Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Telefonbetyárkodó tévécsatornák


Ki ne ismerné a kersekedelmi csatornákon futó betelefonálós, pénzleszívós, emeltdíjbeszedő játékokat. Amelyekben rendezett fogazatú, csupamosoly-csupabáj emberek tesznek fel olyan kérdéseket, amelyekre még az "Okosabb vagy, mint egy BKV-ellenőr?" című műsor megszégyenült játékosai is kapásból tudnák a választ. Az együgyű kérdések láttán a szerencsétlen néző meg úgy érzi, mintha a Legyen Ön is milliomos!-ban lenne, és éppen az 50 milliós kérdést fejtette volna meg telefonos segítség nélkül. Dagad a büszkeségtől, és már nyomkodja is az emeltdíjas telefongombokat. Aztán meglepődik, amikor egy kedves női hang várakozásra kéri, majd Beethoven összes szimfóniáját meghallgatatja vele percenként 290 Ft+áfért.

Ezek a betelefonálós műsorok olyanyira elszemtelenedtek, hogy a pofátlanságuk mellett már a Gazdasági Versenyhivatal sem mehetett el szótlanul. Így aztán néhány hete eljárást indítottak, hogy megvizsgálják, nem történt-e visszaélés ott, ahol visszaélés történt. Mindenki abban reménykedett, hogy a GVH szanaszét bünteti majd az adókat, hiszen nagy bátrorságról és szigorról tanúságot téve néhány napja vágták meg jogerősen 7 milliárdra az autópályaépítő cégeket. De úgy látszik, a költségvetés toldozása helyett ezúttal fontosabb szempont volt a tévécsatornák jóindulatának megtartása, ugyanis olyan enyhe ítélet született, ami még a sokat látott tévécsatornákat is meglepte. A GVH ugyanis megelégedett annyival, hogy a tévék kisdobos becsszóra megígérték, hogy ezentúl majd jók lesznek, nem keltik senkiben az azonnali nyeremény lehetőségének látszatát és a hívás díját is majd jól láthatóan feltüntetik. Miért is hazudnának? Ők nem olyanok. A GVH legalábbis beérte egy ilyen vérszegény megjavulunk dumával, , és pénzbírság nélkül elengedte a tévéket, akik hazafelé a taxiban már egymás térdét csapkodva nevettek az egészen.

Címkék: tévé magyarmocsár

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr8156545

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

p@rasztpicsa 2007.09.20. 11:25:35

ez a cucc egy igazi hungarikum.

Nemcsák Márk Tamás 2008.05.28. 18:15:01

Ez igazán jó ötlet ugyanis a pesti ellenőrök sokkal bunkóbbak mint a miskolciak...(Néha fordítva is igaz)
AZ ÖSSZES BKV ELLENŐR KÖCSÖG!

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása