Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Magyar reklám, világszínvonalon

Általában ritkán írok magyar reklámokról, de most több okból is kivételt teszek. Az első, hogy kifejezzem elismerésem annak a csapatnak – élén Sós Bálinttal – akik múlt héten a cannes-i Young Director Awards versenyen harmadik helyezést értek el. A második apropó pedig maga a pályamű, melyet látva először alig hittem, hogy magyar munkáról van szó. Félreértés ne essék, nincs bajom a hazai felhozatallal (NOT), de tény, hogy Magyarországon a jó reklámfilm olyan ritka, mint a fehér Zorró. E sajnálatos tény okait most nem szeretném kifejteni – azt meghagyom a fröccsözős, romkocsmában állós estékre.

A “Háztartási balesetek” című klipről viszont annál inkább beszélnék, hiszen tényleg egy igazi gyöngyszemről van szó. A NANE (Nők a Nőkért az Erőszak Ellen Egyesület) és Sós Bálint rendező filmje szerencsére nem a közkedvelt sokkolásra és erőszakos jelenetekre, hanem a humorra és az önámításra épít. A filmben szereplő – a hatvanas évekbeli amerikai háztartásbelieket szimbolizáló – asszonykák tökéletesen testesítik meg azt az elnyomottságot, tehetetlenséget és kiszolgáltatottságot, melyet napjaink bántalmazott női is átélhetnek. A megmagyarázás, titkolózás és rettegés szomorú jelei pedig mesterien vannak palástolva a humor és irónia eszközeivel. A színes és vidámnak tűnő jelenetekben elrejtett apró kis utalások (kép egy síró nőről, jegygyűrű dörzsölése, elejtett üveg) végig olyan nyomasztó atmoszférát kölcsönöznek szpotnak, hogy szinte borsódzott a hátam. A zene pedig csak hab a tortán, hiszen ennél romantikusabb nótát aligha találtak volna a készítők egy ilyen témához.

A_NONE.png

Ami a reklámfilm fő üzenetét illeti, szerintem kétség nem fér hozzá, hogy mindenkit telibe talál. Még a sokat látott és fikázott Subba blogon is az elismerő kommentek voltak többségében. Ez pedig legalább annyit ér, mint egy cannes-i arany. De ha szeretnétek, hogy Bálinték még több elismerést kapjanak, osszátok meg a videót, vagy lájkoljátok ezt a posztot, és a film elnyerheti a Young Director Awards közönségdíját is, melyet a legnézettebb Youtube pályamű kap. Hajrá Bálint, hajrá Strawberry Film!

UPDATE: A filmet tegnap óta 65 ezren nézték meg. Köszönjük a sok lájkot és megosztást! Egyúttal egy kiigazítással is élnénk. Mint ahogy azt a film készítői is jelezték, a film nem harmadik lett, hanem shortlistre került, azaz a legjobb alkotások közé válogatta be a nemzetközi zsűri, ami ugyanolyan nagy szó, úgyhogy a gratuláció marad:)

2012.06.27. 09:00 Exo 107 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr74613441

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SemBoga 2012.06.27. 11:21:14

jópofa, más szemszögből közelíti a dolgot

gyalog_kakukk 2012.06.27. 11:22:33

@qwertqwert: pedig nem olyan bonyolult az...

Ha te nem vágsz hozzá jó arcot -- azaz nem nézed mosolyogva hogy bántalmazzák
... lehet hogy már ő sem fog. -- ő sem fog mosolyogva szabadkozni, hogy leesett a lépcsőn

azaz ismerd fel a bántalmazást a környezetedben...
a reklámot amúgy érted? :)

Mme du Tancin 2012.06.27. 11:23:58

@qwertqwert: feminista, az! milyen okos gondolat.

gyalog_kakukk 2012.06.27. 11:29:20

@Nocomment: áh, erre akartam válaszolni

Malachi 2012.06.27. 11:29:51

hibátlan, tényleg jó munka. a falon lógó képek a háttérben külön plusz pont.

fingerbangs 2012.06.27. 11:29:53

tényleg kell egy kis elfogadás a néző részéről hogy értékelni tudja a filmet,
erős közepesnek mondanám

toroloco 2012.06.27. 11:46:58

Képileg nagyon nagyon rendben van de azon felül csak baj van vele. Az ötvenes évek pasztelamerikája mint környezet, korabeli ruházatu (sztereo)tipikus amerikai háziasszonyt alakító nők a NANE-t reklámozzák feltehetően magyar nőknek. A kvázi csattanó is minimum közhelyes. Fontos téma/probléma nem túl jól tálalva.

Minden esetre akik a vizuális részéért felenek azoknak csillagos 5-ös.

euAgWzgmmtq7K 2012.06.27. 12:01:15

Ez a reklám Magyarországon, persze, világszínvonalú, de amúgy szar.

Malachi 2012.06.27. 12:08:08

@d.hardman: "...a cannes-i Young Director Awards versenyen harmadik helyezést értek el."

Malachi 2012.06.27. 12:12:50

@d.hardman: akkor miért írsz hülyeséget?

euAgWzgmmtq7K 2012.06.27. 12:15:39

@Malachi: igazából nincs kedvem személyeskedő vagdalkozásba belemenni, hiszen az engem minősítene, úgyhogy ezen kívül nem reagálok.

Malachi 2012.06.27. 12:19:41

@d.hardman: szíved joga. de attól még hülyeséget írtál. mielőtt félreértenél - nem azzal van a gond, hogy csípőből és indoklás nélkül leszarozod. végül is ez a blog.hu.

ergerberger 2012.06.27. 12:27:36

Fel kéne fogni már, hogy a jó Magyar Ember szívéhez közel áll a nők bántalmazása!
A jó Magyar Ember a nők bántalmazása elleni fellépést feminizmusnak nevezi, és gyűlöli! Nehogy már mindenféle picsák beleszóljanak az okos Magyar Ember (=Férfi) játékába!

Mi lenne itt, ha nem lehetne zsidózni meg feleséget verni?! Legközelebb majd mit vesznek el? a focit meg a disznózsírt?!

ethan blow 2012.06.27. 12:31:48

Nem új az ötlet, a film jó, ám a végén nekem elmarad a katartikus, libabőröztető "segíteni akarok, mert ez egy mocsok dolog!" érzés.

Sajnos ez pedig (szerintem) elengedhetetlen egy ilyen témánál, a sima tájékoztatás a probléma létezéséről nem elég.

Ettől függetlenül gratula az alkotóknak, Cannes-ban nyerni mindenképp tiszteletreméltó eredmény, magyaroknak tízszeresen, százszorosan! :)

Kászon Tomi · http://kulturjunkie.blog.hu 2012.06.27. 13:04:38

Elég fura egy reklám. Viszont a szőke lány eléggé Katy Perry-s. :)) De azzal gondolom mindenki egyetért, hogy a nőket nem szabad bántani! Egyébként mitől is világszínvonal ez? Volt még Karácsonykor egy brit? reklám, ahol egy kisfiú volt a főszereplő, na az tényleg világszínvonal volt! :)

bbwftw 2012.06.27. 13:19:19

Ez is egy felesleges reklám.

Megyko · http://www.szinkronrendezo.blog.hu 2012.06.27. 13:23:20

Az elsők között lennék, aki minimum a karját kettétörné minden ilyen büdös parasztnak, aki nőt ver,

de

- nem értem, miért a környezethez kell szólni, nem pedig magához a nőhöz, akit bántalmaznak?

- a pinupos style-ról pedig csak remélni tudom, hogy tudatos elidegenítés, nem pedig valami gusztustalan jópofizó - ez ma divatos, csináljuk meg alapon - agykór eredménye.

lesifotos_szh 2012.06.27. 13:25:54

Sokan értetlenül állnak a jelenség előtt, nem értik, mi a probléma. "Há', nagyapám is verte nagyanyámat, apám is verte anyámat, mégis felnőttem. Én is verem a feleségem, hogy tudja, ki az úr a házban, attól csak fejlődik a jelleme. Nem? Há, de!"

lesifotos_szh 2012.06.27. 13:30:19

@bbwftw: A környezet sokszor szemet huny a bántalmazások felett. Nem az én dolgom, oldják meg maguk. A vert nőknek pedig sokszor külső segítség kell ahhoz, hogy lépjenek. Sokuk azt gondolja, hogy ha a szomszéd sem szól, pedig tudja, hogy a foltok nem eséstől vannak, akkor ő is egyetért azzal, hogy a nőnek (esetenként férfinak) bűnhődnie kell, tehát ez így normális.

Nehéz egy akaratgyenge ember fejével gondolkozni, de meg kell próbálni. Én azt sem értem, miért marad valaki olyan mellett, aki már kétszer megverte. Mégis sokan vannak, akik agyonverésükig kitartanak a párjuk mellett.

Én múltkor megkérdeztem a feleségemet, mit tenne, ha jól elverném. Hát, ő hozná a nagy kést és álmomban átvágná a torkomat. Szóval asszonyverés itthon törölve.

lesifotos_szh 2012.06.27. 13:32:38

Még egy és befejezem. Szerintem sok hozzászólót az is idegesít, hogy magyar reklám is díjazott lett külföldön.

Az alkotó biztos csak buzi lehet, a zsűrit lefizették, vagy véletlenül nyert a film. Mert itthon sokan szeretnek fikázni olyanokat, akik eredményt érnek el valamiben. A NANE mintájára kellene egy MAME is, magyarokra kihegyezve.

bbwftw 2012.06.27. 13:51:43

@lesifotos_szh: Akit érdekel a környezete az reklám nélkül is foglalkozik vele, akit nem annak meg mutathatsz bármit. Ennyi erővel lehetne olyan reklámokat is készíteni, hogy ne lopj/ölj stb. Felesleges.

b-attila · http://ujrahasznosito.blogspot.hu/ 2012.06.27. 14:08:22

Szerintem a film szép és minőségi. Van világa, jó a színészi játék, jobb fajta a rendezés. Mindenképpen kiemelkedik a magyar munkák közül. De azért legyünk őszinték: kicsit lassú és a befejezés is lehetne frappánsabb (3 mondat, kb 3 szó helyett).

Az ugyanebben a kategóriában készült Szabó Kingás aláírásgyűjtő film hatását sokkal ütősebbnek érzem.
Az megütött ...ez meg nem. Csak tudomásul vettem.
Annak volt eredménye, jóval több aláírás gyűlt össze, mint amennyi a cél volt. Ennek sztem nincs és nem is lesz mérhető hatása. Ez egy igazi, hamisítatlan fesztiválfilm.
Annak viszont jó és eredményes.

forza_forza 2012.06.27. 14:27:18

csak azt nem értem, dramaturgiailag miért kell ez elején megmutatni a balesteket, ablak, lépcsőn megbotlás stb. azokat a közepén eljátszani újra. a végén pedig az ellenkezőjére kivezetni a spotot. vagy hogyismondjam. egyébként oké, csak így kicsit darabos lett!

fourgee 2012.06.27. 14:32:50

@lesifotos_szh: "Én azt sem értem, miért marad valaki olyan mellett, aki már kétszer megverte. Mégis sokan vannak, akik agyonverésükig kitartanak a párjuk mellett."

Ezért van az, hogy nem a környezetet, hanem ezeket a nőket kell megszólítani.

A családon belüli erőszakról meg annyit hogy rám pont az "életem párja" baszta az üvegajtót, ami szétvagdalta a kezemet. Másnap a "hogy vagy" kérdés helyett jött azzal hogy mennyibe fog neki kerülni az üveg cseréje...

:DDD

Most fel kellett volna jelentenem bántalmazásért?

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2012.06.27. 14:34:47

Persze a bántalmazások mögött sosincs tizen-huszonéves érzelmi zsarolás a másik oldalról amíg elszakad a cérna. A magyar nők mind mintafeleségek.

A probléma szerintem sokkal összetettebb ennél. Nem egészséges, hogy életre szóló hitelek, sorsok, vagy a gyerek miatt együtt van két ember, aki már rég nem összevalóak, és a válás csak úgy lehet, hogy automatikusan az egyik fél megy a híd alá.

ghost 2012.06.27. 14:35:18

Ez jó és stílusos, az üzenet pedig fontos.

Amúgy vicces, hogy nálunk többnyire azért kommentelnek, hogy fikázzanak - legyen szó bármilyen pozitív dologról.

Jobb helyeken az ír hozzá, akinek tetszik - akinek nem, az nem.

fraki 2012.06.27. 14:40:17

Valóban nagyon jó, elismerést érdemlő, minőségi munka.

mindig turista 2012.06.27. 14:46:01

Itt mindenki micsoda hozzáértő... háh.:) Korábban "művészeti" ágon indultam, és nem véletlen döntöttem, úgy hogy az ilyen képmutató, okoskodó faszfejek miatt hagyom abba. Nem mint közönség hanem mint társaság voltatok már régebben is gecire visszataszítóak. A Reklám tökéletes, csak ízlés kérdése kinél, mennyire "üt". Aki szakmailag köt bele... jellemzően az a jelenség amikor az ELTE filizófia szakán minden elsős filozófusnak hiszi/képzeli magát.

Könyvbirodalom · http://konyvbirodalom.blog.hu/ 2012.06.27. 14:53:13

@Sokika: Banyek, mielőtt kommentálsz valamit, nézz már utána. A mondanivaló gáz? Tudod, hogy miről szól? Nem vágod, mi az a NANE. Akkor nézz utána, mielőtt lehordanád. Nem jött át, amikor hang nélkül nézted. Nem gondoltad, hogy a hang azért van, mert kell bele?

Könyvbirodalom · http://konyvbirodalom.blog.hu/ 2012.06.27. 14:54:22

Szerintem nagyon jó, igényes és igen komoly és sajnálatos témát feszeget.

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2012.06.27. 14:54:34

A kommnetekből kiderül, hogy ez a reklám miért nem jön be Magyarországon. Nagy része túl buta ahhoz hogy felfogja mi az üzenete, csak azt hiszi, hogy ő érti, de nem való neki olyan "reklám" amin kicsit is gondolkodni kell. A másik nagy része meg magasról leszarja, nem is érti mi az a bántalmazás, különben is, aki nem veri az asszonyt az buzi, az a nő akinek ez nem tetszik, meg feminista... Rettentő elkeserítő volt olvasni a közönynek, ostobaságnak és az egyszerű gyökérségnek ezt az egyvelegét, tisztelet a kivételnek.

Francekellregisztralni 2012.06.27. 15:02:40

@bbwftw: "Akit érdekel a környezete az reklám nélkül is foglalkozik vele, akit nem annak meg mutathatsz bármit. Ennyi erővel lehetne olyan reklámokat is készíteni, hogy ne lopj/ölj stb. Felesleges."

Szezont a faszommal edesapam...
Ez a reklam nem a verekedos apucinak szol, hanem a szomszednak aki elegansan felhangositja a Tvt ha csatazaj van, aztan masnap szemermesen mosolyog, mikor bocsanatot kernek tole felborulo szekreny okan.

Mugy van orszag ahol azt is reklamozzak, hogy olvass konyvet...tejet igyal (marka nelkul) meg hogy egyel gyumolcsoket, legyel udvaria, mert az neked is jo es hasonlok.

Lehet, hogy te pont leszarod a reklamokat vagy pont nem ez fogott meg, mert nem erint. En se vettem meg semmit azert mert lattam a reklamjat a teveben.

De azert reklam, hogy sokakhoz eljusson, hatha van valaki akinek gyengeb a VMP pajzsa mint nekem. Ha csak egy ember kiszabadul az ilyen ordogi korbol mar megerte.

Reklámrém 2012.06.27. 15:04:31

Én azt várom, amikor a dilettáns, kutyaütő magyar reklámszakma felismeri, hogy mennyire szánalmas, hogy ilyen és ehhez hasonló ún. társadalmi célú reklámokban kreatívKODIK, meg erőlködik hogy valamilyen kreatív plecsnit összeszedjen. Közben meg a tényleges SZAKMÁJÁT, a kereskedelmi célú reklámot nem érti, nem tudja, plusz még - mint valami meg nem értett "művész" - le is nézi és ennek megfelelően csapnivaló színvonalon gyakorolja.

Ennek a spotnak pl. a szövege csapnivaló, főleg a végén sikerült olyan elmebeteg körmönfont mondatban közölni az üzenetet, hogy egy megnézésre nem is fogja fel az ember, hogy akkor most mi van, mert sikerült a két kulcsmondatban összekeverni és összezavarni az alanyt. A színészek kb. a Barátok közt színvonalán hitelesek, egyedül a technikai megvalósítás minősége elfogadható (na ja, azt jó munkásemberek csinálták, nem pedig művészkomplexusban szenvedő ügynökségi "hochkreatívok". És mindezzel, ez a soha sehol érdemben le nem vetített, tehát céltalan, csupán plecsnivadász "60 sec" spot egy vakok közti félszemű a magyar reklámiparban. Tragédia!

fikanick 2012.06.27. 15:05:26

@forza_forza: Segitek akkor. A reklam (es az otvenes evek szitkom-jellegu kepi vilaga) arrol szol, hogy ilyen-olyan modon demonstralja azt a vidam hazugsagot, amikkel a nok elnek, hogy elussek a sulyos igazsagot, nevezetesen hogy oket rendszeresen megutilk. Azert van az elejen a csetles-botlas, hogy ellenpontozza a kesobb nyilvanvalova valo tanulsagot, mely szerint attol, hogy valaki ilyen kepet fest, meg siman lehet, hogy nem az van mogotte.

Mas: Nekem igazabol mindegy, hogy kinek tetszik ez a darab es kinek nem. Ez izles dolga, oszinten leszarom. Az viszont, hogy ha valaki nyer egy vilagversenyen, vagy akar csak jo helyezest er el, arra nem ugy reagalok, hogy "pedig mekkora fos ez", az mar-mar pozitiv onbecsules kerdese.

Annyira jo lenne, ha Magyarorszagon vegre mindenki varazsutesre magaba szallna egy kicsit es megprobalna megerteni, hogy miert utal mindent es mindenkit es hogy miert viseli ilyen nehezen ilyen sok szakma azt, ha valaki mas sikeres.

durbincs 2012.06.27. 15:06:34

az a nane.hu azér megért volna egy rendes felépítést...

getva 2012.06.27. 15:06:55

"Hajrá Bálint, hajrá Strawberry Film!"
istenem bazmeg, hogy lehet így befejezni egy cikket. Írtad volna, hogy szorítasz a sikeréért, oszt enter.
ennek a buzi hajrázásnak az elterjesztését soha nem fogom megbocsátani a nagyjelentőségű törpének

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2012.06.27. 15:06:59

@Bombadil Toma: Vagy csak Te vagy sötét ahhoz, hogy megértsd, miért utasítja el ezt egy átlagember, aki örül, ha hétvégén látja a családját, nem hogy verni lenne ideje...

Francekellregisztralni 2012.06.27. 15:14:28

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik): "Persze a bántalmazások mögött sosincs tizen-huszonéves érzelmi zsarolás a másik oldalról amíg elszakad a cérna. A magyar nők mind mintafeleségek."

En azt nem ertem, hogy jottok itt ezzel gyenge szerecsen mosdatassal "az pofanvagott asszony miert nem lep le" vs. "evekig tarto erzelmi zsarolas". Egy ilyen helyzetben mind a ket fel erzelmileg gyenge es pusztitja a masikat..._DE_ erzelmi zsarolasba kevesebben halnak konkretan bele.

Nekem eleg lenne, ha a pasim megemeli a kezet mar ropulne is, ha lelkileg probalna terorizalni, hogy az kezem szoruljon okolbe, detto.

bbwftw 2012.06.27. 15:23:24

@Francekellregisztralni: "Ez a reklam nem a verekedos apucinak szol, hanem a szomszednak aki elegansan felhangositja a Tvt ha csatazaj van,"

És ez az ember majd ettől a reklámtól nem így tesz majd ezek után? Ugyanúgy le fogja szarni.

NickNickNick · http://nemzetiagyhalal.blog.hu/ 2012.06.27. 15:45:58

szerintem aki családon belüli erőszakot követ el, az túl tuskó ahhoz, hogy fogékony legyen az ilyen szubtilis üzenetek és finom utalások iránt. de lehet, hogy nincs igazam. mindenesetre a társadalom figyelmét és attitűdjét jótékonyan segít irányítani a klip.

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2012.06.27. 15:48:17

hálátlan téma, de miden erőfeszítést megér.
az otthonverekedők támogatói meg mind egyenként kinyalhatják a seggemet. csak szép sorban ám.

NickNickNick · http://nemzetiagyhalal.blog.hu/ 2012.06.27. 15:52:56

Egyúttal lehetne reklámfilmet forgatni a családon belüli verbális és pszichikai erőszakról, amiben a szebbik nem jár élen, és amely bár látható zúzódásokkal nem jár, gyakrabban öl a fizikai bántalmazásnál, főként a stresszen és a hozzá társuló pszichoszomatikus és addikciós betegségeken keresztül.

kacsasult 2012.06.27. 15:53:07

egy ilyen reklámnak szerintem semmi értelme azon kívül, hogy lehet vele díjat nyerni. mellesleg javaslom, hogy egyszer csináljon már valaki egy reklámfilmet a nők férfiakkal szembeni lelki nyomásgyakorlásáról (rosszabb esetben terrorjáról) és manipulációjáról is. ott nincsenek külsérelmi nyomok, de az sokkal keményebb tud lenni. vannak tapasztalatok...

ja, pasi vagyok :)

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2012.06.27. 15:55:13

@Nick_: vagyis mások felelősek a tetteinkért, nem mi. szép. nagyon komolyan veszed magad, gondolom :DD

kacsasult 2012.06.27. 15:55:29

@Nick_: egy dologról beszélünk :)

Macska rúgja meg 2012.06.27. 16:07:40

Hát ez akkora f0s, hogy már kb. Szulák Andrea.

samtelen 2012.06.27. 16:12:03

Egy kis faluban, ahol az ángyasszony meg a koma azzal legyint a dologra, hogy "az asszony verve jó..." meg ez az "évszázados gyakorlat", biztos sokan fogják megnézni ezt a spotot iKütyün meg Androidra optimalizálva.

(Persze nincs kétségem afelől, hogy egy nagyvárosi, "diplomás jellegű" baromnak is ugyanúgy elszaladhat a keze a nője irányába...)

mojoking77 2012.06.27. 16:12:33

@Francekellregisztralni: "En se vettem meg semmit azert mert lattam a reklamjat a teveben." Jajj baratom, dehogy nem. De meg mennyit. Ez egy kulon szakma, marketingnek hivjak. Felesleges belemenni, lenyeg, hogy a legtobb dolgot, amit eletedben vasaroltal, kulonbozo reklamok miatt vetted meg. Max lehet nem a TV-ben lattad. Vagy a TV-ben, csak nem a reklamblokk alatt....

Kremyyy · http://kremyy.freeblog.hu 2012.06.27. 16:26:57

Akinek nem tetszik,az meg tudná mondani,hogy milyen típusú reklámot szeretne a témában?

Ha tényleges verés lenne benne,akkor hatásvadásznak tartanátok. Ha csak beszélnének róla 1-2 percet,akkor szájbarágós. Ez meg nem elég meggyőző.
Akkor mi kell?Ha élő adásban vernek nőt,az elég meggyőző?

A reklámra visszatérve,nekem az ,,tetszik" benne,hogy tényleg a jelekre hívja fel a figyelmet,amit sokan nem vesznek észre vagy nem vesznek komolyan,mert á,csak elesett. Vagy ha észre is veszik,nem szólnak senkinek. Ha már ketten lépnek pont a reklám hatására,megérte.

A kivitelezés,a zene meg mind-mind egy tökéletes háztartásra hajaz szvsz,ez abban a korban jobban megjeleníthető,mintha mai környezetbe pakolták volna.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2012.06.27. 16:35:56

Nem tudom mitől színvonalas ez, inkább gusztustalan ez a 60-as évek rágógumi amerikai stílusa.
Gondolom valami liberális szervezet fizette, a nane meg valami fedőcég.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2012.06.27. 16:36:58

@mojoking77: Én úgy vásárolok, hogy elolvasom a paramétereket, megnézem hol lehet kapni, oszt megveszem. A nedves lázálmaidban fogok reklámok hatására bármit megvenni :D Reklámot nem nézek, fos sorozatokat nem nézek.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2012.06.27. 16:38:41

@manókomment: az otthonverekedőkre ez kurvára nincs hatással. A szomszédot meg leszarják, ilyen a mai európai társadalom.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2012.06.27. 16:39:24

@getva: na meg a lájkold, osszad meg, faszbuk, na ez kell a népnek :D

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2012.06.27. 16:53:01

@Kremyyy: nekem mondjuk tetszett, de erős hiányérzet, hogy semmilyen követhető jó gyakorlatot nem mutat be, csak, hogy "ne vágjunk hozzá jó arcot" - ami szerintem több a semminél, de nagyon kevés és félreérthető. persze ott a NANE a végén, és tőlük lehet is tájékozódni.
szerintem a tanácstalanság is helyet kéne kapjon ebben a problematizálásban, még ha nem is olyan hálás reklámelem, mint egy bunyó vagy egy robbanás. az is baj, amikor önjelölt rendrakók azt képzelik, hogy tudják, mi a teendő, és akkor jön pl az áldozathibáztatás...
persze az egész issue egy darázsfészek, le a kalappal, hogy ilyen szépen sikerült kijönni belőle.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2012.06.27. 16:55:16

Mondjuk a kommentekből már az látszik, hogy akinek nem tetszik ez a reklám az biztos fasiszta nőverő gyerekgyilkos lesz AZONNAL :)

mojoking77 2012.06.27. 17:23:55

@enpera: Persze, hogyne. Az a szornyu, hogy meg el is hiszed. Segitek egy kicsit megerteni a dolgot. Bemesz a boltba, megallsz a hutopul elott szemmagassagban van egymas mellett mondjuk egy Kinder Bueno es egy Zlaiclav Szelet pont ugyanannyiert. Melyiket veszed meg? Koszonom. Ez csak egy volt a sokszaz peldara, meg nem is az indirektebbek kozul. Mi sugja szerinted neked peldaul azt, hogy el kellene menned terembe, vagy futni, vagy akar otthon ulve pizzat rendelni etc etc etc... Ha ennyibol nem ertetted meg, sajnos felesleges is tovabb reszletezni...

évuska 2012.06.27. 19:26:37

@Tomi9046: A szőke nő igen jeles, főszerepeket játszó színésznő, nagy ígéret.

nilla09 2012.06.27. 19:54:13

Nekem nagyon tetszett az eleje, de a vége nagyon nem. Kimondottan csalódás volt a vége és nem azért mert nem fontos az üzenet, hanem vhogy ez nekem nem passzolt az elejéhez.

Hogy példát is mutassak, amitől megállt bennem az ütő és rögtön azon gondolkoztam, hogy hogyan lehetene segíteni:

Sajnos nem találom a linket, de egy olasz TCR amiben egy apuka suttog az alvó kisfia vagy lánya fülébe olyan stílusban, mintha pedofil lenne és a végén derül ki, hogy nem a gyerekhez, hanem a benne "élő" rákos sejtekhez beszél.

Egyszerűen mint szülő majdnem beszartam a félelemtől az egész spot alatt, ahogy a gyerekkel beszél és a végén amikor kiderült, hogy a rákhoz beszél, nem is tudom mit éreztem. Elképesztően figyelemfelkeltő volt.

De rögtön elkezdtem keresni, hogy miként tudnék segíteni itthon.

Ez az érzés nincs meg ebben a filmben, SZÁMOMRA.

ui: a filmet a kreativ.hu oldalán be is mutatták mint cannes díj esélyet. KB 100 Eurból forgathatták.

Sárga Király 2012.06.27. 20:02:34

Ha már családon belüli erőszak, kellene egy reklám a porba taposott önbizalmú, otthon csak atm-ként használt, kielégítetlen férfiakról is. Persze a lelki sebek nem annyira látványosak.

CsodaAlga 2012.06.27. 20:36:46

@Megyko: Kedves Megyko, bár ez kicsit most olyan lesz, mint amikor a viccet elmagyarázzák, de nekem sokszor el kell magyarázni a vicceket, úgyhogy írnék pár gondolatot. :)
Azért a környezethez szól, mert a bántalmazott nők pszichológiai terror alatt is állnak, nem csak fizikailag. Bár minden helyzet más, de általánosságban el lehet mondani, hogy nem mernek szólni senkinek, mert rettegnek, és szégyellik magukat, arról nem is beszélve, hogy a folyamatos brutalitás annyira felborítja az önértékelésüket, hogy el is fogadják, hogy ez a normális. Tehát nagyon nehéz elvárni tőlük, hogy saját maguk lépjenek - pont ez a lényeg. Ha egy barátnőjük, a szomszédasszony, az orvos, vagy egyszerűen egy empatikus ismerősük észreveszi a jeleket - amiket kikarikíroztak ebben a reklámban -, akkor nyújthat egy segítő kezet, és erre biztat ez a "reklám".

CsodaAlga 2012.06.27. 20:37:18

@CsodaAlga: Oh, közben lesifotós is reagált, bocsi a duplázásért. :)

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2012.06.27. 21:49:27

@mojoking77: Ne hidd magad ennyire profétának. Amúgy szeretem kipróbálni az új dolgokat, és a kinder szart sosem venném meg, mert annó volt a hűtős reklámjuk. Nem mindenki olyan droid mint te:)

nick-probieren 2012.06.27. 22:22:46

a törvényi szabályozás megvan már hozzá, hogy a hatóság is hatásosan felléphessen a bántalmazókkal szemben, vagy még mindig csak a (beavatkozási joggal nem rendelkező) civil szervezetekre vannak utalva a bántalmazottak?

mojoking77 2012.06.27. 23:37:18

@enpera: :) Persze, altasd csak magad. Semmi profecia, ez egy szakma, ha jol csinaljak, eszre sem veszed mikozben kapod.. Gondolom nem ures a lakas ahol laksz, hallottal mar a fogyasztasi cikkekrol, es ugy altalaban.. A droidert mondhatnek ronda dolgokat, de felesleges. Tudom te is egy igazi lazado vagy, aki minden ellen lazad ami kommercialis. Gratulalok. Majd felnosz idovel. Kozben meg nyugodtan hangoztasd minel hangosabban az idiotasagodat....

MitTomÉn 2012.06.27. 23:38:23

A kommentekből is egyértelműen látszik, hogy mennyire szükség van Magyarországon ebben a témában a felvilágosításra.

Amíg az emberek nagy részében olyan kép él, hogy
- biztos a nő is tehetett róla (lelki "terror", stb.)
- nem is olyan komoly dolog néhány elcsattanó pofon
- biztos csak egyedi eset, bárkivel előfordulhat
- ha nem szólna vissza, nem kapta volna meg a magáét
- a férfiak nagy része ilyen, úgysem talál jobbat...

... addig ne is várjuk, hogy érdemi csökkenés lesz tapasztalható.

Pedig nem így van: a reklámban - és sok helyen az életben - látható külsérelmi nyomok = TESTI ERŐSZAK. BŰNCSELEKMÉNY!

Ez sokkal komolyabb, mintha pl. kis értékkel meglopják az embert (szabálysértés). Arra bezzeg mindenki felháborodik. Tele van az internet uborkalopós cigányozással. A szemétje, mit képzel...
Bezzeg ha reped a nő szája, virít a monokli: jól van az úgy, biztos megérdemelte...

Kulturáltabb országokban ha nem a bántalmazott, akkor a szomszéd jelenti fel az erőszakoskodót! Kiveti magából a társadalom, nem megmagyarázza. Ahogy aztán a lopóst, csalót is, mindent a maga sorrendjében. Nálunk bezzeg ők a sikeremberek.

Ébresztő, ezek között összefüggés van. A többség szemet huny a problémák felett, maximum a TV-nek vagy az internetnek pofázik vissza. Tenni, "beavatkozni" valahogy nem akaródzik. Marad a sunnyogás.

Nem sokat foglalkoztam a témával, de a fentiek alapján teljesen megértem, miért az a szervezet rövid neve, hogy NANE...!

U.i: És jó a reklám, mert ha csak a nézők 10-20%-a elgondolkodik, már megérte...

Megmondó09 2012.06.28. 00:07:19

Vártam, hogy mikor fog beúszni egy árpádsávos ököl, és csapja arcon a nőt... Az a szomorú, hogy egy rakat píz rámegy ezekre a reklámokra, és a valóságon úgy se változtat semmit. Csak néhány naív embernek megnyugtatja a lelkiismeretét, hogy biztos ezzel is segítettünk néhány nőnek. Nem kell itt filozofálni, érteni, nem érteni a "reklámot". Sajnos ezek a vidik, soha nem azért készülnek, hogy megoldjanak bármiféle problémát.

Megmondó09 2012.06.28. 01:17:25

Azt se értem, hogyan lehet ilyen témájú videót, bármiféle művészi díjjal értékelni. Habár nem csodálkozom az embereken, ha egy olyan filmet is díjazni tudnak, amiben egy macskát fojtanak a vízbe. Művészet, és művészet között is van különbség.

ethan blow 2012.06.28. 09:13:52

@enpera:

Te, ha nem nézed a reklámokat, hogy lehet az, hogy egy reklám miatt nem veszel meg valamit?

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2012.06.28. 09:36:10

@mojoking77: szép dolog ha ennyire hiszel a reklámokban :D gondolom valami marketing-büfé szakos vagy, oszt kimosták az agyad :D képzeld, szerintem az emberek fele kb a reklámok miatt NEM vesz meg valamit, mert annyira megutáltatják vele a szarjukat.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2012.06.28. 09:37:17

@ethan blow: Ha értelmezve olvastál volna... de elmagyarázom
ugye írtam, hogy anno
ha emlékszel , volt valami 10 éve egy olyan szar reklám hogy
" A HŰTŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐBŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐL?" :D
na, azóta rühellem a kinder szarokat :)

ethan blow 2012.06.28. 09:52:45

@enpera:

Köszönöm, egészen megvilágosodtam. De azért ne hagyd magadat egy reklám által befolyásolni, a kinder szarok finomak! És nem kell mindegyikhez hűtő, szal ne aggódj emiatt egy percig sem!

mojoking77 2012.06.28. 11:01:25

@enpera:Kapufa. Mernokkent dolgozok. Te viszont kegyetlenul fiatal lehetsz, vagy kegyetlenul hulye, esetleg funkcionalis analfabeta. A reklam nem egyenlo azzal, amit a TV-ben ket resz Baratok kozt bamulsz. Az egy nagyon kicsi, direkt resze. A reklam az amikor megnezel egy filmet, es ugy josz ki a mozibol, hogy basszus, de rohadt jo lenne valaha eletemben venni egy Ferrarit. Nem azert mert igazan szukseged van ra, hanem mert ezeket az ingereket kapod. Kivalasztasz egy eletstilust, nalad nevezzuk a fiatal felnott lazado stilusanak (kesobb majd sajat magad atnevezed idiotanak, de ez meg odebb van). Ehez tartoznak klisek, amelyeket a kulonbozo media (remelem annyira mar felnottel, hogy tudod, a media nem egyenlo a TV-vel, annal sokkal nagyobb) sugall. Neked teljesen termeszetes, hogy Tisza cipot veszel mondjuk, mert az lazado, vagy a pocs sem tudja milyen markaju fogyasztasi cikket, mert miert ne.. Olyan, hogy fuggetlen a reklamtol, nem letezik, vagy legalabb is nagyon keves.(Tibeti szerzetesek...) Kerdezek, milyen mobilod van? Miert ilyet vettel?
Szolj, ha ennyibol megertetted a reklam lenyeget, es nem kell feleslegesen tepnem a szam tovabb. Ennel ugyanis mar tenyleg nehez szajbaragosabban eloadni valamit...

ismeretlen_katona 2012.06.28. 13:52:11

@mojoking77: Ennyire nehéz elképzelni, hogy más is lehet egy-egy tranzakció mögött?
Senki nem él üres lakásban, mert az kényelmetlen. A többség szeretne mondjuk egy ágyat, és nem azért, mert ezt látta a filmeken, hanem mert földön aludni nem olyan jó. Meg egy hűtőt, hogy nyáron se rohadjon rá a kaja. Meg akkor már egy polcot a könyveknek, bár az már luxus. :)
Kizártnak tartod, hogy az emberek jelentős része úgy választ mobilt, hogy megveszi a legolcsóbbat, amitől nem kap hányingert ránézésre, mert bőven megfelel pl. telefonálásra?
Nem esett még le, hogy a sportkocsik vonalai egyszerűen esztétikusak, ezért vonzzák a szemet, és keltenek közel erotikus vágyat? (Plusz a sebesség is addiktív, de ehhez már bele is kell ülni.)
Lehetséges, hogy a környezeted vitt félre, mert tele van olyan emberekkel, amilyeneknek így mindenki mást is nézel? Ha így van, részvétem. Ha csak létszükségleted a képzelt felsőbbrendűség, akkor is.

Cyndel 2012.06.28. 15:46:24

Szerintem nagyon jó reklám, abszolút váratlanul ért a vége, ahogy annál a karácsonyi angol reklámnál is, amelyikben a kisfiú azért várja a karácsonyt, hogy ajándékot adhasson :)

velaxin 2012.06.28. 15:51:43

És ez reklám?
Nekem ettől nem támadt elmenni kedvem a boltba egy félholtra vert nőt venni...

mojoking77 2012.06.28. 19:31:18

@ismeretlen_katona: Annyira feleslegesen magyarazkodnek tovabb..
Nehany ember szeret sportot csinalni abbol, hogy o bizony anti-reklam leny. Ezt nevezhetjuk akar lazadonak, akar idiotanak, a legszomorubb, hogy meg el is magyarazza, hogy o bizony semmit sem a reklamok miatt vett, es aki ezt nem erti, az nem lehet mas, mint egy szanalmas idiota.Tdod mit, elj te is illetve az elozo polgar is abban a boldog es nyugodt felsobbrendusegi erzetben, hogy te tobb vagy mint en, hisz te egy tudatos, a reklamokat elvbol elutasito polgar vagy.. Orulok, hogy el meg egy ket ilyen, akinek eleg ennyi a boldogsaghoz... Erzed ugye, melyik blogon beszelgetunk eppen.

Megyko · http://www.szinkronrendezo.blog.hu 2012.06.28. 20:57:12

@CsodaAlga:

értem én a viccet, csak itt semmiféle csattanóról nincs szó.

1. Ha valaki olyan közel áll valakihez akit bántalmaznak, hogy érdemben képes lenne rá hatni, és kiszakítani őt a szinte neurotikus (ha elfogadjuk hogy a fizikai és a lelki terror jegyben jár, ahogy te mondod) élethelyzetéből, annak nincs szüksége erre a filmre. Aki már olyan közel áll valakihez, hogy tényleg cselekvésre képes a bántalmazottat ösztönözni, az ha szeretetteljesen él, akkor cselekszik. Ha nem, akkor ugyanúgy bűnös, mint a bántalmazó és eláshatja magát, hogy egy ilyen filmre van szüksége ahhoz, hogy ezt észrevegye. Ez a film ilyen szempontból gyakorlatiatlan, nem életszerű.

és ami a legnagyobb probléma:

megjelenik egy ilyen ímmel-ámmal elfogadható film. kormányzati szinten aztmondják: "oké, adtunk pénzt családon belüli erőszakosra, pipa". Nemzetközi filmfeszten aztmondják: "oké, díjaztunk komoly társadalmi problémával foglalkozó filmet, pipa".

A médiában teret kap, beszélnek róla, de nem egy kiváló, vagy logikailag támadhatatlan film kapcsán.. hanem egy igencsak véleményezhető darabbal kapcsolatosan, ami kétséges, hogy célba ér-e egyáltalán.

Mi is elkommentelgetünk, megállapítjuk, hogy minden hím (férfinak ne nevezzük), aki nőt ver egy állat, de nem fog semmi változni, holnap is megverik, ahogy tegnap is.

Pontosan ezért nem mentség az, hogy "de legalább beszéltünk róla".
A megoldás az, hogy szólunk a BÁNTALMAZOTTnak, hogy nyisd ki a szemed, nézd meg, hogy más elveszi tőled az életed, a TE saját életedet. Jelentsd fel, találj ki valamit, keresd a kiutakat, kérj segítséget (itt lép be a kérdésbe a mindenkori kormányzat adóssága egy ezirányú ÉRTELMES programmal kapcsolatban)!

Holding 2012.06.29. 08:15:18

Abszolút jó!!!
Ugyan arra épít mint a való életben való "felismerés"!
A bántalmazott nő történetei bár elfogadhatóak de mégis sántítanak!
Gratula!

Megyko:
1. Egy reklámnak nem az a célja hogy önmagában világbékét hozzon és minden csodás legyen utána!! A lényeg az előrehaladás és hogy még pár emberhez eljusson. Lehetőleg többhöz!

2. Logikailag támadhatatlan film?? Én reklámként néztem de lehet hogy csak nekem esett le hogy ez nem dokumentumfilm? Hmmm...

3. Te azért kritizálod a reklámot az elején mert egy közeli ismerősnél szerinted evidens hogy tudod hogy megverik és nem kell külön odafigyelni, evidens hogy segítesz neki. Aztán a végén meg leírod hogyha ilyen bántalmazást látsz valakinél akkor elég ha megmondod neki amit úgyis tud és ezzel hirtelen a bántalmazott megvilágosodik... Nah EZ nem életszerű!!!!!

Az életszerű az hogy a nő akit jól ismersz NEM fogja az orrodra kötni hogy mi történik! Pláne ha tudja hogy ilyen a mentalitásod!!!!!! Vagyis fel kell ismerni a kis jeleket amit legtöbbször probál elrejteni és mindenféle történettel palástolni! És legtöbbször szerintem a történet még egész hihető is. Sajnos...
Na erre jó ez a videó hogy észrevedd hogy a legtöbb bántalmazott nem fogja ezt beismerni hanem megprobálja megmagyarázni!

De kár is túlbeszélni!
Szerintem nagyon jó ez a reklám és kész...

Sir Galahad 2012.06.29. 09:19:36

A filmmel az a bajom, hogy szinte rákeni, áthárítja a bántalmazás miatti felelősséget a bántalmazott nő környezetére, holott első sorban az ő dolga volna lépni. Tudom, hogy nehéz, de rengeteg nehéz dolog van az életben, amit az ember a saját érdekében kénytelen megtenni.

Nem tudok egyetérteni viszont azokkal sem, akik a bántalmazónak keresnek mentséget, és érzelmi zsarolásra, megalázásra hivatkoznak, meg mondjuk arra, hogy a nő ATM-ként kezeli a pasit. Kérem szépen, ez nem mentség, az ilyen helyzetben lévő férfi nem kénytelen ütni. Ha egy nőtől elvárjuk, hogy álljon a sarkára, ha ütik, és lépjen le, várjuk el ugyanezt egy férfitől is, ha lelki terrornak van kitéve!

Mu Deng 2012.06.29. 13:24:33

Na, ennek az elején döbbentem, a végén pedig sírtam:

www.youtube.com/watch?v=RyT6Y5RsniQ&feature=youtu.be

(ez nem von le a fenti film értékéből, nem azért linkeltem be, csak mert ez egy olyan, ami nagyon nagyon üt a végén - szerintem)

Sokika 2012.06.29. 14:38:02

Na megnéztem hanggal is, nekem nem tetszik, függetlenül a mondanivalótól.Megnéztem a NANE-s dolgokat is, hát sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de katyvasz az egész, amiket az az oldal leír, meg ahogy meg van csinálva. Most arra kérek mindenkit, hogy fogadja el, hogy olyan helyen dolgozom, ahol pontosabban látom a statisztikákat, nem fedi a valóságot sok minden. Minden 5ik nőt ér bántalmazás, hol élnek ezek a nők? Miért nem látok egyet sem? A családon belüli erőszak elsősorban gyerek anya között van, második sorban a szülők közötti verekedés és utolsó helyen állhat az egyoldalú bántalmazás. Ez pont olyan csúsztatás, hogy a nők kevesebb fizetést kapnak ugyanazért a munkáért, egy az, hogy van bértábla, a másik az, hogy ez büntethető, de ha még így is lenne, akkor megérné egy céget létrehozni, ahol csak nők dolgoznak, mert kevesebb fizuért ugyanazt megcsinálják, mint a férfiak. Sajnálom, hogy az én környezetemben nem ismerek ilyen nőket, akiket bántalmaznak, hallottam bántalmazásról, de ott kölcsönös volt és az is részben a munkámból kifolyólag, de a tényszerűség kedvéért érdemes megkérdezni orvosokat, mentősöket ők talán pontosabban látják ezt a képet is. Ja és még egy a magyar lakosság nem homogén, szóval van egy olyan réteg, ami mind kultúrában, mind anyagi szinten teljesen máshol áll. Ha ott elfogadjuk, hogy ezek a dolgok mindennaposak, akkor talán elfogadható az is, hogy minden 5ik magyar nőt ér bántalmazás, na de az egy teljesen más világ, nem hogy ezt a reklámot nem fogják megérteni sohasem, hanem az alapvető törvények betartása is gond.

Megyko · http://www.szinkronrendezo.blog.hu 2012.07.03. 08:48:51

@Holding:
erre érdemben nem reagálnék, mert totál mást tekintesz életszerűnek, mint, én. ez az igazi parttalan viták örökös mételye, egy végtelen vitát kezdenénk csak el. köszönöm, hogy reagáltál a gondolataimra, de máshogy látjuk.

Nagykevély 2012.07.03. 12:01:24

@Sir Galahad:
Ahol a nő bántalmazza, kihasználja lelkileg a férfit, ott szó sem lehet arról, hogy a jól domesztikált papucs megüsse anyut, pont arról van szó, hogy fordított a helyzet.
A puncinedvesítő alfahímnek, hát....lehetnek bizonyos árnyoldalai.
Mindenki olyan virágot szagol, amilyet szakít.

Nagykevély 2012.07.03. 12:03:04

@Holding:
"Az életszerű az hogy a nő akit jól ismersz NEM fogja az orrodra kötni hogy mi történik!"

Akkor meg? Senkinek semmi köze hozzá. Az ő választása.

Sir Galahad 2012.07.03. 12:24:52

@Nagykevély: Értem, de akkor a jól domesztikált papucs lesz szíves azt tenni, amit a bántalmazott hölgyektől is elvárnak: lépjen ki a kapcsolatból. Ennyi.

Nagykevély 2012.07.03. 12:40:21

@Sir Galahad:
Mehet is rögtön a híd alá...
A csövesek nagyrésze úgyis férfi. Persze, emberi gyengeségről van szó. De nekik nincs Nanéjuk, hogy szirénázzanak. Mondjuk nem is kell, senkit sem lehet megmenteni önmagától.

infuriated 2012.07.09. 07:16:09

@enpera: Na és ha történetesen "liberális szervezet fizette" volna, akkor mi történne? Ez is azt bizonyítja, hogy a jelenlegi kormányzat érzéketlen bizonyos rétegek problémáira, bár ezt egyébként is gyönyörűen leképezi is a rokkantakkal, fogyatékosokkal szemben való elbánásuk...

2013.04.13. 09:36:37

@lesifotos_szh:

"Én múltkor megkérdeztem a feleségemet, mit tenne, ha jól elverném. Hát, ő hozná a nagy kést és álmomban átvágná a torkomat. Szóval asszonyverés itthon törölve."

Ha ezt tréfának szánta a feleséged, akkor OK. Ha viszont komolyan mondta, akkor (már megbocsáss!) nem tartom valami sokra a feleségedet.

Ha nekem párkapcsolatban ilyet mondana (nem tréfából, komolyan) a barátnőm, akkor már a következő nap nem lenne párkapcsolatom.

(Mondjuk én viccből sem mondanék, de ez már intelligencia és udvariasság kérdése.)

2013.04.13. 09:41:53

@Reklámrém: Eddig az egyetlen olyan komment, ami szakmai alapon bírálja ezt a roppant gyenge teljesítményt nyújtó reklámvideót.

Nem vagy egyedül a véleményeddel:
www.mediapiac.com/blogzona/reflexor/Reklam-vagy-muveszet-Ez-itt-a-kerdes/8125/

2013.04.13. 09:53:25

@manókomment:

"vagyis mások felelősek a tetteinkért, nem mi. szép. nagyon komolyan veszed magad, gondolom :DD"

Vagyis "a férfi verve jó", kedves manókomment? Hmm, érdekes, bár nem éppen tetszetős gondolat.

Mellesleg Nick-nek nem a reklámvideó témájával van baja, hanem azzal, hogy a NANE - nem meglepő módon - leszűkíti a családon belüli erőszak témáját CSAK a nőre. Miközben ezt a családon belüli erőszakot elszenvedik egyaránt férfiak, nők és gyerekek. Az agresszor személye nem nemfüggő, az agressziónak pedig nem forrása a patriarchális család. De valószínűleg ezeket te is tudod!

2013.04.13. 10:00:31

@Sayolle: Végül is szépen beszúrtad ide a propagandát. Azt a tényt is leplezve, hogy a NANE sok esetben manipulálja az adatokat (gondolok a férfiak elleni erőszakkal kapcsolatos "tények"-re).

2013.04.13. 10:24:23

@Sokika: Bár nagyobbrészt veled értek egyet, azért egy hibába ne csússz bele: NE TAGADD A CSALÁDON BELÜLI ERŐSZAK JELENSÉGÉT!

Nagyon is létezik EZ!

Én veled ellentétben sajnálatosan nem mondhatom el azt, "hogy az én környezetemben nem ismerek ilyen nőket, akiket bántalmaznak".

Én két családot is ismerek kicsiny városomban, ahol még jelenleg is van családon belüli erőszak.

{S mielőtt rám ripakodna valaki, miért nem tettem valamit ellene, miért nem segítettem az elszenvedő feleknek, hozzáteszem: segítettem, ahol tudtam. Az egyik családnál az eredmény minimális (az egyik elszenvedő kiszakadt ebből az állapotból), a másik családnál az eredmény egyenlő a 0-val. Mert a sok okoskodás közepette sokan elfelejtik ám, hogy ilyen esetben a külső segítség nem egyszerű procedúra, rengeteg akadályozó tényező fennáll.)

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2013.04.13. 22:10:41

@Ahasverus: röviden, tömören: tévedsz. viszont soha ne adj senki szájába idézetként pléne nem, olyan szavakat, amiket nem írt-mondott. arról, hogy én mit tudok, vagy mit hogy gondolok, nem fogok veled eyeztetni. látom, milyen agresszíven "válaszolsz" másoknak is, ebből csak az látszik, hogy nem vagy párbeszédre nyitott, vagy alkalmas.
többet nem válaszolok neked.

2013.04.14. 14:40:52

@manókomment:

"röviden, tömören: tévedsz. viszont soha ne adj senki szájába idézetként pléne nem, olyan szavakat, amiket nem írt-mondott."

Tudod, azért furcsa, hogy ezt mondod, mert éppen te adtál más szavakat Nick szájába. Éppen te tévedtél, amikor őt megítélted rákérdezés nélkül (pl "mire is gondolsz pontosan?").

Nick nem mentegette a férfi erőszaktevőket (ahogy éppen te állítottad róla meglehetősen burkoltan. Nick csak az ellen emelte fel a szavát, hogy a NANE kimondottan a férfi erőszaktevőket veszi elő, míg a női erőszaktevők (minő érdekes!) felett kegyelmet gyakorol, elnézi nekik az erőszaktevést. Nick észrevétele a csúsztatás, az igazságtalanság, a kettős mérce - amire te nem adtál érdemi választ.

Ennyi!

2013.04.14. 14:41:59

@Nick_: Éppen én vagyok most az ügyvéded. Majd küldöm a számlát! :D

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása