Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Honnan lehet felismerni egy pedofilt?

Milyen jó lenne, ha úgy ránézésre meg lehetne állapítani valakiről, hogy hátsó szándékkal közeledik a gyerekekhez. Akkor egyszerűen csak ki lehetne herélni, mielőtt bármit is árthatna a kicsiknek. De a legtöbb alkalommal egy pedofil pont úgy néz ki és úgy is viselkedik, mint egy átlagos flnőtt, aki szereti a gyerekeket, és megtalálja velük a közös hangot. Épp ezt bizonyítja be a Blue Sky Bridge nevű gyermekvédő szervezet kampánya. Ebben egy kedves, barátságos narrátort hallunk, aki arról beszél, hogyan lehet egyszerűen és olcsón, akár a ház körül megtalálható anyagokból rakétát építeni. Még a hallgatót is érdekli, amit magyaráz, nemhogy egy a repülésért, pláne a rakétákért bolonduló kisfiút, aki valószínűleg minden gyanakvás nélkül hallgatná a felnőtt bemutatóját. Pedig igencsak lenne oka a gyanakvásra, mert a kis rakétákat bemutató ember egy pedofil bűncselekményért elítélt férfi. Ezt a narráció végén el is mondja nekünk, bizonyítván, hogy soha nem tudhatjuk, kiben bízunk meg, ki férkőzik gyermekünk bizalmába, ezért mindig érdemes gyanakvóbbnak lenni. Mert erre az esetre is érvényes a jobb félni, mint megijedni mondás. Nekem megrázó volt.

Címkék: nonprofit bűncselekmény

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr584631378

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Max, A Gondolkodó Birca · http://maxval.co.nr/ 2012.07.06. 14:27:21

@khamul:

Attól, hogy megfogadod, hogy többet nem fogsz enni paprikás csirkét, még megmarad iránta érzett vágyad.

vittore 2012.07.06. 14:27:30

@Max, A Gondolkodó Birca: remélem a szmájli csak véletlenül maradt le.....

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2012.07.06. 14:28:44

@Max, A Gondolkodó Birca: A Vágyat nem büntetik. Vagy engem a strandon nagyon sok nő perelhetne nemi erőszakért, és a munkahelyemen sok ember testi sértésért... Vagy egy sportkocsi képe láttán büntethetnének gyorshajtásért.

2012.07.06. 14:33:42

@Max, A Gondolkodó Birca:

`Attól, hogy megfogadod, hogy többet nem fogsz enni paprikás csirkét, még megmarad iránta érzett vágyad. `

Azt mondjak, hogy az alkoholt mindig kivanni fogja a gyogyult alkoholista, a cigit viszont akar el is lehet felejteni.

Szoval a dolgok valamennyire befolyasolhatok.
(kerdes, hogy mennyire)

Olyanrol hallottam, hogy valakit kiurult kapcsolata vitt el mindenfele perverziok iranyaba. Lehet, hogy valamennyire akar visszafele is mukodhet a dolog.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2012.07.06. 14:36:52

@Max, A Gondolkodó Birca: Tudod mi a különbség a gondolat és a tett között? Úgy tudom Magyarországon még nem működik gondolatrendőrség. Persze szólj, ha tévedek.

Max, A Gondolkodó Birca · http://maxval.co.nr/ 2012.07.06. 14:41:04

@khamul:

Homokos és pedofíl senki sem lesz kiürült kapcsolata miatt, erre születni kell.

Egy dolog, hogy kipróbálom milyen a kakiszex, s vagy tetszik vagy nem (valószínűleg nem fog, ha addig eszembe se jutott), más dolog a homokosság és a pedofília.

Persze azt is ki lehet próbálni unalomból, de garantáltan nem fog tetszeni, ha addig eszedbe se jutott eszedbe egyszer se.

A homokos és a pedofil már serdülőkorában észreveszi másságát.

Rézfánfütyülő fűzangyal 2012.07.06. 14:44:56

@Max, A Gondolkodó Birca: Nem ilyen egyszerű, csak te teteted magadat hülyének! A pedofil szexuális cselekmény büntetendő, egy perverz gondolat nem!

vittore 2012.07.06. 14:45:00

@Max, A Gondolkodó Birca: na most akkor szerinted aki szereti a gyerekeket, mert ezt írtam, az pedofil?

Ferri.HU · http://www.ferri.hu/ 2012.07.06. 14:45:33

@Rézfánfütyülő fűzangyal:

" Borzalmas ez az állandó félelem és bizalmatlanságkeltés! Paranoia!!! "

Pedig az egész élet arról szól, hogy észrevegyük ki akar nekünk ártani és ki az akiben tényleg bízhatunk.... :(

Nem kell paranoiásnak lenni, de nem árt egy egészséges kételkedés, józanság...

Állás, társ, befektetés, utazás, internetes vásárlás, előlegfizetés....

Senkire nincs ráírva, hogy mire készül. Sőt az áldozatok többsége azt mondja el sem tudtam volna róla képzelni...

Szomorú, de ez van... :( És a legundorítóbb az amikor a gyengébbet, a kisebbet, az elesettebbet bántják!

2012.07.06. 14:48:05

@Rézfánfütyülő fűzangyal:

szerintem vilagos, hogy Birca a pedofiliaba mar a vagyat is beleerti. A gondolatot o sem tartja buntetendonek, a tettet igen.

Max, A Gondolkodó Birca · http://maxval.co.nr/ 2012.07.06. 14:50:39

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik):

Én sem állítottam mást.

A pedofília nem bűncselekmény a magyar jogban. Bűncselekmény a tiltott pornográf anyaggal való visszaélés és a megrontás, de egyik sem kapcsolódik közvetlenül a pedofíliához.

Aki 17 éves lányokat szex közben fényképez, az bűncselekményt követ el, de egy ilyen személynek semmi köze a pedofíliához. Aki szexel egy 13 éves fejlett lánnyal, az sem pedofíl, de büncselekmény.

A pedofíl érdeklődése kizárólag a serdületlen gyerekre irányul. Azaz ha a fiú szőrös vagy a lánynak már mellei vannak, az már nem érdekes a pedofílnek.

A pedofil egy olyan ember, akinek szexualitása gyerekkori szintjén maradt. Normális ha pl. egy 10 éves fiút a 10 éves lány érdekli, ugye? Na, a pedofíl olyan ember, akinek később nem fejlődik szexualitása, hanme a gyerkkori szinten marad, így bár felnő, szexuális érdeklődáse ugyanaz marad, mint gyerekkorában.

Ezért az átlag pedofíl békés, kedves, gyerekes ember, nagyon szeret gyerekekkel játszani, pl. strandon homokvárat épít, bujócskázik, stb, mert lelkileg ő is azon a szinten maradt. A legtöbb pedofíl szexuálisan passzív, mert még ebben is gyerekes. Nagyon sok pedofíl megy olyan szakmákba, ahol gyerekkel lehet foglalkozni, hisz ő maga is belül gyerek. Általában a gyerekek által "jófej" felnőttnek tartottak eleve pedofíl-gyanúsak. A legtöbb pedofíl annyira elnyomja magában az egészet, hogy sosem kezd tényleges szexuális kapcsolatba gyerekkel.

Max, A Gondolkodó Birca · http://maxval.co.nr/ 2012.07.06. 14:52:06

@khamul:

Nyilván. A pedofília csak vágyat jelent, s természetesen sehol a világon nem büntetik. Hiszen - mint a homoszexualitás - ez egy genetikai hiba, amit nem lehet gyógyítani.

Rézfánfütyülő fűzangyal 2012.07.06. 14:52:58

@Max, A Gondolkodó Birca: "Homokos és pedofíl senki sem lesz kiürült kapcsolata miatt, erre születni kell."
Már megint ez a rohadt összemosás! Homokos=pedofil!
Képzeld el, lehetséges homokos gerontofil is!
A homoszexualitás hajlama, egyesek szerint, genetikusan kódolt, de még ezt sem sikerült minden kétséget kizáróan bizonyítani. A homokos nem kívánja meg sohasem a nőket, és nem is lehet (százféleképpen próbálták már) "gyógyítani"!
A pedofília pedig inkább olyan mint egy káros szenvedély, melyről pl. pszichiáter segítségével le lehet jönni.(az asszony pszichológus)

Max, A Gondolkodó Birca · http://maxval.co.nr/ 2012.07.06. 14:53:20

@vittore:

Természetesen nincs közvetlen összefüggés, de alapvetően gyanús. A normál felnőtt pl. jellemzően nem repes az örömtől, hogy 8-10 évesekkel kell játszania.

2012.07.06. 14:53:27

@Max, A Gondolkodó Birca:

vilagos amit irsz.
Ezzel egyutt hajlok arra, hogy lehet egy vekony vonal a kesztetes es a va`gy kozott.
Lehet valamekkora reszunk abban, hogy a sok potencialis gondolatbol melyik telepszik ra az elmenkre.
De nem akarok messzire menni, mert nem vagyok szakember.

2012.07.06. 14:55:00

@Max, A Gondolkodó Birca:

`Hiszen - mint a homoszexualitás - ez egy genetikai hiba, amit nem lehet gyógyítani`

kerdes, hogy mennyire tisztan genetikailag determinalt. Sokan gondoljak, hogy nem teljesen az.

Max, A Gondolkodó Birca · http://maxval.co.nr/ 2012.07.06. 14:55:28

@Rézfánfütyülő fűzangyal:

Egyiknek sincs gyógymódja, mert mind a kettő genetikai hiba.

Pszichológus pedig a homokosnak is tud segíteni. Léteznek a világban szép számban ex-homokos szervezetek, melyek kifejezetten a homokoszexualitásról való leveléssel foglalkoznak.

Azaz nincs lényegi különbség a 2 között.

Max, A Gondolkodó Birca · http://maxval.co.nr/ 2012.07.06. 14:56:49

@khamul:

Ez persze vitatéma valóban. De az a tény, hogy borzasztó nehéz a leszoktatás inkább a genetikai alapot igazolja. Bár vannak sikeresen kigyógyított ex-homokosok, a számuk nem nagy.

Rézfánfütyülő fűzangyal 2012.07.06. 14:57:52

@Max, A Gondolkodó Birca: "A legtöbb pedofíl annyira elnyomja magában az egészet, hogy sosem kezd tényleges szexuális kapcsolatba gyerekkel."
Szóval ez a fajta pedofil ne lesz pedofil.
Illetve, legyünk pontosak: MINDEN GYEREKEKET SZERETŐ, JÓ PEDAGÓGUS SZERINTED EGYBEN PEDOFIL IS!
Szerintem Te egy hülye perverz vagy!

Max, A Gondolkodó Birca · http://maxval.co.nr/ 2012.07.06. 14:58:50

@Rézfánfütyülő fűzangyal:

Nézd meg a BTK-t! Meg fogsz lepődni: bizonyos szexuális cselekmények büntetendők. De ezek nagy része nem pedofíl alapú.

Rézfánfütyülő fűzangyal 2012.07.06. 15:00:06

@Max, A Gondolkodó Birca: Mint már próbáltam fejtegetni leszoktatott homokos nincs (a nőkkel ők impotensek), de meggyógyított pedofil számos van!

Max, A Gondolkodó Birca · http://maxval.co.nr/ 2012.07.06. 15:00:45

@Rézfánfütyülő fűzangyal:

Bizony az! Nem is lehet az ember jó pedagógus pedofília nélkül.

csillámpóni 2012.07.06. 15:00:52

Ahogy Harry Connick nagyon találóan megfogalmazta: egy fiús apának csak egy pöcs miatt kell aggódnia. Egy lányos apának az összes miatt. Meleg, bi, és transznemű gyerekek természetesen a lányhoz sorolnak, de ezt már csak én teszem hozzá.

2012.07.06. 15:02:44

@Max, A Gondolkodó Birca:

`az a tény, hogy borzasztó nehéz a leszoktatás inkább a genetikai alapot igazolja`

Inkabb arrol lehet szo, hogy sok emberben ott van valami genetikailag hajlamosito tenyezo, de tobb korulmeny osszejatszasa is kellhet ahhoz, hogy ez a felszinre keruljon.

Max, A Gondolkodó Birca · http://maxval.co.nr/ 2012.07.06. 15:02:46

@Rézfánfütyülő fűzangyal:

Ez sehogy sem igaz.

Lásd www.exgay.com/ - sok más szervezet is van. jellemzően ex-homokosok csinálják, akik a homokbetegségben szenvedőknek akarnak segíteni.

2012.07.06. 15:05:34

@Rézfánfütyülő fűzangyal:

`leszoktatott homokos nincs (a nőkkel ők impotensek)`

szerintem ez tul egyszeru igy.
Vannak csalados emberek (feleseggel, gyerekkel), akik sokaig kuzdenek a homoszexualitasukkal, mielott elhagynak az asszonyt.
Szoval egyaltalan nem impotensek.

Rézfánfütyülő fűzangyal 2012.07.06. 15:07:29

@Max, A Gondolkodó Birca: Jó szándékú szervezetek, emberek vannak, de valódi segítség nincs. Ilyen módon csak a vágyaikat lehet elfojtani, és homoszexuálisból boldogtalan aszexuálisok lesznek!

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2012.07.06. 15:08:08

@khamul: Nem rák meg allergia ez. Ki, hogyan van drótozva. Perzse az ösztöneinkkel küzdhetünk egy életen át is.

épészmérnök 2012.07.06. 15:11:11

@Max, A Gondolkodó Birca: nem genetikai hiba, hanem úgy maradt, vagy bekattant.
A pedofilek férfiak. A férfiakat pedig az evolució úgy szelektálta, hogy a gyerekes vonásokkal rendelkező nőket részesítsék előnyben. Kísérletek százaiból derült ki, hogy azoknak a nőknek a fotóját találták a kísérleti alanyok legvonzóbbnak, akiknek keskeny álla, nagy szeme, pufók arca volt, gyerekes arcvonásokkal rendelkeztek.
A normálisan fejlődő férfi azután már mást is kedvel, a pedofil leragad a gyerek szintjén.
Bereczkei Tamás 2003 Evolúciós pszichológia, 218. o. Osiris kiadó

vittore 2012.07.06. 15:12:03

@Max, A Gondolkodó Birca: "Természetesen nincs közvetlen összefüggés, de alapvetően gyanús. A normál felnőtt pl. jellemzően nem repes az örömtől, hogy 8-10 évesekkel kell játszania" Bazdmeg te korlátolt fasz! Milyen alapon mered azt állítani, hogy gyanús, ha valaki szívesen játszik egy két órát gyerekek társaságában? Hol írtam, hogy 8-10 évesekkel? Kapaszkodj meg a 2 éves lányommal is marha jól el tudok játszani és szívesen is teszem bármikor. Ha egyszer lesz gyereked, remélem változtatni fogsz a hozzáállásodon. Elnézést kérek minden kommentelőtől, de elszakadt a cérna ettől a demagóg idiótától.

Max, A Gondolkodó Birca · http://maxval.co.nr/ 2012.07.06. 15:20:54

@vittore:

Nem szégyen, hogy pedofíl vagy. De nem érdemes a lelepleződésedet most trágárkodással próbálnod meg nem történtté tenned. Ezzel csak még gyanúsabb leszel, hidd el.

röhögő 2012.07.06. 15:22:41

Honnan lehet felismerni egy pedofilt? Például innen, ahol egy vita hevében bevallja.

mandiner.blog.hu/2012/06/27/mi_a_neved_zsido_11544#c17127278

röhögő 2012.07.06. 15:23:54

@Max, A Gondolkodó Birca: Azért te is jó vagy. A net széltében hosszában véded a pedofilokat, most meg szépen megvádolsz embereket vele. :-))

röhögő 2012.07.06. 15:25:13

@Max, A Gondolkodó Birca: Gondolom ez poszt megy a kedvenceid közé. :-))

Max, A Gondolkodó Birca · http://maxval.co.nr/ 2012.07.06. 15:28:10

@röhögő:

Ez a blog benne van a kedvenc 25 blogom között. Külön bejegyzéseket nem szoktam elmenteni a kedvencek közé.

röhögő 2012.07.06. 15:28:48

@Don Quixote de la Ferko: "Honnan lehet felismerni egy pedofilt?"
Fürdőszoba, tükör, belenézel.
Ennyire egyszerű. "

- Aha, szóval saját tapasztalat ez a felismerés. :-))

Max, A Gondolkodó Birca · http://maxval.co.nr/ 2012.07.06. 15:29:03

@röhögő:

Ha utána olvasol, látni fogod: mindig csak a pedofíleket védem, sosem a pedofíliát.

röhögő 2012.07.06. 15:33:45

@Max, A Gondolkodó Birca: Vigyázz, mert a házkutatásnál lefoglalt gépen a kedvencek listáját nézik meg először! :-))
Legalábbis a legutóbbi esetben ez volt az iratokban amit vádemelésre átküldött nekünk a rendőrség.

Dr.Zemberevő 2012.07.06. 15:34:09

@bgp: Ez a biztos jele, hogy Te egy, az elfojtásokat agresszivitással kompenzáló pedofil vagy! :D

röhögő 2012.07.06. 15:35:36

@Max, A Gondolkodó Birca: Én nem látok sok különbséget, a pedofil egy töltött fegyver, ami arra vár hogy elsüljön. A homo és heteroszexuális vágyat ki lehet elégíteni törvényes módon, a pedofilt nem.

röhögő 2012.07.06. 15:36:28

@bgp: @Dr.Zemberevő: Igen, az ilyen magatartás gyanús. :-))

Rézfánfütyülő fűzangyal 2012.07.06. 15:37:03

Én kiszállok! Ebből a demagógiából egyszerűen legem van!
Éljen és virágozzék az "I" betű!

röhögő 2012.07.06. 15:39:03

mandiner.blog.hu/2012/06/27/mi_a_neved_zsido_11544#c17127278

"Aszteroida-bányász mеtal énekes · csakjotakarok.blog.hu/ 2012.07.03. 22:43:46
@belekotty: Ezek a szemetek kigúnyoltak mert a fiúkhoz vonzódom. Az meg nem pedofilia ha egy fiatalkorú egy másik fiatalkorúhoz vonzódik. Lehet hogy a vén faszok irigyek voltak és az hogy kiváncsi voltam van-e másik zsidó, csak remek indok volt nekik,"

Max, A Gondolkodó Birca · http://maxval.co.nr/ 2012.07.06. 15:39:56

@röhögő:

Nincs miért félnem.

Mivel személyesen nem érdekel a pedofília, nincsenek pedofíl vágyaim, pedofíl honlapot kb. 5 éve néztem utoljára, amikor képben akartam lenni a témát illetően.

Kb. olyan ez nekem, mint a kakiszex vagy a homokos szex - tudom, hogy miről szól, láttam már erről szóló honlapot, de mivel személyesen a téma nem izgat, nem szoktam rendszeresen nézegetni az ilyen honlapokat.

röhögő 2012.07.06. 15:39:56

@Rézfánfütyülő fűzangyal: Leged van? Jó neked? Mi az? Hol lehet kapni? :-))

röhögő 2012.07.06. 15:41:28

@Max, A Gondolkodó Birca: "pedofíl honlapot kb. 5 éve néztem utoljára, amikor képben akartam lenni a témát illetően. " - Aha. Az még nem évült el! A legtöbb pedofil is csak "képben" akar lenni amikor ilyen tartalmakat letölt. Név? Lakcím? mert akkor már indítom is az eljárást. :-))

Max, A Gondolkodó Birca · http://maxval.co.nr/ 2012.07.06. 15:42:07

@röhögő:

Társadalmi konvemció kérdése, hogy mi büntetendő.

Attól, hogy a szomszéd nénit leszúrták egy konyhakéssel, még nem lehet arra következtetni, hogy gyilkosságra készülök, hiszen az én konyhámban is van sok veszélyes kés.

Max, A Gondolkodó Birca · http://maxval.co.nr/ 2012.07.06. 15:43:56

@röhögő:

Tévedsz. A legtöbb pedofíl nem képben akar lenni, hanem képeket keres, mert nem akar szexelni.

Egyébként olyan pedofíl honlapok is vannak, ahol mindne tartalom törvényes. Pl. pedofíl érdekvédő szervezetek honlapjai.

röhögő 2012.07.06. 15:45:36

@Max, A Gondolkodó Birca: A veszélyes dolgokat el kell zárni. Vagyis a pedofilt. Ha találunk valamit, még a terjesztést is rád verjük! :-))

vittore 2012.07.06. 15:45:51

@Max, A Gondolkodó Birca: Az a szégyen, hogy ilyen trollok miatt így felhúzom magam. Megpróbálom valahogy feldolgozni, hogy a naívságom áldozata lettem.

röhögő 2012.07.06. 15:47:57

@Max, A Gondolkodó Birca: Látom nagyon otthon vagy a témában. Legutóbb mennyit kaptál? Nem kellene kiváltanod a Provera receptet? Lengyelországban már injekciózzák bírói ítélet alapján.

röhögő 2012.07.06. 15:51:07

@Max, A Gondolkodó Birca: Azt mondd meg, téged miért izgat a pedofilia kérdése! Mindenütt ez kerül elő nálad.

Anti Anyag (törölt) 2012.07.06. 15:51:14

Alapból vérliberális a csóka.

Max, A Gondolkodó Birca · http://maxval.co.nr/ 2012.07.06. 15:55:53

@röhögő:

Az összes szexuális devianciában "otthon" vagyok, tanulmányoztam őket, mert írtam róluk. Ez nem jelenti azt, hogy az összesnek híve is vagyok. Valójában monogám, kifejezetten konzervatív ember vagyok szexuálisan, a legnagyobb devianciám az, hogy van pár fetis-deviancia, amit magam is kedvelek. Ezek közül a legtöbb kifejezetten normálisnak számít heteroszexuális férfiak között, maximum az egyik ritka, az is inkább "viccesnek" van minősítve, nem gusztustalannak az átlagember szempontjából.

Max, A Gondolkodó Birca · http://maxval.co.nr/ 2012.07.06. 16:02:17

@röhögő:

A kisebbségvédelem szívügyem. S manapság a leginkább üldözött szexuális kisebbség a pedofílek közösség. A médiák szabadon úszítanak ellenük. Egyébként normális emberek is "kibelezést" meg hasonlót akarnak a pedofílek ellen. A bulvármédiákban a pedofília napi téma, mintha a világ tele lenne pedofílekkel. Amolyan boszorkányhadjárat folyik. Ilyenkor az üldözöttek oldalára kell állnom, függetlenül attól, hogy magam nem tartozom közéjük.

Megszoktam már, hogy mindig megvádolnak. Pedig semmi alapja nincs. Zsidónak is szoktak nevezni, mert a zsidók mellett is kiállok, pedig semmilyen szempontból, se etnikailag, se vallásilag nem vagyok zsidó.

Aki ismer, tudja: ha tényleg pedofíl lennék, bevallanám, mert alapvetően exhibicionista alkat vagyok, nem szoktam olyat titkolni, amit más titkolni szokott.

röhögő 2012.07.06. 16:07:13

@Anti Anyag: Aha, értem. Ez a rossz liberális, aki nem veszi észre, hogy a téma felhozásával ő maga tartja napirenden és korbácsolja az indulatokat. Amikor az index főoldalon megláttam a címet, biztos voltam benne hogy itt hemzseg ezerrel.

Max, A Gondolkodó Birca · http://maxval.co.nr/ 2012.07.06. 16:09:48

@röhögő:

Az ismeretterjesztés alapvető célom.

Hozzáteszem: vallási témákban sokkal többet írok blogokban, a kereszténység elleni tévhitek eloszlatása érdekében. De azt nem látod, mert nem érdekel.

röhögő 2012.07.06. 16:15:58

Vallási blogokba nem járok. Azonban a politikai témákban már sokadszorra hozod fel a pedofíliát.

dukeekud 2012.07.06. 16:45:20

@Max, A Gondolkodó Birca: "S manapság a leginkább üldözött szexuális kisebbség a pedofílek közösség. A médiák szabadon úszítanak ellenük. Egyébként normális emberek is "kibelezést" meg hasonlót akarnak a pedofílek ellen."

Leginkabb engem is, ez a fajta agyatlan primitiv gyulolkodes zavar.
Erdekes lenne, ha egyszer valaki eleg bator lenne, es beperelne, egy ujsagot, tv-t, gyulolet keltesert. Biztos vagyok benne, hogy megnyerne a pert es millios karteriteseket kene fizetni az adott medianak. De meg az is lehet, hogy borton buntetest is kiosztananak, szexualis kisebbseg elleni gyulolet keltesert.
A magam reszerol nem latok kulonbseget a 30-as 40- es evek zsido uldozese, es a mostani pedofil uldozes kozott. Akkor is most is kitalalt hazugsagok alapjan, uszitjak az embereket egy kisebbseg ellen. Az emberek meg kapva-kapnak az alkalmon, hogy bennuk levo gyilkos vagyaikat kieljek az eppen aktualis uldozoteken.

röhögő 2012.07.06. 16:52:44

Szabadságot a nekrofileknek, pedofileknek, zoofileknek, autoginefileknek és biasztofileknek!

röhögő 2012.07.06. 16:54:16

@dukeekud: "Az emberek meg kapva-kapnak az alkalmon, hogy bennuk levo gyilkos vagyaikat kieljek az eppen aktualis uldozoteken. " - szabadságot a gyilkos vágyaikat kiélni akaróknak!

Max, A Gondolkodó Birca · http://maxval.co.nr/ 2012.07.06. 17:07:22

@röhögő:

A gond az, hogy a konszenzus kezd elferdülni. Egyrészt el kell fogadni a homokos mozgalom pluszjogait is (melyek teljesen indokolatlanok), más részt agyon kell verni a pedofíleket, s ki kell röhögni, meg kell alázni a furcsának, gusztustalannak minősített szexuális praktikák híveit.

Valahogy ez egy borzasztó kettős mérce, s nem fogom sosem elfogadni. Véleményem: a homokosok üldözését el kell ítélni, de a ló másik oldalára sem kell átesni és a homokos nézeteket univerzális igazságnak nyilvánítani. S elítélni bárkit is szexuális ízlése miatt abszurdum, kb. mintha valaki kiröhögné a hamburgerkedvelőket.

Max, A Gondolkodó Birca · http://maxval.co.nr/ 2012.07.06. 17:08:26

@röhögő:

Nem, ezt senki sem mondta. Minden társadalomnak joga van meghúznia a határokat. De gyűlölködni nem szabad.

röhögő 2012.07.06. 17:12:57

@Max, A Gondolkodó Birca: Igazad van. A gyilkosokat sem gyűlölhetjük. Szeretni kell őket, de meghúzni a határokat. Kedves, aranyos gyilkosok, akiknek sajnos rossz szokásaik vannak.

röhögő 2012.07.06. 17:18:15

@Max, A Gondolkodó Birca: A pedofil aki gyermekkel való együtt létről álmodozik, a gyilkos emberölésről. Szeressünk mindenkit! Szaddam Husszein is aranyos ember volt!
A pszichopaták sem tehetnek arról hogy azok. Hát szeressük őket és védjük a jogaikat!
Na jó, az elmebeteg liberalizmusból elegem van! Te lejáratod a liberalizmust. Én innen kiszálltam.

oliva 2012.07.06. 17:31:14

az embernek van "hatodik érzéke", a gyereknek is... 6 éves voltam, amikor az utamba került egy pedofil, azonnal első látásra tudtam, hogy valami nagyon nem stimmel a bácsival, aztán beigazolódott, hogy igazama van (nem tudott bántani, mert résen voltam) Egyszerűen hallgatni kell a megérzéseinkre, persze lehet olyan, hogy tévedünk, de ha felmerül a gyanú, akkor figyelni kell,

2012.07.06. 18:11:55

@Max, A Gondolkodó Birca:

Ha pedofíliát mint betegséget nézed, akkor ez tévedés.

Ekkor nevezhetünk valakit pedofilnak:

"Diagnostic Criteria for Pedophilia in DSM-IV-TR (2000)

A. Over a period of at least 6 months, recurrent, intense
sexually arousing fantasies, sexual urges, or behaviors
involving sexual activity with a prepubescent child or
children (generally age 13 years or younger).

B. The person has acted on these sexual urges, or the sexual
urges or fantasies causemarked distress or interpersonal
difficulty.

C. The person is at least age 16 years and at least 5 years
older than the child or children in Criterion A."

Tehát önmagában a gyerekek szeretetének természetesen köze nincs a pedofíliához.

A homoszexualitás meg nem betegség:
en.wikipedia.org/wiki/DSM-IV_Codes

Itt a Föld összes jelenlegi mentális betegsége, ha nem értesz egyet, köszönettel venném, ha segítenél kikeresni itt a homoszexualitást, mert én nem találtam ('73-ig valóban benne volt).

Fatal Error! System Halted! 2012.07.06. 18:13:53

Várjávárjávárjá.

Majd én megmondom a tíz pontos kérdést:

Lehet-e egy pedofób, pedofil?
Na ezt adjátok össze.

Az 1 bites hülyegyerekek kedvéért, miszerint, "minden egészséges ember pedofób, dikk, mindenki gyűlöli a pedofilokat kicsirigó"-, a pedofób a gyerekeket gyűlöli, és/vagy betegesen fél tőlük.

2012.07.06. 18:20:53

@Max, A Gondolkodó Birca:

Ugyan, ez nem lobbi kérdése. Régen a csókolózáson meg a "fütyi a punciban" megoldáson kívül a szó szoros értelmében minden perverzió volt, még az orális szex, meg az önkielégítés is. Egyszerűen változik a világ, akkor még bigottabb volt a társadalom ilyen téren.

Valakinyolc 2012.07.06. 18:25:07

Az most itt él, hogy aki utálja a pedofilokat, az látens pedofil? Vagy az csak a melegeknél ütőkártya? :)
Valaki világosítson fel.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.07.06. 22:43:57

@Max, A Gondolkodó Birca: Hát te tényleg hülye vagy baszod!
Pont mostanában játszottam két 7 éves gyerekkel a medencében.
Eszembe is jutott,hogy előadnám a pedofilt a többi felnőttnek hogy milyen jó dolog 7 éves gyerekekkel együtt medencézni.:))
Sőt volt olyan hogy óvodában a kislányról azt mondtam egy másik felnőttnek,hogy:mm neked is tetszik?:))
De soha nem jutna eszembe megbaszni egy gyereket te barom!
És néha meg is ölelem őket.Nem azért mert izgatnak hanem mert bírom őket.
És igen mi is röhögtünk anno a pedofil vicceken amit még a rádióban is mondtak.De te tényleg idióta vagy!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.07.06. 22:44:57

@Max, A Gondolkodó Birca: Amúgy te az a Birca vagy aki napokig tud vitatkozni?Csak a neved új vagy te nem az az ütődött vagy?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.07.06. 22:48:14

Egyébként az istenbarma bátyám csinált rólam olyan fényképet két gyerekkel a kezemben,hogy úgy nézek ki mint egy pedofil.
Háromszor is pislogtam mire az a barom megnyomta a gombot.És még ő röhög hogy hogy nézek ki azon a képen.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.07.06. 22:54:37

@vittore: Figyu,talizhatnánk.Van egypár nagyon jó fényképem.
Együtt megnézhetnénk!:))
Bocs nem tudtam kihagyni.:))
Nyilvánvalóan nem veled van a probléma.Én is néha megölelem a büdöskölkét.:))
Nincs ezzel semmi gond.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.07.06. 22:55:35

Egyébként a 13 éves lány téma.
Van aki 13 évesen kinéz 18-nak
Van aki 20 évesen tizenötnek.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.07.06. 22:57:45

A másik dolog amikor az asszony mondta valamelyik gyanusítottra hogy eléggé pedofil feje van.
Erre mondtam ha engem megvádolnának,rám is azt mondanák,mivel nem vagyok jóképű.
Sőt,szerintem a megvádoltak 80%-ára azt mondanák az emberek fénykép alapján.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.07.06. 22:58:42

Na most ez az írás jó lesz a pedofil szülőknek.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.07.06. 23:13:41

Amúgy oké hogy védjük a gyereket de ne essünk át a ló túlsó oldalára.
Amerikában ugye már nem ülhet a mikulás ölébe.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.07.06. 23:14:59

@oliva: Szerencséd,hogy nem ő volt"résen".:))
Bocs.

Max, A Gondolkodó Birca · http://maxval.co.nr/ 2012.07.07. 08:58:13

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Persze. Csak mivel nem veszem komolyan az Index szolgáltatásait, így gyakran regisztrálok új nicket, átlag havonta. Azonban minden nickem hasonló és mindig belinkelem valamelyik honlapomat hozzá, mert nem szeretek anoním lenni.

Max, A Gondolkodó Birca · http://maxval.co.nr/ 2012.07.07. 09:12:20

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Az hogy nem baszod meg őket, nem releváns. Én sem teszem ezt minden nekem tetsző nővel. A te logikád alapján nem vagyok heteroszexuális, mivel nem ajánlok szexet minden megtetsző nőnek.

Értsd meg: egy dolog a szexuális orientáció, más dolog az aktív szexuális magatartás.

Van egy csomó szexuális orientáció, mely annyira tabukkal övezett, hogy még hívei sem merik még maguk előtt sem bevallani. A pedofília talán a leginkább ilyen. Volt egy közeli pedofíl ismerősöm (férfi és heteroszexuális pedofíl), aki sokat mesélt. Ő pl. SOHA meg se probált pedofil szexuális kapcsolatot létrehozni. Viszont teljes viselkedése tipikusan az, szexuális életében is gyakorlatilag pedofíl szerepjátékozik. Akkor döbbentem rá én is, hogy nem hülyeskédik, amikor megláttam a barátnőjét... 18 éves barátnő, totál deszka csaj, sminket soha életében nem használt, s olyan 14 évesnek tippelnéd kinézetre, az a típus, akitől a boltban igazolványt kérnek, mikor cigit akar venni, mert nem hiszik el róla, hogy nagykorú. Ráadásul öltözködése kifejezetten nőietlen, amolyan kislányos.

S vannak tabu jellegű fétisek, melyek esetében az illető későn döbben rá, hogy eddig mi is hiányzott neki. Ugyanis a szocializációja teljesen elnyomta benne a vágyat. Pl. az emberbe kiskora óta belenevelik, hogy szégyen bepisilni. Ezek után gondold el mekkora lelki kollízió van a pisiszexesekben, hiszen olyasmihez vonzódnak, ami "szégyen".

Max, A Gondolkodó Birca · http://maxval.co.nr/ 2012.07.07. 09:15:44

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Ezért gond a médiák éjjel-nappali pedofílellenes hisztériája. Jelenleg 16 éves kisebbik fiam 10-14 éves korában hetente átlag 3-szor állította, hogy hazafelé az iskolából pedofílek üldözték. Gyakorlatilag minden harmadik embert, aki vele egy irányban haladt, pedofíl üldözőnek vélt... :-)

Ez is a hisztériakampány eredménye, tönkreteszi a gyerekeket.

vittore 2012.07.07. 12:51:37

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Húb+! Kezdtem azt hinni velem van a baj.... A viccet meg értem és szeretem. :)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.07.07. 19:26:56

@vittore: Tudod:nem pedofil csak türelmetlen.
Én is kedvelem a srácot formás popó meg minden.:))
Komolyan szólva:Normális ha az ember szereti a gyerekeket.
Ha valaki nem,akkor baj van szerintem.
Ennyi idősen még mi is aranyosak voltunk.:))

Don Quixote de la Ferko 2012.07.08. 11:24:37

@röhögő:

Emlékeztetőül amit elsőre nem fogtál fel. További jó értelmezést.

""Honnan lehet felismerni egy pedofilt?"

Fürdőszoba, tükör, belenézel.

Ennyire egyszerű. "

Don Quixote de la Ferko 2012.07.08. 11:26:49

@Max, A Gondolkodó Birca:

A média már csak ilyen. A "normális" nem hír.

Mélyebben ne menjünk bele, hogy erre van igény, a társadalom nagy részével van az alapvető probléma.

Don Quixote de la Ferko 2012.07.08. 11:30:45

@Max, A Gondolkodó Birca:
Szintén zenész, nekem is volt hasonló ismerős. De ne felejtsük ki a képletből a családot. Mert ugyi ha éveken keresztül nem tűnik fel egy családnak a gyerek új cipője, ruhája, játékai, akkor nagy a gond, és nem utólag kell hisztériázni, amikor a gyerek már helikoptermodellt követel, nem kapja meg, oszt csak akkor kezd számára kényelmetlenné válni az addig elfogadott és elkezd mesélni, aminek a végeredménye egy öngyilkosság lett.

röhögő 2012.07.11. 05:34:32

@Don Quixote de la Ferko: Értem én. Saját élettapasztalatod. A fürdőszobában naponta szembesülsz egy pedofillal. Én a helyedben sürgősen öngyilkos lennék. :-))

Don Quixote de la Ferko 2012.07.11. 06:55:22

@röhögő:

Nem érted. Csak hiszed, hogy érted.
Ha rájössz, hogy a te tükrödről van szó, megnyílik szegényes világod. Igaz, annak felismerése, hogy mi vagy, bezárkózottá tesz, de ez így jó.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása