Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Bárcsak minden karácsonyi reklám ilyen lenne!

A karácsonyi szezonban mindenki próbálja kedves, vagy legalábbis kedveskedő reklámokkal magához édesgetni a vásárlókat, de ez csak keveseknek sikerül. A John Lewis áruház talán az egyetlen, amelynek évről-évre sikerül emlékezeteset alkotnia. Három évvel ezelőtt egy kisfiúról szóló, nagyon kedves történetettel vette kezdetét ez a sorozat (mellesleg ebben a témában nekem ez az örök kedvencem), két éve egy hóember sztorija hódította meg az internetet, tavaly pedig egy elképesztően aranyos rajzfilmmel sikerült elérniük, hogy nagyrészt róluk szóljon a karácsonyi reklámszezon. 

A korábbi évek sikereinek köszönhetően idén már mindenki arra volt kíváncsi, vajon mivel rukkol elő a John Lewis. Örömmel jelenthetem, hogy az idei filmjük is iszonyatosan jó lett. Megint egy kisfiú a főhőse és az ő kis barátja, Monty a pinvin, akivel sülve-főve együtt vannak. Imádnivaló ez a furcsa barátság, amiről (még ha sejthető is) csak a legvégén derül ki, hogy pontosan milyen természetű. A film üzenete, hogy a karácsony nem a nagy ajándékokról, hanem arról a lehetőségről szól, hogy valóra válthatjuk valakinek az álmait, ami elég szimpatikus egy áruháztól, ami végső soron mégiscsak a pénzköltésről szól. A kampány érdekessége, hogy megpróbálták kiterjeszteni és más platformokra is átvinni a film sztoriját, ezért készült hozzá egy külön aloldal, online és mobil játékkal, külön Montys termékekkel és sok más tartalommal amit a szülők a gyerekekkel együtt fedezhetnek fel. 

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr806866109

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tamascsaki.hu 2014.11.06. 12:42:27

Rég láttam ennyire jó karácsonyi reklámfilmet. Aranyos történet:)

Shopping 2014.11.07. 10:39:04

Jaj de aranyos! Kisgyerek is van benne! Meg kiskutya!( bocs pingvin)

broáááf

Ennél nyálasabb sémákra épülő reklámot rég láttam.

tamascsaki.hu 2014.11.07. 17:27:21

@Shopping: Akkor a Provident reklámok a nekedvalók:)

Dorothy222 2015.01.02. 21:54:31

@tamascsaki.hu: Szerintem is nagyon aranyos! :)

Dorothy222 2015.01.02. 21:56:27

@Shopping: Nem kötelező megnézned. :(

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása