Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Vigyázat! Nézhető magyar reklám!

Amikor már az ember azt hinné, hogy az Aldi anyukához, Dr. Hana Suralhoz, Dalbirhoz, Szulák "Handycam" Andreához vagy éppen Borbás CBA Marcsihoz hasonló egydimenziós reklámszereplők végérvényesen átvették a hatalmat a képernyők felett, egészen valószínűtlenül hat, amikor két Kaiser szalámi műreklám között egyszer csak felbukkan egy hús-vér alak az egyik szpotban. A Magne B6 tabletták nőket célzó filmje nem egy hatalmas durranás, nincs mögötte trükkös kampánygondolat, nincsenek benne csillivilli 3D effektek, csupán csak attól üde színfolt a reklámblokkban, hogy úgy szólítja meg a nézőt, hogy közben nem nézi teljesen debilnek. A film alapötlete mindössze annyi, hogy igyekszik a nőket és problémáikat nem túlmisztifikálni, túlfinomkodni (ahogy mondjuk azt az Always operettreklámja tette), hanem a maga természetességükben ábrázolni azokat.

Az oroszlános természetfilmem magát elsíró, a nyomtatóval küllőt akasztó vagy a párjával igazságtalanul kiabáló nő figurája még a férfiaknak is ismerős és hihető, de több nő ismerősömet megkérdezve ez a konkrét célcsoport számára is hiteles. Van benne ugyan némi utánérzés a Sedatifnak készített zseniális, amolyan igazi Mucsi Zoltános vírusfilmekből (ebben a káromkodós, ebben a nyomtatós jelenet előképe látszik), ettől függetlenül engem kellemesen meglepett a Nincs Adat reklámügynökség által készített filmecske. Ha nektek is tetszik, adjatok rá magas pontszámot, ha kicsit feszültek vagytok, vegyetek be Magne B6-ot, vagy adjatok alacsony pontot!

Szerintünk: (0/5)
Pontszám: (4/5)

Címkék: egészség reklámszavazás reklámszemle

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr653105967

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fidesz = házmesterek pártja 2011.07.28. 17:08:59

Nem sokban különbözik (elviselhetőségében) a "... most végre beszélhetünk a hüvelygombáról ..." stílusú, poénkodós daraboktól. Erről ugyanúgy elkapcsolnék második alkalommal, mint az összes többiről.

ethan blow 2011.07.28. 17:25:07

Na, hát tényleg nem semmi. Nő menstruál, ideges, feszült, ingadozik, gyógyszert kap rá, vidámodik. Zsír!

HencegőLajos 2011.07.28. 17:29:45

Jajjjj! Sajnos megnéztem. Idétlen, béna. Vírusmarketing videónak készült, de annyira rosszz....te úristen!!! És ahogy ezt tálalja az index, nem találok szavakat....

is 2011.07.28. 17:30:11

Valahogy en sem erzem azt a fenenagy kiugrast a tobbi hasonlo celcsoportu es iparagu reklambol.

purga · http://horrormirror.blog.hu 2011.07.28. 17:39:28

én a TV-ben láttam először és tetszett. eléggé meg is lepett a káromkodós rész:)
inkább ez, mint a Kaiser-féle terrorszpotok, mert azoktól legszívesebben norvég mészárlásba kezdenék.

2011.07.28. 17:42:07

Hát ez elég szokványos.
Mármint maga a cikk.
Ígérek valami ütőset a címben, aztán adok ... na jó, legyek engedékeny, nem annyira szart, de teljesen átlagosat.

Embervad 2011.07.28. 17:55:53

a mucsizoli féle idegbetegségregyógyszert reklámok ezerszer jobbak

csillámpóni 2011.07.28. 18:19:24

Jó vóna. Kár, hogy EGY-AZ-EGYBEN plágium. www.youtube.com/user/barelypolitical#p/u/41/LeNxRgu7nRA 0:46-0:58
De már az is szép, hogy észrevették a fiúk.
Köpni kell.

csikarcsi 2011.07.28. 18:43:29

Mindegy, hogy tetszik vagy nem, de nagyon igaz! És akkor már jó!

nyalifalibiszibaszi 2011.07.28. 18:54:26

Nekem nagyon bejött, tudom, hogy én is ugyanilyen vagyok, és akárhányszor látom, mindig megmosolyogtat.

fantáziapanaszlakat 2011.07.28. 19:02:39

a magnézium az izmoknak meg az izületeknek szükséges, a kalcium meg a csontoknak és a porcoknak. ha egyszerre tolom a kettőt, akkor gátolják egymás felszívódását.

felka 2011.07.28. 19:06:52

utálom a reklámokat. de.
amikor láttam címlapon a címet, rögtön tudtam, hogy erről a szpotról van szó.
ugyanezek jutottak eszembe mint a posztolónak, a főszereplő hölgy is jól "játszik".
még több hasonlót!

cso zsi 2011.07.28. 19:19:15

Nem rossz, bár erősen túloz. Vagy csak az elmúlt 25 évben olyan nőim voltak/van, aki nem rajtam vezette le a menstruációjával járó feszültséget. Valamint nem csak a magnézium szelidíti meg a nőt a nehéz napokon.

samtelen 2011.07.28. 19:54:47

Tetszik a reklám, őszinte. Talán a férfiak lassan elhiszik, hogy sok nő nem azért elviselhetetlen, mert alapból ilyen, hanem a hónap adott szakaszában jól mert kicsesznek vele a hormonok.

2011.07.28. 20:15:01

Én is azon nők közé tartozom, aki többé-kevésbé magára ismert, és nekem is tetszett a spot.
Lehet, hogy amúgy nem lenne egy nagy vasziszdasz, de ahogy a poszt is írja, a többi infantilis, selypegő, gügyögő, művicceskedő hülye reklám között egyszerűen felüdít, nem késztet arra, hogy mint nagyanyám hangosan konverzáljak a tévével és elküldjem Tahi Tóthot vagy a Kaiseres szereplőket (incl. a reklámok kreatívjait és megrendelőit) a jó k... anyjukba...

NA YA! 2011.07.28. 20:54:43

Ki a fasz az a Magne B6?!:o

Uncle Szem · http://vv5vera.blogspot.com/ 2011.07.28. 21:28:39

primkó before-after szembeállítás, mint a teleshopban. nézd meg, a végén minden tiszta idilli, mint egy joghurtreklámban.

bubo cupropenis 2011.07.28. 21:35:29

Azért a Mucsi Zoltános Sedatif PC reklám videók fényévekkel jobbak ennél, azok igazi remekművek, ez meg csak olyan átlag semmilyen.
Ez olyan hüvelygombásan vicceske, csavaros akar lenni.
A mosópor és CBA reklámoknál tényleg jobb, de megnézem és még el se mosolyodok rajta.

okostojgli (törölt) 2011.07.28. 21:55:21

És a nőm bele is baszta a tévébe a kapcsolót miután megnézte a reklámot.

Mer' ugye nem csak ő van vele úgy.

okostojgli (törölt) 2011.07.28. 21:59:06

@samtelen: "Talán a férfiak lassan elhiszik"

A férfiak TUDJÁK.
Csak már nem merik szóba hozni, ezért a nők azt hiszik, hogy a férfiak taplók, érzéketlenek, figyelmetlenek, stb stb stb stb stb ...

flippant 2011.07.28. 22:37:17

Ha az én csajom ugatna velem ilyen alpárian mint a cuccban, kapna két akkora pofont, hogy elmenne a kedve a magne B6-tól

multi84 2011.07.28. 22:47:07

Elég gyászos egy mezőny az ahol ez a reklám már jónak mondható.
Bár annál hogy mostmár elmenekültek a nők ill. a férfiak beszélhetünk a ... annál sokkal jobb.

Csak jelzem hogy még mindig szarul jelenik meg a blog Opera böngészőben!!!

Case · http://streetartbp.hu/ 2011.07.28. 22:50:58

Én nagyon nem látom, hogy ez a reklám miben lenne különleges, vagy jó, vagy bármiben bármennyire kiemelkedő, vagy figyelemreméltó. Ötlettelen, jellegtelen, felejthető nulla.

szkepi 2011.07.28. 23:01:18

a sok trágya közt amit látni kész felüdülés. erste,unicredit,...

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.07.28. 23:05:52

Szerintem ez egy átlagos, szürke reklám.

Sir Integra 2011.07.28. 23:05:57

szemmi sze jó jájáj, mocok mégyia

Én pölö kurvanagyot röhögtem és mutogattam a monitorra, hogy "igenigen gháhááh bázz". Semmi baj vele.

finalNmbr 2011.07.28. 23:18:09

jó lett, kitűnik a fos magyar reklámok közül. életszerüsége korrekt, ugyanilyen bipoláris a csajom is ha menstruál.. igazából elhiszem a reklámnak amit álít, kipróábltatom majd vele ezt a gyógyszert :D

neoteny · http://word.blog.hu 2011.07.29. 05:41:39

"A Magne B6 Femina pezsgőtabletta magnézium, kalcium, E-vitamin és B6-vitamin tartalmú étrend-kiegészítő." (A Lágymányos Patika honlapjáról)

Nos placebo-hatása esetleg van, és nem is árt (sőt vszínűleg erősíti a csontokat) de hogy "hozzájárulna[k] a menstruációt megelőző időszakban jelentkező ingerlékenység, fáradékonyság és kimerültség csökkentéséhez" szerintem igen optimista kijelentés.

A reklám maga pedig tisztes iparosmunka a marketingcég kreatív osztályáról de nem egy merőben új vagy eredeti megoldás.

neoteny · http://word.blog.hu 2011.07.29. 05:50:52

"Na de szívem, már két egész henger Magne B6 Feminát megittál és még mindig lángot okádsz!" :-P

7919nünü 2011.07.29. 06:47:32

Nagyon gáz a reklám! Egyrészt nem minden nő ilyen, másrészt a reklám azt sugallja, hogy én nőként csakis bűbáj maca lehetek, aki mindig kedves, elbűvölő, kész meghalni családjáért, stb....
Ha nem így van, akkor szedjek bogyót, mert egyébként rossz feleség, anya, stb. leszek.
Jogom van a PMS-hez!!!!

Arról meg nem is beszélve, hogy ha egy nő ideges, akkor mások azt mondják, hogy biztos meg fog jönni neki, ha egy férfi, akkor sajnálkoznak, hogy ki dühíthette fel ennyire.

neoteny · http://word.blog.hu 2011.07.29. 07:05:51

@7919nünü:

"Jogom van a PMS-hez!!!!"

A hímeknek körülötted pedig joguk van letiplizni, legalább is addig amíg meg nem szűnik a jó kifogásod a csúnya viselkedére.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.07.29. 07:59:41

A cím alapján kíváncsi voltam, melyik reklám lesz. A mezőnyből tényleg kiemelkedik, mert:
Nem németül tátog a magyar háziasszony.
Nem hiszi azt, hogy a célközönség 6 éves.
Nincs benne szóvicc.

dekás dezső 2011.07.29. 08:05:55

ja, akkor ezért kaptam azt a kurvanagy tökönrúgást tegnap...
amúgy mit vagytok úgy oda? szerintem simán vállalható darab, de nem egy nagy pukkanás, az tény. csajt szöktetném, de nem lehet...

nemezisazis 2011.07.29. 08:25:11

rendben, újszerű reklám, és ki kéne dobni már a szemétbe az összes középkeleteurópanyugatbalkán komenista reklámot amit 99%ban feltöltik a reklámkínálatot.

azonban ez az egy káros módon annyit sugall, hogy azokon a napokon +/- pár nap, a nőknek teljesen jogos reakciója mindenre az, hogy elviselhetetlenül, habzószájú veszett farkasként viselkednek

sőt. ha úgy női szemmel nézem még sértő is. de kétlem hogy akár csak a nők női szemmel néznék, úgyhogy mégiscsak hülyének nézi az embert ez is.

mucsinyuszi 2011.07.29. 08:42:44

Számomra ugyanaz a kategória, mint valamelyik levespor gyártó selypítős "omjós" reklámja... feláll a hátamon a szőr a csajtól.

Malachi 2011.07.29. 08:55:05

ööhm...

"mielőtt meg fog jönni"

öhömm...

Labancz 2011.07.29. 09:57:38

Ennyi fos, szar, színvonaltalan hozzászólást még nem látott a világ! (Ez is az.)

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2011.07.29. 10:11:41

Nekem ez a reklám nem vitte át az ingerküszöböt. Láttam, de nem maradt meg. Annyi, hogy a végén azon a meditálós pózon fennakadtam, hogy tájidegen.

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2011.07.29. 10:13:39

@neoteny: nézz utána ezen vitaminok hatásának, mert a B6 vitamin nem placebo.

pHérték 2011.07.29. 11:25:53

@cso zsi: Persze, hogy erősen túloz, ez műfaji sajátosság: reklám, nem dokumentumfilm! Amúgy én is bírtam. (Főleg a toporzékolós pillanata meg az, ahogy a férfi megadóan elfintorodik.)
Mondjuk, ahogy valaki alább/föntebb megjegyezte, az a lótuszüléses megoldás nekem is "tájidegen" volt.

Teddy Beer 2011.07.29. 12:53:16

@neoteny: Ezen én is gondolkodtam. A vérkeringése legalább rendben lesz, ha felidegesíti magát ezután. Erre jó. Amúgy volt már ilyen reklám itthon is, nem is egy. Akkor a gyerekével veszekedett a főhős.

cso zsi 2011.07.29. 15:08:37

@nemezisazis: "rendben, újszerű reklám, és ki kéne dobni már a szemétbe az összes középkeleteurópanyugatbalkán komenista reklámot amit 99%ban feltöltik a reklámkínálatot."

Ahogy @Yooha: is megjegyezte "Nem németül tátog a magyar háziasszony."
Mert ez a tendencia, bár való igaz, hogy a kábeltévés kínálatban visszaköszön ugyanaz a reklám, más nevű termékkel, és országspecifikus szájmozgással montírozva.
Ezek nem feltétlenül "középkeleteurópanyugatbalkán"-iában készülnek, csak ez a célközönség. Tudod, ahol csak a vásárLÓerő fontos, és az, hogy ezt hitelből teremtsék elő.
(A modern rabszolgaságnak meg kell ágyazni.)

ethan blow 2011.08.01. 13:10:57

"Én pölö kurvanagyot röhögtem és mutogattam a monitorra, hogy "igenigen gháhááh bázz"

Hát, barátom, abból adjál, amit elszívtál mielőtt megnézted.

Imurai 2011.08.04. 16:38:05

@multi84: érdekes, nekem nem, friss operával próbáltad már?

barcaxavi 2011.08.08. 13:40:24

Engem is meglepett tegnap. Jóval életszagúbb, mint a hazai reklámok nagy része. Azért a végéről nem maradhatott el a "mostmár-bevettem-a-gyóccert-és boldog-az-egész-család" pillanat. Anélkül is el tudtam volna képzelni... :)

Amelie Poulain 2011.11.14. 19:58:16

Szar. :-( Amúgy meg én nem értem ezt a menses előtti dolgot! Én 28 éves vagyok, 16 éve vagyok "felnőtt nő", de sosem éreztem ilyet... Biztos nem néztem elég tv-t. ;-)

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása