Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Mennyit ér ma egy érme?

Az aprópénz nem aprópénz, ha támogatásról van szó, mert legyen bármilyen kicsi is a hozzájárulásunk összege, ha elég sokan mozdulnak meg, összeadódva már egy szép, kerek summa jöhet ki a végén. Ezt a tescói gondolatot szerette volna a Misereor nevű, az Unicefhez hasonló, a világ fejlődő országaiban élő, hátrányos helyzetű gyermekeket támogató szervezet valahogy demonstrálni azoknak, akiktől ügyük támogatását kérték. Ehhez egy különleges city light posztert készítettek, ami tulajdonképpen nem más, mint egy érmével működő Rube Goldberg masina. A járókelőknek ebbe kellett beledobniuk a támogatásra szánt pénzérméjüket, majd az üvegen keresztül végigkövethették annak útját.

Az érme apró kis mütyüröket, képeket, szerkezeteket hozott mozgásba, s ahogy végighaladt a pályán, szórakozató és egyben játékos formában mutatta meg, hová is juthat el ez a kis támogatás. Lehet belőle indiai mentőautó, argentin iskola vagy éppen egy dél-afrikai öntözőrendszer, ami mind-mind az ott élő gyerekek életét teszi könnyebbé. A végén egy egyszerű gomnyomással és egy QR kód segítségével posztolhatták is a magukról készült fényképet, ahogy gyermeki örömmel figyelik, merre kanyarognak az eurók. Ezzel a kampány máris egy szélesebb célcsoportot is elért, akik ha nem is feltétlenül a gépbe dobva, de maguk is gurítottak néhány eurót a szervezetnek. 

2012.07.11. 14:08 reklámbuzi Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr584645056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása