Zseniális reklámellenes reklám

Megvan a maga bája, amikor egy ötletes reklámmal azt reklámozzák, hogy valahol kevesebb vagy éppen egyáltalán nincs reklám. A FoxMovies csatorna éppen ezt tette, ráadásul nem bízták a véletlenre a hatást, mert rögtön páros oldalakat vettek meg, sőt közéjük még egy plusz kamu hirdetést is elhelyeztek. Hogy miért? Mert szerették volna egy ötletes megoldással demonstrálni, hogy náluk nem szakítja meg a filmélményt a tolakodó reklám. Nem kell attól tartani, hogy Ripleynek addig kell farkasszemet néznie a savas leheletű aliennel, amíg lemegy a legújabb, ph-semleges hatású fogkrém reklám, Neónak nem kell egy autóhirdetés miatt megmerevednie a Smith ügynökkel vívott harc közben, és a Hollywoodlandet is anélkül élvezhetik a nézők, hogy valaki platinaszőkére akarná festeni a haját.

Ezt úgy mutatták meg, hogy a film egy ikonikus jelenetét egy páros oldal két felén helyezték el, közéjük pedig egy kitépett oldalt tettek, amelyen jól láthatóan valamilyen kamu termék kamu reklámja szerepelt. Éppen úgy távolították el a nemkívánatos reklámokat, ahogy azt a filmek közben is teszik, hogy ne zavarják meg vele a szent filmáhitatot. Eszméletlen nagy ötlet, különösen, hogy sikerült a sajtóhirdetés formátumból valami egészen újat kihozniuk. Nem lennék meglepve, ha viszontlátnánk majd ezeket is a reklámfesztiválokon.

foxmovies-alien-3.jpeg

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr414629615

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner.Média blogajánló 2012.07.05. 16:21:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner.Média blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LIBOR az új vágya az átlagpolgárnak! 2012.07.05. 17:37:55

jó lenne ha nem szakítanák meg a filmek a reklámokat!!!

Háta Más · http://www.artcharacter.hu 2012.07.05. 18:33:23

Hát az alienes speciel lehetne valami fogkrém-, vagy rágóreklám is ;)

rockjano 2012.07.05. 18:48:11

És ezt stancolják??? Mi pénzbe kerülhetett ez nyomdailag...úristen...

Egyébként tényleg zseniális...

SpaceboyDesign · http://www.honlapkeszites-webgrafika.hu/ 2012.07.05. 19:22:33

Arra én is kíváncsi lennék, hogy milyen feje volt a kreatív vezetőnek amikor a nyomda bemondta az összeget.

magyar ember teli szájjal 2012.07.05. 19:24:37

Ennél a "Tudod ki vagyok? A rokonod. Adj egy Nescafe-t" szrnál nincs lentebb.

órarugógerincű felpattanó 2012.07.05. 19:51:27

Olyan baromi nagy dolog nem lehet, ebbe a fűzésbe betenni egy-egy ilyen oldalt. Amiket nyilván előre elkészítettek.

Viszont az ötlet az priceless.

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2012.07.05. 20:31:38

zseniális.
a nyomda helyében én ép lappal nyomtam volna az újságot, majd ötcentes órabérben kitépettem volna a megfelelő lapot :)

A'rpi 2012.07.05. 20:33:22

meg milyen nezhetett az ujsagarus amikor sorba vittek vissza reklamalva hogy ki van tepve egy lap :)

amugy csinalhatnanak kulon tematikus film es reklam csatornakat, nem kene a kettot egy csatornara bezsufolni, es minden problema megoldodna :)))

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Keress állást az addicton!

Ajánló

Friss anyag

site statistics