Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A legdurvább termékdemó, amit láttál

A termékdemók, ahogy azokat a pelenka-, mosópor- vagy éppen fogkrém reklámokból ismerjük a legfájdalmasabb dolgok egy Schmitt Pál újévi beszéd után. Azt, hogy lehet jól csinálni, eddig sem volt kérdéses, de az, hogy egy puszta termékbemutató ennyire szórakoztató, érdekes és meglepő lehet, bevallom, még én sem gondoltam volna. Pedig ezúttal éppen erről van szó, viszont azt, hogy pontosan milyen termékhez készült a bemutató, inkább nem árulom el, mert azzal előre lelőném a poént, amiért nagy kár lenne. A film ugyanis egy hatalmas csattanóval fejeződik be, amit érdemes úgy megnézni, ahogy azt szánták, nem véletlenül második tegnap óta a szpot a Viral Video Charton. Akit a reklám elkészítésének folyamata is érdekel, az itt megnézheti a werkfilmet is, aki pedig maradna inkább Horst Fuchsnál, annak ezt a klasszikust ajánlom. 

Címkék: látvány

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr913321060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rittyentett Hőzönbőzön 2011.10.22. 13:32:20

biztos velem van a gond, de nekem nem esett le addig, amíg meg nem néztem a werkfilmet. nem is értettem, mi az a feketeség a mellkasán, azt hittem visszanőtt rá a szőr vagy vmi ilyesmi :P

SomiTomi · http://somitomi.blog.hu 2011.10.22. 20:25:13

@Rittyentett Hőzönbőzön: nekem is csak akkor esett le, hogy miről van szó.

Háta Más · http://www.artcharacter.hu 2011.10.23. 17:06:32

Valahol már olvastam, hogy reklámfilmbe hívták a csávót, de zseniális választás volt! :o)))

dicta 2011.11.14. 08:15:28

Az tuti, hogy a legütősebb alapozóreklám, ever!

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása