Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A háború borzalmai egy kislány szemével

Sok megrázó reklám készült már a háborúk borzalmairól, de kevés van ezek közül olyan hatással az emberre, mint az egyik brit gyermekmentő szervezet Save the Children című szpotja, ami a Szíriában zajló eseményekre hívja fel a figyelmet. Ennek két oka van. Az egyik, hogy a főszerplő egy londoni kislány, az ő szemszögéből kísérhetjük végig, hogyan alakul át az ő kis hétköznapi élete háborús rémálommá. A másik az, hogy a film végtelenül egyszerű technikára épít, és rövid, néhány másodpercig vagy néha csak egy villanásnyi ideig tartó jelenetekből épül fel.

Ezek a felvillanások egy-egy pillanatot mutatnak a kislány életéből két születésnapja között, demonstrálva, mekkorát fordulhat körülöttünk a világ. Azok a borzalmak, amikről azt hittük csak a filmekben, vagy csak tőlünk nagyon messze történhetnek meg, egyik pillanatról a másikra valósággá válnak. Nézzétek meg a reklámot, és ne felejtsétek el, hogy azért mert nem a szemünk láttára zajlik egy háború, még nem jelenti azt, hogy nem kell tudomást vennünk róla. 

A többi érdekes, emlékezetes reklámot se hagyd ki, csatlakozz az addicthoz a facebookon!

 

Címkék: nonprofit háború

2014.03.09. 12:21 reklámbuzi Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr45849910

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása