Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

40 éve szivat a Greenpeace

Idén 40 éve vágott neki pár elszánt hippi egy szakadt halászbárkán, hogy leállítsák az amerikai kísérleti atomrobbantásokat. És mi lett belőle? Mára a Greenpeace a világ legnagyobb független természetvédelmi és környezetvédelmi szervezete, amely 41 országban rendelkezik irodával. A szervezet célja a kezdetektől az volt, hogy kampányaival minél szélesebb körben terjessze a környezettudatos szemléletet és életmódot, valamint hogy rávilágítson a környezetet pusztító tevékenységekre, és azok felelőseit változtatásra bírja.

Ezeket a felelősöket mutatják a jubileumra készült videóban, amelyet állítólag néhány Greenpeace-hez közeli barát készített. A filmben olyan cégvezetőket és milliárdosokat láthatunk, akik épp elveszítenek egy csatát a zöld szervezet ellen. A meglepett arcok, durva káromkodások és váratlan dühkitörések szavak nélkül is átviszik az üzenetet.

Boldog szülinapot!

2011.09.19. 10:00 Exo 90 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr893236528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

phaszfej 2011.09.19. 14:07:13

Állatvédőknek és kutyabarátoknak ajánlom az alábbi videjót:

www.youtube.com/watch?v=bY5x-Vg1mYw

movhu 2011.09.19. 14:08:49

Mi az, nincsenek valódi eredmények, amiket be lehetne mutatni? Miért azt látjuk, hogy a megtaposott emberek miként reagáltak arra, amit kaptak?
Nekem ez az egész olyan, mintha valaki egy állásinterjún arról beszélne, hogy hogyan tolt ki konkurens cégekkel, hogy vágott ki szemrebbenés nélkül hibásan dolgozó beosztottakat. Lehet, hogy mindezen kvalitások szükségesek egy bizonyos pozícióhoz, de ezzel hivalkodni nem túl jó pont, és akkor finoman fogalmaztam.

notbuddhistprslave 2011.09.19. 14:09:46

HONNAN van a greenpeace-nek pénze ilyen filmekre? néhány közeli barát, na persze....

Apafarkas 2011.09.19. 14:26:29

Undorító egy banda a GP. A fasz akcióikkal meg a sötétzöld baromságaival elég sokat ártanak mindenkinek, de főleg annak, akik a gazdáiknak nem szimpatikusak.

porthosz 2011.09.19. 14:29:14

Ez az a greenpeace amelyik szerint az atomhulladékot nem lehet elásni egy 1 km mély vasbeton megerősitésü lyukba mert 1 millió évente van egy olyan erős földrengés ami a felszinre tudja hozni (és nem mellesleg romba döntve néhány ezer négyzetkilométernyi területet), hanem azt ehelyett a felszinen kell tartani hordókban, mert egy szélvihar,jégeső, tornádó, lezuhano kisrepülő kombonak sokkal kisebb az esélye?...

Kassian 2011.09.19. 14:31:47

@Apafarkas: "A fasz akcióikkal meg a sötétzöld baromságaival elég sokat ártanak mindenkinek"

Konkrétan kinek ártanak? És mivel?

TH 2011.09.19. 14:32:05

@porthosz: nem, ez az a greenpeace, ami szerint az atomerőművek annyira veszélyesek, hogy azonnal be kell zárni az összeset, még akkor is, ha évtizedekig szén- és gázerőművekre leszünk utalva, melyek sokkal jobban szennyezik a levegőt.
Tudniillik nem attól fél a GP, hogy állatok kihalnak, hanem, hogy esetleg pont ők meghalnak valami fránya baleset miatt, ami szörnyű tragédia lenne a világ számára.

boldogember 2011.09.19. 14:32:14

@movhu: Itt vannak az eredmények.
www.greenpeace.org/international/en/about/victories
Gondolom, ha az eredményekről lenne videó, akkor meg az lenne a bajod, hogy miért gondoljuk, bárki is megnéz egy ilyen hosszú öntömjénezést.
@notbuddhistprslave: A videó leírásában benne van, hogy ajándékba kapta a greenpeace. Innen van rá pénze. :-)
Amúgy:
HA NEM VAGYTOK VALAMIVEL KAPCSOLATBAN KÉPBEN, AKKOR MIÉRT AUTOMATIKUSAN A ROPSSZHISZEMŰ VERZIÓT ÍRJÁTOK MEG?

xstranger 2011.09.19. 14:37:41

@notbuddhistprslave: atom ellen az olajlobbitol, olaj ellen a gazlobbitol, a gaz ellen a szeleromulobbitol. Ilyen egyszeru ez.

Nagyon_Komoly 2011.09.19. 14:41:38

A grínpísz független? Szerintem meg egy zsoldos hadsereg. Aki fizet, annak képviselik az érdekeit. Mert egy ilyen szervezet működéséhez nagyon sok pénz kell, különösen a megélhetési sötétzöldeknek!

A szaktudásukról meg annyit, hogy pl. az atomszekértőjük egy irodalmár, még a fizikai mennyiségeket sem ismeri. Viszont jó színész, profin betanulja a szövegeket, amivel a tudatlan embereket jól meg lehet vezetni.

De vendégeskedtek már a BME-n is, aztán amikor levezették az ellenkezőjét annak, amit épp képviselni akartak, szégyenükben azóta egyetlen szakmai fórumon sem mertek megjelenni... csak ott, ahol ellenőrizhetetlen, miket hordanak össze.

notbuddhistprslave 2011.09.19. 14:41:46

@boldogember:

Remélem, ez nem nekem szólt...:)) Mert ugye nemprobléma, hogy nem hiszek el egy nyilvánvaló képtelenséget, jelesül, hogy barátok rakták össze a profi reklámfilmet?:)))

fuck.the.system 2011.09.19. 14:42:03

@xstranger: Haha, nekem ezzel semmi bajom lenne, - mert a vége egy tiszta és fenntartható világ lenne, sok zöld munkahellyel.

Amúgy nagyon sokat érne az atom, szén és olajlobbinak, ha sikerülne lépre csalnia egy ilyen támogatással a greenpeace-t. Mivel ez nem sikerült, csak mindentudó kommentelők vannak, ezért az gondolom, hogy nem is lehet lépre csalni őket. Ergó: tényleg csak magánszemélyek támogatják őket. akiket az aluljárókban vadásznak össze hangyaszorgalommal.

Bob_ 2011.09.19. 14:42:52

ühüm, nekem az jött le először a videó láttán, hogy ezek a gazdag cégvezetők nagyrészt abból gazdagodtak meg, abból tartják fenn Mallorcán lévő apartmanjaikat, hogy magasan tesznek a környezetre, a termékeiket használók (és sokszor saját munkásaik) egészségére.

Olyanok, akik legfeljebb kicsit háttérbe húzódnak, ha a Mexikói-öbölben történik egy olajkatasztrófa - kapnak majd egy kicsit kevésbé zsíros elfekvő állást valahol.

Az ilyen arcokat nem sajnálom, legyenek egy kicsit mérgesek néha, ha a dühük oka azzal jár, hogy kevesebb allergiát, daganatos betegséget okozó anyag kerül a termékükbe; ha nem őserdőirtásból származik majd az általuk felhasznált fa; ha nem rajtunk tesztelik a mérget termelő génmódosított kukoricát, stb.

Szóval, szerintem sok-sok Greenpeacere és Greenpicikre van szükség és legyen több olyan cégvezető dühös, aki a véges környezeti erőforrások vagy egészségünk árán profitál!

notbuddhistprslave 2011.09.19. 14:45:00

@xstranger:

Magam sem foglalhatam volna össze frappánsabban a lényeget:))

Bob_ 2011.09.19. 14:48:12

@xstranger: Mondj olyan globális olajcéget, ami ellen nem kampányolt a Greenpeace, xstranger.

www.greenpeace.org/international/Global/international/planet-2/image/2002/9/greenpeace-take-action-against.jpg

Szenet akarna a Greenpeace? Vagy olajat?
Hatékonyságot, decentralizált, okos (smart) hálózatokat és a helyben hasznosítható megújuló energiaforrások kihasználását akarja.
www.greenpeace.org/international/en/campaigns/climate-change/energyrevolution/

Mad Mind 2011.09.19. 14:50:22

@fuck.the.system:
Persze és a politikusok nem hazudnak. Neked se kell naivitásért a szomszédba menni.

Greenbee 2011.09.19. 14:57:23

Kedves Addict blog író, reklám "szuperszakértő", akit tízezrek lájkolnak!
Már az is "csodás", és rendkívül széles látókörre, valamint valós, objektív elfogulatlanságra vall, ahogy a címmel bevezeted a filmet. Tőled azért többet várna az ember... Azt hiszem, Neked is, és az összes okos greenpeace-utáló kommentelőnek kicsit jobban utána kellene néznie, hogy mi a valóság. Mert úgy szidkozódni, hogy abszolút semmilyen szinten nem vagytok tisztában a szervezet tevékenységével, egészen egyszerűen gáz. Ajánlom figyelmetekbe a www.greenpeace.org-ot.

qnadam · http://qnadam.hu/blog/ 2011.09.19. 15:00:01

@Greenbee: az nyilván egy elfogulatlan honlap.

gyárvárosi 2011.09.19. 15:06:24

Nagyon sok minden ellen tiltakozik sokszor okkal, sokszor ok nélkül a Greenpace.
Hiányoltam őket mikor az arab olajsejkek mesterséges szigetekkel pöttyözték,pöttyözik tele a tengert.
Ja az fejlesztés és nem környezeti károkozás?!
Hiányolom őket az amerikai szénerőművek üzemeltetőinek az irodái körül, az amerikai kormányzati hivatalok körül, mikor éppen az egyik legnagyobb széndioxid kibocsátó ország nem ír alá semmilyen környezetvédelmi nemzetközi megállapodást!
Az atomerőmű rossz, a nehézvegyipar rossz, a bányászat környezetszennyező-igen. De ezek nélkül csak kőkorszaki szinten tudnánk élni.
Meg kell találni azt a szűk ösvényt, amin haladva a lehető legkisebb környezeti károkkal tudunk együtt élni a technológiával, úgy hogy az gazdaságos és mindenki által hozzáférhető legyen.
Ez pedig elsősorban mérnöki-kutatói feladat, és azt hiszem ők sem ellenségei a gyermekeik unokáik jövőjének.
És ha jól látom a GP aktivistái minden akciójukhoz igénybe veszik a modern technológia adta lehetőségeket.

Greenbee 2011.09.19. 15:07:50

@qnadam: És Te nyilván nem Vagy elfoglulatlan, ugye? Az MVM, a Paksi Atomerőmű és a Mátrai Erőmű honlapja szerinted az objektív tájékoztatás fellegvárai? Vagy a többi, nagy "szennyező" cégé? Miről beszélsz? Végre itt egy szervezet, amely azért kampányol világszerte, hogy egy békés, fenntartható, zöld jövője lehessen az emberiségnek, mert a jelenlegi gyakorlat fenntarthatatlan, minden szempontból. De Ti inkább pofáztok rájuk. Csak gratulálni tudok.

én-te-ő-mi-ti-ők 2011.09.19. 15:08:23

Úgy látszik, itt is túltengenek a fizetett pro-atomos kommentelők, illetve azok, akik a zöldek anyázásában lelik örömüket: sokszor teljesen függetlenül a témától.

Nem is nekik, hanem a többieknek írok: akit komolyan érdekel, hogy milyen szakmai érvei vannak a greenpeace-nek az energiagazdaság átalakíthatóságáról, azoknak ajánlanék pár tanulmányt:
- srren.ipcc-wg3.de/ --ez egy IPCC-s,azaz ENSZ-es cucc;
- www.nirs.org/alternatives/battleofthegrids.pdf
- www.europeanenergyreview.eu/site/pagina.php?id=3120

Arról, hogy a közép-kelet európai térségben, így nálunk is, mennyivel rosszabb a helyzet, arról itt olvashattok:
- www.boell.de/downloads/Energy_of_future_questionmark_final.pdf
...s utóbbiból egy idézet: "Looking at International Atomic Energy Agency statistics, it is not immediately evident that the countries
of Central and Eastern Europe would constitute a promised land for nuclear energy. In the European
states of the former Eastern Bloc only two reactors are actually being built – in Mochovce, Slovakia.
However, no one who follows the public debate, the legislative process or political parties’ preelection
programmes would doubt that nuclear energy occupies an exceptionally strong position in the
region.
In most of the Central European countries examined, politicians from across the political spectrum
support this industrial sector and are working actively to create the conditions for building new nuclear
power plants. Public opinion polls show that this does not detract from their popularity; to the contrary.
While in Germany the government’s decision to extend operations of nuclear power plants triggered
mass protests, plans to construct new units in the Czech Republic, Slovakia and Hungary are either
passively accepted or considered beneficial – even essential – by a majority of the population.
Journalists and pundits in the mainstream media mostly restrict their reporting to actions taken by
governments and energy companies in preparing to build new units, without investigating this issue critically.
The debate on the negative aspects and risks of nuclear energy is being supplanted by one-sided
assertions about its advantages from the perspective of energy security and the prognosis for electricity
prices, which of course do not reflect hidden economic costs and subsidies. While no one knows yet what
to do with nuclear waste, this problem is not considered an acute one, and in debates on constructing
nuclear power plants this issue is generally set aside on the assumption that the future will bring a solution.
The critical view, pointing out the risks of a large-scale accident and the resulting destruction, is
often characterised as groundless dissemination of alarmist reports.
An expert debate on whether, when and to what extent nuclear power plants can actually contribute
to a reduction in greenhouse gas emissions is supplanted by the assertion that nuclear power is emissions-
free. Unlike their colleagues in Western Europe, energy strategists in the Czech Republic, Poland,
Hungary, Bulgaria and Slovakia do not address the fundamental question of whether connecting new
nuclear power plants to the grid may limit options for developing renewable sources."

HencegőLajos 2011.09.19. 15:09:26

@porthosz: Nemhogy 500 ezer évre nem lehet elásni te dinka, hanem 500 évre sem. Nincs az a beton ami kitartana addig. Ezt nem a GP mondja hanem mindenki aki ért a témához.

movhu 2011.09.19. 15:11:44

@Bob_: Megnézted te ezeket az oldalakat az alternatív energiaforrásokról?
Szélerőműparkok és napcellák a sivatagba, épületkorszerűsítések, napkollektorok mindenhová...ez legfeljebb egy scifi vízió a mai világban.
A mai villamosenergia iránti igények fedezésére mekkora felületű kollektormennyiség kellene vagy hány turbina? És ha mégis megépülnének ezek, akkor az előállításuk mennyire szennyezné a környezetet? Illetve ne éljünk már abban az önbecsapásban, hogy a szélerőműnek nincsenek káros hatásai a környezetünkre.

2011.09.19. 15:14:11

Feleslegesen ugrotok itt egymásnak támogatók és gyűlölők. Senki se tudja, hogy pontosan mit csinálnak a Greenpeace-nél. Még ők maguk se. Nincs egyetlen ember, aki mint tud, a teljes igazságot senki se ismeri. Akinek rossz tapasztalata van az szidja őket, akinek jó vagy semmilyen, az támogatja őket. De néhány hirdetésből, utcai találkozásból vagy tévés szereplésből tuti biztos következtetést levonni egy nagy ostobaság.

driopios 2011.09.19. 15:14:42

Andalító zene alatt ideges cégvezetők. Mind azt gondolja: "a picsába ezek a kis gecik, pedig mennyit fizettünk nekik!?!?"

qnadam · http://qnadam.hu/blog/ 2011.09.19. 15:23:23

@Greenbee: nem írtam egy szót se más cégek honlapjairól, csak annyit "pofáztam", hogy a gp honlapja valószínűleg nem elfogulatlan - ugyanúgy, mint ahogy pl. az mvm-és sem. ügyes vagy, hogy ebből ilyen sok következtetést tudtál levonni rólam és a világnézetemről. nyugodj meg szépen, a sok stressz árt a szépségnek.

Akvyr 2011.09.19. 15:24:30

Nagyon érdekelne annak a pszichológiája, hogy a tudatlan prolik miért utálják automatikusan a GP-t, miért utálják az önkéntes meg zöld mozgalmakat, és miért keresnek apró repedéseket rajta? Talán mert ha rásüthetik, hogy sötétzöld/szar/korrupt/stb. akkor könnyebben elbánnak a lelkiismeretükkel, hogy ők soha az életben nem tettek le semmit az asztalra önzetlenül? "Inkább maradok lusta, tudatlan, cselekvésképtelen, fotelból fikázó ember, hiszen ez úgy is szar!"? Hát csináljatok jobbat! Mindenkit boldoggá tenne.

Egyébként nekem sem szívügyem a Greenpeace, mert van néhány üzenetük, amivel történetesen nem értek egyet (például az atomenergiás ellenkampány) de alapvetően nagyon is jó, hogy vannak, jó, hogy a környezetvédelmet beültették a köztudatba, és jó, hogy el tudják kapni néhány multi tökét, ha szükség van rá. A film meg jópofa :)

Bob_ 2011.09.19. 15:26:20

@gyárvárosi: "Nagyon sok minden ellen tiltakozik sokszor okkal, sokszor ok nélkül a Greenpace. Hiányoltam őket mikor az arab olajsejkek mesterséges szigetekkel pöttyözték,pöttyözik tele a tengert." Gyárvárosi, mindent a Greenpeacetől vársz? Hol volt a többi szervezet? Hol voltak a helyi ellenzők? A halászok és óceánvédők? A tudósok és kommunikátorok? Hol voltál Te és a barátaid?

"Hiányolom őket az amerikai szénerőművek üzemeltetőinek az irodái körül, az amerikai kormányzati hivatalok körül, mikor éppen az egyik legnagyobb széndioxid kibocsátó ország nem ír alá semmilyen környezetvédelmi nemzetközi megállapodást!"

Ott pont ott vannak: www.greenpeace.org/usa/en/news-and-blogs/campaign-blog/potomac-river-coal-plant-is-shutting-down-in-/blog/36551/ és még sok más kép elérhető a weboldalukról, de tanulmányok is: www.greenpeace.org/usa/en/campaigns/global-warming-and-energy/polluterwatch/koch-industries/

"Az atomerőmű rossz, a nehézvegyipar rossz, a bányászat környezetszennyező-igen. De ezek nélkül csak kőkorszaki szinten tudnánk élni." Micsoda? Inkább az ellenkezője igaz: inkább ez a kőkorszak. Van kevésbé környezetterhelő bányászati módszer, zöld kémia és hatékony, intelligens megújuló energiatermelés és felhasználás.

"Meg kell találni azt a szűk ösvényt, amin haladva a lehető legkisebb környezeti károkkal tudunk együtt élni a technológiával, úgy hogy az gazdaságos és mindenki által hozzáférhető legyen. Ez pedig elsősorban mérnöki-kutatói feladat, és azt hiszem ők sem ellenségei a gyermekeik unokáik jövőjének."

Egyetértünk az elején, de a mérnöki-kutatói feladat sokat nem ér, ha nincsen sok kis helyi és jól szervezett globális zöld, aki aktuálpolitikát félretéve a hosszútávú fenntarthatóságon ügyködik. Hiába találták fel az olajszármazékok nélkül működő gépjárművel, ha az olajipar lenyelte; hiába tudjuk, hogy sokkal hatékonyabban fel lehetne használni az energiát, ha mindig van olyan szereplő, aki fiókba kényszeríti a mérnöki tudást.

A mérnökök között, mint minden embercsoportban, természetesen van olyan, aki nem unokája ellensége, de van olyan is, aki úgy akar unokája barátja lenni, hogy sok pénzt hagy inkább rá, a jelent nézi és azt, hogy megfizeti-e a globális olajcég vagy sem.

Ha nincsenek olyan szervezetek, akik néhány fontos ügyre rávilágítanak, sokkal rosszabb hely ez a világ!

WinG 2011.09.19. 15:31:54

a greenpeace azert rendesen kapja a penzt a nap- es szenenergia-lobbitol. oriasi penzek vannak benne, a greenpeace pedig tokeletesen eljatssza a fuggetlen szervezet szerepet, hogy ezzel is minel nagyobb karokat okozzon az atomenergia tamogatoinak. megfigyelheto, hogy ezzel szemben pl. a hoeromuvek bezarasaert soha nem tuntetnek, pedig osszehasonlithatatlanul nagyobb karokat okoznak, mint az atomeromuvek.

Macropus Rufus 2011.09.19. 15:32:43

"Kassian 2011.09.19. 14:31:47
@Apafarkas: "A fasz akcióikkal meg a sötétzöld baromságaival elég sokat ártanak mindenkinek"

Konkrétan kinek ártanak? És mivel?"

egy példa: atomvonat. Inkább áljon a síneken órákig. Tudod ekkor rögzítik magukat a sínhez. Tehát a nukeális hulladékot szállító vonat kint vesztegel a nyílt pályán (adott esetben lakóházatkól pár 100 méterre), több száz kilónyi sugárzó szarral megrakva, mert a GP szerint ez rossz.

De mondhatnám a szép sárga essőkabátjukat aminek az alapanyaga szintén olaj... mint minden műanyagnak.

A baj ott van, hogy egyre inkább tűnik kötekedésnek amit csinálnak mint sem józan gondolatnak. Alternaívát nem tudnak felmutatni semmire sem.
Vagy ha még is akkor kérlek nyomjál 1-2 példát ide ami arról szól, hogy a GP, hogyan akarja kiváltani az atomreaktorok álltal termelt több ezer gigawattnyi energiát? Nem érdekelnek a megújjuló energiaforrások mert azok a vitz kategóriába tartoznak még nagyon erősen.
NG-ben volt egy cikk ezekről. Ha pl. Budapestet napenergiával akarnád ellátni akkor kb. egy Budapest mérető területet kell lefedni napcellákkal. (Paks ezt az energia mennyiséget írd és mond 250nm-en megtermeli....). Szélturbinák esetén ez a méret csupán a főváros fele... Tehát milyen alternatívát tud felmutatni a GP? Vagy esetleg amikor kimennek a fúrótornyok ellen tüntetni akkor ők nem dizel motoros hajóval teszik ezt?
Vagy amikor országról országra járva tűntetnek valami ellen akkor mivel közelkednek? Lóval? Na ezért hiteltelen számomra ez az egész zöld mozgalom.

This_is_Sparta (törölt) 2011.09.19. 15:34:38

Ennyi embert én egyedül is felidegesítettem 40 év alatt! :D

Bob_ 2011.09.19. 15:34:55

@driopios: nehéz elképzelni, hogy hasonló elvek mentén dolgozó civileknél még vannak korrumpálhatatlan népek? Vagy csak most ilyen rosszindulatú, rágalmazós, darkos kedved van?

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2011.09.19. 15:35:36

Műzöld gáz!

Hogyha lennék bátor műzöld,
Aki vízerőműt gátol,
S atomenergiát külföld-
-re átkoz ki, akkor mától

Lekapcsolnám villanykemen-
-cémet is s jakuzzimat ott-
-hon, s térdelvén hűlt helyemen,
Kérnék tőled bocsánatot.

(…)

Ám mivel csak műzöld vagyok,
S se nem botor, se nem bátor,
S luxusomban jól elvagyok,
Terád vár a nyomorsátor...

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2011.09.19. 15:38:43

Energiaálság - 2109

Kétezer-százkilenc őszén
Elfogyott az összes kőszén.
Mivel fűtsünk?! Mivel fűtsünk?!
E kérdéstől leszek bősz én!

Káráltok csak, mint a tojó!
Tyúk szemetek üveggolyó,
Hogy ily vaksi pasik vagytok?!
Vízlépcsőzzünk, ott a folyó!

Erőmű kell, jó sok atom-,
Száz éve ezt hajtogatom!
Lépjünk már túl sok műzöldön,
Mind a hatszázhatvanhaton!

notbuddhistprslave 2011.09.19. 15:40:28

Valaki említette itt az IPCC-t, mint a Greenpeace munkáját pártatlanul minősítő szervezetét. Ez ugye az az IPCC (Intergovernmental Panel for Climate Change), amely egyik vezetőjének 1988-as jóslata szerint mára New Yorkban 5 méteres tengervíznek kéne hömpölyögnie az elolvadt jéghegyek miatt, meg - állítólag - a CO2 miatt? Ami érdekesebb, az az, hogy az IPCC is behivatkozza a Greepeace-t több tanulmányában és lám vica versa. Az ENSZ- politika, a részként működő IPCC -kőkemény politika, a Greenpeace nyilván meg egy nagyon független, nagyon önszerveződő társaság, akinek még reklámos barátai is vannak, akik pro bono készítik a kampányukat...

Akvyr 2011.09.19. 15:40:57

@notbuddhistprslave:

"This video was made as a birthday present by director Peter Thwaites and production company Gorgeous/Les Telecreateurs. We didn't pay for it."

A nevekre nyugodtan rágooglizhatsz, talán úgy elhiszed a nyilvánvaló képtelenséget.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2011.09.19. 15:45:47

Itt a tilos, hol a tilos?
(álkörnyezetvédő műzöldség)

Itt a tilos, hol a tilos?
Ezt játszom bús cethal hátán,
Kinek egybe-nyaka tilós.
Leugatnál ennek láttán,

Szobafogván kis időre,
S busa fejem kalodálnád?!
Ne legyél már ilyen dőre!
Semmi kár nem érte bálnád.

Sértetlenül végezheted
Ki a fentről hulló késsel
Rád szellentő cúgos ceted
Most ízibe, hogy ne késs el

Szószékedről képmutatón
Bőgni vízi lények mellett.
Bár ne lennél műzöld Platón,
Kitől csupán balhé tellett!

Picit csöndben kéne lenni…
Á, kohol-izmusod idült,
S belátom, nem kérek semmi
Tilosat, csak impossible-t.

Egy műzöldellenes, grínpacit nem kedvelő Frady víg irodalmi lépegetései.
fradyendre.blogspot.com/
:)

random nick 2011.09.19. 15:47:40

Sajnos nem tudok egyetérteni a greenpeace-el. Kb mint egy csapat hülyegyerek: veszélyesebbnél veszélyesebb mutatványokkal hívják fel magukra a figyelmet, hogy aztán majd ha leesnek és összetörnek vagy megfulladnak vagy bármi, akkor a normális emberek TB-jéből kezelgessék őket az atom és szénerőművekkel működtetett kórházban. Idióta bagázs. Mindazonáltal az eszme becsülendő amiért harcolnak, de a módszerek kb a Jackassbe illenek. Remélem egy greenpeace aktivista sem merészel saját maga által sárból gyúrt napelemen kívül más energiatermelő berendezést használni.

Punxsutawney Mormota 2011.09.19. 15:49:38

@Kassian: Ha nem is a GP, de a kistestvérük a Levegő Munkacsoport egy igen kártékony jószág, amely immáron 15 éve sikeresen megakadályozza, hogy pl megépüljön a 10-es út elkerülő szakasza, amely kikerülné Pilisborosjenőt, Pilisvörösvárt, Piliscsabát, Pilisjászfalut, Leányvárt és úgy érné el Dorogot, illetve Esztergomot. Nevetséges, hogy az északi iparterületekre csak úgy lehet eljutni, hogy ezeken a falvakon és kistelepüléseken vezet keresztül az út! Azért poénból valamelyik reggel kikötözném a Levegősök néhány illusztris tagját a 10-es úton mondjuk Vörösváron az út mellé, amikor óránként kb. 400 kamion és 2-3000 autó dübörög keresztül a városon.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2011.09.19. 15:49:40

A greenpeace aktivistái a bálnavadászokat üldöző hajóikon vegán étrenden élnek. Tehát óriási energiát pazarolnak a zöldségek szállítására, raktározására, hűtéséer ahelyett, hogy halat fognának. Én ezt felháborítónak tartom!

random nick 2011.09.19. 15:51:13

Ja, ez a film mellesleg arról szól, hogy éppen hogy szűnt meg 1000 munkahely, vagy egy olyan adófizető vállalat, amely a greenpeace aktivista porontyát is eltartja közvetve. Ebbe is bele kellene gondolni, mielőtt visszasírjuk a kőkorszakot.

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.09.19. 15:51:33

keves grinpiszes bertrollok!

ahelyett hogy itt mosdatnatok a szerecsent, tessek menni a zuccara koldulni, es ne szerencsetlen egyetemistakat palizzatok be "diakmunkara", nagy igeretekkel, szarehugye, hogy helyettetek kolduljak ossze az utcan, jarokeloket zaklatva a zirodaitokba valo uj fullos pecek arat, meg a fizeteseteket.
Szegyen amit muveltek, es szegyen, ahogy ledegradaltatok a kornyezetvedelmet ilye mocskos megelhetesi szarragassa.
Atomot nektek! De nem eromuvit!

Punxsutawney Mormota 2011.09.19. 15:51:56

A kedvencem az volt, amikor a német GP-sek ellenezni kezdtek egy nagy szélfarmot, mert egy rövid számítás után rájöttek, hogy a szélkerekek fajlagos környezetszennyezési mutatója magasabb, mint egy lignit-tüzelésű erőművé :)))

magyar ember teli szájjal 2011.09.19. 15:57:02

Szerencse hogy senki nem törődik az ilyen G(y)P-s idiótákkal, egyébként már rég megfagytunk és éhen vesztünk volna.

Akvyr 2011.09.19. 15:57:42

@VUVUZELLANÉNI: A diákmunkás koldulás valóban elég alja dolog, nem is csinálják rajtunk kívül sok országban. Nem is csak azért van vele baj, mert az, ami, hanem mert kicsit olyan üzenetet hordoz, hogy "adjál pénzt, és te megtetted a magadét a környezetért, tiszta lehet a lelkiismereted", pedig pont nem ez a lényeg, és ezzel a GP sem érthet egyet, tehát egy mellényúlás az egész. Mondjuk a mellé járó beszélgetés még akár jól is elsülhet, mert egész jó fejek szoktak lenni a diákok, csak nem értenek a környezetvédelemhez, mármint a GPs dolgok szajkózásán kívül :)

gyarló 2011.09.19. 16:01:16

@Greenbee: Én tudok gratulálni, hogy beszopod ezt a sötétzöld maszlagot. Az a nagy büdös helyzet, hogy a GP kiadványai hemzsegnek olyan ordas nagy baromságoktól, ami alapvető fizikaismereti hiányosságokra vall (persze tudom, Newton, Einstein, Tesla is elfogult volt).

De ha téged tényleg érdekel a téma, és nemcsak hangzatos de üres szavakra vágysz, akkor nézd meg hogy az érveik mennyire állják meg a helyüket a valósággal szemben.

www.youtube.com/watch?v=NWJy_D7-y9E

gothmog 2011.09.19. 16:16:37

Én a videóban szereplő arcok konkurenseinek arcát szeretném látni, amikor megtudják, hogy a konkurensük -aki elhalászta előlük az akármelyik zsíros projektet- beszopta a faszt a grínpísszel. Például amikor előkerül egy patak három virággal a sztráda útjában, és így tízszeres áron völgyhidat kell építeni. Meg ilyesmi.

Fumar Mata 2011.09.19. 16:16:51

Igazi gecihuszárok. GP, Levegő Munkacsoport meg az összes ilyen ingyenélő barom, akik általában az alapvető információknak is híján vannak. Dekurvajó, hogy agyamputált "aktivisták" szopathatják az egész világot. A GP több kárt csinált mint hasznot, tessék csak utánaolvasni...

gothmog 2011.09.19. 16:18:30

Jah, a flémet nem olvastam végig, mert minek.

2011.09.19. 16:29:04

Hheheheheeeeeeee...
Grínpísz...parasztvakítás!

Ez az a Grínpísz, aminek az elnöke, hogy védje a kisfókákat az északi sarkon, mindegyiknek befestette a bundáját pinkre? Mindezt azért, hogy a ronda botos fókavadászok ne irtsák ki őket.
Erre mi történt?
Kisfóka sétafikál a pink bundájában a nagy havon, meghallja hogy jön egy jegesmaci, jól elbújik 2 hóbucka mögé, hát a jegesmaci csak megtalálta a rejtőzködő bundát viselő kis pamacsos fókát.

Vagy ez az a Grínpísz, akik a paksi atomerőmű elleni tüntetéskor, pár 100 m3 műanyag palackot és egyéb szemetet hagyott a helyszínen?
Ezek ugyanazok?

Másik meg a honnan van pénzük kérdés:
Egyszerű, tőlünk. Kb minden nagyobb közlekedési csomópontban kéregetnek.
De azt is hogyan?
Sétál a ződbe öltözött hippi fiatal, és elkezdi önteni neked a sok kamu maszlagot, hogy így felmelegedés, meg úgy üvegházhatás, stb. Majd a végére kiderül, hogy pénz kell neki, de ne izguljon senki, nem kp-t kell neki lecsengetni. Kitöltesz egy papírt, és kapod a csekket, annyit adsz amennyit akarsz, de minyima 1400 Ft.-t havonta. Ugyanis egy szerződést írsz meg ekkor, amiben vállalod hogy 12 hónapig minyima 1400 Ft.-t átutalsz nekik. A felső határ hál istennek nincs meghatározva.

És a kiscsaj, akinek minden szavába bele lehetett volna kötni, arra a kérdésre, hogy a Grínpísz vezetői miért mindannyian multimilliárdos csókák, arra a kérdésre valahogy nem tudott válaszolni.

akira2 2011.09.19. 16:39:12

Kíváncsiságból belenézegettem a GP eredményeit időrendben bemutató honlapba www.greenpeace.org/international/en/about/victories/
és úgy látom, hogy alapvetően két téma körül indult el a vezérhangyájuk a '70-es évek elején:

1. Le akarták állíttatni a hidegháború miatt, a fejlett államok által végzett kísérleti atomrobbantásokat (talán senkit sem kell győzködni az atomrobbantások káros hatásairól, vagy az eszement célok tarthatatlanságáról),
2. A halászattal kapcsolatos szabályok betartása, a nemzetközi szabályok kialakítása, az állatok kínzása. (pl. felléptek a kanadai fiatal fókák bunkósbottal történő agyonütésével szemben, a japánok bálnairtásával szemben vagy az illegális halászat ellen, stb...)

Az atomerőművek veszélyességét pedig a fukusimaiaktól kellene megkérdezni... Őszintén szólva egyetlen egy atomerőművet építő és fenntartó mérnöknek sem hiszek azóta, hogy nem csupán Ukrajnában, de Japánban is megtörténhetett egy ilyen súlyos atomkatasztrófa, amelynek kártos hatásai még évtizedek múlva is kimutathatóak lesznek a környéken... A legelszomorítóbb az volt a fukusimai balesettel kapcsolatban, hogy egyrészt nem számítottak a japán tengerparton szökőárra (az atomerőmű építésénél), és hetekig ment a porhintés arról, hogy mekkora is a baj...

Azért az nem lehet véletlen, hogy az európaiak közel háromnegyede elutasítja az atomenergiát, Olszországban és Svájcban egyetlen ilyen erőmű sincs, a németeknél a franciánknál és más országokban pedig ki is futtatják majd az atomerőműveket...

Amit atomerőműre költenének, költség inkább a fúziós erőművek kutatására... A (fúziós erőműben ugyanis nincs elszabaduló láncreakció, így nagyságrendekkel veszélytelenebb...)

xstranger 2011.09.19. 16:43:52

@akira2: a vicc az hogy eppen a Fukushimai es a Csernobili (vagy a Three Mile Island) katasztrofa a legjobb erv az atomenergia MELLETT.

Leallt a vilag egyiktol is? Nem. Sokszor megtortenik? Nem. Olcso energiat allit elo CO2 nelkul? Igen.

2011.09.19. 16:44:10

@akira2: De ha ennyire fúj az atomerőmű, akkor miért nem jársz elő jó példával, és kapcsolod aki a gépedet?
Vagy a kommentedet kőbe vésted és galamb postán adtad föl?

Ugyanis atomerőmű helyett jelenleg nincs alternatíva, és ha korlátlan pénzmagot költenének a fúzióra, akkor is min 30 év mire megépülhet az első működő kísérleti erőmű!

Földgyermeke 2011.09.19. 16:51:01

Sziasztok!

Sokszor hallom hasonló szervezetekkel szemben, hogy hány munkahely szünt meg miattuk. Erre mindig azt tudom mondani, hogy inkább szünjön meg a saját munkahelyem, ha egy olyan cégnél dolgozom, aki a gyermekeim életét mérgezi, mint hogy megmaradjon. Inkább élek földtúrásból, olvasok gyertyafénynél, mint hogy azt kelljen megértetnem majd a gyerekeimmel, hogy miért engedtük tönkretenni a természetet, miért hagytuk hogy a nagy cégek, mint a Monsanto adósságspirálba kényszerítsenek minket. Miért nem álltunk ki a tiszta, és élhető környezethez való jogunk mellett. Hogy miért vagyunk kishitűek, és miért fontosabb mindennél a folyamatos gazdasági növekedés? És inkább vessenek meg a szűk látokörű, média álltal agymosott emberek azért mert őseink elvei szerint élek, mint hogy egy múlttal nem rendelkező, vagy ősei hagyatékát semmibe vevő, aprópénzért lelkét eladó hatalmi szolga legyek! Hajrá minden civil szervezet!!! Hajrá tudatos élet!

algi 2011.09.19. 16:52:10

Itt megszólal a Greenpeace alapítója arról, hogy már nem a természetvédelmeről szól a Greenpeace:

youtu.be/Xb3whnMW_I4

akira2 2011.09.19. 16:52:46

@xstranger:

Ha neked elfogadható veszteség a csernobili vagy a fukisimai, akkor nincs sok értelme ezügyben vitázni. CO2 ugyan nincs, de van atomhulladék, amit ki tudja, hova szállítgatnak az atomvonatok... vagy hova ássák el a földalá...

2011.09.19. 16:56:05

@Földgyermeke:
Naaa te ősparaszt!
Csak előkerültél a barlangodból, és mire megjelent egy ilyen Grínpíszes poszt, addigra vettél egy pc-t.

Éssssss gratulálok az első kommenthez gyökérfalvi vakbunkó.
"
Földgyermeke 0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
"

dobsa 2011.09.19. 16:58:50

16 éves vagyok! Remélem 60 év múlva (ha megélem) az már természetes lesz amit a zöld szervezetek képviselnek. Akkorra már az unokáim csak annyit mondanak h:
Nagyfatter, régen éltek ilyen idióták, akik osztották az észt és nem tettek semmit, h valami megváltozzon?
Én szeretném nekik azt mondani, h kihaltak már :D
Nem nagyon értem miről van itt szó de azt tudom h a mi korosztályunk már nyitott lesz a változásokra!
Hajrá Grínpísz :)

akira2 2011.09.19. 17:00:00

@Hivatásos beszólóművész:

Én nem vagyok GP-aktivista, és sajnos nincs lehetőségem választani az energiaszolgáltatómnál - mint pl. Franciaországban -, hogy milyen forrásból (atom, gáz, megújuló, stb) szeretnék áramot kapni... még ha drágább is jelenleg. Ha lehetne választani, és kiforrott technológiák állnának rendelkezésemre, biztos, hogy megújuló energiából származó áramot vennék, még ha drágább is, vagy önellátó házat építenék, amelynek önálló kútja, szennyvízkezelője, áramellátása van... Ha pedig a nap se süt, a szél sem fúj, majd begyújtok a kandallóba és gyertyával világítok.... és kihagyom a kommenteket is...

Földgyermeke 2011.09.19. 17:01:42

"@akira2: a vicc az hogy eppen a Fukushimai es a Csernobili (vagy a Three Mile Island) katasztrofa a legjobb erv az atomenergia MELLETT.

Leallt a vilag egyiktol is? Nem. Sokszor megtortenik? Nem. Olcso energiat allit elo CO2 nelkul? Igen. "

Na hát ha ilyen hirtelen kivonható a forgalomból egy-egy atomerőmű, anélkül hogy leállna a világ, akkor miért féltek ezt az egy nyamvadt paksi erőművet leállítani?
Nem kívánom hogy baj történjen bármelyik atomerőműben a világon, de miért van az, hogy ahol megtörténik, ott rájönnek hogy nem jó, ahol nem történik baj, ott meg tovább nyomják őket?
Az ember tanulhat másnak a kárán, vagy a sajátján, a butábbak a saját kárukon sem. Sajnálom hogy embertársaim java része nem hajlandó más kárán tanulni!

2011.09.19. 17:02:12

@dobsa:
Te biztos az ősparaszt Földgyermeke gyermeke vagy.
Szerintem a Föld a nagyanyád! :)
Zsííír! Tud fánkot sütni? (Ezt mindig is meg akartam tudni)

"dobsa 0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
"
Jól haladsz bloggazda! Keríts még pár kamu felhasználót, csak figyelj h a cookie-t néha töröld. :)

Mekkora szánalom ez!!!

2011.09.19. 17:02:41

Erre kitörli!
Az mekkora egy szánalom!

Törölni fogod ezt is bloggazda???

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.09.19. 17:05:08

@akira2: le kell rombolni minden hazat! nem hiszek tobbet az epiteszmernokoknek, miota nem csak ukrajnaban, hanem fukusimaban is megtortenhetett, hogy egesz varosokat soport el az aradat. Hogy nem szamoltak a szokoaarra ezek a tetu mernokok? jah, es az autoiparban sem hiszek, mert lattam, ahogy felborogatja a szokoar az autokat. Vissza uraim a fara, ott a megoldas!

hozzaertesed mementoja, hogy a fuzios reaktorrra koltened a zsetont. melyiket ecsem? Azt, amelyik arra fog kelleni, hogy a leallitasbol eredo termeleskimaradast szanaljak, vagy azt, amelyikkel a leallitott atomeromuveket konzervaljak, es biztositsak, vagy azta penzt, amibol az uj, szep, kornyezetbarat szenhidrogen uzemu eromuveket koll majd epiteni, hogy legyen holnap is aramod ezt a rettenetsok okossagot idehanyni? (merthogy a jelenlegi stadiumban csak alom az olcso, megbizhato fuzios energia)

2011.09.19. 17:06:08

@akira2:
Igen, és ha minden kínai egyszerre gyújt be a kandallóba, akkor elsötétül az ég, és 2 perc alatt, elfogy minden erdő!

Zöld ház! Tuti vagy benne hogy zöld? Tuti vagy benne h a különböző eszközök legyártása zöldpozitív?

Kút!
Ha szerinted csak egy Bp méretű várost akarsz ellátni kútból, abból mi lesz??
Mert szerintem egy ökológiai katasztrófa, mert azért a talajvíz is véges!

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.09.19. 17:09:34

@Földgyermeke: blablabla, blabla, blalabala, blabla.
majd ha a gyerekednek tolod a peneszes kenyeret amire a munkanelkuli segely helyetti kozmunkaert jaro semmibol fogja futni, amikor a legegyszerubb betegsegbe is konnyen megmakkan, mert nincs penzed orvosra, meg gyogyszerre, na akkor kicsirigo, na akkor enekeld neki, hogy "anyuci nem hagyott teged megmergezni a csunabacsik altal uzemeltetett csuna piszkos munkahelyen, inkabb ontudatosan felmondott". Oszt vigyorogj neki hozza...

Imurai 2011.09.19. 17:11:01

Fuckyeah, halál a corporate elnyomásra, éljen a természet!

Bob_ 2011.09.19. 17:11:49

Bennem is a szánalom kifejezés motoszkált, de csak pár másodpercig, majd felülemelkedtem.

"Never doubt that a small group of concerned people can change the world. Indeed, it's the only thing that ever has."
Margaret Mead

Mahatma Gandhi: "First they ignore you, then they laugh at you, then they fight you, then you win."

notbuddhistprslave 2011.09.19. 17:18:10

@Monsanto:

Holnap létrehozok a Mikulásnak meg a húsvéti nyuszinak egy facebook profilt. Utána összeismertetem őket. Mernél-e kételkedni benne ezután, hogy ismerősök?:))

Földgyermeke 2011.09.19. 17:20:01

@Hivatásos beszólóművész:

Gratulálok! Szépen körülírtad az intelligencia szintedet számok nélkül is, pedig gyanítom rövidebb lett volna ha csak számokat írod le. De ez is azt bizonyítja, hogy véleményed csak másokról van, nehogy a saját gyengeségeiddel kelljen szembenézni. Fikázz nyugodtan! Duplán hasznos, mert te jól érzed magad tőle, én meg tudom hogy igazam van :)

Földgyermeke 2011.09.19. 17:38:36

@VUVUZELLANÉNI:

1-Hidd el hogy egy önellátó, földtúró közösség, ami biogazdálkodást folytat, sokkal egészségesebb ételeket termel, mint a kemény munkával megkeresett pénzedből vásárol tesco gazdaságos fehérkenyér. Ja és megsúgom hogy a házi kenyér 1 hétig ehető, és nem penészesedik olyan hamar mint a bolti szánalom.
2-A biogazdálkodásból több pénzt tudok keresni, mint amit kemény munkával egy multinál, ráadásul van időm a családommal lenni, és nem lesznek érzelemzavaros, médianevelte gyermekeim.
3-Majd amikor 50 évesen a több mint 108000 élelmiszeripari adaléktól, légszennyezéstől, hormontartalmú ivóvíztől, és a sok sterssztől elgyötörve ráállítanak az első olyan gyógyszeredre, ami a krónikus betegséged tüneteit hivatott kezelni, és életed végéig kétévente duplázod majd a szedett gyószermennyiséget, na akkor kicsirigó, na akkor énekeld majd, hogy apunak futotta jóminőségű kenyérre, ami 2 nap alatt kiszárad, apunak mindig volt rád ideje, csak a munkahelyén kellet töltenie, és apu sohasem rád volt mérges, csak a főnökét nem teremthette le, és ezért veled üvöltözött. Ja és apu nem érti hogy miért olyan rossz a társadalom, csak azt tudja hogy ő tökéletesen csinálta a dolgát, hiszen az emberek többsége is ugyanezt teszi.
Apu! Fel kéne ébredni, mert az uralkodó világnézet alakítja a gondolkodásmódot. A gondolkodásmód pedig formálja a társadalmat. Ha neked tetszik ez a társadalom, akkor örülök hogy boldog vagy, de ha nem, akkor talán nem ártana kicsit megvizsgálni, hogy ugyanazokat az elveket vallod-e mint amit a média, oktatás, és a társadalmi elvárások kényszerítenek. Mert ha igen, akkor bizony nem sok okod lehet ugrálni a jobb életért, vagy jobb világért, hiszen addig te is csak e jelenlegi összedőlő rendszer aktív része vagy!
Érted apu?!

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.09.19. 17:49:21

@Földgyermeke: kicsirigo, csak az a franya teny ne zavarna, hogy az a velejeig agyonmergezett fejlett nyugati civilizacio atlagpolgara baszik megdegleni 50 evesen, hanem el, virul, es a megtakaritott penzen elnyaralgat 80 evesen, eletvidaman, te meg kicsirigo a foldurastol elhasznalodott izuletekkel nezheted a tragyadomb panoramat, ha el tudsz csoszogni majd a tanyasi visko ablakaig. Arrol meg te nagyonzoood nem is tudsz, hogy hany hektarnyi teruletet kene muvelesbe fogni (ergo leirtani rola a vegetaciot), hogy ellassa azt a 7 milliard gyokeret, amelyik kepzeld el, szeretne enni. Mert ugye ott helyben koll azt megtermelni, mer' a szallitas mar bun foldanyank csakracskaja ellen.
na pattannny le rolam te nagyon okos.

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.09.19. 17:52:53

jah, es latom, megy a nyomulas tobb nicken a GP koszpontbol. elvegre osszekoldultattatok gyerekekkel minden irodatokba egy jo kis szelessavra.
hogy milyen undormany, alszent, es kapzsi egy szervezet vagytok, belem okadom ki toletek.

Földgyermeke 2011.09.19. 18:12:43

@VUVUZELLANÉNI:

A civiliáció csúcsa ennyi lenne? Nem felismerni azt, amit az ősi népek 170 éve megmondtak a fehér ember kultúrájáról.
Ennek a társadalomnak semmi sem szent, semmit és senkit nem tisztel, ellenben mindent és mindenkit kihasznál. Ja és vegyszerezér nélkül sem csökken a terméshozam. Egy egészséges növény is jobban ellenáll a betegségeknek, éppen úgy mint egy egészséges ember. Az egészséget pedig nem lehet megvenni, pláne nem előállítani kémcsövekben. A természet mindennek a forrássa, mindent onnan lopunk, másolunk, de mégsem ismerjük el, a természet tökéletességét. Majd ha létre tud hozni az emberi tudományélettelen anyagból egy bolygót, ahol ilyen gazdagon virágzik az önfenntartó, öngyógyító, szaporodó élet, éa alkalmazkodni tudnak majd azok a lények a környezet változásaihoz. Amikor majd megértjük az agy és az elme kapcsolatát, és amikor világossá válik, hogy mi is az élet valójában, akkor majd nyugodtan hagyatkozom a tudomány elveire, addig viszont a természet, és élet elveire támaszkodom inkább. Mert az eszközök nem jó, és nem rosszak. Attól válnak jóvá, rosszá, hogy mire használjuk őket.

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.09.19. 18:29:37

@Földgyermeke: "Amikor majd megértjük az agy és az elme kapcsolatát, és amikor világossá válik, hogy mi is az élet valójában..."
Nos ettol neked nem kell felned. tenyleg kar volt feltalalni a kereket, meg a tuzet. vegul is olyan romantikus volt, amikor a barlangba ejjel benezett a kardfogu tigris...

Földgyermeke 2011.09.19. 18:38:30

@VUVUZELLANÉNI:

:)Látom nem érted miről írok.

gothmog 2011.09.19. 18:53:49

@Földgyermeke: Bizony, elég nyilvánvaló, hogy miről magyarázol. De ettől még nem lesz igazad.

Mák Virág 2011.09.19. 19:53:54

@Frady Bandy

:(((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((

Földgyermeke 2011.09.19. 19:56:58

@gothmog:

Te kinek adsz igazat globális téren? Szerinted mi a helyes út egy fenntartható, igazságos, és békésebb társadalom felé? Milyen lépéseket kellene megtenni? Min kellene változtatni?
Szerinted holszúrtuk el, hogy jelenleg itt tartunk? Mi az amit én, és te személyesen tehetünk a változás érdekében?

gothmog 2011.09.19. 20:02:43

@Földgyermeke: nagyon szeretnél balekokat találni, akiknek rabolhatod az idejét, a sehova sem vezető faszságokról filozofálgatással, ugye? Azt nem akarod ide írni, hogy "remélem, közösen felfedezhetünk valamit"? Keress más balekot akin tesztelheted a frissen tanult kommunikációs trükkjeidet, b+ !

Földgyermeke 2011.09.19. 20:39:59

Hát igen, köszi az együttműködést. Bocs hogy megkérdeztem a véleményed. Te vagy az az ember akinek az is baj ha köszönök, meg az is ha nem. :) A közös felfedezésnek nem vagyok elrontója, hátha sikerül.

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.09.19. 21:03:05

@Földgyermeke: mar hogyne ertenem. nagyonis. Csak mint azt az elottem szolo irta, attol meg nem lesz igaz amit irsz. 170 eve? osi kulturak megmondtak? mit? kik? es hol vannak azok az "osi kulturak"? ha olyan kivaloan tudtak a tutifrankot, akkor miert is a "feher ember" "civilizacioja" van expanzioban? Jah tudom, mert mi, a gonosz feher emberek elveszunk, agresszivan lerombolunk, stb stb... No persze nagyon elrontottuk, lasd most itt az ideje az ajvekolasnak, hiszen a nykunkon a gazdasagi osszeomlas, es mint azt orrban vitya is megmondta, a nyugati vilag halalra van itelve. tehat most kell siratni a feher ember civilizaciojat, mer az trendi. Internet? GPS? Kommunikacios muholdak? Genkutatas? Elektronika? Ipari, es agrar fejlesztesek? Megmondta az osi kultura keremszepen, ez mind csak larifari, ki koll menni a foldre, es aztat koll turni, semmi vegyszer, semmi muanyag... Aztan a boldog fuvet megeszi a boldog tehen, annak boldog tejet meguissza a boldog, gyokereihez megtert ember, aki ettol mindjart olyan egeszseges lesz, mint az "osi kulturak" alig 50-60 evig elo egyedei. kanaan. Kiralysag.
neked, es a hasonszoru mosottagyuaknak ez is egy kiut. Aki ossze tud szorozni 7 milliardot az egyel, az tudja, hogy a kozepkori termelesi modszerek alkalmazasaval tizedannyi taplalekot se lehetne osszegereblyezni errol a sartekerol.

kerded, mi a megoldas.

A fogamzasgatlas baratom. A csaladtervezes. A fold populaciojanak ertelmetlen novelese helyett, annak csokkentese. csak hat ugye amikor azt mondjak a hozzaertok, hogy az abortusz, a fogamzasgatlas, a tudatos csaladtervezes nem ordogtol valo, hanem segit mindannyiunkat tulelni ezt a krizist, akkor jonnek a hozzad hasonlo, de maskepp "okosok", es kiatkozzak oket, mert az epp ketteosztodott petesejtet is fel kivanjak ruhazni az elethez valo joggol, de meg a spermaknak se illik ugye a gumiba vegezniuk, mert "potencialis" eletet kepeznek.

Na itt a baj baratom.

c{o}ffee 2011.09.19. 23:33:14

A videó profi.

Gondolom, a sok komment nem erről szól, inkább nem olvasom el.

Földgyermeke 2011.09.20. 13:09:07

@VUVUZELLANÉNI:

A népesség csökkentésben egyet értünk. Sőt! A tudatos élet az egyetlen kiút szerintem. Amúgym meg a te agyszüleményed hogy őskorban kell élni. Én azt mondtam egy előző kommentemben is, hogy a tárgyak attól válnak jóvá, vagy rosszá, hogy mire használjuk. Mivel pl a média nagy részében egy erősen kifogásolható példaképtípust állít a fiatalok elé. ezért elég negatív eszköznek tűnhet, de nyilván lehetne használni arra is, hogy a divat helyett arról beszéljenek benne, hogy hogyan lehet, és miért fontos tudatosan tervezni a családot, hogy hogyan csökkenthetjük a munkanélküliséget. Az én nézőpontom szerint nem kell barlangban élni, mert nem a tudománnyal van baj, hanem azzal ahogyan használjuk. Mindig a pusztítás, és haszonszerzés az elsődleges. Ugyanezt a tudományt lehetne arra is használni, hogy kiváltsuk a pusztító technológiákat, és hogy békés, harmóniára törekvő világszemléletet tanitsanak az embereknek, a mostani elvtelen elvek helyett. Ja és jó lenne eljutni végre odáig, hogy amikor valaki nem ért egyet mással, akkor vitázzanak, de ne anyázzanak. Amíg az ehhez hasonló kommentekben csak a káromkodás megy, és ha visszaolvasol, akkor látható hogy mondjuk amíg te, én és egy páran érvelünk, addig vannak akik csak tagadnak, és szitkozódnak, szóval amíg ilyen primitív szinten zajlik az "önkifejezés/kommunikáció" addig szintén nem lehet sok jóra számítani. Ha te ebben a világban hiszel, akkor azt mondom tedd amit tenned kell, de én idealista vagyok! Hiszek abban hogy létre fogunk hozni egy igazságos, békés, egészséges, és boldog világot, ahol a jólét sem fog hiányozni. A technika képes kihúzni minket ebből a vállságból, de ahhoz az álltalános érdektelen hozzáállásunknak is meg kell változnia.

Földgyermeke 2011.09.20. 14:54:28

Ha kövér vagy : Undorító vagy. Ha sovány vagy : Anorexiás vagy. Ha jól öltözöl fel : Beképzelt vagy. Ha rosszul : Ízléstelen. Ha sok fiú ismerősöd van : Kurva vagy. Ha kevés : Leszbikus vagy. Ha megvéded magad : Nagyszájú vagy. Ha hallgatsz : Nyuszi vagy. Szóval : Nincs mit tenni a kritikák akkor is jönnek bármilyen vagy! Ezért csak tedd amit jónak látsz!

Balatony (törölt) 2011.09.21. 13:40:26

@én-te-ő-mi-ti-ők: az ipcc már rég elvesztette kredibilitását al gore óta. greenpeace detto. szerinted miért válnak ki tősgyökeres tagok, többek közt az egyik alapítójuk is? a gp már rég nem az, aminek indult.
egy pro-atomos bérelt kommentelő

gyoe 2011.09.26. 12:44:02

@Hivatásos beszólóművész: Képzeld, nekem is ez az első bejegyzésem.
Biztosan szuper érzés lehet beszólóművésznek lenni.
Csak egy dolgot nem értek sok-sok kommentből, a Tieidből sem... Miért nem lehet elhinni a jó dolgokat? Miért kell, hogy a háttérben valami alattomosság húzódjon meg?
Érdemes lenne kipróbálnod egy-két napra, vagy akár csak órára azt, hogy hiszel a jó dolgokban. Lehet, hogy még a végén örömödet lelnéd az életben...
Minden jót! :)

ZöPö_ · http://route66.blog.hu/ 2011.09.27. 12:48:59

Ezek a sötétzöldek olyanok, mint a Piszkos Fred. Akit ő utált, azt mindenki szeretni kezdte. Az atomenergia-boom idején a reaktor-üzemanyag hasadóanyagok drágák voltak, mert látszott a készletek vége. Mivel a f*szkalapoknak hála elkezdték leállítani meg nem megépíteni az atomerőműveket, most olcsó az üzemanyag és van belőle bőven, akinek kell.

És megmondom én, ki szponzorálja ezeket. A fosszilis tüzelőanyagok bányáinak és a fosszilis tüzelőanyagokat használó erőműveknek a lobbija. A sok paraszt nem fogja fel, hogy ezek máris milliárdszor több szennyet juttattak a környezetbe, mint Three Mile Island, Csernobil és Fukushima összesen. De tilcsák beja zatomot, mer' az veszélyes!

'szom, az. :-(((

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása