Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A világ legotthonosabb ToiToi vécéje

Aki használt már életében mobil vécét - és azt hiszem nem sokan vannak, akiket megkímélt ettől az élménytől a sors - az tudja, milyen megrázó tud lenni már csak belépni is egy ilyen helyiségbe. Valami ilyesmi élményre számíthattak a gyanútlan milánóiak is, akikre az utcán jött rá a szükség. Legrosszabb rémálmaiktól kísértve, a legszörnyűbb dolgokra is felkészülve léptek be az egymás mellett felállított kis tojtojokba, amik azonban nem közönséges mobil pottyantós budik voltak, hanem az Ikea csalivécéi. Belépés után ugyanis nem egy ülőkét, hanem egy kis átjárót találtak magukkal szemben, ami egy a mobil vécék mögött felállított kis épületbe vezetett. Ebben egy kifejezetten otthonos és barátságos mellékhelyiséget rendeztek be kizárólag Ikea bútorokból (én még vécécsészét ugyan nem láttam tőlük, de ettől még lehet, hogy máshol ezt is kínál a svéd bútoróriás). A belépők ennek láttán a kandikamerák tanúsága szerint összepisilték magukat a gyönyörűségtől, és mi csak remélni merjük, hogy azért még időben eljutottak a célállomásig. Mindezt a milánói nemzetközi bútorkiállítás alkalmából követte el a cég, ezzel is elrabolva egy kicsit a showt a többiek elől. Nektek tetszik? Szerintem beszarás jó!

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr264497704

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

halál megdöglessz kinyírunk ® · http://href.hu/x/73ug 2012.05.09. 19:42:03

hogy-hogy még senki nem írta, hogy bp-en már szét lenne szedve? :D

kissé furcsa...

Intizar 2012.05.09. 20:13:04

Ó, istenem. Ha szert teszek húsz négyzetméteres fűrcsiszobára (bár kéglim volna akkora), csakis Ikeával rendeztetem be.

Maretz 2012.05.09. 21:51:23

@halál megdöglessz kinyírunk ®:

Lehet, hogy kevesebb a hozzád hasonló tahó, mint gondolnád...

hexa 2012.05.10. 07:38:07

@halál megdöglessz kinyírunk ®: "hogy bp-en már szét lenne szedve?"
Persze, hisz Budapest egy liberális város. :D

nagylaszlo971 2012.05.11. 11:58:29

há bocsánat, de a toitoi csak az előszoba, mögötte ott a bazi nagy konténer, mi ebben a kunszt? csinálták volna egy négyzetméteren ,-)

nagylaszlo971 2012.05.11. 11:59:30

@Intizar: és a konyhát is az IKEA tervezőprogijával tervezd meg, csak vigyázz, mert 35 nm-ről indít ;-)))

Intizar 2012.05.11. 14:02:47

@nagylaszlo971: Nekem jöhet, nem bánom. Amint megnyertem az ötöslottót.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása