Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sztriptíz óriásplakáton

Itt egy remek esettanulmány arról, hogyan lehet kreatívan értékesíteni a kevésbé kapós médiafelületeket. A példát a holland Interbestnek köszönhetjük, akik egy meglehetősen ronda férfi képeivel adtak el óriásplakátjaikat. Hogyan? A férfit elkezdték vetkőztetni. Pár naponként megszabadították egy-egy ruhadarabjától, így folyamatosan változott a kreatív. Először az ing, aztán a nadrág, majd az atléta is lekerült róla, ami elég sokkoló látvány lehetett a helyieknek. “Minél hamarabb reklámozol itt, annál jobb” szólt a plakáton az üzenet, ami nagyon találó volt – főleg, mikor a férfi a fecskéjétől készült megszabadulni. Szerencsére a Rádio 2 közbelépett és inkább megvásárolta a felületet, így a járókelőknek sosem kellett meglátniuk az egyszemű szörnyet.  

Ez a zseniális kampány egyébként egy tavalyinak a folytatása. Az ötlet akkor egy Cannes-i ezüstöt  ért outdoor kategóriában, a mostani pedig máris magának tudhat egy idei Clio Awards aranyat. Gratulálok az Interbestnek és a holland Young & Rubicam-nek. Csillagos ötös!

Címkék: ambient óriásplakát

2011.05.24. 10:00 Exo · 1 trackback 11 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr492924290

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Felszabadult szexualitás? 2011.05.25. 11:26:05

Általános vélekedés szerint az ún. szexuális forradalom óta szex terén roppant nyitottak vagyunk. Annyira, hogy már-már túlzás -teszik hozzá sokan-. Igen? Akkor tessék nekem hétköznapi, használható szavakat ír...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HAB 2011.05.24. 16:28:13

Rosszul gondolom, hogy ez az egész a radio 2 műve?

ivor 2011.05.25. 09:02:37

Semmi új nincs benne, Franciaországban már több mint húsz(!) éve lejátszoták ugyanezt. Igaz, egy bombázó csajjal. Az izgalmasoabb volt.

Reterro 2011.05.25. 09:05:42

Nem baj az. JÓ kis húzás s gondolom a siker sem maradt el.

Jofiu 2011.05.25. 09:53:07

@HAB:
Nem hinnem, hogy rosszul gondolod. Jol csinaltak! Vilagmegmentok lettek. : )

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.05.25. 11:38:52

@HAB: Én ezt egyértelműnek gondoltam, de attól még jó!

brummnarcisz 2011.05.25. 11:47:27

szerintem minden óriásplakát szar

vernarancs 2011.05.25. 12:36:14

Be kene tiltani az osszes oriasplakatot. Angliaban nem nagyon lattam sem az autopalya menten sem a varosban. Sokkal jobb nelkuluk.

Szabó Patrícia 2011.05.25. 13:07:17

Már régen (kb 13 éve) elátszottuk egy ügyfélszerzés során: a cég legrondább arca (account volt) képét kitettük az ügyfél irodája elé, és minden nap levett egy darab ruhát magáról, jelezve, higy holnap is levesz egyet, ha nem jöhetünk személyesen, amíg az ügyfél meg nem tört, és végül fogadott minket, hogy a gatya plíz maradjon rajta. Meg is nyertük.

Nem új ötlet egyáltalán, szal szori.

Fekete Sámuel 2011.05.25. 13:20:56

@Szabó Patrícia: Édes kis HR-es multipicsám! :-)

Te nem illesz oda. Ők sohasem adják semmihez a nevüket, amihez nem szükséges...

norbert79 2011.05.25. 15:06:26

@Pszientológus: Látom megint feltűntél... Gyere inkább vissza az Objektív oldalra, ne szemeteld már teli az egész blog.hu-t, kérlek :)

Szabó Patrícia 2011.05.26. 14:30:19

@Pszientológus:

Ha ezt úgy érted, ahogy én nem, akkor messze jársz a valóságtól, bébi. Dobj le valamit, aztán meglátjuk.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása