Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Mit tegyünk a rémálmok ellen?

A got milk? kampánysorral már évtizedek óta próbálják népszerűsíteni a tejivást. Ezek között voltak jobb és rosszabb próbálkozások, a legutóbbi, a Goodby Silverstein & Partners ügynökség által készített kampány szerintem kifejezetten jól sikerült. A Kaliforniai Tej Terméktanács most azzal próbál kedvet csinálni a tejiváshoz, hogy azt ígéri a fogyasztóknak, hogy ha tejet isznak lefekvés előtt, akkor úgy alszanak majd mint a tej. Vagyis ha üdítő vagy tea helyett egy pohár langyos tejecskét lefetyelnek be este, zavartalanabb lesznek az éjszakáik és nem fordulhatnak elő olyan kisiklások, amilyeneket a két reklámfilmben láthatunk.

Az egyikben egy klasszikus álomklisé, a repülés, a másikban pedig egy idilli, parfümreklámba illő, jócsajos jelenet válik egy pillanat alatt rémálommá, köszönhetően a nyugtalan alvásnak. A reklám két szereplője, a vadlúd és az irdatlan randa fickó szerint ezen viszont nincs mit csodálkozni, mert tej nélkül nem lehet rendesen lóbőrt húzni. Nektek amúgy bevált valaha ez a trükk? Vajon tényleg jobban lehet aludni tőle vagy ez is inkább amolyan "eddmegaspenótotéserősleszel" és az "egyélrépáthogymegtanuljfütyülni" kategóriájú gyerekhülyítés? Sörrel megbízhatóan működik, de tejjel még nem próbáltam.

Címkék: humor

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr575205909

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

branko 2013.04.14. 18:34:28

a tejnek magas a triptofán tartalma, ami egy esszenciális aminosav és ennek következtében melatonin termelődik, amely egy alvást segítő hormon. na meg emésztjük is serényen.

vagyis annyira nem kölökámító ez az igyál tejet sztori, de akkor viszont kell egy kartonnyi a csemetébe

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása