Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sebekkel a családon belüli erőszak ellen

nekeisfaj_odett.pngDöbbenetes szám, de tény, hogy Magyarországon minden 5. nő válik valamilyen családon belüli bántalmazás áldozatává. Az is tény, hogy napi szinten olvashatunk olyan hírt a sajtóban, amely egyértelműen nyomatékosítja: a problémáról beszélni kell, és mindenkinek ki kell állni azokért, akik sok esetben nem tudnak, nem mernek kiállni magukért. 

A most indult, Nekem is fáj! kampány célja, hogy elősegítse a témáról való nyílt beszédet és lehetőséget adjon azoknak is az ügy melletti kiállásra, akik személyesen nem éltek át hasonló inzultust, de fontosnak tartják ezt az ügyet és ezzel is szeretnék bátorítani az érintetteket. Mindezt olyan lemosható tetoválások segítségével tehetik meg, amelyek foltokat és sérüléseket ábrázolnak. Ezeket feltéve posztolhatnak magukról egy megdöbbentő képet, ami jelzi, hogy amikor egy nőt bántanak, ők is megtámadva érzik magukat, és a sérüléseik nekik is fájnak. 

A kampány indulásakor többek között Odett, Bakos Piroska és Szegedi Kata is vállalta hogy egy különleges portréfotózás során lila foltokkal és horzsolásokkal az arcukon állnak a kamerák elé, egyben az ügy mögé, ezzel is arra buzdítva mindenkit: vásároljon ő is tetoválást és álljon ki a bántalmazott nőkért. A nőnapi indulás óta további ismert arcok csatlakoztak a kezdeményezéshez, például Csobot Adél, Kulcsár Edyna, Lola, Mádai Viven, Metzker Viki, Sarka Kata, Tóth Gabi is lefotózta magát sokkoló ideiglenes sebekkel és használta a #nekemisfáj hashtaget. 

De a A Nekem is fáj! támogatói nem csak a fotóikkal segítenek, hiszen a jótékonysági kampány célja nemcsak a figyelemfelkeltés, hanem egy nagyobb összeg összegyűjtése is. A többek között a Mono art&design, Insitu, Printa, Kontakt, wonderLAB és NON+ boltokban, illetve a TATZ webshopjában megvásárolható lemosható tetoválások teljes árával ugyanis az Ökumenikus Segélyszervezet bántalmazott családokat befogadó menedékházát támogatják. További részletekért és a csatlakozáshoz szükséges tetoválásokért nézzétek meg a kampány honlapját: nekemsifaj.hu 

 

screen_shot_2015-03-09_at_11_43_04.png

screen_shot_2015-03-09_at_11_40_17.png

screen_shot_2015-03-09_at_11_32_47.pngtatz.jpg

Címkék: nonprofit látvány nekemisfaj

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr117253345

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

♔bаtyu♔ 2015.03.09. 13:44:22

Tipikus liberális álságosság, egy méretes hazugsággal indítva. Persze minden 5-ik nő. Olyan ez is mint az antiszemitizmus, minél pénzéhesebb a libsi szervezet annál jobban nő. A nőket egyébként elsősorban a primitívebb "kultúrákban" verik, ja, hogy az rasszizmus lenne.

has 2015.03.09. 13:59:00

Valahol nagyon sok nőt verhetnek, mert a környezetemben egyet sem. Nem számolom össze, de biztosan van legalább 40.
Nőt egyébként nem verünk! Gyereket se.Egyáltalán a verekedés egy egy elég primitív dolog.
Amúgy nem értem mi köze ennek a liberalizmushoz. Aki veri a gyengébbet az bunkó, aki engedi az még nagyobb. Aki meg ebből politikai kérdést csinál, na azt kellene egyszer jól megruházni!

bene77 2015.03.09. 15:09:02

Valóban döbbenetes. Legyen kedves az adat forrását linkelni a szerző, ha ez "tény".

Tudományos libsizmus 2015.03.09. 15:44:18

Olvastam már olyat is, hogy minden harmadik nőt vernek. Persze. Aha. Megszületett a nőverésbiznisz is, úgy látszik. Csak nem ezt is a tudjátokkik nyomják? Csak azért, mert éppenséggel ők a földkerekség legnagyobb nőverői, de mindegy.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2015.03.09. 15:55:17

@Tudományos libsizmus: Mekkora számmal lennél elégedett? Minden hatodik nőt már meg lehet verni? Vagy tíz? Szerintem egy is sok.

Spiritmonger 2015.03.09. 16:07:56

Tényleg megengedhetetlen, hogy egy nőt megvernek, nincs rá mentség, csak nagyon extrém esetben, amikor nem számít, hogy nő-e vagy sem, pl. ha a gyerekeimet akarja valaki bántani, akkor nem érdekel, hogy mi van a lába között...
Másfelől, egy nőt alapvetően az akarata ellenére egyszer lehet megverni. A második alkalom előtt le kell lépni, feljelenteni, tesóval-rokonokkal-barátokkal az erőszakoskodót rettentően elverni, ha ezt nem teszi, az már az ő hibája is.
Harmadrészt, ezen bántalmazások legnagyobb része simán elkerülhető lenne, ha a kedves bántalmazott nő megfelelő partnert választana, azaz megfelelő prioritásokkal rendelkezne, és a szépfiú/rosszfiú/menőcsávó helyett a tisztességes, kedves, rendes srácokat választanák.
Ennyire egyszerű.

[megmondoember] 2015.03.09. 16:32:38

@reklámbuzi: Te úgy születtél, hogy ennyire semmi szövegértésed nem volt, vagy csak kifejlesztetted magadban az évek során ezt?

Az illető arról beszélt, hogy hamisak a számok. Nem arról, hogy a verés elfogadható.

Ez utóbbi egyébként a kulcsmondat: ti. hogy igen, egyetlen ember verése sem fogadható el, pláne nem családon belül. A baj az, hogy mindig csak a nőverésről megy a picsogás - miközben a valóság az, hogy nagyon sok gyereket (köztük fiúkat is), sőt, férfit is megvernek családon belül. Sőt, meg is ölik, méghozzá a nők. Lásd a tegnapi hírt a komáromi nőről, aki agyonverte férfi élettársát, mert az beszólt.

Ez utóbbi tényadat. Az, hogy minden harmadik-negyedik-ötödig nőt meg vernek, az meg kitalált adat. Az igazság az, hogy a tudományos módszerekkel készített statisztikák szerint a családon belüli erőszak többségét a nők követik el, gyerekek rovására. A partnerek közötti erőszakben pedig egyenlőség figyelhető meg a nők részéről férfiak sérelmére, és a viszont elkövetett cselekmények között.

Az egyetlen különbség az, hogy a férfiak erősebbek és ellenállóbbak, a nők meg gyengébbek és törékenyebbek. Illetve, hogy egy férfinak szégyen, ha egy nő megveri. Így férfiak ritkábban szenvednek súlyos sérüléseket, és akkor is inkább hallgatnak a dologról. A nők meg akkor is picsognak és hamisan vádolnak veréssel és erőszakkal férfiakat, ha valójában pl. csak a gyereket vagy a házat akarják maguknak.

exilis 2019.05.15. 20:02:08

@[megmondoember]: Megírtad helyettem, jobban mint én tudtam volna, köszi.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása