyakadba sózni, mert tudja, hogy ugyse tudod összeszerelni!
Hál ég, hogy eddig csak mütyürjeim voltak. Lehet csálén állna a szekrény 1-2 polca, ha szerelés közben elkapna az ideg, hogy a fél centivel kisebb Jürnemorgen csavart tekertem be a 300-ból, abba a nyomorult farostlemezbe.

trogerke 2010.12.14. 22:35:10

Az ötlet az jó, a lényeg, hogy egyfelől bemutatja milyen egyszerü alapelemekből áll a bútor, másfelől igyekszik megmutatni mit is ki lehet hozni belőle, -mármint ha nem úgy rakja őssze az ember ahogy kellene-, valamint a végén jön is a megoldással, össze is szerelik, ha a vevő úgy kívánja. Logikus lépés egy IKEA méretű vállalattol, kaptak egy kis piaci rést s ők töltik be, ehhez csak egy ilyen jolfelépített rendezvény kell. A filmről meg csak annyit, hogy szivesebben megnéztem mindha egy gyere vedd meg olcsó típusú reklámot készítetek volna.

dildi86 2011.01.03. 10:52:04

Az IKEA azt vallja hogy igyekszik alacsonyan tartani az árakat azáltal, hogy azokat a dolgokat, amelyeket a vásárlók meg tudnak csinálni, mint például a bútorok összeszerelése, engedi hogy maguk végezzék el annak érdekében, hogy ne kelljen fizessenek érte. Ebben a helyzetben úgy gondolom nagyon jó ötlettel rukkolt elő a cég.
Tetszik az IKEA kampánya, nagyon ötletesnek találom, ahogy a reklám filmben úgymond mosolyogtató formában összerakott termékekkel próbálják felhívni az extra szolgáltatásukra a figyelmet. Külön értékelendő, hogy a hatás fokozása érdekében a kampány részeként a reklámba bemutatott darabok megtekinthetőek voltak az IKEA által rendezett kiállításon.
Úgy gondolom, hogy a cég nagyon jól közelítette meg a szolgáltatás promolását, felajánlva az extra szolgáltatást azoknak akiknek nincs idejük vagy éppen kedvük IKEA-s bútorokat rakosgatni össze.
Ami nekem mégse jött be az maga a reklám befejezése, a csattanója, valahogy meglepett a kérdés után bekövetkező váltás a zenét és a stílust illetően...habár lehet pont így lett ilyen jó az összhatás.

trogerke 2011.01.06. 21:22:44

Az első videőt ha én lennék a konkurencia aki összerakva árulja a butort riogatásként mutogatnám, nem azzal akarnék én eladni ilyen butort, hogy azt mutatom, hogy lehet elszurni.
A második már jobb egy találó környezetben poénos és érdekes az elgondolás, felkelti a figyelmet a látogatóban/nézőben, hogy fogyasztó lessze belőle az más kérdés, de szerintem van rá esély, ami közvetve hat az az hogy ha ilyen ötletes a reklámkampány a butorok is jol ki vannak valószínü találva.

trogerke 2011.01.06. 21:24:39

Ja bocs amire viszont kitalálták a szolgáltatást eladni jó.

Hogyishívják 2011.01.07. 08:57:25

Ez a film is jól tükrözi az Ikea stílusát, fehér háttér, a betűtípus,a színek. És egyszerű, tömör, mint mindig. Az érdekes formák miatt vicces, és az információk érthetőek, viszont nincs szájba-rágva, túlmagyarázva. Úgy gondolom, hogy eléri célját, akinek szüksége van a szolgáltatásra az tudni fog róla. Fontos hogy az ikea azokhoz is szóljon, akik unják már a legózást. Viszont kettős a játszma, amibe kezdtek, az Ikea talán éppen a szerelhetőség miatt népszerű, most ajánl segítéget azoknak, akik nem szeretnek szerelni.. Újabb célcsoportot von be, de így azoknak is lehet ikeás bútora, aki „lúzer” egy vérbeli ikeás szemében?:)

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása