Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Így készült az epikus Van Damme reklám

Az elmúlt napokban végigszáguldott a teljes interneten a Volvo legújabb reklámfilmje, amelyben a Volvo kamionokkal végrehajtott lehetetlen küldetések közül ezúttal Jean-Claude Van Dammot rántották elő, majd szerelték fel két tolató kamion visszapillantótükrére, hogy ott csinálja meg az ő híres spárgáját. Imádnivaló a reklám, imádják is, amit egyrészt a néhány nap alatt 24 milliósra hízott YouTube nézettségszám és az elképesztő médiafigyelem jelez. Rég nem foglalkoztak ennyit önszántukból és ingyen bármilyen reklámmal a sajtótermékek. Természetesen az egyik visszatérő kérdés -már persze nem azoknál az okosaknál, akik azonnal trükköt látva legyintenek - , hogy na de mégis hogy a fenébe csinálták ezt az egészet.

A témának a Wall Streat Journal járt utána, és ki is derítette az igazságot. A Volvo pr menedzsere, Anders Wilhelmson elmondta, hogy a trükköt Spanyolországban, egy Madridhoz közel eső, lezárt kifutópályán hajtották végre, és nem alkalmaztak hozzá számítógépes animációt. Az egyetlen trükk az volt, hogy a biztonság kedvéért a JCVD-t egy biztosítókötéllel rögzítették, hogy ha menet közben leesne, ne zúzza magát halálra. A kötelet aztán utómunkában kiretusálták a képkockákról, de ezen kívül minden úgy történt, ahogy az a filmben látható (akit érdekel, hogy néz ki, amikor a Volvónak nem sikerül egy live stunt, az nézze meg ezt)

Az egyetlen, hosszú felvételből álló reklámot reggel, napfelkeltekor rögzítették, hogy a fényeknek köszönhetően még epikusabb legyen. Ugyanezen okból mennek a kamionok hátrafelé és nem előre, és ezért nem akartak semmiféle trükköt alkalmazni a forgatásnál. Mint ahogy nem alkalmaztak a korábbi filmjeiknél sem, hiszen a kreatívkoncepciók lényege éppen az olyan, látszólag lehetetlen tesztek végrehajtása, amelyekről korábban már itt az addicton is írtunk.

Akit még jobban érdekel a dolog, annak itt egy ötperces kisfilm a háttérről, nyilatkozó rendezővel, ügyféllel, tesztvezetéssel, Vad Damme-mal, nyilatkozatokkal:

 Természetesen egy ekkora hatású reklámnál elkerülhetetlen, hogy mások is ráugorjanak a témára. Rengeteg mém született már a film alapelemeiből, de egy híres utómunka sítúdió, az Artjail is elkészítette a a saját verzióját mindössze két nap leforgása alatt, hogy bebizonyítsa, ők akár CGI segítségével is meg tudnának oldalni ilyesmit pillanatok alatt. Bárki bármit is gondol a reklámról, az egyszer biztos, hogy bár későn érkezett, ez a 2013-as év egyik, ha nem éppen a legnagyobb durranása. Nem lennék meglepve, ha díjeső hullana majd a nagy fesztiválokon az alkotók nyakába, akikről már csak a tisztesség kedvéért is érdemes tudni, hogy a nem túl ismert, de annál viccesebb nevű svéd, Forsman & Bodenfors.

Nem mellesleg itt egy hazai változat:

vdifa.jpg

Itt pedig egy másik leleplező film, ahol a sofőröket is láthatjuk:

 A WSJ tippért hála a plastiknak.

Címkék: vírus autó látvány

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr675641810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2013.11.18. 20:30:41

Jól néz ki a bácsi. :)

Sírköves Slomó 2013.11.18. 22:41:25

Jó reklám, csak kicsit túl epikus(WTF ez miafaszt jelent bazzeg így fordítottad az angol epicet te szerencsétlen?).

Első mohikán 2013.11.18. 23:02:40

Miért epikus az, ha hátrafelé mennek? Én már sokszor tolattam -különböző okokból-, de semennyire nem volt epikusabb, mint mikor előre haladtam.
Egyébként -azon túl, hogy valóban látványos, főleg a harcimanó öregedése- mi az értelme a reklámnak? Szép egyenesen tudnak tolatni a sofőrök? Sima a járása/rugózása a Volvóknak? Szép simák, kátyúmentesek a svéd utak? Vagy mi a bánat?

viva.la.revolucion 2013.11.18. 23:12:19

te jó ég
nem lehet az egész világ ennyire naív

full cgi az egész, semmi nem stimmel az elején a mozgásban, a 2 kamion fel se tűnik a werkben, talán nem is léteznek, de hogy nem voltak ott az tuti, jcvd bokája meg fizikailag lehetetlen szögben áll a split végén, bazmeg nézzetek már a szemetekkel

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2013.11.18. 23:50:58

@viva.la.revolucion: Most nem azért, Te JCVD az egész életét végigsportolta és méltán híres arról, hogy mennyi lazító és nyújtó gyakorlatot végzett. Attól mert te egy fizikai nyomorék vagy és a cigizésen meg a sörözésen kívül nem csináltál semmit egész életedben, vannak emberek, akiknek ennyire lazák a szalagjai, hogy ezt simán meg tudják csinálni.

2013.11.19. 00:30:57

Subbán ilyenkor már rég beírták volna, hogy fordítva van felvéve:))) Amúgy meg nem, ez ilyen, el kell fogadni, hogy van, aki ezt meg tudja csinálni. A reklám hitelességét ez adja.

AnarchoAteista 2013.11.19. 01:04:26

Trükk vagy sem, engem levett a lábáról. Nagyon kevés az eredeti reklám, főleg az olyan, amelyikkel mindhárom fél jól jár: a reklámozó, a reklámarc, és a közönség is. Nem lennék meglepve, ha az öregnek emiatt újra felszökne az ázsiója...

gabest1 2013.11.19. 06:04:13

Félreértés az egész, nem a Volvo-k mennek ilyen pontosan egymás mellett, hanem Van Damme tartja őket a lábával össze/szét!

Boka1 2013.11.19. 06:30:28

Szerintem meg Chuck Norris testét montírozták oda.

ComLo 2013.11.19. 07:53:05

@Tomi from Space: Lehet személyeskedni de a bokája a jelenet végén nem laza hanem fizikailag lehetetlen állapotban van. És ne legyél már naív, ha nem CGI lenne az egész 243 különböző másik kamerából fenn lenne már a neten.

Az egésznek egyébként tényleg semmi értelme (illetve elsődleges üzenete), nem jön át hogy mégis ezzel most mit is akart sugallni a készítő. Persze értem én a "trash" faktort meglovagolva mémet akartak csinálni, és ez úgy néz ki be is jött.

draxi 2013.11.19. 08:38:22

Látom a cikkíróhoz hasonlóan a kommentelők között is vannak sokan, akik nem tudják, miről szól a reklám.
Itt kiderül: www.youtube.com/watch?v=clv7emcs84Y

sírjatok 2013.11.19. 08:42:55

@Tomi from Space: Hát ha megnézed az első videót, 0:40-től nézd a jobb (nekünk bal) lábfejét, az azért tényleg elég gyanús.

sírjatok 2013.11.19. 08:46:51

Ja de nem ezért jöttem, hanem megmondani, hogy az "epic" fordítása még mindig "eposzi" magyarul. Van olyan magyar szó is, hogy epikus, de az mást jelent.

Persze tény, hogy mindenki megérti így is, csak kukacoskodok.

kodpiszkalo · www.kodpiszkalo.blog.hu 2013.11.19. 09:13:28

Utánanézett valaki, hogy a magyar nyelvben mi az "epikus" szó pontos jelentése?

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2013.11.19. 09:22:01

@sírjatok: Az a cipő nyelve, amit Te gyanúsnak látsz :) Tedd ki full screen-be meg HD-ba és látni fogod :)

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2013.11.19. 09:23:53

Azért azon csodálkozom, hogy egyelőre nem írta be senki, hogy a kamion kereke előre forog! :D

É2I 2013.11.19. 09:26:13

Trükkmentes avagy sem, nem ez a lényeg. Hanem az ötlet és a kivitelezés és az mindkettő zseniális.
Végre egy olyan reklám, amikor nem kapkod az ember a távirányító után.

@ComLo: És CGI-vel vajon nem lehetne 243 féle kameraállásból összerakni? Dehogy nem, sőt azzal lehetne igazán:
Minden nézőpontból megforgatva, no meg egy kis időlassítás, Vandamme meg hatot pördülve a vízszintes tengelye körül érkezne vissza ugyan oda, ahonnan felugrott. De ezt a Mátrixban már ellőtték egy párszor....:D

vernarancs 2013.11.19. 09:37:11

Vannak olyan retardaltak akik szerint a Tomi mosopor reklam is CGI.
Ja, es szerintwem forditva vettek fel es a kerek visszafele forog mikozben Zsan laba lehetetlen szogben all. Es ilyen Volvo nincs is.

sírjatok 2013.11.19. 09:43:08

@vernarancs: igen igen, meg van mondva hogy mit kell gondolni, és aki nem azt gondolja, az hülye, ennyi.

Irigyellek, komolyan.

Pvt. Brian 2013.11.19. 09:52:50

@sírjatok: Akinek gyanús a boka, tekintse meg az alábbi videón, hogy mire képes egy laza bokaizület:

www.youtube.com/watch?v=vWvaWfhRm9g#t=33

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.11.19. 10:08:10

Amúgy ez az 5 perces videó sem megrendezett egyáltalán...
"-Természetesen előrefelé fogunk menni...
- Nem, nem, hátrafelé"
Bakker, ki a fene az, aki elvállal úgy egy reklámot, hogy a forgatás előtt 5 perccel mondják meg neki, hogy amúgy egy életveszélyes mutatványt kell megcsinálni? Aztán két matchbox-szal elmutogatják, és állhat is fel a visszapillantóra :D

Egyébként ha a Volvo annyira el akarná (és tudná) oszlatni a kételyeket, feltöltenének egy b-rollt, és kész. De az azért elég gyanús, hogy forgattak egy 5 perces behind the scenes videót, amiről éppen csak a tényleges forgatás maradt le.

mrbateman 2013.11.19. 10:08:46

Nem egy nagy etwas az egész, a sógorom évek óta csinálja ezt félig bebaszva falunapokon egy kocka gösszerért...csak ő egyik lábával egy erdőgép, másik lábával egy lady utánfutón állva egyensúlyoz...mondjuk nem tolatnak, hanem előrefelé, de jóval gyorsabban, legalább 80-al mennek kint a kövesúton.

Jovanotti 2013.11.19. 10:13:46

Az a helyzet, hogy a sok okos csak a lényeget nem veszi észre, egyébként a werk videó sem tér ki rá, pedig itt a lényeg: nem egyforma a két kamion, a bal oldali nem nyerges, hanem fixes. A nyerges, ami a jobb oldali "csak" egyenesen tolat, de pont ez a reklám lényege, hogy tud úgy egyenesen tolatni, hogy nem bicskázik be.
A bal oldali fixes tud úgy tolatni, hogy irányt vált, mert nem tud bicskázni, és csak a bal oldali vált irányt.
Ettől még természetesen jó a videó, csak az apróságok rejtik a "trükköket".

TakerOne · http://www.taker.hu 2013.11.19. 10:15:51

@sírjatok: A cipője miatt fura a lábfeje:
file.iloveme.hu/volvo.jpg
Valószínűleg nincs túl szorosra fűzve a cipője, hogy a lába elfordulhasson kicsit benne anélkül, hogy az egész cipő fordulna, így a cipő talpával nagyobb felületen tapad a visszapillantókra. Tipikus nagy nyelvű "deszkás" cipőnek tűnik, amikről azt kell tudni ugye, hogy a jobb tapadás érdekében alapvetően sima a talpuk.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2013.11.19. 10:21:57

Azért kellett tolatni, hogy ha a bácsi mégis leesne, akkor ne essen be a pót alá.

Szelid sunmalac 2013.11.19. 10:26:01

@ComLo: @viva.la.revolucion: Nem nagyon talalkoztatok meg sportoloval, ugye?

ComLo 2013.11.19. 10:44:14

@É2I @szelid sunmalac: Én arra utaltam hogy van egy reklámötlet, amit kitalálni megtervezni leforgatni elkészíteni baromi sok idő és energia. Ugyanezt elkészíteni CGI-vel időben és pénzben töredéke. A két végeredmény közt látványra nem lenne nagy különbség. Ellenben a filmet előre tudhatólag, a tartalma miatt ki fogják kezdeni, mert nem túl reális.
Innentől fogva, valaki miért készítené el a bonyolultabb drágább verziót? Ha pedig megcsinálja, miért nem követ el mindent (werk film a forgatásról stb) annak érdekében hogy kiderüljön miért adott ki ennyit, ráadásul tudva, hogy ki fogják kezdeni.

De időközben rájöttem mi zavar leginkább a koncepcióban. Az egész mém faktort az emberi butaságra, és a rajongásra építi. Tudják hogy lesz aki vakon el fogja hinni az itt látottakat, ezzel generálva flame war-t a neten, és ezzel tartva napirenden a témát.

adg 2013.11.19. 10:51:52

@Pvt. Brian: Az is cgi, és olyan volvo sincs. :)

heimdall 2013.11.19. 11:06:49

A Prometheusnál baszki mindenki sikítozott, hogy miért kell annyit kukacoskodni a történeten, meg csak film, blabla... Itt meg, amikor önmagában a kreatív rész zseniális, minden fűszálba belekötnek sokan.
Egy kurva biztos: JCVD 53 éves és kurvára meg tudja csinálni a spárgát! És azt is elhiszem, hogy ezt így élőben is lenyomta!
A többi csak mellébeszélés, meg kukacoskodás!

Szamiz67 2013.11.19. 11:09:41

@taxi33: Ha sokszor tolattál, akkor biztos feltűnt, hogy tolatás közben egy kis kormánymozdulat is nagy irányváltást okoz, szemben az előremenettel. Ez a mutatvány előrefelé sokkal biztonságosabb lenne, igaz akkor JCVD beeshetne kamionok alá. De a reklám a finom működésű kormányszerkezetről szól, ennek bemutatása meg csak hátrafelé és irányváltás (a két kamion egymáshoz való távolságának finom változtatása) közben van igazán értelme.
Az ötlet szerintem önmagában fantasztikus, minden résztvevőnek jó reklám.

alpynia 2013.11.19. 11:16:11

www.youtube.com/watch?v=1zXwOoeGzys

azért ez se rossz, csak nem volt akkora visszhangja, mert a csaj nem annyira ismert.

Szamiz67 2013.11.19. 11:17:00

A cipőben lehet annyi trükk, hogy hozzá van ragasztva a visszapillantóhoz, így ad némi kapaszkodót az egyensúlyozáshoz, továbbá magas szárú, ami tartást ad lábszár alsó részének és a belső oldala kivágott/nyitott, hogy spárga közben ebbe az irányba mozoghasson a lába, továbbá, ha leesik ne akadjon fel.

Mnemomic 2013.11.19. 11:47:35

nincs odaragasztva, Ha megnézitek akkor a jobb lába -tőlünk nézve bal- egy pillanatra megcsúszik, és kis idő múlva teszi picit feljebb.

sz4kerto 2013.11.19. 12:13:28

A Volvo ezen reklamszeriajaban meg nem volt kamu. Azt ok is bevallottak, hogy volt biztonsagi kotel, de eddig az osszes komolyabb elemzes szerint valos a felvetel.

Persze jo erzes fujolni, tudom, Magyarorszagon vagyunk elvegre. :)

Szamiz67 2013.11.19. 12:29:11

@Mnemomic: Igen, tényleg megcsúszik, így is, úgy is nehéz mutatvány, sokat gyakorolhatták előtte, nekem úgy tűnik, hogy egy picit szélesebb távot vett a (nekünk) jobb oldali kamion, nem a szaggatott vonalon haladtak a belső kerekei, szegény JCVD-nek teljesen ki volt feszítve a spárgája, abban már nem maradt egy centi sem :)

Túrós (törölt) 2013.11.19. 12:35:11

A CGI-vel kapcsolatban: Én sem abban kételkedem hogy meg tudja csinálni a spárgát viszont az hogy vállalták-e a rizikót a mozgó kamionokon az más. Egyáltalán el bírná a súlyát 2 tükör?

fingerbangs 2013.11.19. 12:42:39

tényleg naívak vagytok :D
elején a közeliből amikor nyit a kamera figyeljétek a 2 kamiont egymáshoz képest és vandammehoz képest, összevissza mennek, de minden mozgás egyben végigmegy a kamionokon, mintha le föl mozogna az egész kamion, egyszer se törik meg a perspektivikus vonal, kamu mindkét kamion

vernarancs 2013.11.19. 12:53:57

Foglaljuk akkor ossze mit tudunk: a cipoje oda van ragasztva, igazabol elore mennek a kamionok, csak visszafele jatszottak le, CGI, a volvo tukre nem birna el egy embert, nincs is ilyen volvo. Bonusz: az epic-et nem is ugy kell forditani magyarra.

Mc Master 2013.11.19. 12:58:02

@Jovanotti: nálad a pont, a (szemből nézve) baloldali az egy szóló bogis, a másik meg sima nyerges. A draxi által belinkelt videón elmondja a fószer, hogy ez miért jó és mennyivel kevesebb hibára ad lehetőséget, de ez engem akkor sem győz meg. Az ilyen autómatizmusokkal mindig csak a gond van. Ha már azt akarták volna, hogy a pilótának jó legyen, akkor ezeket a törpeuszkár FM-ek kabinjait is átalakították volna olyanra, mint az új FH: meredek szélvédő, hosszabb tető = több légtér. Anno az állólámpás FH-sban minden nap bevertem a fejem a szekrénybe. Akármilyen jó is volt vezeteni, minden más bosszúságot okozott. És még nem is kellett benne aludnom, csak reggeltől délutánig dolgoztam vele.

Bogyó 2 2013.11.19. 13:52:33

@Túrós: Biztonsági kötelek voltak, mondták.Tehát túl nagy rizikó nem volt. A tükör erre az alkalomra lehetett akár speckó is.
Aztán lehet mindez duma is, de nem gondolom, hogy ne lehetne egy ilyet megcsinálni.
Ha meg igen, akkor meg miért ne, azt nem hiszem, hogy pusztán takarékossági okokból kitennék magukat annak, hogy itt bármely jöttment kommentelő kiszúrja a kamut, s még igaza is legyen. Azért ne képzeljük a Volvóról, hogy ne lenne pénze egy ilyen valós reklámfilmre, vagy sajnálná rá.

magua81 2013.11.19. 14:43:06

azt irtak hogy speckós volt a tükör.

Egyébként egy magára adó weboldalon kéne egy előzetes nagyon alap IQ tesztet bevezetni kommentelés engedélyezése előtt. Így egy kicsit lehetne lassítani a butaság terjedését. Ami amúgy is megállíthatatlanul terjed.

2013.11.19. 14:46:15

Undorító, drogos, állat.

Borenbukk 2013.11.19. 14:48:31

@magua81: All a szekely az allatkertben a zsiraf kifutoja elott, es magaban dormog: - Marpedig ilyen allatt nincs.

Első mohikán 2013.11.19. 15:15:43

@Szamiz67: Kösz. Valóban, hátrafelé sokal érzékenyebb bármilyen jármű a kormányzásra, talán ezért forgatták így, mert csak a Volvó az, amivel ezt meg lehet csinálni. Egy -azaz két- Actrosról leesett volna? :-)

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2013.11.19. 15:48:27

Ebből a videóból csak az nem derül ki, hogy hogyan csinálták.

rashy729 2013.11.20. 17:44:13

@taxi33: tulajdonképpen rátapintottál a lényegre.

traxx 2013.11.22. 22:49:01

Megy a vita a CGI-ről, meg a valódiságról. A VOLVO azért csinálta meg cgi nélkül, mert meg tudja csinálni. Az Everestre is felmennek a hegymászók, pedig egy fotobolt zseni fillérekből fel tudná bármelyiket retusálni.
Amúgy volt benne cgi, mert JCVD ki volt kötve, amit persze leretusáltak(ezt a volvo árulta el).
De ettől még megcsinálta. Egyébként meg a volvo "dynamic steering" nevű új kormánymegoldása a lényeg, ahogy olvasgattam a neten.

halor 2013.11.24. 19:58:10

@ComLo: "miért készítené el a bonyolultabb drágább verziót"

Hogy a kukacoskodó kötözködő faszkalap epikus komment huszárok jól pofára essenek. Meg mert jót tesz az amúgy is pont erről a valódiság filozófiáról szóló márkának.

ComLo 2013.11.24. 20:38:45

@halor: Persze mint írtam azzal tisztában vagyok hogy a ködösítés, a neten gerjesztett vita, és a "mémesítést" direkt a kampány része.

Hogy ha akarták volna, tudtak volna csinálni olyan werkfilmet, amiből kiderül hogy nem CGI. De amit csináltak az is csak ráerősít a kétkedőkre (pl a mesterkélt párbeszédek, és pont csak azt nem mutatják ahogy elkészült).

Én csak azt akartam mondani, hogyha úgyis a vita volt a lényeg, miért csinálták volna meg bonyolultabban, költségesebben? Az eredmény ugyanaz, és még spóroltak is volna.

halor 2013.11.24. 20:44:23

@ComLo: az etikus hacker miért tör be számítógéphálózatokba, majd nem csinál semmit ott? Mert megteheti. Pedig neki otthon is van számítógépe, minek neki a másé? Az ultramaratonisták minek futnak egy nap 250 km-t? A teljesítménytúrázók miért gyalogolnak 120 km-t egy nap? Tökre ülhetnének otthon, ami kétségkívül olcsóbb, egyszerűbb. Az eredmény ugyanaz, kifingik fiatalon vagy öregen az ember, és kész.

ComLo 2013.11.24. 20:50:54

@halor: De itt egy profitorientált nagyvállalatról van szó, nem emberek hobbijáról. Kétlem hogy azért kiadjanak X összeget hogy páran a vezetőségből elmondhassák otthon hogy "igen megcsináltuk, mert megtehettük". Lehet hinni az ilyen dolgokban, de az üzlet világa kíméletlenül racionális.

halor 2013.11.24. 21:04:09

@ComLo: akkor nyilván profitot is hoz ez a móka, nem kétséges. Illetve vagy hoz profitot vagy nem,de bizton nem okoz akkora veszteséget, mintha kajli trükkfelvétel lenne. Azt nagyon megsínylené a márka. Én például eladnám a volvomat ha nekifognának kamuzni, mint a gyík németek.

ComLo 2013.11.24. 21:18:52

@halor: Persze hogy hoz, ebből a szempontból zseniális, pont a bizonytalanság faktor, a kétkedők, és a hívők közti vita eredményezi azt, hogy a köztudatban maradt sokáig, mémek születtek róla stb stb.

Ha a VOLVO akarta volna, simán tudott volna olyan werkfilmet készíteni hozzá, hogy ne legyen belőle vita.

Ma pedig, az hogy valami CGI vagy kaszkadőrmunka, ilyen szinten teljesen eldönthetetlen.

loofy 2013.11.25. 11:49:03

előre leszögezném,hogy nekem tetszik ez a reklám.bár nyilvánvaló hogy nem mentes a különböző filmes trükköktől...de ilyen alapon ne nézzetek meg egyetlen mozi filmet sem,mert úgyis tudjátok hogy kamu az egész...
akik váltig állítják hogy nem kamu,azoknak egy pár dolog ami az én véleményem szerint nem áll meg a valóság talaján:
-szerintem a földön nem találtak még fel olyan kamiont sem autót amivel így lehet tolatni,sőt továbbmegyek,ha belegondoltok egy személyautóval sem tudsz úgy menni előre sem hogy nyílegyenesen minden kormánymozdulat nélkül,nemhogy hátra...
-én leborulok jcvd testi adottságai előtt ,mert mki tudja milyen sportoló múltja van.de aki lemegy spárgába,az közben biztos hogy nem tudja a talpát a talajon tartani közben,bármilyen hajlékony is,mert lehetetlen.
-

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása