Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Törj be a reklámszakmába!

Úgy tűnik, hogy a reklámszakmára éhező fiatalok idén egyre több lehetőséget kapnak arra, hogy megmutassák tehetségüket. Reklámbuzi még a múlt héten írt a Portfolio Night-ról, amit a nemzetközi helyszínekhez csatlakozva, május 26-án nálunk is megrendeznek. Az eseményen bemutatkozási lehetőséget adnak a reklámos pályakezdőknek, akik egy kötetlen beszélgetés során akár 20 hazai kreatívigazgatóval is megoszthatják ötleteiket és munkáikat. Érdemes tehát minél hamarabb összepakolni a portfóliót és jegyet venni az eseményre!

A másik nagy lehetőség a Young Lions, amelyre a 28 év alatti kreatívok pályázhatnak. A verseny a világ egyik legrangosabb reklámversenyének, a Cannes Lions-nak a keretein belül zajlik és kifejezetten a fiatal tehetségek felkutatása a célja. A verseny díjazottjai nemcsak a cannes-i fesztiválon, a cannes-i közönség előtt vehetik át a díjat, hanem még a következő Cannes Lions-ra is bérelt helyük lesz. A hazai előválogatási verseny kétfordulós, az első fordulóra ápr. 26. - május 11. között kerül sor. A részvételhez 2011. május 11-ig a Young Cannes Lions hazai weboldalán kell majd regisztrálni önéletrajzzal és a megadott brief alapján elkészített nevezési anyagokkal. Akit érdekel, az siessen mert már csak pár napja maradt az ötletelésre!

A harmadik lehetőség szintén Cannes-hoz kapcsolódik. Ez a Youtube 48 Órás reklámversenye, amit idén másodjára rendeznek meg szerte a világon. A szervezők május 13-án közzétesznek egy kreatív brief-et, amely valamely jótékonysági szervezetet hivatott népszerűsíteni. A jelentkezőknek 48 órájuk van, hogy kitalálják, leforgassák, megszerkesszék és felrakják a videót a Youtube-ra. De itt még nincs vége a dolognak, hiszen népszerűsíteniük is kell, hogy minél több emberhez eljusson. A zsűri a nézettség és kreativitás alapján dönt a győztesről, aki nem csak egy egy hetes utat nyer Cannes-ba, de a videója a Young Lion versenyre is automatikusan bekerül. Nevezni a a Cannes Lion Youtube oldalán lehet.

Te tervezed, hogy indulsz valamelyiken?

Címkék: reklám reklámverseny

2011.05.09. 09:30 Exo · 1 trackback 2 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr712884910

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tényleg Megmentik a Devizahiteleseket? Ez már az? 2011.05.09. 12:30:18

Nekem az az érzésem, hogy mindenki pótcselekszik, minden héten újabbnál újabb hülye ötletek jelennek meg amik senkin sem segítenek. Rögzített árfolyam úgy hogy a maradékot majd automatikusan felveszem hitelben? ez mi? nincs még elég bajom?Ma reggel egy...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

váni 2011.05.09. 14:14:17

Az óvszerhasználat a fogantatás utáni embrió védelem, betegségek, stb. miatt, egyre izgalmasabb lesz. Ha egy óvszergyár lecsap rá a csomagolásra nyomtatott mottóként, keressen meg. Harminc éve ugy bocsátom utjára a 3 fiamat és 6 unokámat, hogy: "GUMI NÉLKÜL, EGY TAPODTAT SE!" A benne rejlő humor oldja az álszemérmet szülő, és partner között is.
Kis és nagykamaszok! Ha tetszik a mondat, használjátok. A bajt - bármi legyen az- megelőzni könnyebb mint megnemtörténtté tenni. A nagyobb kamaszoknak ajánlom a www.betukincstar.hu INGYEN OLVASHATÓ, "a gyönyörités témaköréből" c. 252 novelláját, illetve férfi, női meséjét, a párkapcsolat buktatóiról. Izléses, tanulságos, és nem tenyérizzasztó hallgatni, illetve olvasni. SZERETETTEL: vigh rózsa

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása