Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Dohányzó taxi

A dohányzás halált okozhat, de az emberek ennek ellenére mégis rágyújtanak. Mivel egyre kevesebb helyen hódolhatnak káros szenvedélyüknek a legtöbben kint a szabadban vagy otthonukban gyújtanak rá. Igaz ez Németországra is, ahol a fiatalok sokszor már csak a szórakozóhelyek előtt tudnak bagózni. Hogy felhívják a figyelmüket a cigizés legfőbb mellékhatására (a halálra), egy német dohányzásellenes szervezet különös és meglehetősen morbid kampányt indított.  Létrehoztak egy taxitársaságot, aminek autóiban bárki szabadon rágyújthatott. A turpisság csak abban volt, hogy a taxi egy halottszállító autó volt. Így a szórakozóhely előtt váró utasokat – és a közelben lévőket – igencsak nagy meglepetés érte, amikor begördült a halálfutár. Bár az akció minden bizonnyal nagy figyelmet és visszhangot generált, kötve hiszem, hogy jelentős eredménnyel járt.  Mindenesetre nekem nagyon tetszik.

Címkék: ambient egészség tcr

2011.04.16. 13:45 Exo 38 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr172830923

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vidak 2011.04.16. 17:17:51

Csak én tartom visszataszítónak, hogy már megint egy szolgáltatásért fizető ügyfelet vegzálnak? (akárcsak a tegnapi ipades reklámnál)

Post Tata 2011.04.17. 17:05:55

Szerintem is álságos és gyenge, mint a dohányzásellenes reklámok többsége. Miért nem hagynak minket békén, tényleg nem értem...?

vidak 2011.04.18. 09:10:24

Mondjuk én pont nem dohányzom, sőt, nagyon nem bírom, és ezzel együtt látom ezt soknak.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2011.04.19. 09:27:18

Dohányosok ellen bármi megengedett.

KürtiT (Tromb74) 2011.04.19. 09:30:07

Nem túl kreatív, de legalább hatástalan. Tizenéveseket a halállal riogatni totál felesleges dolog.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.04.19. 09:41:00

@Post Tata:
Majd akkor ha ti is beken hagtok minket. Pl. nem gyujtotok ra zart helyisegben.

pdstudio.info · http://www.pdstudio.hu/ 2011.04.19. 09:49:01

De szar. Hívjuk Rob Reinert és ő majd betíccsa!

nalazo 2011.04.19. 10:05:40

Post Tata: Dohányozz ott és akkor, ahol és amikor nem zavarsz vele senkit. Békén fognak hagyni.

B_L 2011.04.19. 10:07:49

@vidak: Ugyan, nem vészes. Kényelmes nagy taxi, lehet benne füstölni, szerintem vicces, nem kell annyira komolyan venni, ha beszállsz és utazol már, akkor egy idő után nincs jelentősége, inkább csak amikor megérkezik egy helyre és mindenki ledöbben, de pár perc csak a szenzáció. Amúgy praktikus.

piusgro 2011.04.19. 10:16:13

@Post Tata: > Miért nem hagynak minket békén, tényleg nem értem...?

Pedig nagyon egyszeru:

- a "masodlagos" dohanyzas (vagyis a te cigifustod beszivasa) karositja a
nemdohanyzok egeszseget, ehhez semmi jogod nincs. (az uj alkotmanyba
bevett onvedelmi jog alapjan ezert akar pofan is baszhat valaki)

- a dohanytermekek adoterhei allitolag nem fedezik az okozott karokat
(ebben nem vagyok azert egeszen biztos, mert a dohanyosok varhato elettartama
joval kevesebb, mint a nemdohanyzoke igy az allam joval kevesebbet fordit
pl. a nyugdijukra, megha bizonyos gyogyaszati kezelesek dragabbak is)
ha a bevetel nem fedezi a kiadast akkor viszont jogosnak tunik a korlatozas,
habar en inkabb a nullszaldoig emelnem az adoterheket

- de a fo indok az, hogy a dohanyzasoddal bizony igencsak zavarod a
nemdohanyzokat. messzirol buzlik a cigarettad, kozelrol meg te magad.
(azt gondolom teljesen termeszetesnem venned ha pl. szarral bekenve magad
nem engednenek fel a buszra)

Post Tata 2011.04.19. 10:27:01

@piusgro: Látod, szerintem ez az igazi probléma. A nemdohányosok akkor is meg akarják mondani a dohányosoknak, hogy hol és mikor gyújtsanak rá, amikor semmi közük hozzá. Én nem gyújtok rá nemdohányzók között, gyerekek jelenlétében, de igenis rágyújtok ott, ahol lehet és nem zavarok vele senkit. Az egészségügyi kockázatát én vállalom és az, hogy ez másokra mennyire veszélyes, igencsak relatív. Ha autóval jársz legalább annyira veszélyes másokra, de arról például remekül el lehet terelni a figyelmet pl a dohányosok elleni harccal. És ennek be is dőlnek sokan...

piusgro 2011.04.19. 10:40:12

@Post Tata: nagyszeru, akkor te vagy az un. udito kivetel. ha meg a szart is felszeded a kutyad utan akkor amolyan pirospontos allampolgar is vagy. gratulalok. (es meglepo modon en is ugy gondolom ahol nem zavarsz vele masokat ott cigizz ezerrel, elvegre egy legalis termeket hasznalsz.) ja, es ugye azon se sertodsz meg ha a szomszed megker, hogy ne dohanyozz az erkelyen, vagy ha a taxis megker, hogy ne gyujts ra az autojaban.

autot hasznalni valoban veszelyes, ahogy latjuk az atomeromu is veszelyes. minden ilyen tevekenyseg uzese tarsadalmi konszenzus kerdese. donthet ugy egy orszag, hogy leallitja az atomeromuveit. ugy is donthet, hogy nem engedelyezi zart terben, kozteruleten ... a dohanyzast. sot mi tobb, ennek szankciokkal is ervenyt lehet (es kell is) szerezni.

MagyarZizzi (törölt) 2011.04.19. 10:45:59

@Post Tata:
Akkor te egy mintapéldány vagy a dohányosok között, és nem valószínű, hogy temetési taxi jönne érted, de be kell látnod, hogy ezzel kisebbségben vagy. Ha mindenki úgy viselkedne, mint te, nem lenne szükség mindenféle korlátozásokra meg ilyen morbid figyelemfelhívó kampányokra. De mivel nem így van, érthető, hogy az antidohányosok is átesnek a ló túlsó oldalára, és a gyárkéményt is be akarják tiltani...

Szelid sunmalac 2011.04.19. 10:58:56

Kedves nem dohanyzok. Nem gyujtok ra zart terben, kulonosen nem ha nem dohanyzok vannak a kozelemben, sot inkabb tavolabb megyek, meg akkor is, ha ez ot egyebkent nem zavarna. Ettol fuggetlenul engem is kittiltanak, hozzam is ez e taxi jonne stb.
Erdekes modon, Svadorszagban az iroda kellos kozepen meg tudtak oldan ia dohanyzast ugy, hogy senkit ne zavarjon. Olyan zajtalan es hatekony legelszivo berendezes van a falba epitve, hogy a tolem 1 meterre ebedelo kismama egy szemernyi fustot nem erez.
Miert nem lehet kulturaltan hozzaallni ehhez? Komolyna kerdezem? Mert ti hangzotatjatok, hogy mi vagyunk a kulturalatlanok :/

Mr Y · http://blog.hu 2011.04.19. 11:00:48

@piusgro: "a dohanytermekek adoterhei allitolag nem fedezik az okozott karokat". Biztos vagyok benne hogy nem fedezik. Egy rákbetegnél a negyedéves vizsgálatokn végrehajtott PET-CT ~~ 250.000-300.000 Ft. A végső stádium környékén felírt Tarceva nevű gyógyszer doboza 600.000 Ft ami kb 95%-os TB támogatást élvez... és havonta egy doboz kell... és ez még csak a jéghegy legteteje...

És tényleg inkább ne dohányozzatok ;)

Szelid sunmalac 2011.04.19. 11:01:42

@Post Tata: Nem olvastam, a kommented mielott leirtam az enyem, de ne kifejezetten sok hasonloan gondolkodo dohanyost ismerek a kornyezetemben. A dohanyzas nekunk elvezet, masoknak taszito. Megertem, elfogadom, eszerint elek.

Mr Y · http://blog.hu 2011.04.19. 11:02:42

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Hasonló megoldással én a Helsinki-Vantaa reptéren találkoztam. Konkrétan egy külön "üvegkalitka" volt a dohányosoknak, de nem volt fizikálisan leválasztva ajtóval, hanem brutális elszívóberendezés felelt azért hogy egy deka füst ne jöjjön ki a várakozó térbe. Reméljük előbb utóbb eljut ide is :)

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2011.04.19. 11:02:46

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: azért, mert a dohányzás egy elvi hiba. Objektíven, a szenvedélybetegségen kívülről nézve hihetetlen ostobaság nemcsak fizetni a méregért, de még el is fogyasztani. Ugyanezt normálisok környékén tenni már bunkóság.

Még egyszer: irracionális hülyeségre nincs alapja senkinek, hogy toleranciát vagy bármit _elvárjon_. Hülyeséget MAXIMUM megtűrnek, de nem elismernek.

Mr Y · http://blog.hu 2011.04.19. 11:03:29

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Engem nem a dohányzás taszít. hanem a végeredménye :\

Szelid sunmalac 2011.04.19. 11:21:14

@peetmaster: Meg egyszer: meg lehet oldani kulturaltan is. Szerintem meg aki alkoholt iszik, az egy barom. Na? Es akkor mi van? Ne gyere a pozitiv elettani hatasokkal legyszives. Pont errol irtam, hogy a nemdohanyosok jo reszebol hianyzik az elfogadas, a kulturaltasag, a "beken hagyas" muveszete. Teged bezzeg hagyjanak, de neked megbelyegezni a bunkosaggal szabad. Ettol a pillanattol kezdve te leszel bunko, nem a megbelyegzett.

Szelid sunmalac 2011.04.19. 11:22:24

@Mr Y: Apro, magammal hordhato, osszecsukhato hmautalat hordok magamnal. Soha nem dobom el a csikket, csak szemetesbe. Addig ott lapul a zsebemben, szagmentesen zarhato. Mindenre van megoldas...

Mr Y · http://blog.hu 2011.04.19. 11:25:41

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: ez teljesen korrekt. De én ezzel kapcsolatban nem is írtam semmit. Örülök, hogy itthon is nő a kulturáltan dohányozók tábora, és hogy vannak ilyen figyelmes dohányosok mint te.

nalazo 2011.04.19. 11:46:55

A nemdohányzó elfogadja, hogy valaki dohányzik, nem akarja megváltoztatni ezt a szokását, mert nem döntheti el, hogy másnak mi a jó. De azt nem fogadja el, hogy a dohányzást az ő környezetében teszi.
(Sunmalac légy szíves és fejtsd ki, hogy mi az az elfogadás és "békén hagyás", ami általánosságban hiányzik a nemdohányzókból.)
A dohányosnak azt kell elfogadnia, hogy minden körülmény közepette meg kell keresnie azt a helyet és az időt, ahol ezzel nem zavar másokat.
Ha valaki azzal jön, hogy mindig kulturáltan szokott cigizni, az egyrészt nagyon szép, de nem alkalmas arra, hogy általánosságban lehessen beszélni a dologról. Mert hiába vigyáz kilenc dohányos, ha a tizediket nem érdekli semmi.
Az alkoholt, meg bármit ide lehet (szokásosan) keverni, de ettől még nem oldódik meg a dohányzás kérdése.

Szelid sunmalac 2011.04.19. 11:51:54

@nalazo: Persze hogy nem, de mint ravilagitani tokeletes arra, hogy ha latok egy mata reszeg embert, azzal ne azonositsam azt, aki egy barban elfogyaszt alkalmankent egy pohar sort. Ugyanez a kilenc es egy dohanyossal.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2011.04.19. 12:21:59

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: nem, még erre se jó.
Még a csontrészeg ember sem (az egy sörösről nem is beszélve) se árt NEKEM. Ettől etikai és nem hobbikérdés a dolog.
Ha családod van, még a harmadkézből való dohányzás is veszélyes (ami a ruhádon marad).
És még a legkulturáltabban dohányzó is irracionális és ostoba (ha hipotetikusan feltesszük, hogy mindig mindenkitől min. 100 méterre gyújt rá, ami életszerűtlen).

Szelid sunmalac 2011.04.19. 13:02:45

@peetmaster: Te ugye szimpazialsz a Greenpeace-szel, a PETA-val es mas egyeb radikalista szervezettel, aki elbol elutasit barmilyen beszelgetest, vagy ervelest, mert az amit o tudni vel, az van es kesz...Meghajlok nagysagod elott, es koszonom, hogy legalabb annyira embernek meltattal, hogy szoba alltal velem, pedig csak egy undorito kis fereg vagyok, akit meg szazmeteres kozeledbe sem engednel.

@nalazo: A peetmaster felekrol beszeltem.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2011.04.19. 13:09:59

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: a Greenpeace-szel félig, a PETA gyanús, az érvelést viszont alapvetőnek tartom.
Csak azt nem látom, hogy egy triviálisan irracionális dolgot milyen alapon akarsz érveléssel megvédeni.

Szelid sunmalac 2011.04.19. 13:22:09

@peetmaster: Irracionalis? Soroljam? Szerelem, szeretet, utalat, vagy...
A legtobb emberi erzes irracionalis, hiszen eleven nem lehetnek racionalisak. Tudod mit? SZERETEK dohanyozni. Neked ez lehet irracionalis, de ahogy te leszarod masok velemenyet, ugy en is a tiedet. Valoszinuleg az is irracionalis, hogy szivesen pofan vernelek, de a fentiek fenyeben ez sem kulonosebben izgatna.

herakles2000 · http://www.karoracentrum.hu 2011.04.19. 13:39:46

Igazuk van, hogy mindent megpróbálnak a dohányzás visszaszorításáért, de eredményt ezekkel nem lehet elérni. Ahhoz sokkal komolyabb megoldásokra van szükség.

herakles2000 · http://www.karoracentrum.hu 2011.04.19. 13:44:05

és persze erővel nem lehet kényszeríteni senkit hogy leszokjon, aki akar, az hagy dohányozzon.

Mr Y · http://blog.hu 2011.04.19. 14:04:49

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Szerintem az irracionalitás értelmezésének egy elég érdekes válfaját választottad most, de ezzel semmi probléma nincs.

Én mint kivülálló a konfrontációtokhoz annyit tennék, hogy amennyiben a dohányosok tisztában lennének olyan érzésekkel mint például amikor a két főhörgőt lidokainnal "lebénítják" (mert érzésre olyan), hogy végre tudják hajtani a tüdőtükrözést, vagy hogy milyen lélegezni amikor a daganat miatt az 5 tüdőlebenyből kivesznek 1-et 2-t, és a szubintenzíven a leglágyabb gumiból készített gumikesztyű felfújása is problémát jelent, akkor lehet hogy nem ilyen erősen használnának ilyen kifejezéseket hogy "SZERETEK dohányozni".

Ettől persze van hozzá jogod, mint mindenki másnak, csak ezeket gondoltam megosztom veled.

Szelid sunmalac 2011.04.19. 14:18:04

@Mr Y: Nincs is ezzel semmi gond es tisztaban vagyok a veszelyeivel a dohanyzasnak. De veled normalisan el lehet beszelgetni ilyenekrol. A masik kommentelotarsunk huzza ki a gyufat az elvakult szemleletevel, mert szerinte minden racionalis. De Nem, nem lehet mindent racionalisan nezni. Te meg soha nem voltal ugy, hogy a szived (az irracionalis feled) mast sug, mint ait az agyaddal tudsz, es megis az elso szerint cselekedtel? Ha valaki meg nem volt ilyen helyzetben, az jelentkezzen!

Mr Y · http://blog.hu 2011.04.19. 14:24:13

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: elegge tipikus köröket futottatok le a fehér-fekete (szürke nem létezik) világon, de ez általában az ilyen "érzékeny" témákban így is szokott lenni.

Én csak azért írtam le ezeket, mert örülök ha vannak ilyen dohányzás-ellenes (és nem dohányos-ellenes) kezdeményezés mint ami ebben a reklámban is lejön, mert nagyon sok számomra fontos embert vesztettem el az elmúlt 10 év alatt... mindannyian dohányoztak, és mindannyiukkal a tüdő- és később egyéb áttétes daganat végzett (egyikőjük sem érte meg az 50. életévét sem...)

Mást ehhez nem tudok már azthiszem hozzáfűzni. Aztán bárki is jön, csak óvatosan az indulatokkal, mert azzal nem lehet jutni se előre se hátra...

Szelid sunmalac 2011.04.19. 14:43:42

@Mr Y: Szerintem a fekete-feher verzio az lenne, ha azt mondanak, hogy a dohanyzas jo, vagy rossz. Viszont abban mindketten egyet ertunk, hogy kifejezetten rossz. A kerdes csak az, hogy lehet-e ezt ugy csinalni, hogy megyik felet se sertsuk meg, mikozben meghagyjuk a dontes szabadsagat is.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2011.04.19. 17:15:50

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: erről van szó.
Tagadom, hogy a döntés szabadsága ismeretelméletileg kiterjedne olyan dologra, amiről a döntő ember (te) is egyértelműen tudja, hogy rossz.
Hogy megvédjem a racionalitást: (sok, egymást jellemzően nem ismerő)emberek KÖZTI viszonyokban CSAK a racionalitás lehet mérvadó. Én azt tökéletesen elhiszem, hogy szeretsz dohányozni. Csak ugye én nem ismerlek és (főleg emiatt) főleg nem szeretlek téged, úgyhogy számomra tökéletesen irreleváns, hogy mit szeretsz. (Gondolom, ez kölcsönös.)
A társadalom együttműködése a KÖZÖSEN elfogadott SZABÁLYOKON alapszik. A szabályoknak pedig alapeleme a racionális indoklás.
Különben nem lehetne őket internalizálni, azaz mindenki megszegné őket, ha nem lenne kényszer.
Gondolom, nem dohányzol benzinkúton, miközben tankolsz. Azt is gondolom, hogy nem azért nem dohányzol, mert egyébként tábla is tiltja. Ebből az irányból próbáld meg megközelíteni a kérdést.

pixmac3Cmanager · http://www.pixmac.hu 2011.04.27. 21:44:01

Nagyon ügyi. Most már csak mindegyik müanyagfolia csomagolásra is keresztet vethetnének fekete filzstiften, pld. minegyik élemiszerboltban, az jobb reklám lenne! Bishepnol-A van benne, meg a többi, amit a termékygártó nem is tud, mert a müanyaggyártó cégek nem mondjál el mi van a müanyagban. Ezt tudjuk, mert egereket tartottak müanyag ketrecekben, hogy teszteljenek velük ezt azt laborban, és rájöttem mért patkoltak el az egerek. :-) mert megrákták a ketrecet. A gyártó nem akarta megmondani miböl van a müanyagketrec, ezért maguknak kellett megnézni... Smile Smile.

pixmac3Cmanager · http://www.pixmac.hu 2011.04.27. 21:46:02

Azért fekete limousin lehett volna. Vagy az már túl erös ? :-)

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása