Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Kreatív Facebook-profil kampányok

A tavaly év végén életbe lépett, új Facebook profiloldal-dizájn nagy visszhangot váltott ki a felhasználók és a szakmabeliek körében. Az új felület legszembetűnőbb változtatása a rövid összefoglaló az illetőről (hol dolgozik, mikor született, milyen nyelven beszélt, stb.), illetve az alapadatok alatt lévő fotósáv, ahol  a profilképeken túl a megjelölt képek is helyet kaptak. Az új dizájn sokaknak tetszett, de akadtak olyanok is, akik nem lájkolták a változást. Egyet azonban biztosan kijelenthetünk: a frissítés jó hatással volt a kreativitásra.

Nem meglepő, hogy az olyan nagy márkák is meglátták benne a lehetőséget, mint a Schweppes – így született meg az az egyedi Facebook alkalmazás, amellyel bárki könnyedén felturbózhatta az oldalát.

Pár nappal később a német Draftfcb ügynökség is kihasználta az új dizájnt, és így keresett magának munkatársakat. A gerillaakcióban 250 reklámszakember oldalát hackelték meg, akik ezáltal több ezer potenciális jelölthöz juttatták el az üzenetet.

Mikor azt hittem, hogy nincs új a nap alatt, rábukkantam egy kanadai ügynökség videójára, amiben a fotók mellett egy videóval is erősítik az összképet. A Youtube-on terjedő filmet már majdnem kétszázezren látták, ami igencsak szép számnak mondható.

Ezek után úgy gondolom, hogy fogunk még érdekes és újszerű megoldásokkal találkozni a közösségi oldalon. Ti tudtok hasonlóról? Ha igen, írjátok meg kommentben!

2011.02.07. 16:25 Exo 4 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr402642030

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Omyg 2011.02.07. 12:46:48

Jó kis summary. Én amúgy csak egyet tudok ezen kívül, a Tytpoltól. És az elvileg hamarabb is volt, mint a Draftfcb kampánya.
http://tytpol.com/TYTPOL_ADVERTISING_|_Tytus_Klepacz_Portfolio/HNY11.html

avejoe · http://ostobacsajok.blog.hu/2008/04/14/avejoe_szuletese_es_megdicsoulese 2011.02.07. 12:56:49

Nem újszerű, de legalább ostoba mint a cipőtalp:
cégeket, sőt eseményeket személyként regisztrálni, aztán gyűjtögetni a birka "ismerősöket"...

Exo · http://addict.blog.hu/ 2011.02.07. 13:09:48

@avejoe: Igen, tényleg nem túl okos húzás személyként regisztrálni egy céget vagy márkát. Sajnos idehaza a mai napig látni erre példát... De ezek a példák szerencsére pozitívan sültek el. :)

virágszirom · http://msn-smiley.ucoz.hu 2011.02.08. 11:33:19

Mikor elérhetővé vált az új facebook külső, már akkor rengeteg videó készült arról, hogy hogyan lehet ilyen képeket létrehozni, mint a Schweppes alkalmazásával - persze egy kis photoshop, vagy más képszerkesztőprogram segítségével. Akik nem értenek képszerkesztőprogramokhoz, azoknak nagy segítség egy ilyen facebook alkalmazás.

A kanadai ügynökség videója pedig nagyon ötletes:) tetszik (illetve ha már a facebook-nál tartunk: lájkolom :D)

Számomra nagyon idegesítő, amikor iwiw-en, vagy az ahhoz hasonló oldalakon cégek, márkák, események jelölnek meg ismerősként. Belegondolva viszont lehet, hogy én is reklámoznám így a termékem, vagy népszerűsítenék egy eseményt. Persze nem kell feltétlenül nyomulni minden ismeretlen emberre. Tehát ha mégis fent vannak a márkák, események egy iwiw-hez hasonló oldalon, akkor az eseményen résztvevő, illetve a márkát kedvelő személyek felvehetik ismerősként "őket".

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása