Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Kim Jong Il, a reklámarc

Mint azt bizonyára már hallottátok, 69 éves korában elhunyt Kim Jong Il, észak-koreai diktátor. A KCNA állami hírügynökség közlése szerint a „kedves vezető” egy vonaton halt meg, egyik szokásos vidéki szemleútján, „testi és szellemi kimerültség” okozta szívelégtelenség következtében. A kommunista diktátor mindig is közkedvelt reklámarc volt az emberjogi szervezetek kampányaiban, legyen szó az Amnesty International-ről vagy a Reporters Without Boarders-ről. A következőkben egy kis összeállítást láthattok a legnagyobb szerepeiből:

A Reporters Without Boarders zseniálisan egyszerű print kampányában egy összegyűrt újságlappal ábrázolják a szólás- és sajtószabadság erejét a diktatúrán.

 

Hasonló az üzenet az előzőhöz. Az ISHR (International Society for Human Rights) egy halálra rémült KJI hasonmáson mutatja be az online véleményszabadság rémisztő hatását.

No komment.

A pár héttel ezelőtti Benetton kampányban is egy jó cél érdekében vetették be a diktátort és dél-kóreai partnerét, Lee Myung-bakot.

Az Amnesty International printjén jól látszik, hogy a szervezet borsot akar törni Kim Jong Il orra alá.

Ez megjelenés nem egy reklám, hanem a híres gazdasági-politikai hetilap, az Economist címoldala, melyen Kim Jong Il és atomrakétái kerültek a középpontba.

Az utolsó előtti reklám egy 2001-es tévészpot a holland Delta Iloyd biztosítótársaság megbízásából. Bár a filmben KJI szinte csak statisztál, mégis rá épül a csattanó.

A Sprite reklámfilmjében is egy hasonló felvonulás láthatunk, bár ennek a szpotnak a vége sokkal vidámabban zárul.

Aki ismer még Kim Jong Il főszereplésével készült reklámokat, az írja meg kommentben!

Címkék: reklám film print

2011.12.21. 09:00 Exo · 1 trackback 8 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr893479493

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Diktátorok lélektana -II- Kim Dzsong Il 2011.12.21. 13:09:26

A diktátorok mindig is lenyűgözték a pszichológusokat. Míg egyes pszichológusok megpróbálják megérteni, mi történik a normális, racionális emberekkel, mi veszi rá őket arra, hogy a szörnyeteggé vált vezetők útjára lépjenek, addig másokat inkább a diktá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tibike81 · http://www.facebook.com/Appramagyar 2011.12.21. 09:43:52

Meglepnéd barátaidat valamivel Karácsonyra?
Küldj egy fingot, mert a sajátkészítésű ajándékok a legszebbek!

www.facebook.com/Appramagyar

hipokrita 2011.12.21. 11:50:29

A Delta Iloydé hatalmas.

karosszékely 2011.12.21. 12:13:40

Delta Iloyd, mi? Meg Kim Dzsong Kettő.

Vkat118 2011.12.21. 12:25:18

Delta lloyd életbiztosítás:)

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2011.12.21. 13:55:45

Az MTVA és az MTI vezérigazgatója kedd este közleményben tudatta, hogy egyikőjük sem enged a követeléseknek, egyelőre nem lesz több elbocsátás a Lomnici-ügy kapcsán. A tévészékház előtti éhségsztrájk és a demonstráció további formája a szerda estére tervezett közös "tea-piknik" során dőlhet el. Ami biztos: csütörtökön tüntetés lesz a Magyar Rádiónál.

Az immáron tizenkét napja éhségsztrájkoló Nagy Navarro Balázs (a Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezetének alelnöke) és egyre gyarapodó számú társai még hétfőn jelezték: 48 órás ultimátumot adnak Böröcz Istvánnak, a médiaszolgáltatási alap és Belénessy Csabának, az MTI Nonprofit Zrt. vezérigazgatójának, hogy teljesítsék követeléseiket és menesszék a Lomnici-ügyben megnevezett felelősöket. Ugyan a kétnapos határidő még nem telt le, de kedd este a vezetők közleményben sugallták, nem lesz több kirúgás a hírhamisítás kapcsán. Így viszont - Nagy Navarro Balázs korábbi nyilatkozata alapján - a demonstrálók maga Belénessy Csaba és Böröcz István eltávolítását fogják kezdeményezni. A részletekről és az éhségsztrájk további formájáról várhatóan a szerda este hét órára, a tévészékház elé meghirdetett "közös tea-piknik" során döntenek.

"Csak" kinevezés és felülvizsgálat lesz

- Az MTVA vezérigazgatója, dr. Böröcz István és az MTI Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Belénessy Csaba megállapodtak abban, hogy rövid határidőn belül megnevezik az MTI Hírcentrum új igazgatóját valamint a Hír- és hírháttér főszerkesztőség új főszerkesztőjét. A vezetők kinevezését követően a két szervezet együttesen, 45 napon belül részletesen áttekinti és analizálja a hírterület működési folyamatait, valamint annak szabályozási rendszerét - áll a kedd este kiadott közleményben, amelyben egyebek közt a közmédia vezetői azt is leszögezik: az MTVA vezérigazgatója a szervezet társadalmi és érdekképviseleti kapcsolatai megerősítéséért és annak működtetéséért létrehoznak egy irodát is.

"A nemzetközi helyzet egyre fokozódik"

Kevés konkrétum és érdemi lépés, az éhségsztrájkolók követelései nem teljesülnek, miközben a világsajtó legnagyobb orgánumai sorra számolnak be az újabb magyar "csodáról". A legtöbb lap az Associated Press hírügynökség egyik anyagát vette át, amelyben a tudósító egyebek közt említést tesz a korábban sokat bírált médiatörvényről is, miközben bemutatja az éhségsztrájk kirobbanásának okait és a követeléseket is. Idézik Nagy Navarro Balázst is, aki felhívja a figyelmet arra, hogy a kormány manipulálni próbálja a közmédiában megjelent híreket. De már több külföldi forgatócsoport is járt a helyszínen, hogy hírt adjon a demonstrációról.

Közvetítők, támogatók és provokátorok

Az éhségsztrájkolók az egyik közösségi portálon folyamatosan beszámolnak minden nap lényegesebb eseményeiről. Egyebek közt arról is, hogy Bethlen János, az MTV-s fősodorból a Duna TV-be áthelyezett műsorvezető kedden közvetítőnek jelentkezett Nagy Navarroéknál, akik elfogadták a felajánlást, de közölték: nem engednek követeléseikből. Bethlen egy kompromisszumos megoldást javasolt, amelyben szerepelt az is, hogy hagyjanak fel az éhségsztrájkkal a demonstrálók. Kedden Pálffy István, a KDNP országgyűlési képviselője is ellátogatott a székház elé.

Közben folyamatos a civilek támogatása. A hideg éjszakák átvészeléséhez felajánlásokból sikerült beszerezni egy lakókocsit és egy aggregátort, amely a fűtést biztosítja. Sorra érkeznek meleg teával és szűrt levessel a szolidaritást vállalók. De állítólag provokátorokból sincs hiány, arra járó autókból már többször kiabáltak az éhségsztrájkolóknak obszcén szavakat is.

Tüntetés a Magyar Rádió előtt

Csütörtök délután négy órától az éhségsztrájkolókért és a hiteles közmédiáért terveznek demonstrációt a Magyar Rádió Pollack Mihály téren található épülete elé. A megmozdulásra immáron azokat is várják, akik a Klubrádió megszüntetése ellen tiltakoznak.

balazsman 2011.12.21. 16:36:50

Amerika Kommandó: Világrendőrség (a South PArk alkotóitól)
mondjuk ez nem reklám, de nagyon jól felhasználták Kimdzsonit
www.youtube.com/watch?v=xh_9QhRzJEs

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása