Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Ha pizzaszexre éhezel

Sokféle pizzareklámot láttam már, de a barcelonai Pizza & Love nevű pizzéria hirdetésein még én is meglepődtem. Ahhoz hozzászokhattunk már, hogy mindent megpróbálnak szexszel eladni, de hogy a pizzához hogy jön a pornó, így hirtelen nem tudnám megmondani. Az egyetlen kapcsolat, amit el tudok képzelni, az az ízorgia, amit az ott sütött pizzákat rágva érez az ember, de még ez a kapocs is elég gyengécske. Persze nem kell feltétlenül racionális okot keresni a feltétszex mögött, akár szimplán csak élvezhetjük is a rajzokat. Az egyiken például egy ananászlány lovagol meg egy kolbászt, a másikon egy raszta jalapeno paprika és egy paradicsom fogja gangbangbe az egyik hagymát, a harmadikon pedig egy hamisítatlan hagymagruppen zajlik a pizzán. Elképzelhető, hogy ezek a szó konkrét és átvitt értelmében is szaftos hirdetések felkeltik a célközönség étvágyát, de az is lehet, hogya kiéhezett ügyfelek a pizzéria száma helyett izgalmukban inkább egy elmelt díjas telefonszámot tárcsáznak majd.

  

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr12691785

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

druszilla · http://kontar.blog.hu/authors/druszilla 2011.02.26. 12:43:02

Figyelemreméltó, hogy a "hölgyek" mind ducik... :D

Nagy Krisztina l Vérnyúl · http://www.palyamarketing.hu 2011.02.26. 12:54:08

Pedig elég egyértelműen ott a kapcsolat a logóban és a szlogenben. Békejelből pizzaszelet, és a szlogen "We make pizza not war." A "Make love not war." után szabadon. en.wikipedia.org/wiki/Make_love,_not_war

Sicc 2011.02.26. 13:19:32

Pedig elég volna csupán tudni azt, hogy kell pizzát csinálni!
Se pornó, se extra baromság, csupán egy rém egyszerű étel. És még finom is.
Az extra hülyeségeket pedig az rakja bele, akinek erről a raklap egyszerű ételről halvány fogalma nincs.

czejp (törölt) 2011.02.26. 15:56:54

Fujj, mint a pszihiáterem, az is csak mutogatta a paca rajzait, mind undoritó pornó volt.

sTormy 2011.02.27. 10:54:14

Azért az előzmények is érdekesek lehettek, a hagymagruppen hímtagja például egyértelműen John Lennon és Jules Winnfield szerelemgyereke.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása