Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy férfi ne nyávogjon, ha verik

Ebben a témában sok figyelemfelkeltő vagy egyenesen provokatív kampány született már. A legújabb, a brit ManKind szervezetnek készült London utcáin beépített szereplőkkel, akik a járókelők szeme láttára játszottak el egy tipikus jelenet. A dolog attól váli igazán érdekessé, hogy kétféleképpen, fordított szereposztással is eljátszották az erőszakba torkoló vitát, az eredmény pedig egészen meglepő volt. Míg a nő esetében azonnal a segítségére sietett az utca népe, amikor a férfit ütlegelték, a járókelők nevetgéltek csak a kínlódó férjen/baráton, egész egyszerűen nem vették komolyan.

Persze, hiszen egy férfi ne panaszkodjon, ha veri a felesége. Álljon ki magáért, és védje meg magát. Csakhogy ez közel sem ilyen egyszerű, amit az a számomra megdöbbentő tény is mutat, hogy a családon belüli erőszakos esetek 40 %-át férfiak kárára követik el. Hihetetlennak tűnik, hogy tényleg ilyen magas legyen a férfi áldozatok száma, de egy kicsit utánakeresve kiderült, hogy nálunk is hasonló a helyzet és a bírósági ítéletek alapján készült felmérés szerint a családon belüli bántalmazások körülbelül 30 százalékában férfi az áldozat. Elgondolkodtató.

Címkék: nonprofit prankvertising

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr146201946

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lángharcos 2014.05.24. 21:11:25

Amúgy egy jó ideje ennél a blognál nem jelenik meg semmi css, az egész szét van esve. Először azt hittem, időszakos, de nem, maradandó..

Advanced Flight 2014.05.24. 21:42:19

Az önsajnálatban dagonyázó pasiknak mondanám, mielőtt sírva fakadnának, hogy a csbe-nek NEM a videón látható jelenet az elkövetési magatartása. Se pro, se kontra.
A csbe a négy fal között történik. Ahol senki nem tud közbeavatkozni, és azért 90%-ban (igen, annyi, tessenek megnézni a KSH bűnözési statisztikáit) a nők az áldozatok, mert az átlagférfi erősebb, nagyobb és (többnyire) agresszívebb, mint az átlagnő.
Normális esetben föl sem merülne, hogy ezen egyáltalán vitatkozni kell, csak sajna a modern társadalomban a csúnya statisztikai adatok folyamatosan olyasmit mutatnak, ami a pasiknak nem tetszik (mármint hogy ők az agresszorok). Tesznek hát ilyen ócska kísérleteket arra, hogy a valóságot meghamisítsák.
Végül is arra jó, hogy az állítólagos szellemi fölényetekről szőtt mítoszokat leromboljátok, úgyhogy rajta, előre a lenini úton, higgyetek nyugodtan az ilyen fasságokban, mi annál jobban röhögünk :-)

kalandfereg 2014.05.24. 22:15:26

Az megvan ugye, hogy azért nem lépnek közbe az emberek, amikor a nő "veri" a fickót, mert az egész tök életszerűtlen, mű, ilyen a világon nincs. A nők nem így agresszívak, a férfiak nem így reagálnak, semmi sem stimmel ezzel a filmecskével.
Nem azért nem lépnek közbe, mert az, hogy egy nő ver egy férfit, az úgymond elfogadott volna. Ekkora bénázást.

Pipas 2014.05.24. 22:47:11

@Advanced Flight: "és azért 90%-ban (igen, annyi, tessenek megnézni a KSH bűnözési statisztikáit) a nők az áldozatok, mert az átlagférfi erősebb, nagyobb és (többnyire) agresszívebb, mint az átlagnő."

Az erőszakos emberek náluk gyengébb és kevésbé erőszakos áldozatokat keresnek ezért nem számít, hogy milyen az átlagos férfi vagy nő.

sebi77 2014.05.24. 23:01:31

Ha egy nő egy nála egy fejjel magasabb, másfélszer nehezebb pasit "ver", az tényleg csak mulatságos, fordított esetben viszont nagyon is komoly. Ami a statisztikát illeti, nem írja hogy az áldozatok milyen arányban voltak felnőtt férfiak vagy gyerekek, gyanítom hogy ez utóbbiból jön ki a 30-40%.

burakefendi 2014.05.24. 23:05:15

@Advanced Flight: vagy épp a férfiak kevésbé kérnek segítséget, mint a nők. mivel nem látunk be minden otthonba, nem lehet megmondani, mi a valóság és ki akarja meghamisítani...

Alfax 2014.05.24. 23:28:27

@kalandfereg: ja, szóval szerinted mindenki vágja, hogy ez "életszerűtlen" és hogy it valami megrendezett dologról van szó?

Nem.

www.youtube.com/watch?v=nrvDhSB7GHk

Azért nem lépnek közbe, mert RÖHÖGNEK.

Te pedig nem tudod, miről beszélsz.

Hajdú Peter 2014.05.24. 23:41:17

A nok megerdemlik a verest, mert maguknak kerestek a bajt.
Senki sem kenyszeritette oket, hogy egy aggresziv alkoholista, drogos tahoval kossek ossze az eletuket. Az olyanokat meg, akik ezert feljelentest tesznek, meg jol fel is pofoznam a rendorsegen, amiert a sajat nyomorukert masokat hibaztatnak.

tralalala 2014.05.25. 01:09:28

Egyébként tényleg életszerűtlen, jól látszik hogy sportos, nagyobb pasi, ha hagyja hogy üssék, az (szerintem a szemlélők szerint is) azért van, mert nem érzi veszélyben magát, nem zavarja a jelenség, vagy úgy érzi hogy "megérdemli" egy féltékenységi jelenet esetén.
Nem arról van szó, hogy három olyat lebaszott a csaj hogy összeesett a pasi. Nem is tudna hová eszkalálódni ez a helyzet. A férfi agresszor esetén azért lépnek közbe, mert látják, hogy még akár sokkal súlyosabbra is fordulhat a helyzet. Itt, ezzel a női agresszorral erre nem sok esélyt lát senki. Szerintem persze.

tralalala 2014.05.25. 01:14:08

kicsit olyan ez, hogy ha egy kicsi kutya megkerget egy nagyot, az vicces, míg ha egy nagy kutya kerget egy kicsit, az meg félelmetes. Mert a kicsi agresszor nem tud veszélyesebb lenni, a nagy agresszor meg ki tudja meddig megy el.

Ritchard Börtön 2014.05.25. 02:10:09

A ferfiak ugyanúgy áldozatok, csak nem kérnek segítséget, mert nem veszik őket komolyan, sőt szégyen segítséget kérni. Nem véletlenül terjedt el a férjet fakanállal verő feleség archetípusa. A nők ugyanúgy fenyegetnek erőszakkal, tárgyakkal, kézzel ütnek. Olyan a társadalmi helyzet, hogy egy ffi nem rohan a rendőrségre, még akkor sem, ha a nő fejéhez vágott egy lábost, vagy megpofozta. A nő ellenben - főleg ma, mikor ezzel nagy szimpátiát lehet kivívni és nyertes ügyeket, - egy egyszerü előszobai lökdösődés miatt bejelentést tesz. Szerint teljesen jól tükrözi a film a valóságot. Nekem munkatársaim mesélték, hogy válás előtt, sőt után milyen brutális tud lenni a feleség, üt, ver, csapkod, rongál, karmol, pofoz, rugdos, de a férj maximum a munkahelyén mondja a bizalmasainak, akkor is félve. A nő esetében viszont azonnal áldozattá válik, ahogy megemlíti, hogy volt egy dulakodás. A nők pld tudják azt használni, hogy "fél a férjétől otthon", míg ugyanez nem elfogadható ffi részéről, pedig van. Szerencsére észak-amerikában kezdenek rájönni, hogy egyenlőtlen a helyzet, és már a férfiak is feljelentenek, és sötét idők várnak a pofozkodó feleségekre is. A férfiak jórésze nem agresszív, ezt a nők jórésze tudja, és a visszautés kockázata nélkül bántalmazza a ffit egy vitában, mert az nem üt vissza. Ezek titokban maradnak.

Ritchard Börtön 2014.05.25. 02:13:16

Még így is 30% a ffi áldozatok aránya. Mi lenne, ha olyan arányban kérnének segítséget, mint a nők?

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2014.05.25. 03:18:12

@reklámbuzi: @az összes nőterrortól rettegő hím:
A posztban: " Csakhogy ez közel sem ilyen egyszerű, amit az a számomra megdöbbentő tény is mutat, hogy a családon belüli erőszakos esetek 40 %-át férfiak kárára követik el. Hihetetlennak tűnik, hogy tényleg ilyen magas legyen a férfi áldozatok száma, de egy kicsit utánakeresve kiderült, hogy nálunk is hasonló a helyzet és a bírósági ítéletek alapján készült felmérés szerint a családon belüli bántalmazások körülbelül 30 százalékában férfi az áldozat."

NEM. NEM és NEM.
nem igaz.

itt egy 2011-es KSH statisztika:
www.facebook.com/photo.php?fbid=10151990451663467&set=a.10150201675448467.330467.85568463466&type=1&ref=nf

jog-ász 2014.05.25. 06:50:42

a családon belüli erőszak leggyakoribb oka hogy olyan személyiségek vannak kapcsolaton belül, akik egymásnak feszülnek(hogy hol romlott el már senki nem tudja, lehet meg sem ismerték egymást mikor összejöttek, vagy közben derült ki hogynem egymásnak valók)- és nem kell mindig fizikai erőszak, sőt piálás sem.
elég ha pl. a nő folyamatosan verbálisan, vagy pszichésen fenyeget(gyerekkel, vagyonnal stb) a férfi meg tűr tűr egy ideig, aztán vagy bekattan agyban, vagy üt..na ekkor kéne az életközösséget megszakítani, de az persze nem megy (mert gyerek meg vagyon stb) és ez így szépen kristályosodik alkalomról alkalomra.

Lelki társ · http://www.lelki-tars.com/ 2014.05.25. 08:11:19

@tralalala: Én is erre gondoltam, de ha megnézed az emberek arcát, akkor van azért bőven kettős mérce, ahhoz képest, ahogyan fordított esetben mindenki odament segíteni. Ez utalhat a férfi központú társadalomra, illetve arra is, hogy lehet a nőkben nincs akkora együttérzés az ellenkező nemmel szemben, mint fordítva. Ez megérne egy külön kutatást, mert sok sok következtetést le lehetne vonni belőle.

2014.05.25. 08:22:59

Mennyi nyomorult szexist gyűlik itt is össze. Először is szögezzük le, hogy az agresszió nem nemhez kötött. A nő nem valamiféle mítikus, szivárványszagút pukizó éteri lény, hanem egy ember. Vannak közötte ilyen is, meg olyanok is. De a pinától nem lesz automatikusan jobb.

A nagy helyzet az, hogy ma egy nő annak biztos tudatában üthet-verhet egy férfit, hogy az nem tud visszaütni. Egyrészt, mivel úgy szocializálja a társadalom kizárólag! a fiúkat, hogy nőt soha nem ütünk meg (miért is ez a nemek szerinti megkülönböztetés?), másrészt meg, ahogy a cikkben is bizonyítják, a férfi áldozatot legfeljebb kiröhögik, és nem hisznek neki. Ha egy ütés közben csak megpróbálja elkapni a nő kezét, és ottmarad az ujja nyoma, máris ő lesz az agresszív elkövető, annak minden következményével. A nők ezt alattomos módon kihasználják.

Mi köze az erőszakhoz a méretbeli, erőbeli különbségnek? Ha az utcán egy nálam kisebb ember fogja rám a pisztolyt vagy kést, akkor automatikusan nem lehetek áldozat? Komolyan? Vannak itt gondok a fejekben, és az egyre súlyosbodik.

kpityu2 2014.05.25. 08:28:21

Arról nem is beszélve, amikor egy kisgyerek rugdossa egy felnőtt férfi lábát. Hol van ilyenkor a jog, hogy megvédje az áldozatot az erőszaktól?

2014.05.25. 08:29:09

@Alfax: Pontosan erről van szó. A reklámozott hatalmas női empátia véget ér, ha az áldozat egy férfi. Azzal képtelenek együtt érezni, a megcsonkított férfi áldozat csak vicces lehet számukra. Retardált barmok.

2014.05.25. 08:47:45

@kpityu2: Gratulálok az analógiához. Tehát úgy gondolod, hogy a nők egy gyerek értelmi szintjén vannak, és folyamatos felügyeletre szorulnak? Nem felelősek a tetteikért, és ezért nem büntethetők? Mégy egyszer, gratulálok, barom!

Girhes Joe 2014.05.25. 08:51:41

A feministák miért nem kampányolnak, hogy a "nőt nem ütünk meg" az egy nemi sztereotípia, és inkább arra kellene szocializálni a gyerekeket, hogy "embert (sőt lehetőség szerint élőlényt) nem bántalmazunk"? (Mondjuk a "takarítónő helyett mondjunk takarító személyzetet" mintájára, ahogy ez az USA-ban dívik.) Hja hogy ez a nőknek kedvez, és akkor már lehet egyenlőtlennek lenni? Na innen fakad a kettős mérce, ami akkor is fennáll, ha a videó láthatóan megrendezett, és ha a segítséget kérők 90%-a a női nemből derül ki (ami természetesen nem egyezik a tényleges esetek arányával, tekintve, hogy arról nincs, nem is lehet információnk).

2014.05.25. 09:36:03

Az első feleségem masszívan dolgozott azon, hogy beleszaladjon egy jól megérdemelt fizikai kontaktusba. A második is nyitogatta a pofonládát, amikor váltunk és látta, hogy nincs esélye tovább. Egyikhez sem nyúltam egy újjal sem, pedig az általános vélekedés alapján mindkettő "megérdemelte" volna.
Aztán később a második azt mondta, inkább vertem volna meg. Amikor pedig azt mondtam neki, hogy ez semmit nem oldott volna meg, csak én szégyelltem volna magam a föld alá, valamint még egy fegyvert adok a kezébe, amit ellenem tud fordítani, akkor azt mondta, hogy akkor is más lett volna.

Egész életemben próbáltam megérteni a nőket. Mára letettem erről. Ma is állítom, hogy az erőszak nem old meg semmit, sőt újabb indulatokat indukál egy férfi-nő kapcsolatban pláne.
Lehet nincs igazam?

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2014.05.25. 10:14:09

@szorokin: ismétlem magam, mert OLYAN, MINTHA A FALNAK BESZÉLNÉK (-TEM VOLNA)............

>POSZT ALAPÁLLÍTÁSA: "a családon belüli erőszakos esetek 40 %-át férfiak kárára követik el."

>ÉN: NEM IGAZ.
-----------------

- 2011-es KSH adatok, (azaz magyaro.-ról beszélek):
"A párkapcsolati erőszak sértettjeinek száma, aránya és bűncselekmények szerinti megoszlása nemenként, 2011"

Összesen, az évben:
#-uk: 2880 női sértett // 289 ffi sértett
arányuk: 90,9% // 9,1%
www.ksh.hu/szamlap/eletunk.html

SZÓVAL KEDVES NYIVÁKOLÓ FRUSZTRÁLT BALFASZ FFiak, sajnos, NINCS ALAPJUK A NYIVÁKOLÁSRA !

Pipas 2014.05.25. 10:21:58

@szorokin: "SZÓVAL KEDVES NYIVÁKOLÓ FRUSZTRÁLT BALFASZ FFiak, sajnos, NINCS ALAPJUK A NYIVÁKOLÁSRA ! "

Ezek csak a magyar adatok. Máshol durván különbözhetnek ettől.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2014.05.25. 10:23:05

ezt is ajánlom azoknak, akik nem csak a saját véleményüket szeretik hallani/olvasni, hanem másét isss.....

12 statisztika bűncselekmények szerint bontva + a 13. az összesített eredmény (ld pár sorral feljebb 90,9%/9,1%)
www.facebook.com/photo.php?fbid=10151990451663467&set=a.10150201675448467.330467.85568463466&type=1&ref=nf

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2014.05.25. 10:28:14

@Pipas: az posztban vala: "Hihetetlennak tűnik, hogy tényleg ilyen magas legyen a férfi áldozatok száma, de egy kicsit utánakeresve kiderült, hogy nálunk is hasonló a helyzet és a bírósági ítéletek alapján készült felmérés szerint a családon belüli bántalmazások körülbelül 30 százalékában férfi az áldozat. Elgondolkodtató."

ez 100%-an nem áll/igaz.

ha "nálunk is hasonló a helyzet", akkor külföldön is 91%/9%-jönne ki ill valami ehhez közeli..
(vannak eltérések, nyílván, pl.: jaja Indiában bezzeg tömegesen erőszakolják a nőket, stb.. afrikában lehet meg is eszik az áldozatot, az erőszak után, szb)

szerintem is 2014.05.25. 10:32:01

@szorokin:
Előfordul a jelenség? Elő...
Ha kisebb mértékben is, akkor az máris nem gond és nem kell foglalkozni vele?
Nőket pl kevesebb munkahelyi baleset ér, mint férfiakat. Tehát ne síjanak, nem érdekes, nem kell foglalkozni vele?

Ajánlom tanulmányozásra ezt a tanulmányt:
midra.uni-miskolc.hu/JaDoX_Portlets/documents/document_5512_section_826.pdf

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2014.05.25. 11:02:17

tessék,
Angolország, azaz United Kingdom adatai, 2010/'11/'12

"Equalities issues
Gender
The gender data for 2011-12 was the same as in 2010-11. 94% of VAWG defendants were men. From those with recorded gender
20, the proportion of women victims was
84%." [ www.cps.gov.uk/publications/docs/cps_vawg_report_2012.pdf ]

2014.05.25. 21:33:00

@szorokin: Hi balfasz!
A csökött agyaddal valószínűleg reménytelenül nehéz lesz megérteni, hogy a férfiak elleni erőszak adatai többnyire NEM kerülnek bele a nyilvántartásba, ugyanis nem merik jelenteni. Mert a hozzád hasonló faszkalapok kiröhögik, elbagatellizálják az ilyen eseteket.
Csak olyan esetekben lesz statisztika, ha például hasba szúrják a férfit egy üvegdarabbal, ahogyan az a mai hírekben olvasható volt.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2014.05.26. 15:32:32

@Pillanatragasztó:

no, ha igazad van viríccsad az adatokat/felmérést!!

mindenesetre, a női ügyeknél ("is", ha igazad van) nagyon alacsony a feljelentési/rendőrségi üggyé válási arány:

i, nemi erőszakok max 10%-át
ii, gyermekek elleni szexuális abúzusok max 1%-át jelentik fel [elképesztően sok pedofil lenne börtönben, de annyira nincs sok... ld. pl. iv. pont alább]
iii, a nemi erőszak elkövetőinek majdnem 99%-a bűntetlen marad.
iv, a nők 20%-a szenvedett el gyermekkori szexuális abúzust
vs.hu/i/2013/11/nok_elleni_eroszak_09.png
------------------------------------------------

Mj.: ja és a nemi erőszakokat nem a nők követik el - vs.hu/i/2013/11/nok_elleni_eroszak_08.png

szerintem is 2014.05.26. 20:29:33

@szorokin:
IV. pontodhoz.
Nem mindegy ám, hogyan jön ki, hozzák ki az eredményt.
Érdemes elolvasni pl egy EU vizsgálat módszertanát:
fra.europa.eu/sites/default/files/fra-violence-against-women-survey-methodology-qa_hu.pdf
Különösen ajánlom a 9. pontot.
Na most ha e módszertan szerint kérdeznek, nyilván bárki rávághatja hogy érte erőszak.
Pl ha hallott már valaha disznó viccet, vagy gyerekkorában rávert az anyja a seggére.
Olcsó ferdítést ezeket férfiaktól elszenvedett bántalmazásnak, zaklatásnak beszámítani.
Azon csodálkozom, hogy nem 100% jött ki eredménynek.
Úgy látszik a válaszolók józanabbak voltak, nem úgy mint az elvakult és minél magasabb számadatot kihozni szándékozó kérdezők.

Úgy gondolod, nők nem követnek el nemi erőszakot?
Hmmm...
velvet.hu/sztori/2014/04/19/eroszakolt_majd_keselt_a_roman_no

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása