Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Reklámszemle: Zenés időutazás a Pickkel

Zenés-éneklős reklámot készíteni mindig hatalmas rizikó, pláne ha a szpotban maguk a cég alkalmazottai fakadnak dalra. Idehaza ráadásul még nehezebb jól kijönni a dologból, hiszen ez a fajta kötelező vállalati jókedv sokakból elég rossz előképeket hív elő. Az egyetlen dolog, ami megmenthet egy ilyen zenés-dalos reklámot az az, ha sikerül egy kis iróniát csempészni bele, összekacsintani a film elején megijesztett nézővel, hogy nyugalom, ezt mi sem gondoltuk ám komolyan. Jó példa erre a Halifax bank szintén alkalmazottakat használó, évekig futó sorozata, amelynek egyes filmjeiben általában humorral, hol kisebb, hol nagyobb poénokkal sikerült ezt a kínosságot feloldani (itt az egyik). De említhetném a Carlton sör legendás szpotját, az egyik örök kedvencemet, amelyben az iróniára építettek, és magát a sokszereplős, zenés-éneklős reklámklisét gúnyolták ki jó alaposan.

Bár az erre való törekvés tagadhatatlanul érződik a Pick filmjében is, sajnos az összhatás a - Pálffy Görgynek köszönhetően - gyönyörűen filmezett jelenetek ellenére is avittas marad. Nekem a Fővárosi Takarító Vállalat filmje a Sebaj, jövünk! és a Munkaruházat Ebben-szebben szpotja ugrott be elsőre, hangsúlyozom nem a kivitelezés, hanem a kissé mozgalmista hangulat miatt, de a Jót egyél, hogy jól legyél refrénnek is lehetett ebben némi szerepe. Az sem egészen világos, mit is szerettek volna üzenni a reklámmal azon kívül, hogy a Picknél gördülékenyen mennek a dolgok. Ha a film végén az lett volna az üzenet, hogy gyere  Pickhez dolgozni, még csak érteném, de azt nem fogom, hogy is jelentkezik a virsliben és a szalámiban, ha a hentesek tökéletes összhangban vannak, és egyszerre fenik a késüket, vagy hogy a penészseprő ember ritmusra tisztogatja a szalámirudakat. Sejtem én, hogy mindebből a minőségre kellene asszociálnom, a filmet nézve viszont ez bizony nehezen megy. De meggyőzhető vagyok ennek az ellenkezőjéről is, ha a szavazás során az ötös felé közelít az általatok adott átlagérték. Pontozzatok most is szorgalmasan, lássuk, nektek bejött-e a Pick opera.

Szerintünk: (0/5)
Pontszám: (2,7/5)

Címkék: reklámszavazás reklámszemle

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr172815038

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fanyuvo 2011.04.13. 10:51:12

Elsőre ciki volt, másodikra már bejött. Én adtam egy ötöst.

DartagnanX 2011.04.13. 13:26:25

Ász. 80-as évek hangulatot hozza, de kiváló képekkel. A fősor nem tetszik, az éneklünk és együtt vagyunk = tökéletes összhang kicsit elcsépelt és semmitmondó.

Az Ebben-szebben link a Sebaj, jövünk filmre mutat.

Bob Vance 2011.04.13. 13:27:50

Egy kis doppinggal többet ki lehetett volna hozni a szereplőkből. Két pálesz feloldotta volna és jobban dalra serkentette volna a "lelkes" munkatársakat. :)

terasz9 · http://www.teremibalazs.hu 2011.04.13. 18:28:21

Gondolom, itt megint egy rosszul megválasztott szlogen ("tökéletes összhang" - ami ab ovo az ízek összhangjára utalt volna) volt a katasztrófa előidézője.

Valamelyik kreatívos kétbites gondolkodása eddig terjedt csak: "Összhang? Akkor ének."

De azért azon is csodálkozom, hogy a cégvezetők/pr-marketing osztály torkán is le lehet nyomni 2011-ben egy éneklős reklámot...

JillandJack 2011.04.13. 18:48:09

Nem értem, hogy vagytok ilyen elnézőek, és arra is kíváncsi lennék, a gyártó ügynökség hány embere próbálta felülpontozással menteni ezt a menthetetlenül avítt rettenetet. A világ legzseniálisabb rendezője sem tudja ellensúlyozni a márkaötlet teljes hiányát.

Teddy Beer 2011.04.14. 10:20:51

"a kissé mozgalmista hangulat miatt, de a Jót egyél, hogy jól legyél refrénnek is lehetett ebben némi szerepe"

Guinness sörreklámban is volt ilyesmi szlogen, tehát az hogy retró csak itthon "mozgalmi", akkoriban egyszerűen csak divat lehetett.

lqwzhj 2011.04.15. 09:21:03

....Hello, üdvözlök mindenkit, hogy látogassa meg online áruház az interneten, ajánljuk a legjobb termékeket, mint például a Nike cipő MBT cipő Puma cipő Christian Louboutin cipő, Chanel Louis Vuitton napszemüveg Napszemüveg Oakley North Face Dzsekik Chanel Louis Vuitton Kézitáska Gucci táskák és más nemzetközi márkák, a legalacsonyabb ár, 7-9 nap a szállítás, köszönöm

Áruházaink

www.gafasdesolshop.com

www.cheap-handbags-ireland.com

Üdvözlettel:

fingerbangs 2011.04.16. 11:20:13

nagyon rossz reklám lett, bennem kifejezetten pick ellenes érzéseket keltett, éneklős marhaság, és ennek a szemétnek az árát építik be a termék árába... megérte

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása