Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Tervezz tisztasági betétet!

A női intim higiénia elkötelezett szakértője, a Kotex egy igazán különleges és bizarr reklámkampánnyal próbálja felhívni magára a figyelmet. A tavaly piacra dobott színes tampon után azt gondoltam, nem tudnak már meglepni, de nagyot tévedtem. Az amerikai cég ugyanis egy online versenyt hirdetett, amiben keresik a legdizájnosabb tisztasági betétet. A vállalkozó kedvű tervezőknek nincs más dolguk, mint felmenni a célra kialakított microsite-ra, ahol egy – meglepően kifinomult – tervezőrendszer segítségével megálmodhatják álmaik betétjét.

A három döntős pályázó lehetőséget kap arra, hogy együtt dolgozzon az amerikai divattervező Patricia Field-el, aki többek között a Szex és New York, a Címlapsztori c. televíziós sorozat, valamint Az ördög Pradát visel mozifilm jelmeztervezőjeként vált nemzetközileg is ismertté. És hogy min fognak dolgozni? A honlapon csupán annyit írnak, hogy a jövőbeli Kotex termékeken, tehát nagy valószínűséggel tamponokon és betéteken.

Eddig 920 “alkotás” született a versenyre, ami majdnem a fele a kitűzött kétezres célszámnak. Hölgyeim (és fura uraim), itt az alkalom, hogy megmutassátok, mit tudtok. Eresszétek szabadjára a bennetek rejlő színeket és formákat!

Címkék: online divat elmebaj

2011.04.12. 10:00 Exo 12 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr312813930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_Luthien_ 2011.04.12. 18:18:34

Szia Addict,
a képeken nem tisztasági, hanem egészségügyi betétek szerepelnek. Csak a tisztánlátás kedvéért. :)

Exo · http://addict.blog.hu/ 2011.04.12. 18:27:21

Bevallom, nem nagyon vagyok otthon a témában... :) Köszi!

Sok hasznos info egy helyen! · http://www.zseni.info 2011.04.12. 18:36:19

Ez über brutál metál:D hihetetlen mit ki nem tudnak találni mindig elkápráztat ez a blog....

nagyvárosi lány · http://chef-sisters.blogspot.com/ 2011.04.12. 19:13:34

"make your mark on the future of feminine protection" mennyire szép:)

2011.04.12. 22:27:14

Hiánypótló oldal.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2011.04.12. 22:30:52

Nem terveztem. (Szerintem a cucc nem véletlenül fehér: az általa felfogott dolog színének diagnosztikai értéke van, én biztos nem érdeklem se az ötletgazdát, se a marketingest, de sose vásárolnék színes betétet, és nem, feketét se vettem még.)

Nade. A UBuyKotex reklámjait sose néztem volna meg enélkül a poszt nélkül. Köszi Addict, ezek óriásiak, az összes társas interakciós kísérletre épülő kisfilm hihetetlen jó. A Rorschach teszten szétröhögtem magam. A tamponvásárló srácon is. Köszönöm szépen, tanulságos volt nagyon.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2011.04.12. 22:35:13

(a U Buy-ból mínusz egy u. Vagy plusz, ugye, ha a reklám célját nézzük :-D)

okostojgli (törölt) 2011.04.13. 07:56:37

@Felicitasz: "sose vásárolnék színes betétet, és nem, feketét se vettem még"

Én viszont soha semmilyent sem vettem. Most akkor?

Teddy Beer 2011.04.13. 11:48:53

@Felicitasz: A kakimintás jó poén. Esetleg egy gyárilag vérmintás, vagy vámpíros se lenne rossz.

lqwzhj 2011.04.15. 09:21:37

......Hello, üdvözlök mindenkit, hogy látogassa meg online áruház az interneten, ajánljuk a legjobb termékeket, mint például a Nike cipő MBT cipő Puma cipő Christian Louboutin cipő, Chanel Louis Vuitton napszemüveg Napszemüveg Oakley North Face Dzsekik Chanel Louis Vuitton Kézitáska Gucci táskák és más nemzetközi márkák, a legalacsonyabb ár, 7-9 nap a szállítás, köszönöm

Áruházaink

www.gafasdesolshop.com

www.cheap-handbags-ireland.com

Üdvözlettel:

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása