Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Olcsó luxus

Őszintén bevallom, sosem értettem igazán a divathoz és a kifutók világához. A hordhatatlan ruhadaraboktól és rusnyára sminkelt, unott fejű modellektől mindig is kirázott a hideg. Azt se tudom igazán, hogy miként lehet megkülönböztetni egy “csúcsszuper” kollekciót egy teljesen átlagostól. Nos, úgy tűnik, hogy a profik sem mindig tudják.

Így eshetett meg, hogy az idei holland divathéten úgy megszívatták a divatgurukat, hogy azóta is mindenki erről beszél. A különleges gerilla akció egy helyi divatmárkához, a Zeeman nevéhez fűződik, amely be szerette volna bizonyítani, hogy egy szép ruha is lehet olcsó. A márka FRANK álnéven regisztrált egy divatbemutatóra, de erről természetesen nem szólt senkinek állítólag csak öt ember tudott a cégnél az akcióról. Egy kis buzz-generálás után pedig már mindenki a FRANK-ről beszélt, a vendégek várták mint a Messiást.

El is jött a nagy show, a modellek bemutatták a ruhákat, de az utolsó darabnál, az esküvői ruhánál (ezt még én is tudom) valami furcsa történt. Egyszer csak különféle feliratok jelentek meg a kifutó mellett, melyek a Zeeman kollekciót népszerűsítették: “Nagyon alacsony áron” és “A szép is lehet olcsó” szöveggel. Megjelent a hivatalos logó is, és ekkor leesett mindenkinek a tantusz. Nem egy extravagáns, triszexuális divatmágus tervezte a rucikat, hanem egy olcsó multi. 

Mint ahogy már említettem, egész Hollandia erről az esetről beszél. A Youtube-ra feltöltött videót 2 nap alatt máris 200 ezren nézték meg. Kicsit hosszú, kicsit vontatott, de érdemes megnézni! Az angol felirat megtekintéséhez kattintsatok a CC gombra a lejátszón!

Címkék: reklám vírus divat gerilla

2011.07.20. 10:00 Exo 8 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr723081320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kuruttya 2011.07.20. 23:12:34

Én mondjuk kíváncsi lettem volna, hogy mit szólnak a ruhákhoz még mielőtt felfedik magukat. Mert így most nem tudtunk meg semmit arról, hogy tényleg nem tudják-e megkülönböztetni az átlagost a szupercsúcstól, hiszen lelőtték a poént még mielőtt véleményt nyílváníthattak volna.

belagezabela 2011.07.21. 07:57:43

Lefosom a bokám annyira érdekes.

Agent Midnite Cooper 2011.07.21. 09:06:12

Álmosnak igaza van: korai volt az önleleplezés, midenesetre óhatatlan, hogy az embernek eszébe ne jussona Alan Sokal: en.wikipedia.org/wiki/Sokal_affair

Circus 2011.07.21. 10:53:08

@Álmos: igen, úgy jobb lett volna.

pixmac3Cmanager · http://www.pixmac.hu 2011.07.27. 18:33:25

2:10 --> Sárga rúzs? Úndoritó!

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása