Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Szuper Lego reklámok

Aki több-kevesebb rendszerességgel olvassa a blogot, az tudja, hogy a Lego az egyik gyengém, de most nemcsak ezért posztoltam rögtön két Legot hirdető kampányt is. Egész egyszerűen mindkettő olyan jó, hogy megéri róla beszélni, és talán épp attól érdekesek, hogy teljesen más irányból közelítik meg a márka lényegét. Az egyik egy kissé őrült sztorin keresztül mutatja meg, hogy fejleszti a Lego a gyerekek képzeletét. A filmben egy mesebelei figurát, a téglatolvajt láthatjuk akcióban, aki apró kis nyílásokon a különféle lakásokba nyúlkál, és a gyarekektől gyűjti össze a kockákat, amik az újabb és újabb alkotásaihoz kellenek. Lehet ebben valami, mert nálunk is folyton eltűnnek a kis darabok, és a gyerekek minden alkalommal nagy, ártatlan szemekkel néznek rám, azt éreztetve, hogy ők is csupán áldozatai a jelenségnek, és igazán nem tehetnek semmiről. A gyerekektől való lególopkodás nem szép dolog, de ne ítélkezzetek addig, amíg nem láttátok a film lezárását.

 

A másik kampány három vicces sajtóhirdetésből áll, és szintén azt mutatja meg, hogy inspirálja a kicsik képzeletét a Lego, de itt néhány okos példával teszik ezt érzékletesebbé. A printeket a német Serviceplan ügynökség készítette, és a tovább gomra kattintva bukkannak elő.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr822577624

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Röviden: linkek, egyebek 2011.01.14. 06:30:02

Azon túl, hogy gyerekként minden vágyam volt hogy ilyet építsek, csak kockám nem, mindig szerettem volna összemenni minfig méretűre és beeszállni egy ilyenbe. Felnőttként jöttem rá, hogy a sok dudor között nem lehet sokkal kényelmesebb sétálgatni, mint...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Novbert 2011.01.13. 16:30:05

A film kicsit fura, de a printek zseniálisak. Lego rulez.

szkeptikus_ · http://twitter.com/szkeptikus_ 2011.01.13. 16:41:55

A LEGO a világ második legkirályabb játéka. És azon kevesek egyike, amit bármikor vennék magamnak. Bár a sok tematikus cucc nekem annyira nem adja.
Printből meg ez az egyik legfaszább:
adsoftheworld.com/media/print/lego_periscope

Mirko 2011.01.13. 17:17:13

Nekem speciel a film tetszik jobban, a printeknek inkább a hangulatát érzem eltaláltnak.

Csak nekem tűnik úgy, hogy silányodik a LEGO?
Nem fizikai minőségében, hanem abból a szempontból, hogy míg kölyökkoromban apró, univerzális elemekből állt minden, mostanra mintha csak olyanokat lehetne kapni, amik néhány nagy, egyetlen célra alkalmas elemből állnának. (Persze nem a robotépítő, meg mindenféle pro szettekről beszélek, meg nem is keverem a Duplót a Systemmel.)

HúszTíz 2011.01.13. 18:08:02

Harmadik kép tetszik nagyon :-P

Stella_zs 2011.01.13. 18:38:57

@HúszTíz: Lehet, hogy a képen Steve Jobs van... :D

tío · http://legozz.tumblr.com/ 2011.01.13. 19:52:45

@Mirko: Valóban elég sok egyedi elem, nagy egybe-panel stb. van az új készletekben, ami régen nem volt annyira jellemző, másrészt szerintem az alternatív építhetőség is el-eltűnik. 15-20 éve a dobozon voltak gyári alternatív összeépítések, modellek, mára csak az egyetlen főmodell életképeinek ismétlése maradt. Ezért is tetszettek nekem azok az orosz LEGO reklámok, ahol egy kalózhajót, illetve egy Taj Mahalt építették át tök másra, a LEGO sokoldalúságát szemléltetendő:
legozz.tumblr.com/post/1626378888/lego-taj-mahal-via-adsoftheworld-com

vadaszilles 2011.01.13. 23:48:52

@Mirko: Nem silányodik, csak differenciálódik. Szerintem ha akarsz találsz most is olyat, ami neked bejönne. Nézd meg pl. a Creator készleteket: www.brickset.com/browse/themes/?year=2010&theme=Creator

Egon Bondy 2011.01.14. 08:47:20

Tudom, hogy most a 80-as évek a menő, illetve megfordítva, ami most színben, formában, öltözködésben, hajviseletben frissnek tűnik, az már volt egyszer (kivéve talán, hogy most még nem menő a klasszikus háromszög), és ezért nehezen dekódolható, hogy a printek a 80-as évekbe visznek vissza, amikor még sem szélkerék, sem kompakt fénycső, sem mobiltelefon nem volt. És akkor már az üzenet is érthető...
Mindezt csak azért írom, mert erre utalás eddig nem történt.Egyébként lefogadom, hogy a német ügynökség ossi gyökerű, mert 100% NDK 80-as évek a hangulat.

pixmac3Cmanager · http://www.pixmac.hu 2011.01.15. 13:48:31

Jó a video, a bajusz és a csirke "nekem" nem kelett volna se, de valoszinü hogy a gyerekek röhögnek rajta -> sajnos nem tudom tesztelni :-) A képekböl meg az elsö a legjobb, a második kép szerintem rossz is, nehogy a gyerek még kiprobálja az "égö cserélést" mert veszélyes. Harmadik kép, szerintem túl sötét bal oldalon.. Látszik hogy föleg fiukra özpontositottak.

ET-nick 2011.01.15. 15:12:53

Én nem értettem a képeket, de nagy eséllyel azért, mert rossz hatással vannak rám a 80-as évek szocreál képei. Olyan élettelen, fásult, depresszív hatásuk van. Így mindig csak átsiklok felettük, legyünk miharabb túl rajtuk.

Viszont a kommentek megfejtették nekem az értelmét. Így viszont csak reménykedem a folytatásban. Születik esetleg egy olyan képsorozat, ahol 2011-ben a gyerekek hasonlóan előremutató tárgyakat raknak ki a LEGO-kból és mi hasonló bamba képpel bámuljuk, értetlenkedve vizslatjuk. Hátha!

Zöld_Dani 2011.01.16. 15:53:57

Nagyon jók a képek, és nem lehet nem észrevenni, h az előremutató innovációra hozott három példából kettő környezetvédelmi :-)

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2011.01.17. 20:21:34

Azok a lego reklámok megvannak, amikor hatalmas épületek, építmények vannak lefotózva és rávetül egy kisgyerek árnyéka, mintha ők építették volna? Na az zseniális!!!!

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása