Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Rossz helyen parkolsz, bunkó!

Ugye milyen bosszantó és felháborító, mikor a bunkó emberek jogtalanul veszik igénybe a mozgássérültek számára fenntartott parkolókat csak azért, mert nem akarják néhány méterrel messzebb leállítani az autójukat, vagy mert máshol nincsen hely? Pedig nap mint nap látni erre példát, főleg a nagyobb városokban. Ezek az autó tulajok társadalmon felül helyezik magukat, pusztán a pénzük alapján, és magukra nézve érvénytelennek tekintik azokat a normákat, amelyek az együttélést hivatottak szabályozni.

Bár valószínűleg nem sok foganatja lesz, de egy brazil szervezet mégis megpróbálta jobb belátásra bírni ezeket a bunkókat egy gerilla akció segítségével. A kampányban egészséges emberek tettették magukat mozgássérülteknek, és így kértek segítséget más járókelőktől. Az emberek többnyire segítőkészek voltak, de csak addig, amíg ki nem derült a turpisság. "Amikor egy mozgássérült helyén parkolsz, akkor is tetteted" – szól a filmek végén az üzenet, ami bennünket – normális embereket – elgondolkoztat, de a bálnamercis, bmw-s rendbontókat hidegen fogja hagyni.

Címkék: gerilla tcr

2011.03.13. 12:40 Exo 15 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr602735351

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mind1 2011.03.14. 11:42:10

Csak nem "hajdupetire" vagy "lázárjanira" gondoltak a készítők?

venszivar 2011.03.14. 11:44:06

No,de ebbe az esetbe olyan embereket vágnak át,"büntetik",idegesítik,akik nem tettek rosszat a sérült embereknek!Így ez mitől frappáns v. találó?Én is seggbe rúgtam volna.Azokra szóljon rá kik magatartásukkal ártottak a sérült embertársainknak!

EG0 2011.03.14. 11:58:06

... mert amikor én nem parkolok oda a bejárathoz az üres roki parkolóba, hanem arrébb 100 méterrel, aztán valaki a luxusautójával meg igen, az gyakorlatilag az én jóindulatommal is visszaélt. Ugyanis nem neki hagytam szabadon a helyet.

viktor134 2011.03.14. 11:58:07

nem támogatom. ez a rendes emberek szopatása.

bunkó · http://bunko.blog.hu 2011.03.14. 12:58:16

Nagyon jó videók. Azt sugallják, hogy soha ne segíts rokkantaknak.
...vagy eredetileg nem ez volt a cél?

énisfélek 2011.03.14. 13:05:36

@EG0: Ma már mindenkinél van fényképezős mobiltelefon. Le kell fényképezni a pofátlan tetveket (álrokkantak és ál-nagycsaládosok a fenntartott parkolókban) és feltölteni valamilyen internetes szégyenfalra. Előbb-utóbb csak elterjed a hír...
Ha a rendőrégre vársz, akkor rossz országban teszed, nálunk csak a trükkös traffipax meg a büntetlen tömegoszlatás van világszínvonalon.

gorillka 2011.03.14. 13:57:34

@énisfélek: nem nagycsaládos, hanem családi parkoló vagy ha úgy jobban tetszik, kisgyerekes
szélesebb, hogy teljesen ki tudd nyitni az ajtót és ki tudd venni a gyereket, jobb helyeken közvetlen járda mellett van, hogy biztonságban bejuss az üzletbe...

sztatty 2011.03.14. 14:17:31

Ez csak bosszantásra jó semmi másra. A magyar tv2-s változat volt a legundorítóbb, ahol önbíráskodva mászott bele egy agresszív bunkó mások arcába, pont akkor, amikor a láthatáron se volt egy mozgássérült se a kocsijával.
Ezek a nagy jogvédők inkább azon problémáznak, hogy nem ők szarhatnak bele más levesébe. Amúgy még életemben nem láttam jogosan mozgássérültet igénybe venni ilyen parkolókat, talán mert Magyarországon nincs akkora jólét, hogy mozgássérültként autóra is teljen. Ez az egész túl van a józan ész határán.

Perillustris 2011.03.14. 14:39:46

@sztatty: Nem csak azok jogosultak a kártyára, akiknek pl. hiányzik egy lába, vagy egyéb látható mozgásszervi betegséggel rendelkeznek.

sztatty 2011.03.14. 14:59:10

Rokkant nyugdíjból aztán tényleg telik Audi terepjáróra, amellé jár a kék kártya szériatartozékként, ez teljesen nyilvánvaló.

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2011.03.14. 16:26:02

@sztatty: "pont akkor, amikor a láthatáron se volt egy mozgássérült se a kocsijával."
látom nem érted a lényeget. az egy mozgássérült parkolója! ha hetekig nem jár arra egy rokkant sem, akkor sem állhat oda senki más! ilyen egyszerű.
"Amúgy még életemben nem láttam jogosan mozgássérültet igénybe venni ilyen parkolókat..."
ma magyarországon (ksh adat) kb. 300 ezer mozgáskorlátozott él (ezekből kb. 45 ezer kerekesszékkes). 70% rendelkezik saját autóval, vagy a családban van gépjármű. tehát ez kb. 210 ezer autó/autós aki jogosan használja a kártyát. ha ezek közül egyet sem láttál még, akkor a probléma nálad van:)

amúgy meg a reklám szerintem szar, mert nem a bűnösöket baszogatja, hanem pont a segítőkész embereket. nekem ez nem szimpatikus...

sztatty 2011.03.15. 11:28:28

@Bombadil Toma: Probléma nálam van?:D lol 70% rendelkezik autóval? Ne etess hülyeséggel légyszíves! És még mindig nem láttam jogos igénybevevőt, ezért meg nehogy már én kérjek bocsánatot! Továbbá nem mondtam semmit arról, hogy a mozgássérült parkoló célja jó vagy rossz célt szolgál. Véleményem: egyértelműen jó célt szolgál, csak rosszul, többek között a visszaélések miatt. Ezek a filmek is ilyen visszaélések. Undorító, mert rosszindulattal akar jóindulatot ráerőltetni emberekre. Bár háborúzhatunk is a békéért:P

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2011.03.15. 14:21:32

@sztatty: igen, a "probléma" nálad van, ezt úgy hívják szelektív látás. az ember hajlamos csak az őt érdeklő dolgokat észlelni, a többit az agy kizárja (mint pl. ha veszel egy új kocsit ami mondjuk egy piros suzuki, hirtelen az utakon szembejövő autók közül megszaporodik a piros suzukik száma, pedig csak az agy így szelektálja a téged érdeklő dolgokat), így nyilván ezért nem láttál még kerekesszékes, vagy mankós embert kocsival parkolni a rokiparkolóban.
lologhatsz, attól még az igaz marad, hogy nagyobb arányban rendelkeznek kocsival ott, ahol mozgássérült él a családban, mivel ott fokozott igény jelentkezik rá, másként a közlekedést nehéz megoldani. én ezzel napi szinten foglalkozom, nem a levegőbe beszélek.
azzal pedig, ha úgy fogalmazol, hogy "önbíráskodva mászott bele egy agresszív bunkó mások arcába, pont akkor, amikor a láthatáron se volt egy mozgássérült se a kocsijával" azt sugallod, hogy ha nincs a közelben egy mozgássérült sem aki igénybe venné a helyet, akkor ott más parkolhat és bunkóság ezért lebaszni. ha nem ezt akarod sugallni, máskor fogalmazz pontosabban!
a többi részében, ami a visszaélésekről és a fenti filmről szól, pedig teljesen egyetértünk.

ET-nick 2011.03.16. 18:39:53

Elfogadhatatlan, mert igazságtalan és ez bicskanyitogató. Nem is értem, hogy került egyáltalán forgatásra, azt meg pláne nem értem, hogy az addict-ra hogyan kerülhetett be, ráadásul elismerő szavakkal.

Empátiát várnak empátia nélkül? Ennek az egésznek akkor lett volna értelme, ha kandi kamerával elcsípett egészséges emberek a mozgássérültek helyére állva vannak megleckéztetve ezen a módon. Az igazságos lenne és látványos, tanulságos. Ehelyett jó szándékú, segítőkész emberek lettek megszívatva, akik aztán nem is értik az egészet. Nem esik le nekik, mert ők nem így viselkednek a mozgássérültekkel. Ez egy alapvetően elbaszott a reklám, és egyáltalán nem teszik szimpatikusabbá a mozgássérülteket, sőt ellenkezőleg. Miért üt meg, akinek nem ártottam, mégha az mozgássérült is? Nem jogos a kérdés? Ezek után ki akar megértő lenni a mozgássérültekkel?

Ezt megint egészséges emberek rontották el szegény mozgássérültek nevében, az ő lejáratásukkal, miközben épp ennek ellenkezője lett volna eredetileg a cél.

Ennél rosszabb reklámot régen láttam. Kritikán aluli ,-).

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása