Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Nemzethack Romániában

Nemsokára vége az idei év legrangosabb külföldi reklámversenyének, a Cannes Lions-nak, így egymás után bukkannak fel a győztes reklámok az esemény hivatalos honlapján. Ígérem, hogy a hétvégén megosztom veletek a kedvenceimet, de addig is, itt van egy kis kedvcsináló, a román McCann Erickson kampánya, melyet a kelet-európai ország egyik legrégebbi csokijának, a Rom-nak készítettek. A tradicionális édesség egyik legfontosabb jellemzője, hogy a csomagolásán a román zászló látható. Bár a helyiek 95 százaléka ismeri a terméket, csupán 14,5% sorolja a kedvencei közé – de ez nem is meglepő egy olyan piacon, ahol masszívan kampányolnak a nyugati finomságok (pl. Mars vagy Snickers).

A gyengeségből azonban óriási előnyt kovácsoltak a kreatívok, akik egy rendkívüli kampánnyal nem csak a helyieket, de a Cannes-i zsűrit is elkápráztatták. Hogyan? Mindössze annyival, hogy a román csomagolást amerikaira cserélték. Ezzel az "apró" változtatással felébresztették a román nemzeti büszkeséget a fiatalokban, akik pár nap leforgása alatt védelmező anyatigrissé váltak és mindent megtettek, hogy visszaszerezzék a régi dizájnt. Nem telt egy egy hét és a termék újra a toppon volt. Hat nap alatt 75 ezer egyedi látogatója volt a márkasite-nak, a Facebook oldal 300 százalékos növekedést produkált, Youtube videók és blog postok tucatjai születtek, ráadásul még egy flashmobot is szerveztek a helyi patrióták. A hivatalos adatok szerint a kampány a románok 67 %-át elérte és 300 ezer eurónak (80 millió forint) megfelelő médiamegjelenést produkált.

A zseniális kampány Promo és a Direct kategóriában is Grand Prix díjat kapott. Nézzétek meg a versenyre készített összefoglaló videót és mondjátok el a véleményetek!  

Címkék: viral reklám dm reklámverseny

2011.06.24. 10:00 Exo 35 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr583009961

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Archenemy 2011.06.24. 12:51:12

ehhehe
ügyes, jó ötlet!

2011.06.24. 12:52:36

Ez tényleg zseniális csak azon gondolkoztam el, mennyire hülyék, könnyen manipulálhatóak vagyunk... ki ezzel ki azzal...

rozsdapeti · http://rozsda.blog.hu/ 2011.06.24. 12:52:41

Birkák. Patrióta kötődés,nemzeti érzelem számukra ismeretlen attitűdök, amíg konzumidióta meg webkettes trendi baromsággal össze nem lehet kapcsolni. A reklámcég ettől még (vagy pont ezért)ügyes.

Guszty 2011.06.24. 12:54:50

És vajon a csoki eladások is nőttek? Mert anélkül lufi az egész.

OkoskaTo:rp 2011.06.24. 12:58:13

Elképzelek egy izraeli színekbe átfestett CBA-kampányt, egy orosz zászlós Mol-reklámot, vagy egy szlovák nyelvű magyar csokit...

Jaaa, hogy a régi magyar márkák (Győri, Balaton stb.) már rég Csehországban készülnek?

HofEE 2011.06.24. 13:03:51

Lehet nem szeretni a románokat de ott legalább van az emberekben némi nemzeti érzelem. Nálunk hasonló esetben ezt az új dizájnt szó nélkül elfogadnák, köszönhető ez az elmúlt pár év politikai attitűdjének. Amúgy zseniális ötlet ez a kampány szerintem!

poisonborz 2011.06.24. 13:17:42

Baromi jó ötlet, bár nacionalizmussal játszani lehet hogy nem a legetikusabb megoldás. Én megnéztem volna még mit skandálnak azok az utcai tüntetők...

+nem tudom, ez Románia internet-használati mutatóit jellemzi-e, de ahhoz képest, hogy majd' 70%-hoz eljutott a reklám azért elég kevés az a 20.000 FB lájkoló... Itthon a jobb kampányok lazán hozzák a 80-100.000 felhasználót.

halaloszto 2011.06.24. 13:24:16

gyonyoru!!!

mikozben mindenki milyen buszke, hogy nem kellett a nepnek az amerikai zaszlo, meg nem kellettek az "epitsunk amerikat" jelmondatok, valojaban a zaszlo kivetelevel megis hianytalanul megvalosul minden. pont olyan megvezetheto, iranyithato konzumidiotakka valtak, ami a cel volt. azt hiszik megvedtek a nemzeti egojukat, valojaban meg a reklamozo pont ugyanugy elerte a celjat mint egyebkent, es ravette a termek megvasarlasara azokat, akiknek esze agaban nem volt megvenni azt.

vajk

budai zöld 2011.06.24. 13:24:27

A McCann Erickson mellett adjuk meg a pontot a Cadburynek is.

Kevés az olyan fmcg multicég, amelyik egy tradicionális helyi márka esetében nem a nemzetközi márkákkal kiváltást, nemzetközi márkába migrálást, nemzetközinek hazudást, stb. választja, hanem éppen a márka tradicionális, hazai, nemzeti jellegének az erősítését.
Van azért néhány jó példa, de azért ez az egyik legjobb.

THK 2011.06.24. 13:32:48

@Guszty: ott van a klip végén, h brutálisan megugrottak az eladások...

xstranger 2011.06.24. 13:38:34

@budai zöld: A Cadbury mar az amerikai Kraft Foodhoz tartozik.

Hehe, ha lett volna ver a pucajukban magyar zaszlora csereltek volna le. Persze ez K-europan kivul keveseknek esett le, mert azert lassuk be itt Cannesnak is jatszottak. :)

A masik meg az ha valami hasonlo Magyarorszagon tortenne meg, minden tele lenne habzoszaju melymagyarozassal (mindket oldal felol).

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2011.06.24. 13:53:11

Már értem, hogy a Tarlós miért kreált új Budapest zászlót, meg miért van ez a sok átnevezés, átírás, átfestés!
Valamit el akarunk adni.
De mit?!?!?!?!?!?!

Netuddki. 2011.06.24. 13:53:36

"Nem telt egy egy hét és a termék újra a toppon volt. Hat nap alatt 75 ezer egyedi látogatója volt a márkasite-nak, a Facebook oldal 300 százalékos növekedést produkált,"

Na jó, de több fogyott a csokiból is?

budai zöld 2011.06.24. 13:57:39

@xstranger:
Szerintem arrafelé is dívik a habzó száj, annál vagányabb dolognak tartom, hogy bevállalták, hogy egyáltalán támogatják a márkát, ezt a márkapozicionálást (nyilván nem szuperprémium, de mégis), meg ezt a kampányt.

Egyetértek, ez is egy olyan kampány, amit az ügynökség legalább annyira a kreatív szakmának gyártott, mint a megrendelőnek vagy a fogyasztóknak, ezért fontos az a kérdés, hogy történt-e valami a márka ismertségével/kipróbálásával/lojalitásával, értékesítési volumenével, végül profitjával.

penelope garcia 2011.06.24. 14:06:59

zseniális :)))))))
Húúú, beh megnézném ezt "magyarban".

Case · http://streetartbp.hu/ 2011.06.24. 14:14:03

Telitalálat. :D Még jó, hogy itthon nincs ilyenre szükség, mert a túrórudinak elég annyi a népszerüséghez, hogy finom, meg pöttyös. :)

Guszty 2011.06.24. 14:14:11

@THK: Hol is? Én csak a médiamegjelenést(?), Facebook like-olást, meg azt látom, hogy a márka népszerűbb lett. Gondolom ez utóbbi csak simán kikérdezéses statisztika. Tehát akkor: a reklámcégen kívül ki is nyert vele?

Picsasereghajtó 2011.06.24. 14:15:23

@kovi1970: Ha jól értem, a videón azt mondja, hogy az eredeti ROM eladásai 20%-kal nőttek, az amerikai zászlós pedig mind elfogyott...

lolperec 2011.06.24. 14:19:33

remélem a termékdíjról is kiderül majd hogy nemzethack és nem csak le akarnak minket húzni de nagyon.

THK 2011.06.24. 14:30:24

@Guszty: legutolsó mondatot már nem hallgattad meg?

Ez az eladásokra vonatkozik, nem Facebook statisztikára:
"In the end, ROM outperformed the markets by 20% in the most relevant channels, while the american ROM sold out"

20%-ot ugrottak az eladásaik a legfontosabb eladási láncokban, a zászlócserés csoki pedig mind egy szálig elfogyott...

KürtiT (Tromb74) 2011.06.24. 14:31:10

Ha igazán tökösek lettek volna, akkor a magyar zászlóra cserélik le. Vagy egy nagymagyarország térképet nyomnak rá.
@Guszty: A márka népszerűsége azért szoros összefüggésben van az eladásokkal, ezt talán nem kell magyarázni.

toprengojanos 2011.06.24. 14:31:43

"I live in Romania, I drive a Romanian car and I eat the most traditional Romania chocolate. Now why the fuck am I speaking in English??" lol

KürtiT (Tromb74) 2011.06.24. 14:32:33

@THK: Akkor a következő lépés az lesz, hogy valóban lecserélik a csomagolást.

szkeptikus vagyok 2011.06.24. 14:42:27

Ööö, akkor ők most nem nácikok, soviniszták és kirekesztők vagy fasiszták? Vagy ezek a cimkék csak a magyar zászló (egyeseknek túlzó) használatáért járnak?

KürtiT (Tromb74) 2011.06.24. 14:43:14

Persze azért ne gondoljuk, hogy a flashmob és a blog bejegyzések csak úgy spontán jöttek létre. Az ilyesmi akkor hatásos ha az "ellentábort" is a marketingesek irányítják.

Cr 2011.06.24. 14:47:21

@Tromb74: A magyar zászlóból lehet, hogy nagy botrány lett volna :D

thinker_ 2011.06.24. 15:04:11

@xstranger: magyarázd már meg, hogy ez a "mélymagyarkodás" mit is jelent?

Novi bácsi 2011.06.24. 15:24:30

@thinker_: ez úgye csak egy "provokatívnak" és "álnaivnak" szánt költői kérdés akart lenni? Ugye?

Tudod te nagyon jól, hogy mi az a mélymagyarkodás.

thinker_ Gondolkozzál.

Archenemy 2011.06.24. 16:56:39

@szkeptikus vagyok: tudvalevő, hogy nácik, kirekesztők és fasiszták csak a magyarok tudnak lenni. Más népeknél ezeket úgy hívjuk, hogy hazafiak, patrióták, nemzetiek.

Váraljay Gabriel 2011.06.24. 19:02:13

Zseniális!!!!!!!!!!!!!!!!!

Egon Bondy 2011.06.25. 22:09:01

Nem tudom, hogy a kampány zseniálisabb, vagy annak marketingkommunikációja és prezentálása. Kicsit szkeptikus vagyok a nyilván listaáron számolt 300ezer eurós ingyenreklámmal, a 4 nap alatt 20ezer 6 nap alatt 300% lájkolóval. (mert ha ugyanaz a 4 nap, mint a követő kettővel a 6, akkor beszélünk uszkve 10-30ezer emberről)
Jó volna egy bukaresti kommentelő, hogy érzékeljük a valós méreteit a valós kampánynak, de pilotnak sem rossz.
Jól mutatja ez a kampány, hogy a plusz törődés és a jó ötlet még egy ilyen reménytelen (mindenki ismeri, de kevesen szeretik - a ceausescu idők nem arról voltak híresek, hogy isteni édességeket kreáltak) terméket is fel tud rázni.

Egon Bondy 2011.06.25. 22:17:04

egy korabeli cikk a kampányról magyarul: eletmod.transindex.ro/?cikk=12669

chimie · http://addict.blog.hu/tags/brief 2011.06.28. 18:53:44

szerintem is király és igen bátor. az egyetlen nyitva maradt kérdés, hogy mit szólnak mondjuk a flashmobot szervező aktivisták, amikor kiderül, hogy csak kamu volt a váltás?

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása