Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Rasszista-e a Cadbury csoki reklámja?

Érdekes kérdést vetett fel a Cadbury csokimárka legújabb reklámja, amelyben a különleges eljárással készült, Bliss márkanevű csokijukat hirdették. Első pillantásra inkább csak bénának tűnik a reklám, amelyben a szupermodell Naomi Campbellt szembesítik azzal, hogy az ő ideje lejárt, mivel az új díva (vagyis sztár) megérkezett, és követeli magának a trónt. A reklámban megbújó utalás a modell csoki színű bőrére elsőre fel sem tűnik igazán. Pedig épp ezen akadt ki Naomi, aki egyenesen rasszistának és mélységesen felháborítónak nevezte a hirdetést. Még ha hozzá is vesszük, hogy egy kis hírverés neki sem jön rosszul, azért mégiscsak van valami a dologban, amit mi sem mutat jobban, hogy sokan osztották a modell véleményét, aminek hatására a Cadbury végül meghátrált, és hivatalos közleményben kért elnézést mind a modelltől, mind azoktól, akiket a reklámmal megbánthatott.

Őszintén szólva nekem már rég szemet szúrt ez a fajta logika, amit a reklámokban előszeretettel használnak idehaza is. Ha valamelyik termék barna, arról azonnal a egy fekete nő jut a reklámosok eszébe. Elég csak a valamelyik félbarna sör tavalyi reklámjára gondolni, ahol egy csinos félvér lány kezébe adták a sört (ha valakinek eszébe jut, melyik volt az, a kommentek között írja le légyszi), vagy az éppen most futó Pöttyös Guru szpotra, ahol a csokis verziót naná hogy egy fekete modellel hirdetik, hiszen érted, csoki-csoki, hahaha. Azt nem gondolom, hogy ez kimeríti a rasszizmus fogalmát, de hogy sekélyes, egysíkú gondolkodást tükröz, ami sokak számára akár bántó is lehet, az egészen biztos.

via: guardian

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr202960908

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2011.06.06. 12:14:12

Bocsi, tán kötözködésnek fog tűnni, de a diva "istennőt" jelent, tehát átvitt értelemben bár valóban sztár, de csak női sztár jelentésben állhat.
El tudom képzelni, hogy talán sértő és unalmas lehet a feketék (félvérek stb.) számára a csokizás, bár azért azt megjegyezném, hogy az emberek 99 %-a számára a csokihoz igen pozitív gondolatok kötődnek, úgyhogy azért nem is jönnek ki olyan rosszul ebből a dologból. :) (Még l. "Karamell" stb.)

Gaius Plinius Secundus 2011.06.06. 14:49:10

Veszhelyzet, az emberek nem teljesen vakok, valakin riassza a libsiket!!!1

John Preston · http://johnpreston.blog.hu 2011.06.06. 14:55:46

Lehetséges, hogy a csoki alatt lévő áttetsző, vagyis VILÁGOS üveg gyöngyök miatt rasszista a reklám, mert a csoki egyedül van, a gyöngyök pedig sokan. Ezért az Egyenlő bánásmód hatósághoz is lehetne fordulni.
Esetleg vizionálhatunk rögtönk klu klux klán-t is mivel körbe is veszik...

Cr 2011.06.06. 14:57:08

Én maradok a négercsóknál... ha már a témánál vagyunk... pedig a cadburry fincsi csokikat gyárt

nyehehe 2011.06.06. 14:58:53

Az lett volna a poén, ha egy német gyártó hirdeti így a fehér csokiját.

Karachar Nevian (törölt) 2011.06.06. 15:01:55

Sztem akkor itt a lehetőség felháborodni:
'fehérítsük ki a gazdaságot...'
'fényképezőgép: ISO beállítás, fehéregyensúly...'
'fehérítőt hazsnáltál a mosásnál?'

Nem tudom mi a nagyobb képmutatás, ha Naomi 'minden publicitás jó, kivéve a nekrológot'-elv mentén akar magasabb gázsipozíciót kiharcolni a közeljövőre vagy ha úgy csinál egy egész társadalom, mitha nem venné észre hogy a fekete fekete, a fehér fehér, a mesztic...faxomtudja... Ez az igazi rasszizmus és nem a reklám. Naomi egy gyönyörű fekete(inkább talán barna) Nő, ebből él, emiatt ismerjük.
Pelé is lenne Fekete gyöngyszem helyett csak 'Gyöngyszem'?
Attól hogy valaki fekete, fehér vagy zöld, még nem kell hímestojásként kezelni, meglehet meg is hálálná ha csak emberként kezelnék(ami igenis sokféle színben van jelen).
Én ezt gondolom.

ex-dr. vuk 2011.06.06. 15:11:11

Az mar azert durva h mindennemu szinre utalas rasszista.. Baromsag.
Ha valaki "caucasian"-t mond az is rasszista?

nehogymárne 2011.06.06. 15:11:39

political correctness is plague

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.06.06. 15:13:06

Demost ez a csoki is fekete, nem? Akkor meg?

lolperec 2011.06.06. 15:15:57

@John Preston: azok csiszolt gyémántok, amiket viszont afrikai gyerekek bányásznak éhbérét.
@nehogymárne: van egy fehér és egy barna kutyánk is. problem? XD

Archenemy 2011.06.06. 15:20:24

ha valaki szerint a négerek bőre sötétebb mint a nemnégereké, az rasszista

az is szép volt, amikor valami afrikáról szóló/afrikában játszódó dokumentumfilmben afro-amerikaizták az őslakos négereket

ábazmeg ezen tényleg csak röhögni lehet

mréveiller 2011.06.06. 15:23:17

ha ez valakinek rasszista akkor forduljon a pszichológus. van rá oka

Bélabá100 2011.06.06. 15:29:25

Na és mi van a meleg fehér fényforrással? Beteg világ ez.

2011.06.06. 15:29:59

Naominak valszeg nem a bőrszínére történő asszociáció fáj, hanem az, hogy a hirdetés azt sugalmazza, hogy kivénült csatakanca bizony már lassan.
Amúgy persze én még meglovagolnám.

2011.06.06. 15:30:57

@Bélabá100: És még nem is beszéltünk a fekete lyukakról, meg a feketetest sugárzásról. Mi lesz még itt!

Pityipű (törölt) 2011.06.06. 15:31:20

Erről az jutott eszembe, mikor Vitár Robi közvetítette az afrika-kupát és olyan zavarban volt, hogy most mi a pc, hogy végig csak azt mondta, hogy a fekete fiú passzol a fekete fiúhoz:D Amúgy meg szánalmas ez a rasszista riadó egyfolytában.

Kuruttya 2011.06.06. 15:31:30

Csoki színű a bőre. Ez egy kibaszott tény. Tények elismerése pedig nem lehet rasszista. Baszki.

2011.06.06. 15:33:27

@Pityipű: "a fekete fiú passzol a fekete fiúhoz"

Tehát még le is buzizta őket. De súlyos. :-)

ixub 2011.06.06. 15:34:38

Még ha fehér csokit reklámoznának így, talán megérteném a problémáját.

ixub 2011.06.06. 15:37:18

bocsi nem olvastam végig látom mások is így gondolták

panzermeyer 2011.06.06. 15:41:16

Rasszizmus az, amikor a nem fehér, nem keresztény emberekkel szórakoznak.

Amikor keresztény fehérekkel, az vicces, groteszk művészet, miért kell rajta felháborodni.

Bélabá100 2011.06.06. 15:41:31

ez nem rasszizmus?
ha valaki nem látta: mtv panoráma a 10. perctől
videotar.mtv.hu/Videok/2011/05/16/06/Panorama_2011_majus_15_.aspx

Archenemy 2011.06.06. 15:42:51

@panzermeyer: fehérnek lenni eleve rasszizmus

Logan Grimnar 2011.06.06. 15:46:28

Már a Hupikék Törpikékre is kihozta valamelyik elmelibbant hogy fasisztarasszistanacioanlistasovén, mér' pont ez a reklám ne lenne az?
Benácul a világ jajajaajj!

Tapogatott Kukorica 2011.06.06. 15:49:41

Az is nyilván diszkriminatív, hogy 10-ből 9 csoki fekete (barna) színű. Kikérem a fehérek, sárgák és földönkívüliek nevében is, akik többen vannak Európában, így jelentősen alulprezentáltak a csokivilágban. Tessék arányosan több fehér csokit gyártani, különben megyek a nemzetközi bíróságra! És még nem is beszéltünk a négercsókról (hol a fehércsók?), a negróról (albinó cukorka?), az éjszakáról (legyen több nappal, de csak Európában természetesen!), és különbenis ez az egész akkora baromság, hogy Naomi meg is érdemli, hogy csak ennyivel tudja lázbahozni az emberiséget... Ha már más nem megy, akkor jön a rasszista kártya...

This_is_Sparta (törölt) 2011.06.06. 15:51:58

A fehér csoki feltalálása, hogy a fekete gyerekek is össze tudják magukat kenni, na az az igazi rasszizmus...! :D

This_is_Sparta (törölt) 2011.06.06. 15:53:04

@Tapogatott Kukorica: Kérlek szépen a néger(sic!)csókból is van már fehér!

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.06.06. 15:53:52

@Archenemy:

"ha valaki szerint a négerek bőre sötétebb mint a nemnégereké, az rasszista"

zsíííír + zsenyiáá :D:D

"fehérnek lenni eleve rasszizmus"
mélyen igaz.

amúgy hozzáfűzném, h a rasszizmus mélyen, elidegeníthetetlenül emberi tulajdonság(unk).

ecce homo, ...Homo Sapiens

This_is_Sparta (törölt) 2011.06.06. 15:57:59

- Józsi bácsi! Oszt van-e a faluban rasszizmus!?

- Rasszizmus!? Az kérem itten nincsen...! Bár igény az vóna rá!

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.06.06. 16:03:44

Normális ember nem a reklámjai miatt szereti vagy nem a Cadbury-t, hanem a finom csokijai miatt. Igazából Naomi is lassan abból él, hogy egykoron Naomi volt, így jól jön bármilyen hírverés.

Szelid sunmalac 2011.06.06. 16:04:49

Az a rasszizmus, ha valaki ram mondja, hogy feher vagyok vazze! Kikerem magamnak, hogy megkulonboztetnek engem a sargaktol, feketektol, meg vorosoktol. Ugyebar innentol kezdve mindenki kek. Sotetkekek a jobboldalra, vilagoskek balra.

balf 2011.06.06. 16:16:59

Mikori a reklám?

Ha friss, akkor plusz irónia, hogy a Cadbury már nem angol cég, a hamburgerzabálók megvették őket (OT: ami utána történt, az a magyar privatizációkhoz hasonlíthatóan gusztustalan volt).
Tehát indulhatnak a perek az ügyvédek országában!!! :))

Reggie 2011.06.06. 16:18:29

Ha en csak feher csokit eszek, akkor rasszista vagyok? Ti mennyi eselyt lattok, hogy beperelnek a csokik?

iksz01 2011.06.06. 16:26:19

"Tisztelt szerkesztőség!
Mélységesen felháborodtam az önök által szerkesztett keresztrejtvényben
szerepelt feladvány miatt: "A szerelem nyílása." A megoldás 4 betű, most
nem írnám le. Ez egyszerűen gusztustalan. Nyilvános bocsánatkérést
követelek a jó erkölcs nevében!

A szerk. válasza: Tisztelt Püspök úr!
Elnézését kérjük, ha ez önt felháborította. Azonban fel szeretnénk hívni
a figyelmét egy kis apróságra. Az ön megoldása a "p*na" volt, melyet
sajnos nem tudunk elfogadni. A feladvány ugyanis nem A szerelem nyílása volt,
hanem "A szerelem nyilasa", amelyre a megoldás "ámor" lett volna.
összesen 23465 megoldás érkezett be szerkesztőségünkbe. Ezek között mindössze 2
rossz megfejtés volt, egyik az öné, másik az érsek úré, így ezúton
üzenjük az érsek úrnak, hogy az ö "s*gg" válaszát sem tudjuk elfogadni....."

Ezt csak azért másolom be, mert tökéletesen lefedi ezt is... :) Nekem nem jutott volna eszembe a reklámról a rasszizmus, de aki mindenben azt akarja látni, annak biztos sikerül.

SKL 2011.06.06. 16:28:55

Ez a reklám nem rasszista. Ez nem kérdés.
De az mi, hogy egy soknemzetiségű országban arra kér a HR-es, hogy a CV-re tegyek fényképet, hogy lássák fehér vagyok?

Egyébként a rasszizmus genetikailag determinált, de intellektuálisan felülírható habitus.

Terézágyú 2011.06.06. 16:34:28

Szerintem a legtöbb reklám olyan, hogy egy bizonyos csoport kikérheti magának...
Pl. ahol a férj egy tehetetlen hülye, de bezzeg a feleség megjavítja az autót és még okos is mert tomival mos...

Vagy az milyen már, hogy "mi nők sok mindenben különbözünk, de egy dologban egyetértünk" , na miben, ki találja ki: hát a hashajtóban...

MCock 2011.06.06. 16:35:09

Az aranyászokos csaj neve: Abiwu Bettina.

NA YA! 2011.06.06. 16:36:03

Ez a "naomis csokoládé" hasonlat tényleg mellényúlás! Vagy valaki forgalmazott kokainos-alkoholos-hülyebalhéspicsa tartalmú csokit?:P

nehogymárne 2011.06.06. 16:36:13

@lolperec: nincs fekete kutyátok? mi van, rasszisták vagytok?

NA YA! 2011.06.06. 16:39:36

@nehogymárne:

Akkóóómááá: néger a kutyád, buzi-e vagy?!:)

barli 2011.06.06. 16:40:00

@Terézágyú: mondjuk ezt speciel nem a feketék kérték ki maguknak, hanem a Najomi, aki épp fekete.
Baromság az egész, de a hülye is látja hogy a csoki+naomi párosítás az Naomi Campbell

barli 2011.06.06. 16:43:35

amúgy nem a naominak volt valami botránya, hogy valami bazi nagy gyémántot fogadott el valami afrikai diktátortól? Lehet, hogy ezért vannak gyémántok a képen

a_jo_pasztor 2011.06.06. 16:49:10

szerintem nem rasszista a cucc, de naominak bántó lehet.
az hogy rasszistának nevezi a cikk a reklámot nekem inkább bulvárhúzásnak tűnik, semmint bármilyen társadalmi-politikai felvetés.
persze nyugaton rasszistának lenni vérciki, de ezt a vonától keletre kevesen hiszik el.

sidol 2011.06.06. 16:52:11

Naomi mindig egy kisztis kis picsa volt, a lét gondolom felmarta a reklámért aztán utána kezd hülyeségeket pampogni....

Mosch Oly 2011.06.06. 16:54:34

Van egy unicumos plakát is ami eszembe jutott. Lehet hogy nem "eredeti", de kicsit egyértelműbb a helyzet, nem emlékszem botrányra...
Báár nem sértő a négerekre nézve (ez a szó hogy "néger" az amcsiknál be is van tiltva), de mindenki másra nézve igen... én speciel nem szoktam fehér csukját hordani...
2.bp.blogspot.com/_1-fyljqrBt0/Rkcqqt4K8mI/AAAAAAAAAHE/bUBNH-uUykQ/s400/unicum+m%C3%A1s2.jpg

2011.06.06. 17:12:04

Természetesen a mindenben rasszizmust látó libbantak nem egysíkúak...

Krogshöj 2011.06.06. 17:20:27

Dél-Afrikában, ahol pedig a rasszizmus a mai napig igen valós probléma, a következő reklámok is belefértek:

www.youtube.com/watch?v=Ek-rZC_6rWM
www.youtube.com/watch?v=5bCaxcio6H8
www.youtube.com/watch?v=ig1AqSj-Blo

A rassz mint alapvető emberi tulajdonság felhasználása reklámokban még nem feltétlenül rasszizmus.

Murderface 2011.06.06. 17:23:59

Nincs benne se cigány, se zsidó, szóval nem rasszista ;) :D

svájci néger 2011.06.06. 17:26:17

ez az egész egy baromság. Sokkal inkább arról lehet szó, hogy egy olyan nevet kerestek, amit mindenki ismer és azonnal azonosítani tudja egy modellel. Rádásul rövid is. Delfinként szeretnék újjászületni.

Opas Jóseph 2011.06.06. 17:33:15

@a_jo_pasztor: piti bűnözőket védeni is vérciki nyugaton, de legalább nem ezt nevezik ott liberlizmusnak

Nekrológ · http://nekrolog.blog.hu 2011.06.06. 17:39:56

@Karachar Nevian:

"Nem tudom mi a nagyobb képmutatás, ha Naomi 'minden publicitás jó, kivéve a nekrológot'-elv mentén akar magasabb gázsipozíciót kiharcolni a közeljövőre"

Kérlek ne bizonytalanítsd el fizetett hirdetőinket, hiszen ők igenis hisznek a nekrológ-publicitás piacszerző erejében!

zupasta · http://mikor-melyiket.blog.hu/ 2011.06.06. 18:07:10

A témában nekem borzasztóan tetsző ellenpélda a Hungária(!) pezsgő, melynek modelljéül egy kelet-ázsiai nőt választottak:
www.hungaria.cc/divatos-nyeremenyek/

This_is_Sparta (törölt) 2011.06.06. 18:12:16

@Krogshöj: Az elsőben a sofőr nem más mint Nik Rabinowitz, aki Dél-Afrikában egy népszerű humorista és bár fehér, a neve alapján nem nagyon ünnepli a Karácsonyt. Így aztán az ő szerepeltetése nem kifejezetten rasszista húzás, vagy talán éppen ezért elfogadható a feketék számára is, hiszen attól még, hogy valaki fehér, nem jelenti azt, hogy nincs tisztában a kirekesztés érzésével!

A második reklám elég sz@rra sikeredett, szót sem érdemel, de a harmadik ütős lett és nagyon ott van! :-)

Intizar 2011.06.06. 18:19:15

Akkor mondjuk Nicole Kidman is kikészül, ha valami aranyholmit az ő hajához hasonlítanak? Netalán Catherine Zeta-Jones kikéri magának, ha (kreatíve) lehófehérkézik?
Szép dolog a PC, de ha odáig elmegy, hogy észrevenni sem szabad semmilyen különbséget az emberek külsejében vagy belvilágában, akkor ugyancsak rossz világ vár ránk.

Készpénz Jancsi 2011.06.06. 19:02:42

Ez csakis abban az esetben lenne rasszizmus, ha a Bliss fehércsoki lenne, de ha jól látom nem az.
Fuck PC!

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.06.07. 12:15:03

A Vaklárma egyik nagy jelenete jutott eszembe, amikor a fekete szereplő patáliát csap a metrón: "Mi az, hogy fekete vagyok? Most rendezhetem át az életemet!".

Vannak nyilvánvaló dolgok. Ha valaki nő, akkor az nő. Ha valaki fekete, akkor meg fekete. Az USÁban tiltakoztak, amikor feketéknek készült gyógyszereket kezdtek gyártani, hogy mekkora rasszizmus! Pedig az afrikai eredet miatt náluk sokkal gyakoribb a sarlósejtes vérszegénység, ami csak hordozó állapotban is megnyilvánul (a csak (eggyik allélon) hordozók ellenállóbbak a maláriával szemben. A homozigóta egyedek pedig kiskorukban "megfulladnak".)

a_jo_pasztor 2011.06.07. 16:49:12

@Opas Jóseph:
hát hogy ki mit minek nevez az meg teljes képzavar a magyar blogoszférában, hisz jól tudjuk, hogy csak nácik és zsidónácik vitáznak (illetve ezek szinonimái)

de az egyértelmű tévképzet, hogy a rasszizmus ellen fellépni egyenlő a bűnözők támogatásával, a kettő nem áll semmiféle arányosságban

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása