Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Te a véredet adnád a focicsapatodért?

Egy igazi futballszurkoló szívvel-lélekkel támogatja a csapatát, és áldozatokra is képes érte. Földrészeket utazik át, hogy láthassa, hóban, esőben buzdítja a lelátóról a kedvenceit, és ha kell a vérét is adja a csapatért. És itt most nem a nézőtéri csatározásokra, vagy a meccs előtti és után megvívott "férfias" ökölcsatákra gondolok, hanem arra, hogy ha a csapat azt kéri, akkor egy valódi szurkoló szó szerint a vérét adja kedvenceiért. Ezt a fajta vérszövetséget szerette volna megerősíteni és a szurkolók fanatizmusát egy jó ügy érekében kihasználni a brazil második ligában játszó Esporte Clube Vitória futballcsapat, amely egy látványos ötlettel fejelte meg a jótékonysági felhívását. 

A hagyományosan vörös-fekete szerelésben játszó klub egy különleges, fehér-fekete csíkozású mezt készített a játékosoknak a kampány elején, vagyis eltűntette a mezről a szurkolóknak oly kedves vérvörös színt. Ezt követően hirdették meg véradó akciójukat, arra kérve a szurkolókat, hogy közösen küzdjenek az országban nagy problémát jelentő vérhiánnyal, és adjanak vért minél többen. Az összegyűlt vér mennyiségének növekedésével párhuzamosan, a mezükön lévő fehér csíkok is kezdtek feltelni vörössel, így adva visszajelzést a kezdeményezés állásáról. Ha elég vér gyűlik össze, a szurkolók a vérüket adva, cseppenként csempészhetik vissza a legendás vörös színt a mez csíkjaira, ezzel mintegy vérszerződést kötve a klubbal. Az ötlet egyszerre erősítette a szurkolók elkötelezettségét és szolgált egy jó ügyet, ami közül már az egyik is elég lenne ahhoz, hogy egy jó kampányról beszélhessünk. Aki tud portugálul, az itt megnézheti az eredeti kampányfelhívást is. 

blood-vitoria1.jpg

Címkék: sport nonprofit látvány

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr864647183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

létezőnick 2012.07.12. 13:00:39

zseniális.
Kár ragozni.
Az ötlet, a cél, a megvalósítás.
Minden.

Foray Nándor · http://foraynandor.blog.hu 2012.07.15. 16:57:51

Ez meztől függetlenül is nagyszerű ötlet, mezt bedobva pedig igazán leleményes. Egyébként én is vérem adnám kedvenceimért (Olaszország, AS Roma).

A foci széleskörű reputációja érdekében többször is érdemes volna megmutatni, hogy a futballszurkolás nem csak balhé. A Fradinak például volt már rasszizmusellenes kampánya:

www.ftc.hu/pictures/news_9168_big.jpg

Az UEFA meg is dicsérte:

hvg.hu/vilag/00000000005B980B

egygrafikus 2012.07.16. 17:31:51

Kár, hogy nem én találtam ki, zseniális

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása