Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy hulla kerül a cigarettás dobozokra

Azt, hogy ijesztőnek szánt feliratok és sokkolónak szánt képek díszelegnek a cigarettás dobozokon, szinte meg is szokhattuk már. A hatásuk elég kétséges, sokan kifejezetten viccesnek találták őket, és úgy gyűjtötték azokat mint óvodás a spáros Garfield matricát. Az amerikai kormány azonban most még tovább feszíti a húrt a dohánycégeknél, és egyenesen egy felboncolt hullát tol a rágyújtani vágyók arcába. A 2012 szeptemberében életbe lépő törvénytervezet értelmében ugyanis kilenc botrányos kép kerülne a dobozokra.

Ezek között van végstádiumos rákbeteg, koraszülött csecsemő, a szokásos rohadt tüdő, tracheotómiás lyukon füstöt fújó ember, és egy a proszektúrán felboncolt hulla is. A képeknek a javaslat szerint a dobozok elejének pontosan a felét kell elfoglalnia, a dohányreklámokon pedig a felület 20%-át kell kitennie. Ahogy várható volt, a dohánycégek azonnal megtámadták a különböző fórumokon a tervet, és minden követ megmozgatnak, hogy megtorpedózzák a szövetségi kezdeményezést. Ha olyan erősek lesznek, mint a hazai lobbi, akár sikerrel is járhatnak, bár Amerikában azért egy kicsit nehezebb dolguk lesz. Mit gondoltok erről? Van még ezeknek a képeknek és figyelmeztető szövegeknek hatásuk? Dohányosok! Titeket zavarnának? Elgondolkoznátok-e egy kicsit valami máson is, mint hogy milyen dizájnos fedődobozt vegyetek a cigiteknek? via: The New York Times

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr643048831

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: ประเทศไทย 7. – Érdekes képek 2011.07.09. 12:43:12

 A thaiföldi beszámolósorozat végén még szeretnék pár további képet megosztani veletek. Ezeket egy étteremben láttuk, valószínűleg meg lehett volna őket enni, szegényeket. Mi viszont inkább arra lettünk volna kíváncsiak, hogy egyáltalán mik e...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

thinker_ 2011.07.08. 16:07:23

ezek szvsz mind vakvágányok. nagyon kis mértékben járulnak hozzá a dohányzás csökkentéséhez, ha egyáltalán valamennyivel.
ha kell a cigim megveszem és nem a dobozát nézegetem.

Nagy Krisztina l Vérnyúl · http://www.palyamarketing.hu 2011.07.08. 16:29:15

A helyes megfogalmazás valóban a "sokkolónak szánt" jelző. Nem dohányzom, de ezektől a képektől még én sem kapnék sokkot, nemhogy a függők...

kasu 2011.07.09. 10:33:21

Amíg körülötted nem halnak a cigisek, a cigi okozta rákban, egyébben, nem veszed komolyan. Veled ez nem történhet meg. Aztán mégis... Az a baj, hogy a békés pipa, a néha rágyújtok, alkalom és kávé, ... utána, naszóval manapság a cigi állandó matatás, elfoglaltság, napi 20-30-40-60 szál pótcselekvés.
Persze, hogy halálos betegséget lehet szerezni.

miss poppi 2011.07.09. 10:41:28

Leghatásosabb lenne, ha bezáratnánk az összes dohánygyárat, oszt lehet pipázni... Amúgy pedig, igen, az is hatásos... egy darabig...

Roy 2011.07.09. 10:54:05

@miss poppi: Ha bezárják az összes dohánygyárat akkor pipázni sem lehetne, hiszen a pipadohányt is ott állítják elő.

Teddy Beer 2011.07.09. 10:57:12

@Roy: Nem mintha hiányozna ilyen esetben.

balazsman 2011.07.09. 11:03:30

munkahelyemen látom, hogy a dohányosokat a kijelölt hely téli hidege, nyári hősége sem riasztja el, majd pont egy kép fogja a dobozon, amit amúgy sem nagyon nézegetnek... a "pletykázásra kijelölt hely" valódi funkcióját már nem is említem... :P

prolee 2011.07.09. 11:31:48

Én már leszoktam, de felmerült bennem, hogy ismét divatba kell hoznom az elegáns (és kevésbé elegáns)cigarettatárca/öngyújtótok/hamutartó kombót és egyáltalán az igényes, esztétikus dohányzókellékeket. Esetleg belekezdek ilyen cucc gyártásába és forgalmazásába (arany, ezüst, bronz, bádog, bőr,fa, stb.).
Ebbe át lehet pakolni a cigit és az ocsmány dobozt ki lehet dobni a picsába. (A párom mindig átpakolja a cigijét a gyönyörű ezüst cigarettatárcába, ami még a nagypapáé volt.)
Előnyei:
1. nem zavarja a kép a dohányzó nyugalmát,
2. remek ajándékötlet,
3. esztétikus, csak a bunkó szív ronda dobozból,
4. jól keresek vele.

ggaborx 2011.07.09. 11:48:50

Elcseszett dolog ez a fényképpel riogatás. Számomra sokkal inkább hasznos lenne, ha konkrétan azt írnák rá a dobozra, hogy miként lehet leszokni. Mindenféle telefonszámok helyett jobb lenne gyakorlati útmutatókat olvasni, melyek megmutatnák, hogy még a legerősebb dohányos is milyen egyszerűen le tud szokni. Persze nincs ilyen, mert nem lehet "egyszerűen" leszokni. És ez a legnagyobb gond sokaknál. Ha valaki megoldaná valahogy, hogy másnap úgy keljek fel, mint mikor még nem dohányoztam, akkor talán nem is szoknék rá megint. Csodák persze nincsenek.

dukeekud 2011.07.09. 11:57:47

@prolee: "1. nem zavarja a kép a dohányzó nyugalmát,"

Erre az lehetne a megoldas, hogy a cigaretara is ranyomtatni minden fele hanyinger kelto kepet. Vagy egy zaszlot mindegyikre ami letekeredik, amikor kiveszik a dobozbol, es arra nyomtatni a hullat.

Muster Mark 2011.07.09. 12:05:46

@balazsman: "esztétikus, csak a bunkó szív ronda dobozból"

Szeretnék a szádba kakálni, aztán szétkenni az arcodon. Ez esztétikus? Ugye nem vagyok bunkó?

Andaxin 2011.07.09. 12:59:47

Simán veszek egy dekor dobozt és átpakolom.

Akvyr 2011.07.09. 13:00:59

Annyit kellene ráírni, hogy "Tömény füstöt szívsz a tüdődbe te ostoba fasz, gondolkozzál már!"

Goompah 2011.07.09. 13:01:57

"törvénytervezet értelmében ugyanis kilenc botrányos kép kerülne a dobozokra."

Mitől is botrányosak ezek a képek?

Inkább az botrányos, hogy emberek állami segédlettel követnek el öngyilkosságot.

@ggaborx: "Számomra sokkal inkább hasznos lenne, ha konkrétan azt írnák rá a dobozra, hogy miként lehet leszokni."

Ugye az 1-800-QUIT-NOW fel sem tűnt neked?

Italo Balbo 2011.07.09. 13:41:09

A riogatás helyett inkább afelé kéne elmozdulni, hogy dohányozni mennyire ciki, gáz, proli. Régen volt is ilyesmi reklám: a dohányzós csaj csak egy disznóólban mert randizni. Erősíteni kéne azt a képet, hogy dohányozni micsoda felelőtlen, gusztustalan suttyóság és 80as IQ alatti emberekre jellemző. Nah egy ilyesmi kampánynak lenne esélye. (Ha már egyszer a csapvizet meg azzal lehet sokszoros áron eladni, hogy mennyire menő)

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.07.09. 13:52:57

karaj :D:D

hull a hulla a fárúl
mos gyüttem a tanyárúú

prolee 2011.07.09. 14:12:47

@ggaborx: Ha tényleg akarsz ilyen tanácsokat, akkor segíthetek. Én leszoktam. Háromszor próbálkoztam, harmadszorra sikerült.
Annyit mondhatok, hogy a dohányzás-függőség az egyén belső ügye. (Nikotinfüggőség nincs, parasztvakítás minden tapasz. A belső ügy miatt pedig tökéletesen fölösleges az elrettentés. Minden dohányos tudja, hogy a cigi káros és ciki, de éppen az a lényeg, hogy ártani akar magának a dohányzással. Ezért is baromság a riogatás.)
A függés láncolatát, a mozgássort kell megszakítani és akkor sikeres lesz az "elszakadás". Ha tényleg érdekel, akkor szólj, és írok még róla.

PCollier 2011.07.09. 14:30:25

@Monsanto: Mit írnál a pálinkás üvegre? Mert kicsiny hazánkban az alkohol elfogadott.Senkit nem zavar! Munkahelyen, vezetés közben, az utcán és mindenhol szinte kötelező. A részeg ember szórakoztató, sőt az alkoholista növeli a GDP-t! Az alkoholista ember színpatikus, jobb elviselni a munkahelyen, mint a dohányost :) A kövér és alkoholista és dohányos ember a legegészségesebb !!! :))))

Akvyr 2011.07.09. 14:37:17

@A*pusztai farkas: Igen, ebben az országban minél olcsóbb alkoholt vedelni, aztán berúgós storykat mesélni valamiért menő. Pedig ha valamire mindenki képes, hát az a vedelés, tehát semmi teljesítménnyel nem ér fel, mégis minden fiatal úgy érzi, hogy ha minden nap berúg, akkor letett valamit az asztalra. Furcsa világ. Na bontok is egy sört... :P

Dühöngő bika · http://napimorgas.blog.hu/ 2011.07.09. 14:49:17

ezek SEMMIT nem érnek. Egyetlen módszer hatásos, ez pedig az ÁR. Ha Magyarországon 5000 ft lenne egy dobozcigi egy hónap múlva harmadára esne a dohányzás. Ennyi. ha valakinek valódi célja lenne a dohányzás mérséklése akkor ennyit kellene tenni. A tömény szeszeknél, boroknál söröknél meg simán minimálárat kellene bevetetni 1000/ft liter.Az árpolitikivál lehet ellehetetleníteni a káros szenvedélyt.Aki csak havi egy dobozzal szív, annak mindegy , hogy mennyibe kerül.

prolee 2011.07.09. 14:56:35

@Dühöngő bika: Így van. S akkor szívnánk a csempészcigarettát, ha az nem lenne, akkor a diófalevelet (amiből finom "dohányt! lehet készíteni). Otthon csinálnánk pl. meggybort és főznénk kuktában a pálinkát, adóbevétel pedig nem lenne.
Látni kell, hogy a "zöldek" szavazatai miatt egyik oldalról habosra kell pofázni a szánkat az egészséges életmódért, másrészt fél szemünket a költségvetési bevételeken kell tartani, mert cúresz van, harmadrészt pedig ki fog nyugdíjat fizetni az egészségesen ficánkoló százéveseknek? A kormányoknak így kell lavírozniuk.

Goompah 2011.07.09. 15:24:20

@prolee:

"Én leszoktam. Háromszor próbálkoztam, harmadszorra sikerült."

Nekem elsőre sikerült, négy évi bagózás és napi másfél doboz után, három nap alatt. Mindennek több mint 20 éve, azóta se gyújtottam rá, nem kívánom, sőt undorodom a füstjétől.

Nem kell hozzá semmi, csak akaraterő. Akinek meg nincs ennyi akaratereje, az nem ember, hanem csak valami sejthalmaz.

Dühöngő bika · http://napimorgas.blog.hu/ 2011.07.09. 15:28:06

@prolee:

ha 100 év lesz az átlagéletkor akkro 80 lesz a nyugdíjkorhatár. tehát egy ember 20 évvel tovább tud termelni. És ha összességében néznék a költségvetést akkor a dohányzók sokban vannak. többen mint amennyit az adóteher miatt befizetnek.

Az illegális utakkal csak azt tudod csinálni ami most : fináncok nézzenek szembe mindennel ami illegális. Ha nő a csempészet akkor dupla annyi.
Ez a cigaretta probléma egy kurva nagy humbug, gyenge emberek visítozása, hogy jajj nem tudok leszokni. Le lehet szokni, gyógyszer is van rá, és ha én meg tudtam csinálni napi 3 doboz után más is megtudja. Ez egy álprobléma amit nem kezelnek. A dohánylobit meg konkrétan meg üldözni kellene.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.07.09. 15:28:50

Apám két hete halt meg, copd-ben. 40 év dohányzás után. Abbahagyta, csak későn. Megfulladt. Előtte két évig fuldoklott egy oxigénpalackra kötve. Mintha két évig folyamatosan lenyomnák az embert a víz alá, és néha felengednék. Aztán végül minden szerve tönkrement. Valaki leszokik ezután a komment után? Szerintem nem.

PCollier 2011.07.09. 15:31:09

@Dühöngő bika: Lemaradt az élelmiszer! :) // Hurka, kolbász, hamburger, zsíros kenyér friss tavaszi paprikával, hagymával; a nokedlis csirkepörkölt; halászlé és a többi //
No és lemaradt a drog ! Lemaradt a kávé és a gyógyszer is a televízióról már nem is beszélek, mely jelentősebb agykárosítást hajt végre - naponta - :)) Azért @prolee-nek valahol igaza van! Kell az államnak bevétel! Persze, hogy mire költi, vagy kik és hogyan lopják el...no erre is kellene valami jó transzparens, mint a hullák a cigaretta dobozon :)

ggaborx 2011.07.09. 15:34:45

@Goompah: "Ugye az 1-800-QUIT-NOW fel sem tűnt neked?"

Ugye amit írtam ("Mindenféle telefonszámok helyett jobb lenne gyakorlati útmutatókat olvasni..."), fel sem tűnt neked?

@prolee: Komolyan érdekelne. Én eddig 2x próbáltam leszokni, de folyton azon járt az eszem, hogy "azért sem gyújtok rá" és így nem tudtam koncentrálni a munkámra, így végül mégis elszívtam mégegyet. A munkát befejeztem határidőre, de nem sikerült leszokni.

ps.: Mielőtt valaki megkérdezi, szükségem van munkahelyre.

penelope garcia 2011.07.09. 15:35:41

Ha jól emlékszem, már legalább 30 éve tudjuk, hogy a meggyőzésben a sok kis érv mindig hatékonyabb, mint a kevés, de erős. Konkrétan voltak kutatások a dohányos témában, melyek kimutatták, hogy minél elrettentőbb a dohányzás elleni érv (döglött tüdő, halál-statisztika, miegymás), annál valószínűbben volt hatástalan, sőt, gyakran fordított hatású.
Nem lehetséges, hogy a dohánylobbi pontosan tudja ezt, és éppen ők akartak durva fotókat a dobozokra, mert tisztában vannak vele, hogy ettől nekik rosszabb nem lesz?

prolee 2011.07.09. 15:36:33

@Dühöngő bika: Sem a pálinka, sem a meggybor, sem a diófalevél nem illegális. Aki pedig azt mondja, hogy a cigarettáról való leszokás csak akaraterő kérdése, az egyszerűen nincs tisztában a dohányzásfüggőség lényegével. Pl. azt sem tudja, hogy a rossz módszerrel végrehajtott leszokás okozta stressz mennyire káros az egészségre (mert ezt persze nem nagyon hangsúlyozzák).
Tehát sokkal okosabban kellene hozzáállni ehhez a kérdéshez is, mint annyi máshoz.
A dolgok sosem olyan egyszerűek, mint amilyennek látszanak.
De én lépek is innen inkább, mert nem csípem az ilyen "nagyon egyszerű" megközelítéseket.

prolee 2011.07.09. 15:37:39

@penelope garcia: De. Erről van szó. Reklám. Újfajta és ütős.

Dühöngő bika · http://napimorgas.blog.hu/ 2011.07.09. 15:38:26

@A*pusztai farkas:

a hurka nem addiktív, a kávé sem. A kannásbor viszont az, Az élelmiszereket nem kell büntetni, inkább valami testtömegindex függő EÜ járulékot ami akkora mértékű hogy megérje odafigyelni.

Az állam bevételei meg összességében nem csökkennének főleg ha megfontolná kellően drágán a könnyű drogok legalizálását.A cél nem az , hogy szopassuk az embereket hanem az , hogy az élvezeti cikkek ne életformák legyenek, hanem alkalmi örömforrások.

penelope garcia 2011.07.09. 15:39:09

@Szocio Pata (kikvogymukblog):

Nagyapám is COPD-s. 88 éves, és már vagy 40 éve küszködik a kórral. Mára már nagyon eldurvult, de szerencsére palack még mindig nem kell. Dohányos volt, s manapság még mindig napi 2-3 szálat elszív. Azt állítja, ez segít neki köhögni. Mert a legnagyobb gond a letapadt váladék, ami meggátolja a légcserét, így neki - bármennyire is szenved tőle - áldás, amikor alaposan kiköhögheti magát.

prolee 2011.07.09. 15:39:25

@ggaborx: Itt akarod, vagy adsz egy email címet?

ggaborx 2011.07.09. 15:41:50

@prolee: Szerintem itt lenne a helye, gondolom mást is érdekelhet!

Ez vagyok 2011.07.09. 15:48:51

Indonéziában, Malájziában ezeknél a képeknél sokkal borzasztóbbak vannak a cigin. Azokat is megveszik.

Dühöngő bika · http://napimorgas.blog.hu/ 2011.07.09. 15:49:10

@prolee:

de az otthon történő lögybölés, és az árusítás az.

ne haragudj de ez egy Rohadt nagy faszság, rossz módszer? nem kell rágyújtani, és ennyi. Nincs jó vagy rossz módszer. A dohányosok hülye önigazolását ne kezdjük el, mert az a gyenge emberek kibúvókeresése, másról sem szól csak arról hogy mit hogyan, és miért ne csináljunk.

Okosan hozzá állni? Mihez? ahhoz, hogy veszel egy nagylevegőt 10 perc múlva elnyomod a csikket és többet nem gyújtasz rá? Gyenge vagy?, menjél orvoshoz, és kérj tőle champixet és egy hónap múlva már nem is vagy dohányos. Mit akarsz ezen tudományosan megközelíteni? hány embernek okozott hosszútávú egészségkárosodást a leszokás?
Én senkit sem kívánok meggyőzni arról, hogy szokjon le, magánügy. De volt nagyon durva dohányosként kiröhögök mindenkit aki szerint ez nem egy egyszerű döntés
, hanem valami tudományos problémakör.

penelope garcia 2011.07.09. 15:51:49

@ggaborx:

A leszokás olyan, mint a szex. :) Fejben dől el. Nem akaraterő kell hozzá, ha az kell, akkor már régen rossz, hiszen gyarlók vagyunk mi emberek.
A leszokáshoz paradigmaváltás kell. Felismerés. Rácsodálkozás. Valami olyan információ, ami olyan érzelmeket, gondolatokat indít el benned, amitől alapvetően megváltozik a dohányzáshoz való viszonyod.
Elmesélem, hogyan történt ez nálam, akkor biztos könnyebb megérteni, mire gondolok.
Az egyik prof az ELTE-n dohányzás-kutatással foglalkozik már sok éve, és készített egy kérdőívet, amit kétszer kell felvenni, két hét eltéréssel. Én világéletemben a megmondók táborát gyarapítottam, tehát mindig, minden kérdőívet kitöltök, amivel találkozom. Dohányoztam akkortájt, tehát jelentkeztem, kitöltöttem. Ez volt az első lépés a szabadulásom felé. Ugyanis egészen addig nem sokat tűnődtem én olyanokon, hogy vajon miért dohányzom. A kérdések ilyen értelemben feltáró jellegűek voltak számomra. el kellett gondolkoznom ezeken a dolgokon, a saját működésemen. Mikor szoktam rágyújtani. Mit élvezek benne. Hogyan hat rám. stb
Mikor két héttel később visszamentem újra kitölteni, már nem dohányoztam. Ez idő alatt beindult bennem egy folyamat, ami megváltoztatta azt, ahogyan látom a dohányzást. Nevetségessé vált a szememben. Ostobának éreztem azt, hogy egy füstölgő rudacska szívogatása nekem élvezetet okozzon. Már nem volt benne semmi csábító.
Hát így történt.

PCollier 2011.07.09. 16:07:20

@Dühöngő bika: Elnézést, amiért nagyon demagóg voltam ! Fogadásból tíz évig nem dohányoztam. Sikerült.
Bevallom őszintén, nagyon nehéz volt leszokni, hasonlóan nehéz volt többlet súlyfölöslegemet csökkenteni.Nagyon erős akarattal sikerülhet mindenkinek.
Az igazsághoz tartozik, hogy mikor leszoktam a dohányzásról /tíz évig /, úgy gondoltam jobban fogom érezni magam, jobb lesz a közérzetem, de sajnos nem. Szeretném megjegyezni, hogy nagyon sok ember meghal, még nyugdíjazása előtt. S a halál nem válogat dohányos és nem dohányos között. Szerintem a stressz az igazán nagy probléma www.lelkititkaink.hu/stressz.html .
:)

Dühöngő bika · http://napimorgas.blog.hu/ 2011.07.09. 16:19:14

@A*pusztai farkas:

Semmi gond, mint ahogy említettem én senkit sem kívánok meggyőzni arról, hogy szokjon le.
A dohányzás rossz ezen az alapvetésen nem vitatkoznék, mert értelmetlen lenne. A dohányzás sok sok sok betegség kiváltó/elősegítő oka,mint ahogy a tokaszalonna is. Ez a poszt a dohányzásról szólt, ezért a dohányzásról írtam. A dohányzás sokban van az államnak sokkal nagyobb összegeket költ az állam a dohányosokra mint amennyit az + adóból befizetnek. Az állam elemi érdeke, hogy a minimális szintre csökkentse a dohányzók számát.
És itt kanyarodnék vissza az első kommentemhez, nem kell betiltani, csak olyan magasra növelni az árát, hogy ne lehessen elviselni,és hogy ne legyen életforma.
A dohányzás nem minden probléma alapja, vagy a főgonosz, csak pont egy olyan dolog, ami ellen hatékonyan lehet(ne) fellépni.

prolee 2011.07.09. 16:27:46

@ggaborx: Ok, de nem lesz rövid.
Én nő vagyok, szegény családból éhezve két diploma, egyetemen stressztől gyomorfekély, mindig stresszes, felelős irodai munkakör, rossz házasság, mindenre egyedül, két gyerek, beteg szülők életforma.
16 éves koromtól 43 éves koromig dohányoztam, napi két doboz Sopi ment el, ha éjjel is dolgoztam akkor akár + még egy doboz.
Ez alatt kétszer próbáltam leszokni, mindkét alkalommal más volt a motiváció.
Először szilveszteri fogadalomként 30 évesen. Akkor még jó volt a házasság, nem volt gyerek, szülők viszonylag jól voltak, több, mint 5 hónapig sikerült, könnyen ment, nem is értettem, hogy eddig miért nem próbáltam meg. Az első szakvizsgarészt még cigimentesen csináltam, aztán kiderült, hogy váratlanul szeptember helyett júniusban kell szakvizsgáznom, hazaküldtek tanulni, első trafikban vettem egy Sopit és mire hazaértem a felét elszívtam, visszaálltam a napi 2 dobozos életmódra.
(Amikor terhes lettem, abbahagytam, de orvosi utasításra - persze erősen csökkentett mértékben - folytattam a dohányzást, mert elkezdett bekeményedni a méhem és vérezgettem a stressz miatt. Szoptatás alatt is próbálkoztam, de elment a tejem, ezt itt nem részletezném. Ikreim vannak, épek, egészségesek.)
Másodszor 38 évesen próbáltam, egy hétig sikerült, nem volt nehéz, aztán anyám gyomra perforált, majdnem meghalt, azon az éjjelen elszívtam majdnem egy teljes doboz cigarettát - anyám zsebében találtam - a kórház udvarán.
Ekkor jöttem rá, hogy nálam a cigaretta stresszoldó. Nem kell dohányoznom, ha nincs stressz.
43 éves koromban újra kezdtem az életemet - apám meghalt, anyám még jól volt, új munkahely, elváltam, jelentős mennyiségű stressz tűnt el az életemből - egy reggel úgy ébredtem, hogy tegnap nagyon sok volt a bagó, ma nem gyújtok rá.
Egy doboz cigi mindig volt nálam, de nem nyúltam hozzá. Szabadságon voltam, a gyerekek táborban, két napot átaludtam. Harmadik nap halogattam a rágyújtást, hogy majd később. Aztán rájöttem, hogy bizonyos mozdulatok, helyszínek juttatják eszembe a cigit, de ha ezt AZONNAL abbahagyom, és mást kezdek, akkor elmúlik. Idővel egyre kevesebbszer jutott eszembe, még egy hétig sem tartott a nehéz időszak. Így hagytam el a cigit, de életemben először és eddig utoljára volt ennyi időm csak magamra.
Most pedig jön az, hogy milyen árat fizettem érte. Mert ezt mindenki elhallgatja.
Elkezdtem hízni, pedig nem nassoltam. Rendes pocakos hasi hízás a stressz miatt.A feloldatlan stressz miatt emésztési problémáim lettek (ez az összefüggés hosszú évekig nem derült ki), simaizom lazítóval kell rendben tartanom az epehólyagomat.
Tehát: először lelkileg elemezni és megalapozni a leszokást, megfelelően nyugodt körülményeket kell teremteni, akkor csak magaddal kell foglalkozni, folyamatos önvizsgálattal el kell kapni a beindító folyamatot és meg kell tanulni kioltani, új elfoglaltságokat kell találni. Kb. egy hét "nehéz", aztán már csak erre a beidegzés,beindítás, kioltás folyamatra kel figyelni kb. egy hónapig és nem hagyni, hogy egy stresszhelyzet visszarántson.
Arra viszont nagyon kell figyelni, hogy a megszüntetett stresszoldás hol üt vissza, mert nagyon pórul járhatsz. Ez egyénileg változó. Ha van jó orvosod, vele kell megbeszélni.

nick066 2011.07.09. 16:32:40

A bátyám 20 évi dohányzás után szokott át néhány hete elektromos cigarettára.
Nincs kátrány, mert nem ég el benne semmi, füstnek látszó vízpárát szív be, amibe a kívánt mértékű, egyre csökkenthető adag nikotinját megkaphatja, rengeteg féle ízben illatban létezik. Nem büdös, körülőtte mindenki örül a váltásnak, és neki sem hiányzik a régi cigije.
Ha vkit érdekel több információért, leírásért pl. itt tudtok körülnézni: www.ecigionline.com

prolee 2011.07.09. 16:39:13

@prolee: A dohányzásban a megszokott mozdulatsor az, ami biztonságot és nyugalmat ad a zaklatott pszichének, tehát nem a nikotinra van szükségünk.
Ha elvesszük a szervezetünktől ezt a "nyugtatót" akkor tiltakozni fog, mert A STRESSZ MEGMARAD! Ezzel pedig kezdeni kell valamit, még mielőtt baj történik és észnél kell lenni, mert nem könnyű észrevenni az összefüggést. Én tudok olyan leszokott dohányosról, aki pánikbeteg lett, aki infarktust kapott, akinek egekbe szökött a koleszterinszintje, stb.

ggaborx 2011.07.09. 16:40:42

@prolee: Köszönöm a részletes leírást, sajnos nincs könnyű életed! Ami számomra igen érdekes az általad leírtakból az a stressz leküzdése a dohányzás által. Én magam is úgy érzem, hogy a mindennapi bizonyítási kényszer okozta idegeskedést remekül csillapítja egy-egy szál cigi. Viszont én már úgy látom, hogy nem a füst a lényeg, sokkal inkább az a napi x db biztos pillanat, amit a dohányzási alkalmak ígérnek. Számomra is az okozza a nehézséget, hogy az állandó stressz leküzdéséhez használom a cigit. Ha leszoknék, akkor rövid távon a stressz kerekedne felül és az nem vezetne jóra.

Sokszor kérdezték már tőlem, hogy miért nem szoktam még le. Erre mindig azt mondtam, hogy majd ha nyugodtabb lesz az életem akkor nem lesz szükségem cigire. Ezt nem sokan értik és talán senki nem hiszi el. Pedig néha-néha egy-egy jobban sikerült napon eszembe sem jut rágyújtani. Tehát én saját magam előtt biztos vagyok benne, hogy stressz nélkül nem kéne a cigi sem. A kérdés csupán az, hogy eljön-e a nyugodt stressz mentes élet, vagy előbb visz el a tüdőrák? :)

prolee 2011.07.09. 16:48:53

@A*pusztai farkas: Látom, más is rájött - és nem pofázott hozzá annyit, mint én -, hogy a stressz a legnagyobb probléma. Annak pedig nagyon komoly egészségkárosító hatása van. ERRŐL miért nem beszél a habzó szájjal pofázó zöld-lobbi? Az egészségügyi kormányzat? Hallgatnak, mint szar a fűben.
Nem mindegy, hogy a stresszoldó bagózásba döglök bele, vagy a stresszhormontól eredő hasi elhízásba?
Egyébként nekem sem lett jobb a közérzetem a leszokás után.

prolee 2011.07.09. 16:55:02

@ggaborx: Nem vagyunk egy formák, más a stressztűrő képességünk. Vannak emberek, akik fel sem vállalják a stresszt, nem tanulnak, nem küzdenek a munka frontján sem. Vannak akik felvállalják, de nem bírják. Aztán mindenkinél más oldja a stresszt. Kinél a cigi, kinél a sport, kinél az alvás, változó.
Régen is dohányoztak az emberek, mégsem döglöttek bele. Látni kell, hogy a porhintés ellenére nem a dohányzásba halsz bele, hanem a stresszes életmódba.
Ettől függetlenül javasolom, hogy - ÉSSZEL!!! - szokj le, mert nagyon sok pénzt megspórolhatsz és abból már akár valami egészséges stresszoldást is "vehetsz", ha egyébként időd és lehetőséged van rá.

Goompah 2011.07.09. 16:55:14

@ggaborx:

"Mindenféle telefonszámok helyett jobb lenne gyakorlati útmutatókat olvasni..."

Dehogynem tűnt fel. Majd ha 2-3 mondatban le tudod írni a gyakorlati útmutatót, akkor reklamálj.

" Erre mindig azt mondtam, hogy majd ha nyugodtabb lesz az életem akkor nem lesz szükségem cigire."

Nyugi, szükséged lesz, fogod is szívni. Majd a koporsóban nyugodt lesz az életed, ott nem fogod szívni, ezt garantálom. :(

@prolee:

"Ekkor jöttem rá, hogy nálam a cigaretta stresszoldó. Nem kell dohányoznom, ha nincs stressz."

"Elkezdtem hízni, pedig nem nassoltam. Rendes pocakos hasi hízás a stressz miatt."

Én itt némi ellentmondást látok. Nem volt stressz, nem volt bagó, aztán mégis lett stressz a bagó elhagyásától? Hiszen épp a stressz ekmaradása miatt tudtál leszokni, nem?

Amúgy túlkomplikálod az egészet. Nem kell rágyújtani, ennyi a titka a leszokásnak, minden egyéb mellébeszélés. Ha te vagy az életed irányítója, nem pedig a bagó, akkor te uralkodsz rajta, és nem ő rajtad. Egyszerű.

Az elhízás szintén. Pedig nem nassoltál, írod. Kevesebbet kell enni, ilyen egyszerű. Nem kell fogyókúra, nem kell spec. diéta. Elég ismeri az energiamegmaradás törvényét: ha kevesebb kalóriát eszel meg, mint amennyit elhasználsz, akkor fogyni fogsz. Ha pont annyit eszel, akkor nem fogsz hízni.

Kb. másfél hónapja vettem észre, hogy kicsit megszaladt a súlyom. Nosza elkezdtem kevesebbe tenni, s íme, másfél hónap alatt kényelmesen leadtam 8 kilót. Még 8-at tervezek leadni, az is meglesz újabb másfél hónap alatt. Nem nagy ügy.

prolee 2011.07.09. 17:00:38

@Goompah: Oh, bocsánat! Nem lehet mindenki olyan okos és sima modorú mint te. Majd ha te is hat évig pelenkázod, fürdeted, eteted az anyádat, munkahely és két gyerek mellett, na akkor pofázz bele, hogy ki hogyan fogyókúrázzon, te barom!

Bazd meg az ellentmondásaidat! Hülye.

Goompah 2011.07.09. 17:02:28

@penelope garcia:

"A leszokáshoz paradigmaváltás kell. Felismerés. Rácsodálkozás. Valami olyan információ, ami olyan érzelmeket, gondolatokat indít el benned, amitől alapvetően megváltozik a dohányzáshoz való viszonyod."

OK, ha nálad működött, de ez sokkal egyszerűbb. Nálam semmiféle paradigmaváltás nem kellett. Elhatároztam, hogy leszokom, mert nem akarok büdös lenni, nem akarok zihálni a lépcsőn, nem akarok rákos lenni stb. Aztán három nappal később már nem szívtam.

Te mennyi ideje nem szívod?

Goompah 2011.07.09. 17:05:06

@prolee:

"na akkor pofázz bele, hogy ki hogyan fogyókúrázzon, te barom!

Bazd meg az ellentmondásaidat! Hülye."

Kedves Hülye!

Nem szokásom ellentmondásokkal szexuális kapcsolatot fenntartani. Ezt meghagyom neked.

Üdvözlettel:
Goompah

ggaborx 2011.07.09. 17:09:24

@prolee: Ne foglalkozz vele. Sok hasonló öntelt megmondóemberrel találkoztam már, de valahogy mindről kiderült, hogy lelki sérült.

Goompah 2011.07.09. 17:12:59

@ggaborx:

Azon lehet vitatkozni, ki a lelki sérült. Az, aki normális hangnemben szól valakihez, vagy az, aki erre válaszul bazmegel, lebarmozza és lehülyézi, mert más a véleménye. :D :D

Mellesleg nem nekem stresszes az életem, hanem nektek. Ti bajlódtok egy káros függőséggel, nem én. :D

ggaborx 2011.07.09. 17:26:43

@Goompah: Bár én nem hozzád szóltam, de mivel fontosnak tartottad, hogy reagálj, ezért válaszolok. A fölényeskedő, arrogáns stílus sosem volt a normális hangnem része. Te nem társalogsz, sokkal inkább kinyilatkoztatsz. Ráadásul teszed mindezt úgy, hogy mások világ elé tárt problémáit bagatellizálod és igyekszel nevetség tárgyává tenni. Persze nem felejted el többször említeni, hogy önnön nagyszerűséged miatt a felmerült probléma voltaképp nem is probléma - hiszen te tudod a megoldást, amely egyetemes és mindenki számára tökéletes.

Röviden: Nárcisztikus, közepes fokú istenkomplexussal megáldott, elégedetlen és általában véve jelentéktelen, elnyomott embernek tűnsz. Ezen lehet segíteni, csak fordulj szakemberhez!

PCollier 2011.07.09. 17:44:04

@prolee: Kérlek csak nyugodj meg !
Anyukámat, apukámat már elvesztettem, sajnos rákbetegségben haltak meg - nem dohányoztak soha !
Sajnos nagyon sok - aránylag - fiatalt ismerek, kiket mértéktelen alkohol fogyasztás miatt, már többször operálták, s most leszázalékolva várják a nyugdíjt.
Nos, - nem megmondó akarok lenni! - nekem olyan érzésem van, mintha, itt - Magyarország -, mindig igyekeznének az embereket összeugrasztani// nyugdíjasokat a fiatalokkal, dohányosokat a nem dohányosokkal, az autósokat a gyalogosokkal, a tüntetőket a nem tüntetőkkel, a különböző pártállásúakat és a többi //. Egy dolog biztos, sajnos egyre kevesebb a jövedelmünk, még akkor is, ha, nem iszunk, nem dohányzunk és nem eszünk, viszont egyre nagyobb a káosz, egyre erősebb a félelemkeltés, egyre jobban gyűlöljük egymást, mert ? Nem tudom !

Dühöngő bika · http://napimorgas.blog.hu/ 2011.07.09. 17:52:19

@prolee:

egy egy oldalakon keresztül tartó nyávogás, önsajnálat, és kifogáskeresés. Kifogást és okokat mindenki talál, hidd el a te életednél rosszabb is létezik, okot mindig fogsz találni arra, hogy mit és miért csinálj. Mozogni kell és akkor nem leszel ideges, és hájas.
Nem a cigaretta miatt hízol, hanem azért mert sokat eszel. A cigaretta gyorsítja az anyagcserét. Amikor abbahagytad elkezdett normálisan működni a szervezeted.

Inkább azon kellene gondolkodnod hogy miért NE dohányozz, és nem azon, hogy miért igen. két gyereked van, és nem éred fel ésszel, hogy a cigaretta egyszerűen káros? szánalmas vagy és önző.

Goompah 2011.07.09. 18:08:30

@Dühöngő bika:

Hiába, úgyse fogja fel. :) A gyenge akaratú (= gyenge jellemű) ember úgyis megtalálja az okot - inkább ürügyet - arra, hogy tovább hódoljon a káros szenvedélyének. Aztán prolihoz hasonlóan lebazmegeli, barmozza, hülyézi azt, akinek sikerült leszoknia. Pedig csak irigykedik, mert annak sikerült, neki meg nem.

Mindig jókat mulatok a bagósokon, alkoholistákon, amikor elmagyarázzák, miért nem képesek leszokni. Kár, hogy nincsenek kábítós ismerőseim, mert akkor rajtuk is jókat mulathatnék. Na igen, kemény az élet, szomorú a sorsuk, stresszes a környezet stb. - csak éppen saját magukban soha, de soha nem keresik a hibát. :) Mindig rákenik külső körülményekre, munkára, főnökre, beteg szülőre, gyerekre stb. Ez ugye semmi más, mint a felelősség áthárítása, a felelősség előli menekülés. Felelős, felnőtt ember nem tesz ilyet, csak az éretlen, infantilis vagy jellemgyenge.

"két gyereked van, és nem éred fel ésszel, hogy a cigaretta egyszerűen káros? szánalmas vagy és önző."

Abszolút egyetértek.

penelope garcia 2011.07.09. 18:28:18

@prolee:

Ami a hízást illeti.
Egy szál cigaretta elszívása 16 kcal-t éget el. Amennyiben te napi két dobozt szívtál, az napi 320 kcal mínusz volt.
Ha valaki leszokik, érdemes kiszámolnia, mennyivel kevesebb kalóriát éget el naponta, és annyival kevesebbet bevinni. Különben a hízás elkerülhetetlen.
Szóval sajnos nem kell ahhoz többet enni, hogy leszokás után hízzon az ember.

Goompah 2011.07.09. 18:32:10

@penelope garcia: Ehhez gratulálok, és kívánom, hogy ne ess vissza.

penelope garcia 2011.07.09. 18:34:34

@Goompah:

Figyelj csak. Prolee-nak nyilvánvalóan sok a gondja. Hogy objektíven valóban így van-e, az tkp mindegy is. Ha szubjektíven ő így látja, akkor ez az igazság. Az ő igazsága.
Senki sem szereti, ha mások megmondják neki, hogy mit éljen meg igaznak. Fogadok, te is utálod. :)

penelope garcia 2011.07.09. 18:36:34

@Goompah:

Köszönöm. De tényleg nincs mihez. Nem vittem véghez semmiféle hőstettet, nem szenvedtem, nem küzdöttem. "Csak" megvilágosodtam. :)
Visszaesésnek tehát esélye sincsen. Azok az idők a múlthoz tartoznak.

balazsman 2011.07.09. 18:40:20

@Muster Mark: troll vagy és még kommentelni se tudsz...

Goompah 2011.07.09. 18:47:05

@penelope garcia:

Lehet, hogy így van, ezt ő tudja. A bazmegelés, lebarmozás, lehülyézés azonban semmiképpen nem volt indokolt. Mindez az ő faékhez hasonlóan egyszerű lelkivilágát minősíti, és akkor még igen kulturáltan fogalmaztam.

"Fogadok, te is utálod. :)"

Az túlzás, hogy utálom. Tudomásul veszem, mit gondol a másik. Ettől még nem kell egyetértenem vele. Ha aztán nagyon kikel magából, akkor max. mosolygok rajta, mint fentebb ggaborx szakavatott pszichiátriai szakvéleményén. :)

Largo Le Grand 2011.07.09. 18:59:14

Bárki, aki végig nézi, hogy zabálja fel a rák egy szerettét kerek 3 hét alatt, azonnal leteszi a cigit, mint ahogy én is.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.07.10. 10:16:24

@penelope garcia: 40 év? Azt kell mondjam,szerencsés a nagypapád, időben ismerték fel. Kevesen tudják (én sem tudtam), hogy a copd a világon 4. vezető halálok, 90%-ban az aktív dohányosokat érinti. A lefolyása néha (pld apám) durvább a ráknál. Dehát ezek így leírva túl elvontak, egy idegennek pláne. Mindenki azt hiszi, ő megússza. Aztán vagy igen, vagy nem.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása