Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Halgass galambjazzt!

A zene mindenkié! Beleértve a galambokat is, amikről egy dél-afrikai kampányban kiderült, hogy remek érzékük van a jazzhez. Az augusztus végén kezdődő, a Standard Bank által támogatott jazz fesztiválra ugyanis a helyi TBWA reklámügynökség ötlete alapján egy egész különleges zenei kísérlettel hangoltak a szervezők. Johannesburg egyik terét, amelyet a képek tanusága szerint nem véletlenül hívnak Galamb térnek, egy jazz zenekar teljes hangszerarzenálját kiállították, és bemikrofonozták. Ezt követően a gitárokra, dobokra, szintetizátorbillentyűkre magokat és morzsa darabkákat szórtak, hogy ezzel csalogassák oda a kis repülő patkányokat. Jöttek is a srácok, és olyan fergeteges free jazz menetet levágtak a járókelőknek, hogy öröm volt hallgatni. Mondjuk valószínű, hogy utómunkában a hangmérnök egy kicsit rásegített a zenére, de az ötlet ettől még szerintem nagyon jó. Pont annyira őrült, mint amennyire egy jó jazz zenének lennie kell. Éljenek a galambok, éljen a jazz!

Címkék: zene állatok köztér

2012.08.02. 12:02 reklámbuzi Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr274692040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása