Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Ilyen érzés az első csók

Rég aratott ekkora sikert egy vírusfilm a neten, talán Van Damme spárgázós Volvo reklámja szaladta ilyen gyorsan körbe az összes interneteket, néhány nap alatt közel 25 milliós nézettséget produkálva. Ezúttal egy kedves kisfilm hódította meg pillanatok alatt a fél világot, amiben 10 vadidegen párt látunk, amint azt a feladatot kapják, hogy így, ismeretlenül csókolják meg egymást. Nincs igazából a filmben semmi extra, de éppen ez az egyszerűség, természetesség teszi embereivé és szerethetővé a szereplőket, rajtuk keresztül pedig az egész filmecskét. Az elmúlt napokban boldogok és boldogtalanok nézték és osztották meg a videót abban a tudtban, hogy az egész csupán egy kedves kísérlet.

Egészen addig, amíg tegnap egy tweetből kiderült, hogy az egész, egy chicagói ruhamárka (WREN) tavaszi kollekciójához készült vírusfilm. A szereplők egyáltalán nem is annyira hétköznapi emberek, sőt, a legtöbb modell, akik (bár nem feltétlenül ismerték egymást) rutinosan mozognak stúdióban, kamera előtt. Van, aki szerint ez egy újabb illúzióromboló reklámakció, mások ünneplik a márkát az ügyes húzás miatt. A végeredmény ugyanaz, egy szerethető, kedves videó, az intimitásról és egy csók erejéről. Nézzétek meg, érdemes.

 

Címkék: vírus divat

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr685856084

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.12. 12:31:05

Betette a lábát a homoklobbi. Undorító.

supanova 2014.03.12. 14:02:06

@maxval a gondolkodó birca: Szerintem, egyrészt kötelező, másrészt minden lehetséges célcsoportot meg kell szólítani. Egyébként semmilyen különbséget nem tapasztaltam! :P

Exploiter 2014.03.13. 07:53:49

A youtube minden esetre jogi okokból letiltotta.

Ahelyett is ideje lenne valami cenzurázatlan megosztót felfuttatni.

megtürt személy 2014.03.13. 09:27:21

A homofób bircanak persze hozzá kell szólnia. Hányok.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása