Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy kamionnyi hulla a városban (+18)

A Comic Con alatt aki csak tudott, őrült látványosságokkal próbálta meg felhívni magára a figyelmet a kiállításon, vagy annak környékén. Senkinek nem sikerült azonban akkora feltűnést kelteni San Diegóban mint a Walking dead című zombiszeletelő horrorsorozatnak, ami mellett egy évadnyi Dexter csupán babazsúrnak tűnik. Nem is csoda, hiszen a készítők egy a sorozat plakátjával díszített kamionnal köröztek a városban, aminek a platójáról hullák lábai és kezei lógtak ki, azt az érzést keltve, mintha az egész rakomány nem is állna másból, csak véres hullákból. Ez a fajta megoldás mellesleg nagyon kedvelt, nyilván a biztosra vehető sokkhatás miatt.

Legelőször, még egy kicsit szolidabban a Maffiózók alkotói rukkoltak elő hasonlóval, de tavaly a Resident Evil című, szintén zombiszeletelős számítógépes játékhoz, nem sokkal később pedig a már említett Dexter című sorozathoz is készült hasonló ambient kampány (itt a húspultba tettek kezeket). Ez a kamion azért eléggé büntet, főleg, hogy lehetetlen korhatárosra megcsinálni, így aztán a hátsó ülésen ülő vagy arra sétáló gyerekek is kénytelenek a hullákat nézni. Ilyenkor azért nem bánom, hogy nekünk van Önszabályozó Reklámtestületünk, és bízom benne, hogy nemcsak a fedetlen női mellek, de a kamionból kilógó zombivégtagok is fennakadnának a rostájukon. Csak hogy ne prédikáljak vizet, a kép a tovább után.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr783115134

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rézkalapács 2011.08.01. 15:17:13

Hát igen, voltam én is gyerek, és be tudtam parázni az ilyesmitől.

Dr.perrycox 2011.08.01. 20:24:07

Ez Amerika. Ha tini lány mellet villant le az egész Világgal.Ha teherautóval hurcolják a végtagokat akkor az hajrá... Gratula

penelope garcia 2011.08.01. 21:24:09

Nem kell ahhoz gyereknek lenni, hogy az ember ezt gyomorforgatónak találja.

szbszig 2011.08.01. 23:32:33

Mondjuk ha már egyszer San Diegóban szabadon köröz egy ilyen kamion, és a csecsemőktől kezdve mindenki láthatja, akkor kicsit túlzásnak érzem kitenni a 18+ jelzést egy róla szóló bejegyzés elejére.

Persze abban egyetértünk, hogy az ideális helyzet az lenne, ha nem körözne ilyen kamion egyáltalán.

Kmg42 2011.08.02. 00:25:31

Azért a plakáton lévő hölgyikével se biztos, hogy szívesen szemeznék amég a pirosnál mögötte dekkolok :-/

A lényeg akkor is az hogy októberben jön a második évad! :-D

- Capri - 2011.08.02. 01:51:42

súlyos, nem értek vele egyet, de el kell ismerni: hatásos

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.08.02. 08:16:11

Szerintem veszélyesebb a hátsó ülésen ülő gyerek fejlődésére a sötétített Audiból előugró 5 szamurájkardos dagadt kan cigány, miután anyuka nem takarodott előlük az útról a Suzukijával, és nem tudtak emiatt 140-el menni a városban.

Kobra6 2011.08.02. 09:22:22

Nincs ezzel semmi baj, kéne nekem is egy, beparkolnél vele Hajdú mellé a rokiba.

Leriel 2011.08.02. 14:56:17

Egy olyan országban, ahol egy 20 éves csajjal lefeküdni már kőkemény pedofília, ez bizony kiveri a biztosítékot az aggódó szülőkben... (:

Imurai 2011.08.04. 17:18:03

Sztem tök ari, nem értem, mi bajotok. Álszentek.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása