Nektek bejön az új Pöttyös reklám?

Ha van márka Magyarországon, aminek a kommunikációja kényes dolog, az bizony a Pöttyös Rudi, amit a mai napig elképesztő rajongás övez. Ezt bizonyítja többek között az is, hogy nem kevesebb mint 430 000 követővel övék az ország legnagyobb, márkához kötődő rajongótábora a Facebookon. A rudit szinte mindenki szereti, mindenki egy kicsit magáénak érzi. Az életünk része volt már 40 évvel ezelőtt is, és az lesz még sok-sok év múlva is. Több ez mint egy egyszerű édesség, egy darabka történelem ez, egy darabka az életünkből, amit büszkén nyomunk a gyerekeink kezébe, mondván apa és anya is ezt ette, mikor kicsi volt. Persze ez a fajta nosztalgia éppen annyira segíti, mint amennyire gátolja is a kommunikációt, mert a hagyomány bizony pillanatok alatt ódivatúsággá válik, ha rosszul nyúlnak hozzá.

A Pöttyös ezúttal éppen erre vállalkozott, amikor az ügynökségének megbízást adott az új kampányfilm elkészítésére. Válasszuk ketté a dolgot. Én a magam részéről nem rajongok az ilyen nosztalgiázó filmekért, amikben szinte lehetetlen már újat hozni. A Dreher volt az első, aki az "Egy nyelvet beszélünk" fősorral futó 2000-es kampányában (itt a link, 1:35-től megy a Dreher szpot) összeszedte ezeket az ikonikus dolgokat (a kivit még mindig héjastól eszed?), de a másik klasszik márka, a Vénusz is leforgatta a maga múltba révedő szpotját, amiben az olajjal készített ételek elkísérték a főhőst az élet nagy pillanataiban az óvodától az érettségiig.

A Pöttyös most úgy érezte, neki is kell egy ilyen, a gyökereket felidéző film. Én nem ebbe az irányba mentem volna, de ha már erre az útra léptek, azért a végeredmény nem lett rossz. Ügyes húzás volt a Quimby behúzása, ezzel már alapból egy csomó Quimby fanatikust megvettek, és egy kicsit maibbá tették az egészet. A szpot is ügyesen van összerakva, látszik, hogy akészítők (beleértve a rendezőt, stylistot is) nagyon odafigyeltek a részletekre, a Makk Marcis pólótól kezdve a Simson Schwalbéig mindenki talál magának valami szerethető részletet. Aztán persze jönnek a költői túlzások, a koncerten elharapdált ruditól kezdve a "közben ő is apa lett" kissé lapos sztorilezárásig, de az összhatás még így is kellemes, talán csak a kissé túlzásba vitt fényelés ront rajta egy kicsit. Nektek hogy tetszik? Ha kellemes melegséggel tölt el benneteket a Moszkva tér (akarom mondani Széll Kálmán tér) és a Balaton látványa, akkor adjatok magas pontszámot, ha nektek már sok a nosztalgiából, akkor keresgéljetek az alacsonyabbak között.

Szerintünk: (0/5)
Pontszám: (4,4/5)

Címkék: pia hungarikum reklámszavazás reklámszemle

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr352990901

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Wilika · http://wilika.hu 2011.06.17. 14:15:50

Kicsit tejbetök feje van a koncerten, de amúgy jópofa.

trocsi 2011.06.17. 14:23:58

Nekem pont az nem tetszik, ami nektek igen.
Habár Quimby fannak tartom magam(sőt), nekem az nem tetszik, hogy már a csapból is a zenekar folyik.
Ez az egész elkommerszesedés az X-faktorral kezdőtött, mikor Veca elénekelte a Most múlik pontosant, ami nekem is nagy kedvencem volt, de sajnos ezután már csak ezt lehetett hallani mindenhol, mindenki ezt dúdolta, mindenkinek ez lett a csengőhangja.
Eddig ez a dal a miénk volt, "kvimbiseké", magunkénak éreztük, egy más világba repített minket, nem lehetett mindenkié csak azoké a szerencsés kiválaszottaké, akik rátaláltak.
Tudom, most jön a kérdés, hogy miért ne hallgathatná mindenki? Talán dalirigy vagyok? Vagy libabőr-irigy? Lehet!
A Quimby kvimbiségét ölik meg azzal, hogy nem lehet kikerülni, bárhová is kapcsoljon, tekerjen az ember.
Remélem átmegy, hogy mit is akartam mondani, de ez leginkább egy érzés.
Lehet nem erre voltatok kíváncsiak, de ez most kiszaladt belőlem! :)
Magáról a reklámról csak annyit, hogy ez nekem túl gejl. Ez a műromantika lehet másnál bejön, nálam nem!
Egyébként a Túró Rudi pont AZ a termék, amit nem kell reklámozni.
Tudjuk, hogy van és lesz is, és szeretjük.
A kevesebb néha több!

TakerOne · http://www.taker.hu 2011.06.17. 14:42:19

@trocsi: Bocs, de ez irritál. Hiába vagy képes a "basszameg aki nem régóta hallgat kvimbit"-nél hosszabb és stílusban egy fokkal elfogadhatóbb kommentet írni, tartalmában sajnos attól még ugyanaz maradt, úgyhogy nem menti meg a körülírás.
Intelligencia kérdése nem megsértődni azon, hogy más is rátalál - ki így, ki úgy - egy jó zenére, és megtetszik neki. A mainstream nem ront fikarcnyit sem egy már meglévő szám minőségén, még ha azon aggódnál, hogy a jövőben "elkommerszednek", azt megérteném, de így...

Bifi · http://gondola-tok.blog.hu 2011.06.17. 15:17:54

@trocsi: *off
Kicsit úgy érzem, hogy azzal, hogy Quimby-t hallgatsz, ki akartál tűnni, mondhatni egyedibbé/különlegesebbé akartál válni másoknál és ezzel szerinted megfosztanak ettől.
Nem hogy örülnél a kedvenc zenekarod sikerének. Ettöl nem válsz te is trenhajhásszá, csak ha annak érzed magad. (Hiszen az is "trendi" manapság, ha nem vagy az)
*on
Szerintem ez mostanság az egyik legjobban eltalált/megcsinált reklám. szívesen nézem meg többször is. Jók a színei, tetszik ahogy a kamera mozog és ahogy időben ugrál a reklám. Mindenre pont elég időt hagytak, hogy átnézhesd de ne váljon unalmassá. Szóval csillagos ötös.

trocsi 2011.06.17. 16:05:44

@TakerOne: @Bifi:

Számítottam hasonló reakciókra.
Ezen nem fogunk összeveszni. Ízlésekről nehéz vitatkozni.
De ha már a mainstreamről van szó, nekem valahogy nem jön be, mikor a rádióban a semmirekellő mizu után leadnak egy Quimby nótát. Magyarul egy kalap alá veszik. Azért mindennek van határa!
Kettő! Én a véleményemet írtam le, ahogy te is. Csak én nem mondom meg neked, hogy mit és hogyan írj.
Az meg, hogy nem tetszik neked, hogy az őszinte véleményemet mondom, és nem azt, amit mindenki elfogadhatónak tart, az már rólad állít ki bizonyítványt, de nem akarok személyeskedni, mert ez nem az a fórum.

"Nem hogy örülnél a kedvenc zenekarod sikerének."
Csak annyit mondanék, hogy a zenekar már több, mint 10 éve sikeres. Nem hiszem, hogy ezzel teszik fel a pontot az i-re. De valószínű Kiss Tibi ezt jobban tudja, én csak sejtem.

Csakhogy mindenki megértse, és ne kelljen "körül írnom":
szerintem elbaszták!

Bifi · http://gondola-tok.blog.hu 2011.06.17. 16:12:41

@trocsi: "Az meg, hogy nem tetszik neked, hogy az őszinte véleményemet mondom, és nem azt, amit mindenki elfogadhatónak tart, az már rólad állít ki bizonyítványt, de nem akarok személyeskedni, mert ez nem az a fórum."
Az meg, hogy nem tetszik, hogy az őszínte véleményemet írom és ennyire eltaláltalak vele, az már rólad állít ki bizonyítványt. De nem akarok személyeskedni, mert ez nem az a fórum.
A továbbiakat, ha gondolod egy Quimby koncert után valamelyik sörkertben megbeszélhetjük egy sör mellett, hiszen itt egy reklámról van szó.

trocsi 2011.06.17. 16:19:02

@Bifi:
Na látod! Ez a beszéd! :)
De egyébként az a rész pont nem neked szólt!

Na megyek is, mert a többiek pár sör előnyre tettek szert!

TakerOne · http://www.taker.hu 2011.06.17. 16:23:15

Én vagyok a hülye, hogy leállok vitatkozni olyannal, aki ha várhatóan megértené, amit írok, eleve nem írta volna le azt, amire reagáltam...

On: egyébként nekem nem tetszik ez a reklám, erőltetett.

ET-nick 2011.06.18. 11:49:01

Képileg nekem a szokásos, biztonsági rutinmunka. Zeneileg viszont tényleg kiemelkedik a reklámok közül, akármikor meghallom, felkapom rá a fejem.

kellegyiphone4 2011.06.18. 13:09:33

nekem az annyi pöttyös vár még rád-ról ezek jutnak eszembe: tejkiütés, csalánkiütés, himlő, Herpes genitalis, Kanyaró / Morbilli, Lyme kór

nikk rivers 2011.06.19. 12:42:34

jó reklám,
A srác haját jobban a korhoz igazítottam volna, de jó lesz így is.

ethan blow 2011.06.20. 09:43:05

Nem rossz ez. Egyáltalán nem rossz...

HobbiFutó 2011.06.20. 12:33:33

Nekem tetszik. Csak azt nem értem, hogy egy Rudi reklámban miért böffent az angyal... :)
"Tékozló angyal a magasban,
_böffent_ nincs baj, nincs haragban senkivel."

KeMa 2011.06.20. 20:55:32

Nagyon tetszik, és tényleg nagyon jó lett!

Alapos is, nem tudom, megfigyeltétek-e, hogy a kispolski, ami elhúz a bringás kissrác mellett, régi fajta rendszám van rajta! Ennyire ügyeltek a részletekre, pedig a mélység-élesség miatt nemhogy elolvasni nem lehet, de tényleg nagyon kell figyelni, hogy egyáltalán észrevegye az ember.

Post Tata 2011.06.21. 15:53:45

A hazai mezőnyben valóban a jobbak közé tartozik, de nekem kusza. Nem visz magával és sok helyen közhelyes.

Miroslav 2011.11.13. 13:11:05

a rudi sem a régi már. édes, emulgeált,a bevonómassza minősége tök ciki...

Amelie Poulain 2011.11.14. 20:02:41

Mennyire jól megcsináltak azt a szocialista, lakótelepi feelinget az elején! :-) Meg tetszik, hogy a végén odaadja a kislányának. Nagyon édi gyerek!!

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Keress állást az addicton!

Ajánló

Friss anyag

site statistics