Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A NASA Lego figurákat visz az űrbe

Pénteken a NASA egy Atlas V rakétát indít útjára, amely magával viszi majd a Juno nevű űrszondát, amelynek célja a Jupiter, a naptól számított ötödik bolygó. Az expedíció azonban attól igazán érdekes, hogy a NASA és a Lego együttműködésének eredményeként 3 helyes Lego minifigura is lesz a fedélzeten. A Juno űrszondán ugyanis ott lesz három alumíniumból öntött, Jupiter istent, feleségét Júnót, valamint Galileit ábrázoló Lego figura is. Az egész ötlet mellesleg néhány Lego-rajongó NASA tudós fejéből pattant ki, akik megkeresték a dán központú céget. A Lego örömmel mondott igent az ötletre, ami nem csoda, hiszen ilyen reklámlehetőség nem adódik mindennap egy márka életében.

A figurák kialakítása nem volt egyszerű feladat, hiszen biztosítani kellett, hogy semmilyen formában nem zavarják majd a NASA érzékeny műszereit, de biztosan megérte, hiszen nemsokára ez a 3 figura lesz a világűrben legmesszebbre jutott játék, ami nem egy rossz pozíció, ha hírverést kell csapni egy termék körül. Arról, hogy a villámokat, nagyítót, illetve egy földgömböt és távcsövet tartó kis figurák kereskedelmi forgalomban is kaphatóak lesznek-e, még nincs hír, de hülye lenne a Lego nem hasznot húzni belőlük. Az én gyerekeim dobozában biztosan lenne nekik még hely. Ti kit juttatnátok még ki szívesen Lego formában az űrbe?

Címkék: játék

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr913132618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

butcher__ 2011.08.08. 19:48:07

És isten lego figura képében megteremté az emberet :3

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.08.08. 20:35:41

Gyurcsányt, és Orbánt, csak nem legó, hanem a valós létükben.

tutuka · http://kockagyar.hu 2011.08.08. 20:38:32

múlt pénteken repültek el :)

(a két "cég" egyébként sokkal szélesebb körben játszik együtt, ez nem csak egy egyszerű/egyszeri felkérés volt.)

Deworde 2011.08.08. 20:59:17

Én egy szemetelni tilos táblát küldenék, a Föld minden nyelvén. Jézus, Mózes, Buddha, Mohamed, Krisna és Konfuciusz izzadnának alatta lego-izzadtságcseppeket.

terasz9 · http://www.teremibalazs.hu 2011.08.08. 23:01:57

Aztán majad megtalálja őket valami értelmes lény, és azt hiszi, ők éltek egykor a Föld nevű bolygón.

Nash vs. Keynes 2011.08.10. 00:53:39

én biztos ami biztos Jenna Marie Massoli figurát küldenék.

pixmac3Cmanager · http://www.pixmac.hu 2011.08.12. 13:51:38

Nem teljesen értem miért pont LEGO figura kellett. Hátha nem olvad el az aluminium ha jupiterre dobják :-)

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása