Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Beszól az autósoknak a BKV

Budapest közlekedési viszonyait talán úgy lehetne legpontosabban jellemezni, hogy az angol főváros autómennyisége párosul a román utakkal és az albán közlekedési morállal. Abban mindenki egyetért, hogy ez így jelen formájában tarthatatlan, és az is világos, hogy erre nem még több autóút, a Duna hosszanti leaszfaltozása nyújthat megoldást, hanem a felszíni tömegközlekedés. Így alapvetően érthető a BKV legújabb akciója, amellyel arra akarják rávenni az autósokat, hogy  hagyják otthon a kocsit és szálljanak buszra, villamosra vagy metróra.  Még a hirdetés médiumának megválasztása is teljesen  jó, hiszen hol lehetne relevánsabban megszólítani az ózongyilkosokat, mint a legforgalmasabb csomópontokban  a legnagyobb dugók idején. Csakhogy ebben az esetben is életbe lép az egyik örök reklámigazság: a jó reklám hamarabb leleplezi a rossz terméket.

Mert a világ legtöbb országában talán működne is a dolog. Három emberke a piros lámpánál kiszalad a zebrára egy-egy táblával a kezében, amin az "Így húz el melletted a BKV" vagy a "BKV-val már ott lennél" feliratok olvashatóak. Nálunk azonban eleve kudarcra van ítélve egy ilyen kezdeményezés. Hogy miért? Mert a fenti állítások nem, vagy csak nagyon kis részben igazak. Az hogy gyorsabban végig lehet menni a körúton villamossal még védhető álláspont, és metróval is gyorsabban lehet közlekedni, mint a felszínen. De próbáljon meg valaki busszal eljutni valahová, ahol nincs külön buszsáv. Vagy ha van, akkor a már említett albán morálnak köszönhetően elállják az autósok. Persze ezen lehetne segíteni, de először ezt kellene megoldani, aztán hirdetni, hogy a busz gyorsabb. Emellett ott van a bejárók problémája. Mert amíg nincsenek P+R parkolók (vagy vannak, de óránként 200 forintba kerülnek), addig minden Budapest vonzáskörzetében élő ember autóval fog jönni a városba. Ehhez jönnek még a legfrissebb hírek, amik a BKV járatritkításáról szólnak. Vagyis úgy akar a társaság több utast szállítani, hogy közben járatszámot csökkent.

Így aztán az akció eredménye mindössze annyi, hogy az autósok többségének a táblák elolvasása után hirtelen elkezd nehezedni a lába, és ellenállhatatlan késztetést érez, hogy a gázpedálra lépjen, és csikorgó gumikkal kilőve elcsapja a kis rohadékokat.

Címkék: köztér magyarmocsár

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr45199937

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

X-Polgártárs · http://nephulyites.blog.hu 2007.10.18. 13:15:40

Ja,és akik azt mondják két személlyel olcsóbb,annak meg nincs meg a 8 általánosa.
7400 most a havi bérlet.
nézzünk egy autót,veszünk egy magyar Suzukit 2,2 milláért.Ami tfh 6 év múlva veszit az értékéből 1,2-t.Ez évente 200 000,havonta kb 16 000.Kötelező havi 5 000.Súlyadó 2000.Ha napi 50 km-t autózunk,akkor az napi kb 4 liter,5 napos munkahéttel számolva heti 20 liter,havi 80 liter,azaz kb 23 000. Azért a hat év alatt kell a szerviz is,olaj csere,stb...ez is kb 5000 havi lebontásban.Ez összesen kb 51 000 forint...hm,tényleg olcsóbb...

kpetya 2007.10.18. 13:15:58

Nem hinném, hogy a XIV-XV-XVI határán lévő Pálya utca külváros lenne. Mégis csúcsidőben 20percenként azon kivül 30percenként jár busz (feltéve ha nem késik). A bkv és veke szerint ugyan a 131-231 átlagos követési távolsága 10-15 perc, de ez legfeljebb matematikailag igaz. Kiszámithatatlan, hogy mikor jönnek.

Az Örs környéki kis utcákban sem szivesen hagynám az autót, mert szeretném ott találni mikor hazamegyek.

Ha az uticélod nem a metro mellett van vagy 1nél többször kell átszállnod akkor már olcsobb az autó, és még dugóval együtt is gyorsabb ha az ember egy picit is ismeri a várost (kéretik nem elörángatni az egyébb autó fentartó költségeket, ui ha már van autó azt akkor is fizeted ha garázsban áll).

És ne agyjuk ki az iskolaszüneti szezonokat se, mikor ritkábban járnak a buszok, de a dolgozonak akkor is be kell mennie dolgozni.

Szóval nem azt mondom, hogy mindenki járjon autóval, csak azt, hogy legyen olyan szolgáltatás, amiért tényleg érdemes buszra szállni.

SZsolt 2007.10.18. 13:17:28

Eddig én mindig a BKV-t használtam amelynek elsődleges oka az, hogy sokáig nem volt pénzem autófentartásra, de amikor lett akkor a dugók riasztottak el az autózástól.Korábban volt autóm de amikor már nem tudtam elég korán elindulni a 2 kerülettel messzebb levő munkahelyemre és a késések miatt állandóan magyarázkodnom kellett akkor eladtam.Most "boldog" BKV-t használó utasként 2-3 átszállással járatonkén átlag 10 perces várakozási idővel próbálom átküzdeni magam a városon. Néha direkt várom hogy jöjjön az ellenőr(zsebemben a direkt szűz jegyekkel)és már viszket a tenyerem hogy jól orrbagyűrjem. Amikor ezért a sz@r szolgáltatásért az odaúton elhsznált harmadik jegyemet kéri.Na most sok blogban olvastam, hogy jobb helyeken(NEM M.o) egy jeggyel el tudsz jutni a munkahelyedre ergó anyagi szempontból is alternatívája az autóval való munkába járásnak.Bár most hogy nagyon sokat kell napközben a város különböző pontján ügyeket intéznem nagyon kellene egy autó.Kölcsönautóval ugyanazt az Újpalota-Pécel ügyintézést 1 óra alatt megoldotam és ebben a sok nem az utazás hanem a sorbanállás/várakozás volt. A BKV-val(46-os Busz Kereszttúr városközpontig és onnan a munkatársam autójával Pécelre)vegytisztán 3,5 óra alatt tettem meg ugyanazt a távot. Sokat vártam az amúgy sem sűrű buszra és nagyon hosszú maga a járat útvonala is.Mindenesetre kinéztem az autót és jövő héten meg is veszem. A BKV-t meg csak azokon a szakaszokon fogom használni ahol kötött pálya vagy autóktól elzárt területen való haladás van.

kpetya 2007.10.18. 13:18:15

X, igazad van ha abból indulsz ki, hogy a bkv kiváltására veszel autót.
De ha másra és máskor is használod és egyébként is kell, akkor már nincs igazad, mert akkor is fizetned kell ezeket ha áll az autó.

X-Polgártárs · http://nephulyites.blog.hu 2007.10.18. 13:18:28

Blue:csak a BKVén lehet elkapni náthát?Munkahelyen nem?Ez akkora hülyeség,mint egy ház...logikádat követve,akkor minden iskolás beteg lenne,nem igaz? Ha meg szar az imunrendszered és mindentől ágynak esel,ne a BKVét hibáztasd,hanem menjél el mozogni és étkezz egészségesen.

bubba 2007.10.18. 13:18:32

Én 1 évig Békásról jártam be Zuglóba, 45 perc konstans. Kocsival is kb. 45 perc. A HÉV elég tiszta és kényelmes volt. De pl. a 4-6 undorító, főleg nyáron. Az új villamosok egyenértékűek a kínzókamrákkal.
A 4-es metró helyett szerintem is a jelenlegi közlekedés jobb átgondolását csináltam volna, pl. a peremkerületekben. A belvárosi útdíj szerintem is jó ötlet, de ahoz parkolók és elkerülő út-utak kellenének. Amúgy szerintem az egyik legnagyobb problémát a sok büdös kamion okozza az átmenő forgalmával.
Ja, és az, aki a másik értelmi szinvonalát ilyen szavakkal becsmérli, az csak saját magáról tanuskodik, ugye, "kedves" X-Polgártárs?

Bambanő 2007.10.18. 13:19:26

az utóbbi 8 munkanap alatt több, mint 3x fordult elő, hogy a metróvezető elvtárs atom módon belezúgott a pirosat jelző térközbiztosítóba, így amikor meglátta az előző szerelvényt maga előtt, akkor pánikszerű satuzást művelt. Az utasok meg tekebábut játszottak egy sikeres 9 fás gurítás után.

Nekem ezt jelenti, hogy így húz el melletted a bkv a pirosban.

X-Polgártárs · http://nephulyites.blog.hu 2007.10.18. 13:20:20

Viktor,már vártam hogy mikor fog valaki előjönni az éjszakai közlekedéssel...ebből is látszik,hogy te éjszaka még sosem közlekedtél a városban,csak a szád nagy.

Lui_78 2007.10.18. 13:22:53

Tény,
Sokan vannak akik lusták BKV-zni, és önigazolás miatt szídják:)
A legjobb alternatíva a robogó, amivel kétsegtelenül gyorsabban és olcsóbban lehet közlekedni, vagy a bicikli.
Ez viszont a lustaság miatt kiesik a legtöbb helyen.

kpetya 2007.10.18. 13:23:58

Az éjszakai járatok legtöbbje óránként jár, ha jól tudom.

X-Polgártárs · http://nephulyites.blog.hu 2007.10.18. 13:25:19

napközben: én fel is szállok,az esetek 80%-ban még ablak melletti ülőhelyet is találok,megspórolok havi 40-et és közben körberöhöglek téged,amikor a villamos lehagyja az autódat. És itt van a kutya elásva...a kényelem. Amig ilyen lusták vagytok,fizessetek...a zsidók is biztos panaszkodtak a kényelem hiányáról,mi? Minden csak nézőpont kérdése. De egy idő után a kényelem pazarlás.
Érdekes engem nem tartanak fel az ellenőrök,mert nem ott kezdem el keresni a bérletem.
Az agglomerációs dologban teljesen egyetértek veled.

kpetya 2007.10.18. 13:26:08

Lui,

napi 2x14 km nem szivesen kerékpároznék rendszeresen (főleg amig nincs mindenütt normális kerékpár út), és ebből 1,5km hegyre fel. Ráadásul mostanság reggelenként 4-5 fok van.

Jako 2007.10.18. 13:29:51

Ezt az egészet abszolút embere válogatja, meg a helyzete. Vannak a városnak olyan részei ahonnak jobb a BKV és vannak ahonnan rosszabb. Nyilván akinek már 3szor kell átszállnia, annak jobb a kocsi, akinek a lakásától és a munkahelyétől/iskolájától is 3 percre van a metró annak nem.
Saját példa: busszal 15 perc a metróig, (várakozással együtt), 15 perc a metrózás, 10 a villamos, és onnan még 5-10 perc gyalog. Ez alsó hangon 45 perc. Nekem egyetemről van szó, nem kell minden reggel a csúcsban mennem, vagy csúcsban jönnöm haza, autóval odavissza nincs 40 perc...
Anyagilag (diákbérlet) így is olcsóbb lenne a BKV, de ha az időt és esetleg a kényelmet is figyelembe vesszük, akkor már nem éri meg.
Ami a BKV eszközeit illeti, késés, pontatlanság, kosz, mocsok, udvariatlanság ha nem is állandó jellemzők, de gyakoribbak a kelleténél.
Az meg nem igazán érdekel, hogy London, vagy Barcelona milyen. Én itt lakom. Sry.
Egyszóval nekem jobb az autó, de tudom hogy vannak olyanok akiknek jobb a BKV. Így aztán elég értelmetlen a vita sztem, valszeg nem ugyanazok a feltételek, ill. a körülmények.
Üdv

kpetya 2007.10.18. 13:31:02

X,

feladat:
Indulás este 6kor Szépvölgyi-Pusztaszeri kereszteződése, cél XVIker Pálya utca-Rákosp. Határ út kereszteződése.

Mennyi idő alatt érsz oda és hány átszállás?

Amugy BKV-val járok 90%ban.

Lui_78 2007.10.18. 13:32:26

kpetya,
Nyílván nem válthatja ki a BKV-t a bicaj. De ott ahol ez reális alternatíva, ott sem sokan választják.
Erre céloztam, el ne kezdjetek kővel dobálni:)
És persze jégesőben sem és egyéb katasztrófahelyzetekben is indokolt BKV-zni:)

Zoli bácsi 2007.10.18. 13:33:18

Kápmegyerről Lágymányosra autóval a legnagyobb dugó idején is legfeljebb egy óra az út (átlag 40 perc). Ugyanez BKV-val háromszori átszállás, nyomorgás, bűz és kétes közbiztonság mellett 1,5 óra. A kellemes modorú BKV alkalmazottakkal való mindennapi találkozást bónuszként sorolom fel. Ha csak a Belvárosban kellene közlekedni én sem ülnék autóba (fenti kényelmetlenségek ellenére sem) de több mint 15km távolság leküzdése esetén ma Budapesten a BKV nem valós alternatívája az autónak. És még csak nem is olcsóbb.

Blue 2007.10.18. 13:33:44

Ja, még egy: nem csak tisztán BKV-s vagy tisztán autós létezik. Ha az autós mondjuk héhány napra inkább tömegközlekedne, mert előző este ivott/nem aludt/akármi, az is sokat jelentene. De ilyen ritka használatra a bérlet nem megoldás, a jegy árával meg semmi bajom, csak legyen már tényleg egy órán keresztül bármire érvényes. A és B pont között ne azon múljon már a tarifa, hogy hányszor kell átszállni. A 105-ös busz helyett pl. mehetek 112-es busz + metró + 14-es villamos kombinációt. Fele annyi idő, de háromszor annyi pénz.

FutureLand · http://vinczebarni.blog.hu 2007.10.18. 13:37:34

Bringázzatok mind! Télan, hóban, fagyban még erősíti is a testet és a lelket! Autó helyett, bringa, BKV helyett bringa! Tekerjetek Ti is! :-)

X-Polgártárs · http://nephulyites.blog.hu 2007.10.18. 13:38:28

Lui78:attól még,hogy viccesen vezetik,a közlekedési hálozat jól ki van épitve,bár a járatritkitásokkal én sem értek egyet.
kpetya:Miért, szerinted nappali sűrűséggel kellene járniuk nekik is??? Egyébként persze,hogy van óránként járó éjszakai,de a kieső helyeken...a legtöbbje fél óránként jár+az éjszakai 4-6-os 12 percenként kb.

flimo13 2007.10.18. 13:41:48

"hiszen hol lehetne relevánsabban megszólítani az ózongyilkosokat"

Lehet hogy a változatosságot növelte az ózongyilkos kifejezés, viszont teljességgel rossz, a kocsik nem freont pufognak ki..

kpetya 2007.10.18. 13:42:12

X,

Ha valahová óránként jár a busz (mert a xv-xvi kerbe igy van), akkor aki teheti nem vár a buszra, hanem autózik. Ergo kevesebben lesznek a buszon, erre a bkv lelkesen tovább ritkitaná a járatokat. Ördögi kör. De nem kell az esti járatokkal példálodzni, épp elég a 7végi járatokra gondolni.

Lui_78 2007.10.18. 13:43:11

X-polgártárs,
Én nem fikáztam egyetlen szóval sem a hálózatot, sokat közlekedek magam is BKV-val. Pusztán annyit akartam mondani, hogy sokat lehetne javítani egyéb módon a cégen, ami a szolgáltatás minőségére is kihatna előbb-utóbb. Pozitív irányban.

X-Polgártárs · http://nephulyites.blog.hu 2007.10.18. 13:45:58

Zolibácsi:érdekes,az egyik ismerősöm Újpest Lágymányos útvonalat rendszerint másfél óra alatt teszi meg autóval dugóban...és tudtummal Kápmegyer még kiljebb van.

kpetya 2007.10.18. 13:48:47

X,

akkor keressen más utvonalat.
Én is gyakran teszek kerülöt, mert arra gyorsabb.

X-Polgártárs · http://nephulyites.blog.hu 2007.10.18. 13:49:13

Senki sem mondta az embereknek,hogy késő éjszaka kimaradjanak,ha meg igen vállalják a következményeket.
Petya,ennyire erővel nagyon sok mindenen lehetne javitani itt az országban. Oktatás,egészségügy,stb...de miből?Szingapúri körülményeket akartok?Oké,én meg szingapúri embereket!!!!

ShagBeckur 2007.10.18. 13:50:29

Agglomeráció BME.

Reggeli csúcsban autóval 1 óra 5 perc. Busz + villamos + gyaloglás átszállásokkal együtt 1 óra 45 perc, 2 óra.

Este ZH után kocsival a hazajutás 45 perc. Gyaloglással, villamossal, busszal másfél óra, 2 óra.

Ellenben ha nagyon ráérek, vagy sörözni akarok én is tömegközlekedem. Viszont az autó hosszabb távra jóval gyorsabb és kényelmesebb, mint a tömegközlekedés.

Természetesen a Délitől a Deákra én is metrózom, mert arra a távra az a leghatékonyabb...

Wales 2007.10.18. 13:51:41

Most megy itt a vita, hogy BKV vagy auto, esetleg bicikli/robogo. Az, hogy melyik a gyorsabb nagyban fugg a napszaktol, valamint, hogy honnan hova akarsz eljutni. Ha valaki ezek vagy akar kenyelmi szempontok miatt dont az auto mellett, akkor OK, csak utana ne rinyaljon, hogy milyen draga a benzin (erdekes, benzinar-csokkenesnel sosincs eljenzes), sok az autot terhelo ado, be akarjak vezetni a dugodijat, meg mekkora kocsog a Demszky, hogy nem kepes utat epiteni (ja persze akkor is megy a siras, ha eppen felujitjak az utat pedig azzal a korabban kritizalt katyukat tuntetik el) es igy araszolva lehet bejutni a munkahelyre.

Te akartal ott lakni ahol laksz, te dontottel, hogy ott dolgozol ahol dolgozol, te dontottel az auto mellett, akkor viseld dontesed kovetkezmenyeit. Ez olyan, mint mikor a Ferihegy kornyeken elok tiltakoznak a zajterheles miatt, holott jol tudtak, hogy mivel jar a repter kornyekere koltozni

X-Polgártárs · http://nephulyites.blog.hu 2007.10.18. 13:58:17

Seggbek:és miből tartod fent az autódat?Bár szerintem amig diák vagy,kifutja az idődből...van kollégium is a világon.
Wales:riszpekt :)

Lui_78 2007.10.18. 14:04:22

Wales,
Te akartal ott lakni ahol laksz, te dontottel, hogy ott dolgozol ahol dolgozol, te dontottel az auto mellett, akkor viseld dontesed kovetkezmenyeit.

Lui_78 2007.10.18. 14:06:15

Na lemaradt, hogy ha így lenne, akkor mindenki az első kerületben lakna, és a MOL vezérigazgatója lenne...:)

ShagBeckur 2007.10.18. 14:06:47

X, az, hogy mire futja az időmből és mire nem, az egyéni elbírálás kérdése. Napi 3 és fél-4 órát utazni a 2vel szemben, szerintem kicsit gázos dolog.

Egyébként pont emiatt gondolkozom is, hogy beköltözök, illetve koli. Nem mondom, hogy nem lehet kibírni az ennyi utazást, de gondolom senkise élvezi azt, hogy várni kell a következő buszra, illetve dögfáradtan esetleg állni kell, mert nincs hely.

Mint mondottam, szoktam BKV + Volanozni is, abból a szempontból jó, hogy közben tudok tanulni, ha le tudok ülni. Gondolkoztam azon is, hogy bejövök félútig és onnan bicikli, de a biciklit nem tudom sehol se tárolni, kocsiban meg nincs hely, hogy berakjam.

Blue 2007.10.18. 14:11:11

X: a buszon közvetlen közelről kapod a baciadagot, nincs mindig kéz a tüsszentés előtt, betegek is utaznak orvosig és vissza. Munkahelyen meg szellősen vagyunk, aki igazán beteg, az nem jön be fertőzni.

Amúgy nem értek hozzá, csak ez a tapasztalatom, hogy ritkábban betegszem meg, pedig semmi más nem változott az életvitelemben. És nem én vagyok az egyetlen.

ShagBeckur 2007.10.18. 14:12:49

Blue, ezt én is tapasztaltam. Viszont akik pl a Hungárián laknak, azok meg gyakrabban betegszenek meg a sok gáztól, szóval ez is kétoldalú. Elektromos autók kellenének, annak nincs károsanyag kibocsájtása...

X-Polgártárs · http://nephulyites.blog.hu 2007.10.18. 14:16:21

Blue: ja,mert a munkahelyen mindenki odarakja a kezét,amivel utána kezet fogsz,megfogja a kilincset,a számitógéped,aktád...érvelésed halott dolog. Amig iskolába jártam én kevesebbszer voltam beteg,pedig BKV-val mentem...mondom,menjél el kicsit mozogni és megerősödsz. És a többieknek is ezt ajánlom,akik elkényelmesedtek és egy hapcitól is ágynak esnek. Aki igazán beteg...ez pont a sulira igaz,aki kicsit is szarul érezte magát nem bent be,egyszerű,munkahelyen nem tudod megcsinálni,mert hajtási kényszer van...az utóbbi fél évben csak 6 olyan munkatársam jöbb be olyan betegen,amivel anno otthon maradtunk volna. persze meg is fertőztek másik 16ot.

X-Polgártárs · http://nephulyites.blog.hu 2007.10.18. 14:17:25

Sajnos az elektromos ipari lobbi nem olyan erős,mint az olajipari. :)

Wales 2007.10.18. 14:20:39

Lui_78
Azert ne mondd, hogy nem te dontod el, hogy melyik allast fogadod el. Persze sokszor rakenyszerul az ember, de akkor miert nem egy bekescsapai allast fogad el, es akkor hetente ingazhat Bp-rol. Az mas teszta, hogy a MOL vezerigazgatoi posztjat nem sok embernek van eselye megszerezni. A lakhely melletti dontes is nagyban fugg toled, hiszen ugyanabbol a penzbol lehet venni beljebb levo lakast es kulvarosi csaladihazat is. Mindegyiknek megvan a maga elonye es hatranya, de olyan nincs, hogy valaki csak az elonyoket akarja

Lui_78 2007.10.18. 14:25:07

Wales,
Látod a végén azért kihozzuk a dolgoból, hogy mégsem annyira fehér vagy fekete a dolog. Vannak ott még több összetevők is, nem ilyen egyszerű...:)

Wales 2007.10.18. 14:32:43

Most az jutott eszembe, hogy pl. a masodik vilaghaborut kovetoen az emberek mi mindenre voltak kepesek a csaladjuk megelheteseert.

Pl. a haboru alatt/utan sokan koltoztek videkre, mert ott valamivel jobban at tudta viselni a csalad az egesz szornyuseget vagy az azt koveto gazdasagi nehezsegeket. A csalad messze Bp-tol elt, mig az apa hetkozben (hetfotol szombatig akkoriban) Budapesten dolgozott egy gyarban vagy epitkezesen. Majd a szombat esti munkasvonattal ment haza. Egy egesz napot sem tudott a csaladjaval tolteni, mert vasarnap mar indult, hogy hetfo reggel tudjon a munkaban kezdeni.

Nem mondom, hogy ezek az idok vagy hasonlo jojjon vissza, de azert erdekes, hogy mennyire elkenyelmesedtek az emberek, mennyire koveteloznek (minden jar nekik, azonnal, es ezert nekik lehetoleg semmit se kelljen nyujtani

kpetya 2007.10.18. 14:33:02

Maradjunk annyiban, hogy felettébb irritáló, hogy a bkv azt akarja sulykolni, hogy mennyivel tisztább, jobb, gyorsabb és kényelmesebb.

Én sem ezek miatt járok bkv-vel, hanem mert olcsóbb. Mig közel dolgoztam a feleségemhez, autóval jártunk, mert gyorsabb volt. Mióta nem havi 20ezret takaritunk meg és fél órával később érünk haza és ennyivel elöbb is kell indulni.

Kakamatyi 2007.10.18. 14:35:18

Én kb 2 évig jártam Bkv-val, 4-es 6-os vill+metró. Egyszerüen nem emberi, ami ott van. Volt olyan, hogy reggel a 4-es villamoson ült egy hajléktalan, aki maga alá fosott, én ott álltam mellette öltönyben és szagoltam a szarát, és nyomorogtam a 7000 ft-os bérlettel a zsebemben. A metróra felszállva dettó, ott feküdtek a hajléktalanok keresztben a székeken én meg ott nyomorogtam, miközben próbáltam semmihez nem hozzá érni. Nem vagyok sznob, Debrecenből költöztem fel, de eldöntöttem vagy veszek autót, vagy hazaköltözök. Azóta kocsival járok.....

Wales 2007.10.18. 14:45:35

Budapesten nottem fel, tomegkozlekedessel jartam iskolaba es dolgozni is. Minden napszakban utaztam BKV-val. Es lehet, hogy tomeg van a metron meg a villamoson, es ez mindig is igy volt (es teljesen normalis is egy nagyvarosban), de erdekes modon en sosem tapasztaltam, hogy elviselhetlen problema lenne a hajlektalanok miatt. Pl. evekkel ezelott magan biztonsagi emberek vettek at a metroallomasokat a rendorsegtol, es ugy ahogy volt el is tuntek az alvo hajlektalanok a metrorol. Az aluljarokban vannak, de ezzel mit csinaljon a BKV?

Lui_78 2007.10.18. 14:49:48

HA nem lenne ilyen tömeg a metrón, ne lenne nemi életem...:)

kismandala 2007.10.18. 14:50:40

tegnap elénk is kiugrott 3 fiatal leányzó ilyen táblával.. csak azt tudom ismételni amit már előttem páran elmondtak. kettőnknek a 3 átszállás, 3 bkv jegy/fő csöppet sem versenyképes az autó nyújtotta kényelemmel és gyorsasággal. BKV-val reggel a csúcsban angyalföld csepel kb másfél óra, autóval mindez 50 perc, ha rossz a rakpart akkor 60.. ennyi

kpetya 2007.10.18. 15:01:57

kismandala, azért nyilvánvaló, hogy bérlettel olcsóbb. Viszont aki városhatáron kivülről jön, annak az autó az olcsóbb.

hmpf 2007.10.18. 15:16:44

7km-re van a munkahelyem, de csak két átszállással tudok oda eljutni. pénzben körülbelül ugyanannyiba kerül, ha autóval járok minden nap, mint ha bérletet veszek. de ha még hozzászámoljuk, hogy a kocsiban csönd van, zenét hallgathatok, nincs büdös, nem lépnek a lábamra, nyáron hűvös van, télen meleg van - no, kérdés eldöntve.

mondjuk ennyit akár futva is megtennék naponta, körülbelül 40-45 perc alatt, bkv-val is ennyi ideig tart bejutni. bicajjal is gyorsabb lenne, csak marha egészségtelen a futás és a bicaj is ilyen forgalom mellett.

szóval marad az autó, mint legjobb megoldás.

gab78 2007.10.18. 15:26:03

Aki huzamosabb ideig autoval jart, - tok mindegy a bkv milyen frappans reklamot csinal - mar nagyon nehezen fog ujra tomegkozlekedni, ezt magamon es a kornyezetemben is tapasztalom.

skaven 2007.10.18. 15:38:01

tegnap nezegettem ezt az akciot pont mikor a 7-es buszra vartam. eredetileg azon gondolkodtam hogy gyalog megyek, de aztan lusta voltam. igy viszont siman elkestem. :) es amig a buszra vartam rohadtsokat, addig azt nezegettem hogy a bkv-val mar ott lehetnek... :/

country 2007.10.18. 15:46:11

hát gyerekek ha már az Árpa is ki tud szállni a kocsijából mert bkv-val sokkal gyorsabb stb. akkor két lehetőség van:
1. jóval nagyobb sudribunkó parasztok vagytok és remélem tüdőrákban rohadtok meg
2. az Árpa egy rohadt jó fej csávó.

na lehet választani

napkozben 2007.10.18. 15:50:56

\"napközben: én fel is szállok,az esetek 80%-ban még ablak melletti ülőhelyet is találok,megspórolok havi 40-et és közben körberöhöglek téged,amikor a villamos lehagyja az autódat\"

Hát igen, ha a Moszkva - Széna tér, vagy a körtér - Petőfi híd között használod, esetleg hétvégén, akkor igen, elhiszem. Én még nem tudtam felszállni úgy a Nyugatinál délután 1-kor hogy ne kellett volna préselődni.

Nem mondom, a kötöttpályás eszközök gyorsabbak: HA ott van a megálló a közeledben. Tőlem például (nem a világ végén lakom), a következő lehetőség van:

106-os busz, felszállni is felesleges, araszol a Nánási úton a dugóban. De mondjuk nem teszi.

-> kisétálok, várok rá, jó! esetben 10 perc. Máskor 20, míg kegyeskedik jönni egy. Hétvégén még több.
-> elmegyek vele Kaszásdűlőig 5 perc (10+5=15). Ott leszállok, ha mákom van, 10 perc múlva jön a HÉV. (Eddig 25 perc), ennyi idő alatt autóval még dugóban is már a margit híd budai hídfő előtt vagyok, de menjünk tovább.
-> Kaszásdűlőről a Batthyány tér 12 perc = 37 perc.

Ennyi idő alatt autóval, dugóban ugyanitt tartok és nem utaztam a tömeghez préselődve, büdös csövesekkel és ordibáló asszonyságokkal, és a jegyemet sem kérték \"takarodjjále\" stílusú kikopott ABC pénztárosnők.

napkozben 2007.10.18. 15:54:16

És ne haragudjon a világ, amig a 7-es busz tele van büdöslábú hajléktalannal, amíg a metrón már szinte trendi a szoptatás, amíg ránézésre 10 év fegyház külsejű egyének olvassák ki a bérletemet a metróbejáratnál, amíg "nyári menetrend" címmel 8-10 percenként közlekedik a metró reggel 9-kor, amíg a BKV feljelenti a saját utasait, mert a tapló ellenőr munkatársaival szemben próbál országimage-t menteni -> és megtehetem

napkozben 2007.10.18. 15:55:48

..hadd ne járjak BKV-val :)

nusss 2007.10.18. 16:00:11

Szerintem nagyban attól függ, hogy mi éri meg jobban, hogy hol laksz. Ha a belvárosban laknék, én sem ülnék autóba. Vagy olyan helyen külvárosban, ahonnan közvetlenül van metró. De:

1. Zuglóból jártam át reggelenként a XIII. kerületbe dolgozni. Ami autóval dugó nélkül 15 perc, dugóban is max 30, az BKV-val alsó hangon is 55 perc, 1 óra- ez csak gyalog és kötöttpályás közlekedéssel. Ugyanis: 77-es trolinál gyorsabban végigérsz reggel az Egressy úton, ha gyalog mész. Ezek után vársz az 1-es villamosra ami kb 10 percenként közlekedik is (reggel elvileg van az 1/a de eddigi tapasztalataim alapján általában közvetlenül követték egymást és utána egy nagy lauf, valamint sikerült mindig úgy beállnia a megállóba, hogy a Hungárián a piros lámpánál zöldre váró gyalogosok szabad jelzés után hiába rohannak, az orruk előtt becsapják az ajtót. Eredmény: 10 percet várhatsz...)1 es villamos végig is ér az Árpád hídig, hogy mennyi idő alatt azt inkább nem részletezném- minden bokornál megállás plusz bizonyos helyeken ha 20-al döcög). Innen metró és gyalog. Ennél gázosabb, ha a 3 villamos használatára veted magad... Kiszámoltam, hogy a mexikói útig kb 25-30 perc alatt jutok el gyalog (igaz, gyorsan megyek), és kb ugyanennyi villamossal, ha azt nem adom hozzá, hogy még ki is kell mennem a megállóba és ott várni a villamosra. Amúgy a 3as vonal HIVATALOS menetideje a teljes vonalon 52 perc, hogy ez valójában mennyi abba bele sem merek gondolni, pedig az is 2 szomszédos kerületet köt össze. 7 buszra meg reggel felszállni Buda irányába felér egy öngyilkossággal, a Keleti után már OK mert gyors, de a Hungáriáig egyszerűen lehetetlen átjutni. Onnantól hamarabb átér a Móriczra, mint bármi viszont a Bosnyák tér-Keleti viszonylat majdnem egy óra reggelenként. És mit mondanak az okosok? a 4 es metrót első ütemben csak a Keletiig építik. Gratulálok, onnan eddig is ment a közlekedés, viszont a Hungária körúton nem tud egyszerre átmenni a XIV-XV-XVI kerület + az elővárosok bejövő forgalma. De erre nem gondoltak a nagyon okosok.

2. Hajléktalanokkal a metróban talán valóban kevesebbet látni ellentétben a buszokon, trolikon, villamosokon még mindig vannak, az csak egy dolog, hogy milyen szaguk van de emellett ha vki egy olyan ülésre ül le (pl. kismama, akinek mondjuk azt sem lehet mondani, hogy ne üljön le, ugye) ahol előtte egy ilyen ült, hát örüljön, hogy megússza ótvar vagy valamilyen fertőzés nélkül...

A jegy árát tekintve tényleg röhej, szerintem nem olcsóbb, mint külföld. Jelenleg életvitelszerűen Párizsban élek, és igen, itt inkább biciklizem (ami szerintem egy nagyon jó ötlet, otthon is be kellene vezetni, igaz itt van hozzá morál meg infrastruktúra). Ha mégis a metróra vetemedem, hát egyrészt (bár bérletem van, de ha jegyet veszek) akkor kb 3-400 forintból átjutok a város másik felére- gyorsabban. Mert ugye nem kell új jegyet váltani átszálláskor. A havibérlet egyébként 53 euróba kerül városon belül. Ez ugyan ha jól számolom kb 4000 forinttal drágább az otthoninál, viszont: hajléktalan, ha nincs jegye, nem jut be mert a buszra a sofőr nem engedi fel, a metróban meg nem tudja kijátszani a beléptetőkaput. 14 metróvonal, 3 villamos és 5 rer (HÉV) szolgálja az utazóközönséget, mellesleg az rer is csúcsidőban 2, ezen kívül 5 percenként jár a belvárosban, agglomerációban igyekszik tartani a 10-12 perces követési távolságot, emellett össze van kapcsolva az elővárosi vasúttal. Buszsáv mindenütt van (együtt a kerékpársávval...) Ja, és a fizetéseket ugye ne vessük össze az otthonival.

Egyébként meg egy időben vonattal jártam a 14. kerből a 13-ba. A sok gyaloglás ellenére ha kinéztem a vonatot és jött is időben, akkor kb 30 percet spóroltam a menetidőn. A viteldíj,ha éppen kifizettem, de általában a kaller azt mondta, hagyjam, 50 ft volt. Nem dícsérem a MÁV-ot sem mert úgy szutyok ahogy van de szerintem a BKV aránytalanul drága és színvonaltalan. Nem feltétlenül az autó a legjobb megoldás de nem nagyon van alternatíva ha messziről jössz vagy több dolgot kell elintézned. Ha mondjuk pl. Köki-nél vagy a József A lakótelepnél laknék, eszembe nem jutna autózni egyébként, mint ahogy idekinn sem.

Ami ezek után még zavar, az az, hogy Aba Botond ugyan mire is vette fel a milliós prémiumait????

nusss 2007.10.18. 16:07:33

Shag: ezt írtam, csak nem akartam részletezni, de szívemből szóltál. Vélibet Bp-re is :)
Bárhol felveheted, bárhol lerakhatod ha van terminál (ma mondjuk kicsit bonyolultabb mert a sztrájk miatt mindenki ezzel jár, más nincs)- igaz néha előfordul hogy pont nincs szabad bringa vagy szabad hely de ebben az esetben megnézed az automatámnál, és az kiírja a legközelebbi állomást, valamint hogy mennyi bringa van és mennyi szabad hely...
Hozzáteszem: egész évre 29 euro a bérleti díja. Az autósok vigyáznak rád és mindenütt van biciklisáv. Miről is beszélünk?

Stabi 2007.10.18. 16:08:37

Nagyon egyszerű. Nem kell a kocsikat beengedni a Fővárosba! Akkor tudd majd menni a BKV busz is. Ennyi! Én egyébként gyalog közlekedem. Olcsó és jó kis parkokon haladok át.

suttyó 2007.10.18. 16:11:32

Vazze kurva jó dolgotok van nektek a BKV-val. Vidéki megyeszékhelyen óránként egy busz -és nincsennek kevesebben rajta, mint egy pestin-, este tíz után semmi, hajnal öt előtt dettó. Hétvégén örülsz ha busz látsz.
Faluból ha nem főút mellett van naponta műszakváltásonként van busz.
Mit sírtok? kaptatok szép, kultúrált Combínót, de nem tetszik, kaptok új metrót, de nem tetszik, kaptok új buszt, trolit, de nem tetszik. 50-10 méterenként vannak a megállók, vidéken van ahol a városon belül 1 km-t gyalogolsz a buszmegállóig.
Még a seggeteket is ki kéne nyalni nem ??

Wales 2007.10.18. 16:16:36

Azert Parizsban sem feltetlen annyira jo a helyzet, megha a metrohalozat nagyon kiterjedt, akkor is (ez Londonban sem problema). A kocsik mintha a Kisfoldalatti elotti korszakbol szarmaznanak csak rosszabb kivitelu az egesz. Sajat tapasztalat, hogy kulvarosi buszok ott is ritkan jarnak. Az ottani HEV sem nez ki valami szuperul, igy meg a Ferihegyre jaro vonatok is kineznek, sot. A jegyar viszont tenyleg nagyon jo, csak azt nem tudom, hogy mekkora allami/varosi tamogatast elvez a PKV:) Viszont az energia nem kizart, hogy joval olcsobb (metro, HEV) koszonhetoen az orszag atomenergia-iparanak

hmpf 2007.10.18. 16:36:25

suttyó: igaz! szerintem tök fölösleges a bkv-t fejleszteni. inkább több parkolót kéne építeni, meg több autóutat.

a buszsávok is csak a dugókat növelik.

kpetya 2007.10.18. 16:37:47

Nézzük Prágát. Teli a város villamossal, a jegy utazási időtől függüen 14 v. 20 korona, a 20 koronással annyiszor szálsz át ahányszor tetszik. A külvárosban is, este is max 10 perc a várakozási idő, a vezető simán ledobta a hajléktalant.

Aki szerint drága nyugaton a "bkv" jegy számlja át, hány percet kell érte doloznia. Rögtön olcsóbb lesz.

kpetya 2007.10.18. 16:40:51

hmpf, valóban növeli, mert csökken az út áteresztő képessége.

A Thökölyn is eszement modon csinálták meg. A 7snek a középső sávból kell kiállnia a megállóba, hogy ott jól feltartsa forgalmat, mert ugye öböl az nincs.

Wales 2007.10.18. 16:43:15

Aki azzal jon, hogy kulfoldon mennyire olcso a tomegkozlekedes, az vajon tudja, hogy az adott allam/varos mennyivel tamogatja a tomegkozlekedesi vallalat? Van egy erzesem, hogy nem. Ezek altalaban turistaskodas es nemi uzleti ut soran szerzett tapasztalatok. Azt sem feltetlen tudod, hogy az ottani esetleg magasabb penzbol mennyire konnyu megelni miutan kifizetted a dragabb lakbert, elelmiszert, stb. Az meg rossz kifogas, hogy tok mindegy mennyi az allami/varosi tamogatas, mert ez csak akkor tok mindegy, ha turistaskodsz. Ha a brutto fizetesedbol levonjak ado formajaban, ha mas teruletre nem koltenek annyit vagy eppen koltenek (pl. baromi sok francia munkanelkuli eltartasara), akkor maris nem tok mindegy

Veréb 2007.10.18. 16:44:08

Nusss, nem kötött, hanem zárt pályás a kulcsszó. A troli nagyon öszvér megoldás, köti a drót és harcolnia kell az autókkal. Villamos vagy metró a mérvadó ilyen hasonlításokban...

nusss 2007.10.18. 16:46:24

Azt nem mondtam, hogy a kocsikban feltétlenül jobb a helyzet... külvárosi buszból pedig attól függ, melyik külvárosban. Bobigny-Drancy környékeéről valóban nehéz eljutni bár ott ott van a villamos, mondjuk Bondy, vagy Livry-Gargan már keményebb. Viszont a P+R parkoló rendszer az működik, a bevásárlóközpontok parkolójában ami metró mellett van, símán lerakhatod a kocsit. Vagy az RER állomásokon is.

Viszont tegnap voltam pont RATP (vagy ahogy Te írtad, PKV) látogatáson, ahol megtudtam: bonus-malus rendszerben működnek, a szindikátus rendszeresen felméri a teljesítményt (kocsik tisztasága, utasok véleményes, stb) és ennek fejében kap több vagy kevesebb pénzt a vállalat amiből gazdálkodhat, vagyis kénytelenek figyelemmel lenni a szolgáltatás minőségére, különben elég súlyos következményei lesznek a dolognak. Korlátozott verseny már most is van, az RER közlekedésben pl. már vegyesen működnek a vasúttal, és 2010-re pont a szolgáltatás javítása érdekében liberalizálni akarják ezt a piacot is. Állami támogatás van de ez is függ nagyban a nyújtott szolgáltatástól (kevesebb utas-kevesebb támogatás, több utas, több támogatás, itt alapvető érdek az utas megtartása, igaz, általában az infomációsok/jegypénztárosok is kedvesek, bármi van nagyon segítőkészek...)

A kocsik állapota a metróvonaltól függ. Valóban vannak nagyon régiek, tegnap meg is mutatták őket, ezek 1962-ben érkeztek, de csak csúcsforgalomban, mentesítő vonatként, korlátozott útvonalon járnak. A többiek újak vagy felújítottak, nem azt mondom hogy mindegyik mert azokat is tönkreteszik, de legalább igyekeznek a pontosságot betartani. Persze nyilván másmilyen egy, Seine-St Denis/Roissy CDG felé közlekedő RER, az utazóközönségből kifolyólag is (ami Gare du Nord után száll fel és Aulnay sur Bois-ig megy) mint az amelyik mondjuk Versailles vagy Défense felé megy... Meg is mondták, hogy ahol eleve sok a rongálás, oda nem fogják a legújabb kocsikat berakni.

Ami magát a metrót illeti, az is attól függ, melyik vonalon mész. Az 5-ös vagy a 7-es szintén az előbb említett helyeken fordul meg és előfordul, hogy lepukkantabb kocsikkal jár. Viszont a leghosszabb vonalon, az 1-esen új kocsik vannak a 14-es robotvonat (amilyen állítólag a mi 4-esünk lesz) tiszta, gyors és rendezett. Mondjuk nekik itt van az Alstom... ez igaz...

vermine 2007.10.18. 16:47:19

Wales nem tudom miért a londoni metrot hozod fel mindig példaként, az egyik legrégebbi hálozat egy metropoliszban, brutális osszeg kellene a korszerusitesehez gondolom, ezert sem vegzik el teljeskoruen. Viszont ami Londonban is elsoosztalyu, az a felszini kozlekedes. Nem egyszer tapasztaltam, hogy a busz lekanyarodott egy mellékutcaba, hogy kikerülje 2 megallo kozti dugot. Gyakran keresztezik egymast a jaratok stb.
Itthon pedig nem 1 embertol hallottam, hogy mar a buszok mocskossaga miatt sem szallnak fel rájuk, megint csak nem a combinorol beszelek, szallj fel 30-as, 20-as buszokra, 7x-es trolikra.
_fejleszteni_ kéne talan a kozlekedést, hogy meggondolják magukat az emberek, nem hagyni a csoveseket a szekbe hugyozni, teljesen részeg embereket felszállni a járműre. Kapjon a vezeto +20 ezret és a végállomáson ne 10 percet beszélgessen hanem 5-ot és a maradékban egy ruhával torolje le a kapaszkodokat, mittudomén. Idoalapon mukodo jegyek ugye, azt is biztos baromi sok pénz osszehozni, de el kene mar vegezni. Legalább pár pontot 20-bol.

zazi 2007.10.18. 16:47:57

Te döntöd el, hol lax/dolgozol/szórakozol és viseld a következményeit! Nem hiszem, hogy az ilyen hozzáállás bármilyen fejlődéshez hozzájárulna.
Nem tudom, miért kéne elviselni, hogy a rusnya 68 busz vezetője látja, hogy futok a megállóba (tudok normálisan futni, még mielőtt az egészséggel jöne vki), ennek ellenére lassítás nélkül továbbmegy (persze üres volt a megálló) vagy a 194 busz sofőre úgy áll meg, hogy a különben jó helyen álló kerekesszékkel még manőverezni kelljen. Ez mondjuk pocskondiázás volt (sofőre válogatja, bár a 68 vonalára már tényleg csak a seprő jutott),
de a kritikának nem kéne nagyrészt süket fülekre találnia. Ha már a marketingre áldoz a BKV, lehetne változtatni az utasokkal foglalkozók képzésén, hozzáállásán. Ha már odaáll az ellenőr az útba, legalább tegyen úgy, mintha vetne egy pillantást a bérletemre, amit a sorfalat látván elővettem (ez is termmészetesen csak egy - nem túl ritka - példa).
Ez csak nyavalygás? Igen, és jólesik :-P
Ami igazán felháborít: miért kell annyit fizetnem, ha az ellenőrzéskor valóban meglevő (vagy akár nem meglevő) bérletemet utólag mutatom be?

kpetya 2007.10.18. 16:48:53

Wales, nálunk mennyivel is támogatja?

Londonban cirka 3x annyi a havi fizu (min) és csak 2x a bérlet ár.

De mondom, számold át munkapercbe.

nusss 2007.10.18. 16:53:39

Igen,. Veréb igazad van:) Csak én nem vagyok egy közlekedési szakember... De metró-villamosra gondoltam:)

Bár van egy sztorim én anno jót röhögtem rajta: éjszaka sétálok az Egressy úton hazafelé, jön egy szolgálaton kívüli troli, gondolom ment a garázsba, a vezető kinyitotta az ajtót, majd elegánsan megkérdezte: szia, meddig mész, elvihetlek valameddig? Kedves volt csak valahogy mégis morbid... az éjszaka hercege trolibuszon érkezik :)

Wales 2007.10.18. 16:56:23

kpetya
Ez a ketszeres berletar hogy jott ki? Egy zona 100 font, szoval 35 ezer forint. Egy BKV berlet ennek kb. otode. De mig a BKV berlettel az egesz varost bejarhatod, Londonban 35 ezerert csak egy zonan belul mozoghatsz (mintha mondjuk a Nagykoruton beluli teruletrol beszelnenk, csak nagyobb meretben). Szoval rengeteg ember fizet 2-3-4 zonara ervenyes berletert, nyilvan meg tobb penzert, es rengetegen videkrol ingaznak.

De mikor ilyet olvasok, hogy ott kinn mennyivel jobb, es Magyarorszagon mennyire szar, akkor azt mondom: menj ki te is

nusss 2007.10.18. 16:59:36

Wales, mint mondtam, azután merek így beszélni, hogy voltam az RATP-nél látogatáson ahol ezek a kérdések PONT szóba kerültek. Tehát nem a levegőbe beszélek.

És egyetértek kpetyával, plusz hogy itt a munkáltató a bérlet minimum felét (nekem az egészet) meg is téríti. De ha csak saját kedvből utazol, akkor is máshogy viszonyul akár az 1000 eurós minimálbérhez is az 53 eurós havibérlet (a 700 eurós rmi-t, ami olyan mint a munkanélküli segély, már nem is mondom, mert azoknak ingyenes a közlekedés), mint otthon az 50 ezerhez a 7000 sztem...

Wales 2007.10.18. 17:01:27

vermine
Az amsterdami metro jobb pelda? Eleg uj az egesz rendszer, raadasul joval kisebb varosrol van szo. Megis az ottani metrohalozat csak a varos kisreszet fedi le - joval kisebbet, mint Budapesten. A szerelvenyek egy resze sokkal rosszabb a budapestinel, es a villamosok (Combino kivetel, de a budapesti jobb es jobban is illik muszakilag Budapestre) sem valami korszeruek

nusss 2007.10.18. 17:03:55

meg nem azért mondjuk hogy kinn mennyivel jobb, mert itthon csak szar lehet, de ha itthon szar akkor szar... nem azért mert ki akarunk menni (bár én kijöttem, de mindegy)hanem mert nem értjük, miért nem lehet itt is valami használható megoldást véghezvinni. És ugye volt példa Prágával is ami mégiscsak régió, valamint annyi, hogy Párizs maga szintén 2 milliós lakosú (agglomerációval együtt 11) és mégis képesek megoldani olyan helyzeteket amit a bkv nem. Mondjuk Botond bácsi milkáiból mi mindent lehetett volna csinálni?????

kpetya 2007.10.18. 17:05:37

105 font a havi travelcard az 1-3 zonára.
Ha nem mész be az 1s zonába akkor 58.


Kicsit bonyolultabb mint a mi rendszerünk, de lehetőséget add arra, hogy ne fizess azért amire nincs szükséged.

(be akartam linkelni a londoni public transoport oldalt)

Wales 2007.10.18. 17:06:01

Parizsban mennyibe is kerul egy lakas havi berlete? Ugy kb. 1500 euro egy kisebb lakas normalisabb kornyeken? Szoval nem eleg csak a fizetes-berletar osszehasonlitas. Az olcsobb francia villamosenergiarol ne is beszeljunk, mert ez is egyfajta tamogatas a cegnek. BKV, MAV vagy Volan berletet meg sok magyar ceg kifizeti (reszben vagy egeszben) az alkalmazottaknak

nusss 2007.10.18. 17:07:59

ja és adalék a mozgáskorlátozottak segítsége: minden állomáson van lift, és ahol nincs rámpa vagy alacsony padló, ott külön dolgozót alkalmaznak arra, hogy felpakolja a tolószéket/járókeretet/babakocsit a járműre.

Az is igaz, hogy kikent-kifent farhátkommandó sincs aki lesprinteli az embert a buszhoz/villamoshoz rohanva majd szuszog és méltatlankodik ha nem kap ülőhelyet...

kpetya 2007.10.18. 17:11:45

Wales, nem tudom, te hol élsz, de szvsz Londonban nincs is 1 zónás bérlet.

Rates including Zone 1
Journey 7 Day Monthly Annual
in: Adult Child* Adult Child* Adult
Zones
1-2 £23.20 £11.60 £89.10 £44.60 £928
Zones
1-3 £27.40 £13.70 £105.30 £52.70 £1096
Zones
1-4 £33.20 £16.60 £127.50 £63.80 £1328
Zones
1-5 £39.80 £19.90 £152.90 £76.50 £1592
Zones
1-6 £43.00 £21.50 £165.20 £82.60 £1720


Rates not including Zone 1
Journey 7 Day Monthly Annual
in: Adult Child* Adult Child* Adult
Zones
2-3, 3-4,
4-5 or
5-6 £15.00 £7.50 £57.60 £28.80 £600
Zones
2-4,
3-5 or
4-6 £19.40 £9.70 £74.50 £37.30 £776
Zones
2-5 or
3-6 £23.20 £11.60 £89.10 £44.60 £928
Zones
2-6 £29.20 £14.60 £112.20 £56.10 £1168

Wales 2007.10.18. 17:17:47

Basszus ez az Aba Botond bonusz annyira nagy hatassal van a ceg helyzetere? Vagy, ha ez nem lett volna, akkor most minden tuti lenne? Nem azt mondom, hogy nagyon megerdemelte, de pl. ti is kaptok jutalmat, pedig munkaidoben interneteztek:)

Lehet, hogy szemleletvaltas kell, de egyreszt szerintem nem a BKV lenne az elso ceg, aminel ez szukseges lenne - pl. ott a MAV, Posta. Viszont ameddig allami marad a ceg, addig nagy valtozast nem kell varni. Ja, hogy egy maganceg profitot akarna termelni vagy nagy allami tamogatast kapni, es az mar megint nem tetszik az embereknek? Szoval legyen olcso, legyen jobb, azonnal, a fizetesekek tessek megemelni, a kapitalista meg nehogy profithoz jusson, csak nektek legyen jobb?

Az meg, hogy olcso a jegy, meg nem jelenti azt, hogy az ott elo ember csak igy fizet a tomegkozlekedesert - ott az adorendszer, tobbi allami szolgaltatas szinvonala, stb. Egy kis kozgazdasagtan meg jozan paraszti esz eleg ennek megertesehez

nusss 2007.10.18. 17:20:48

én speciel 376 eurót fizetek rezsivel a 30 nm-es lakásomért, de ez céges lakás. Amúgy attól függ, hogy hol. Pl. a 16. kerületben ami az itteni rózsadomb, rúghat annyira. Egy 32 nm-es lakás bérleti díja egy peremkerületben rezsivel olyan 450-re jön ki (ismerősöm ennyiért bérel, az bútorozatlan.) Mikor gyakorlatra jöttünk ide, Église de Pantinnál az osztálytársaim 20 nm-es berendezett stúdiót havi 800-ért béreltek, a horvát osztálytársnőm a Marais negyedben a Place de Vosges mellett (ami szintén az egyik legelitebb rész) havi 1100 euróért bérelt egy teljesen berendezett galériás álomlakást. Ha itt a kerületemben nézelődöm (13.) akkor olyan 6-800 euró között jön ki havonta rezsivel a bérlés. De az már olyan 40 nm körül van. Viszont: ha SMIC-ből (minimálbérből) élsz akkor jogosult vagy szociális lakásra ami havi 2-300 euro között van. Még így is marad 700 eurod élni. Ja, hozáteszem, a műszaki cikkek/ruhák/élelmiszerek ára nem különbözik, sőt, van hogy olcsóbb...
Havi 30 euróért pedig van kábeltévéd, interneted, plusz olyan vonalas telefonod, amivel az összes európai, arab, közel-keleti országot és franciaországot inygen hívhatod vonalas telefonon. Összességében sokkal nem drágább az élet- a szolgáltatások, a lakásbérlés igen, de a fizetésekkel azért arányban van...

Wales 2007.10.18. 17:24:15

Az meg, hogy a sofor nem var meg, az ellenor bunko, stb. szemelyfuggo. A negativ peldabol lesz a hir, a pozitivbol soha. Es, ha valamit sokaig mondanak egy embernek, akkor azt elobb utobb elhiszi (megha o nem is igy latta eredetileg) - erre a kommunikacios dologra mar jo regen rajottek, es sajnos be is valt nekik.

De pl. olvashattok mindenfele peldat szar ugyfelszolgalatrol, bunko eladokrol, turelmetlen ugyintezokrol, stb. Szoval ebben az orszagban mindenki hulyen vegzi a munkajat? Csak ti nem? Azt nem gondoljatok, hogy a sok fikazas helyett inkabb arra kene koncentralni, hogy a magatok munkajat jobban vegezzetek? Mert lehet, hogy az is rossz valaki mas szemszogebol. Es, ha mindenki ezt tenne, akkor talan nem lenne mit fikazni

nusss 2007.10.18. 17:28:08

basszus elszállt amit írtam. Szóval 1500 euro az maximum a legelitebb, 16. kerületben annyi, egy 50 nm-es bútorozott lakás. én a 13.ban lakom, 376 eurot fizetek havonta rezsivel 30 nm.-ért. Ezt mondjuk munkán keresztül találtam (ja a munkahelyek adnak albérleti meg lakhatási támogatást vagy olcsóbb lakást a dolgozónak). peremkerületben rezsivel 450, Párizson belül 600 és 800 euro között lehet lakást bérelni, ebben rezsi is benne van, gyakran bútorozott is, mérettől függ. Egy bútorozott galériás lakás a Place de Vosges mellett ami az egyik legelitebb környék, internettel, telefonnal, kábeltévével, rezsivel 1100 eurora rúgott egy ismerősömnek. Ha minimálbérből élsz, jogosult vagy szociális lakásra olyan 2-300 euro közötti összegért, 700 még mindig marad élni...

Botond bácsi milliárdjai csak azért szúrnak szerintem szemet a legtöbb embernek, mert képesek ezt úgy az orrunk alé nyomni,hogy közben mindenki tudja, hogy a BKV szar és naponta elmondják, hogy gondjaik vannak. Szerintem ha a Postánál/MÁVnál ugyanezt csinálnák, hasonló lenne a reakció.

hmpf 2007.10.18. 17:30:54

Ki nem szarja le, mi van külföldön. Engem nem vigasztal, ha londonban olcsó a buszjegy. Az se ha drága.

Az se érdekel ha romániában sokkal szarabb a helyzet. Az ember mindig a meglévő alternatívái közül tud csak mérlegelni.

Wales 2007.10.18. 17:33:04

Milyen milliardok? Milliok, nem? Ja, hogy egy maganceg - aki szivat a szolgaltatasaival/termekeivel, es kemeny hasznot huz beloled - ennel joval tobbet fizet a vezetoinek?

De vegulis tok mindegy vitazni. Szerintem a BKV igenis jo minosegu szolgaltatast nyujt, jo az ar-ertek arany, es mint mindenhol, nyilvan itt is vannak fejleszteni valo teruletek

nusss 2007.10.18. 17:33:57

az a baj ha a meglévő alternatíva a rossz és a rosszabb, a drága és a drágább. Vagy nincs is alternatíva :(

nusss 2007.10.18. 17:38:05

Milliókat kapott a meglevő milliárdjai mellé ha jól tudom... mindegy is.

Abban meg nem fogunk tudni egyetérteni, hogy jó a BKV szolgálatatása ár-érték arányban: Ha útvonaljegy lenne tehát nem kellene minden átszállásnál lyukasztanom, ha nem kellene hajléktalanokkal utaznom, ha nem kellene órákat araszolni míg elérem a metrót, akkor esetleg lehetnék ezen a véleményen...

Mert a metró meg a villamos alapvetően jó konstrukció de a többi valahogy nem igazán működik.

Wales 2007.10.18. 17:47:25

OK, jo otlet az olyan jegy, ami x ideig ervenyes, es nem kell atszallasonkent lyukasztani. De: az emberek nagy resze nem azert nem vesz, mert lyukasztani kell, hanem, mert kijatszhatja a rendszert es divat logni a jarmuveken. Ha olcsobb lenne az utazas, akkor nem valoszinu, hogy tobb lenne a bevetel. Lasd alacsonyabb allami levonasok es a koltsegvetes - Fidesz javaslat, ami jol hangzik csak eppen nem mukodik, de minimum nagyon kockazatos, hogy a rendszer (vagy a BKV) mukodokepes marad. Az elektronikus kapu meg a metronal OK, de a tobbi jarmure ugye csak nem kalauzt akarsz vagy, hogy csak az elso ajtonal kelljen felszallni. Ezert, ha az arcsokkentes nem mukodne vagy kockazatos lenne a folyamatos mukodes szempontjabol, az elektromos kapu csak a forgalom egy reszet erintene, akkor megis hogyan erne el a ceg, hogy mukodokepes maradjon?
1. Allami/varosi tamogatas
2. Magasabb jegyarak
3. Emberek rakenyszeritese, hogy ne autozzanak, hanem tomegkozlekedjenek (dugodij, draga parkolas a belsobb reszeken, magasabb adok az autokra)

zazi 2007.10.18. 17:50:40

Wales:
Használtam "pocskondiázás, sofőre válogatja, nyavalygás" kitételeket, amiből kitűnik, hogy nem kívánok általánosítani.
Nem igaz, hogy a pozitív eltérésből soha nincs hír. Max. az, hogy az eltérésnek esetleg nagyobbnak kell lennie... Erre biztos tudnál vmi példát mondani közgazdaságilag vagy józan paraszti ésszel illetve kommunikációs szempontból :-S
Egyébként meg a BKVról van szó nem a T. hozzászólókról.

feketefene · http://feketefene.wordpress.com/2007/10 2007.10.18. 18:37:54

Jó írás... csak annyit tennék hozzá, hogy lassan a (fontosabb)román utak jobbak mint Budapesten. Sajnos.

Rozsdamentes Acélpatkány 2007.10.18. 18:41:54

Wales gyerek ha neked itt olyan kurva jó akkor minek mentél Londonba ????
Egyébként pedig amikor a BKV-t az adófizetők pénzén tartják fenn agyondotálva állami pénzen. Akkor ne dumáljunk már arról , hogy nyereségesnek kellene lennie mert veszteséges . Az meg nonszensz , hogy egy buszjegy 230 Ft mostanság az utazóközönség 80 százaléka vesz is ezt szerintem nyugodtan kijelenthetjük . Egy 7-es buszon utazik 120ember , a buszon látszik , hogy épp annyira van karban , hogy még elinduljon , ezért a karbantartási pénzt sem kellene túlbecsülni . Szerintem elég jó kis nyereség kijön ebből a pénzből az kanyaronként 27600 ft bevétel akkor ha mindenki koptól koppig megy és nem két megálómiatt lukasztott egy jegyet . Megeszik a busz 100 km-ként 12 L gázolajat. Nagylelkü vagyok egy hetes kanyarra számítsuk a 100 km-t :) az 268 Ft literjével 3216 Ft tehát bevétel 24384 Ft és ez nem oda vissza hanem csak oda . Azé ez szerintem nem rossz pénz a semmiért . Egyébként ennek szerintem a sokszorosa a forgalma . Mert elég sokan tényleg két három megálló miatt kezelnek jegyet aztán a következő megállónál már szálnak is át és kezelik ismét . Londonnal példálózni meg elég fals mert ott a busz vezető sem annyit keres mint itten :))
De szerintem ha tudnánk a tényleges kiadásokat meg a nyereségeket??? Amit persze nem kötnek az orrunkra mert az annyira titkos , hogy csak na . Mert ők nem csalhatnak . Soha nem is volt ojan a combinókat sem hajléktalanok nevére kötött bankszámlákon áramlott a kenőpénz . Persze le is csukták utánna a búnösöket Német országba , nálunk a hajléktalanok kaptak pár évet .

k_petya 2007.10.18. 21:37:40

Érdekes dolgok vannak a londoni közl váll honlapján. A Fitch jelentése szerint, az éves bérlet ára ~6% az átlag keresetnek, míg ez Párizsban, Berlinben 2% (pesten az éves 3,3% a havi 6,25% [netto 120ezres átlag fizuval számolva]). Ha jól értettem akkor 42% a jegybevétel és 41% a önkorm. támogatás.
Ehhez képest van 17000 alkalmazott, övék 580km út, 6000 közlekedési lámpa, 408km metro vonal 275 állomással, 700 buszjárat 8200 busszal.

fonthana 2007.10.18. 21:41:13

Bár elhihető, hogy adott esetben a BKV-vel gyorsabban eljuthatunk városon belül az adott célállomásra, viszont én, személyszerint azt vallom, hogy koszos emberek, az undoritó tömeg, és nem utolsó sorban a mosdatlan, tahó, alkoholelvonóról szalasztott,"légy aktiv tagja a társadalomnak!"-trápiáról visszamaradt ellenőrök elég elriasztóak számomra, hogy a közlekedésnek ezt a formáját válasszam.
Persze rákényszerül néha az ember, mint pl. én is a mai napon..jól meg is büntetett valami borostás atomfizikus ürge, hagytam hadd irja meg a csekket, majd egy laza mozdulattal, ajkamon kaján vigyorral széttéptem,és a lába elé szórtam.
Jöjjön a biróság!
Imádom a tárgyalóterem feelingjét!LOL!
:)))

r9k-legacy.blog.hu

X-polgártárs · http://graffitik.blog.hu 2007.10.18. 22:43:57

Wales jól mondta,el vagyunk kényelmesedve. Ezen kellene először változtatni. Érdekes én 13 éve használom a BKVét (Gimi,Fősuli,Munkahely) és nem fakadok ki,mint egyes barmok itten.
Fonthana,ha megadtad neki az igazi cimed,akkor úgyis behajtják rajtad.

cso zsi 2007.10.19. 00:27:00

Ugyan említettétek, hogy nem mindenki hord magával százkilós szünetmentes tápot, de az iparosok, szolgáltatók nem tudnak BKV-val dolgozni.
Jómagam kb 40 éve rendelkezem bérlettel, és 28 éve vezetek, főként a fővárosban.
Nem kényelmi szempontok vezérelnek az autó napközbeni használatakor.
Viszont az autóig BKV-val jutok el.
Ha rámesteledik, és neadjisten nálam éjszakázik az autó, közel feleannyi idő alatt érem el reggel a városszéli telephelyet az Árpád-hídtól, mintha a metró-busz kombót használnám.
Kényelem? Régen besétáltam a munkahelyemre, mert két villamosmegállónyira volt.
Ma már nem jár ott villamos, mert bő 20 éve felszedték a síneket. Metró van helyette, de az már ott nem áll meg, és gyakorlatilag többet kell gyalogolni a "közeli" megállóhoz, és a célhoz közeli megállótól, hogy marad a felszíni séta. Amíg üres az ember keze.
De a munkahely is elköltözött, majd megszűnt.
Van másik, és nagyjából egy óra alatt beérek.
Hazafelé hosszabb, mert 10-20 percenként jön a busz... Autóval meg 40 perc alatt is megtehető a táv.

fonthana 2007.10.19. 00:35:58

X-polgártárs, miért van az az érzésem, hogy te BKV-alkalmazott vagy?:))

Mellesleg hajtsák, jöjjenek csak bátran, majd jól eladom az adósságot az ukrán cimboráknak, azokon hajtsák be ezek a tetvek!!!

flexx 2007.10.19. 02:34:33

A BKV szar. Azért szar, mert szaremberek utaznak rajta. Én is azért utáltam meg az egész tömegközlekedést, mert nem bírtam ezt a sok koszos, büdös, hangoskodó, önző magyar tahót; akik csak vonultak erre-arra, mint a birkák, lökdösődve, anyázva, a másikat semmibe véve.

Mostmár nem dörgölőzik hozzám a lepukkant kukabúvár, nem csöppenek kisebbségi családi perpatvarba két megálló között, nem kell egyszerre 10 fáradt ember hónaljszagát éreznem, nem ülök lehugyozott ülésre, és nem kell csökkentértelmű barmok politikai nézeteiről szóló félórás kirohanásokat félfüllel végighallgatnom.

Autót vettem. Nem kell várnom a járatra, kényelmesen ülök, terpeszkedhetek akárhogy, olyan zenét hallgatok, amilyet akarok, és nem basztat senki, nem irritál semmi. Csak a dugó, időnként. Azt viszont kibírom, a fentiek fényében. Sőt... Vszeg soha senki nem fog tudni visszakényszeríteni a BKV járataira. Legalábbis amíg pesti \"ember\" utazik rajtuk.

És természetesen a tahózás alól tisztelet annak a néhány értelmes embernek - a kivételnek -, akik sajnos elenyészően kevesen vannak. Minden részvétem az övéké.

kpetya 2007.10.19. 09:36:11

Pár példa.

Hollandiában nem rohhanak az emberek a busz után. A megállóban ki van irva mikor jön a busz, az emberek 1-2 percel elötte kezdenek gyülekezni.

Cardiffban sem láttam busz után futó embereket, a soför megvárta a kényelmes a buszhoz sétáló utast. Ha elöbb értkezett a megállóba, várt hogy akkor induljon mikor ki van irva.

Idén nyáron Londoban voltunk. A 4s zóna felel meg BP közig határának, Hampton Court a 6sban van (kb Gödölönek felel meg), de még oda is "bkv" jeggyel tudsz menni. A Preston Roadnál laktunk (Wembley után, 4s zóna határa) még éjfélkor is 30-35perc alatt értünk oda a legbelvárosabb belvárosból.
Hozzáállás: Oyster Cardot használtunk, de a DLR-nél rosszul és igy az egyik nap 3fonttal többet vont le mint kellett volna. Metroállomás, ügyfszolg, nagyon kedves elmagyaráz, ne aggodjak, másnapra rendben lesz. Nem lett, ezért ujabb "reklamálás". Ujból nagyon kedves, hogy nagyon sajnálják, de már ott nem tudnak segiteni, de telefonáljak a központi számra, vagy közp ügyfszolgon megoldják. Mivel utolsó nap volt, inkább várost néztünk. Itthonról irtam egy email az Oysternek, hogy mi történt. Pár nap múlva válasz, semmi gond, bármelyik metró állomáson jóváirják. Jeleztem, hogy ez Pestről egy kicsit nehéz lenne, erre küldtek egy csekket, amin +12 font volt, hogy fedezze a beváltás költségét.

RRomeo 2007.10.19. 13:30:50

Szerintem meg egyáltalán nem véletlen hogy az akciót olyan helyen csinálják, ahol nem igazán a buszközlekedés dominál hanem pont a villamos és a metro. Amik munkaidőben 7köznap egyértelműen gyorsabbak mint ezen e helyen az autók.
Nem tudom ki hogy van vele, de nekem a tököm ki van a pöffeszkedő, BKV-t fikázó kényelmesjánosokkal, akik inkább leégetve a kuplungot féligfekve unatkozva max. 10-20-as tempóban toligatnak óriási autókban, cégesautókban terepjárokban egyedül (!) a Köruton és hasonló forgalmas helyeken. Érdemes elképzelni hogy ha eltünnének alattuk az autók az úttesten hány ember állna... nem lennének tömött sorok.
Ezért lehet a városban a benzingőztöl megfulladni, ezért olyanak a régi homlokzatok amilyenek és ezért nem tud közlekedni olyan akinek tényleg kell (mentő, busz stb.)
A tömegközlekedés sem jó persze, mert valóban túl drága a bérlet, de én inkább a kisebb rosszat választom és azzal utazom olyan helyre ahová persze van értelme vele, mint hogy idegesen érjek be autóval. Mert sok "miért nem megyünk már" dudálos, és a "mindjárthozzádérekhátulról" kényszeres sem a legkellemesebb megoldás. Minden attól függ az ember hova megy (és hogy nem degradál-e neki a számításába belevennni a BKV lehetőségeit is), de a legtöbb helyen nem véletlen van korlátozva a belvárosok közepe az átvonuló forgalomtól, pont a miatt mert ez alakul ki. Aki a Köruton közlekedik, az menjen BKV-val, valahol tegye le az autóját ha van rá lehetősége, különben beszívja, és ebben tényleg igaza van a reklámnak. Nem vagyok BKV-s, és nem bírom őket, van autóm, sőt most cseréltem le, de próbálom úgy használni hogy ha lehet addig haladjak vele amig van értelme és utána BKV csatlakozás, mert sok esetben úgy a leggyorsabb (persze nem mindig, de ahogy írtam utvonaltól függ). Ehez kellene a több P+R parkoló, ezt kellene csinálni a BKV-nek a hülye reklámok helyett - a Köruton reggeli dugóban álldogáloknak van szeme, és látják hányadszor megy el már mellettük a Combino. Csak az a baj, hogy sokan le sem szarják, mert ők akkora urak hogy nem állnak be abba a gépbe a pórnéppel. Őket lesajnálom emberileg.

ukka 2007.10.19. 13:45:03

megy itt a nagy autó kontra BKV csatározás és hogy mi a baj a hajléktalanokkal stb.
Nos velem a 7es buszon történt a következő. Téli este igyekeztem barátaimhoz. Mivel viszonylag késő volt, így nem volt nagy tömeg és találtam is ülőhelyet, ahova lezuttyantam. az az igazi szivacsos, textilborítású csoda (amir nyáron szoknyában már rá se merek ülni, de télen a vastag nadrág elég \"védelemnek\" tűnik). szóval lecsüccsentem, majd felpattantam de ez már késő volt, addigra már mindenem húgyban tocsogott. még langyos, bőséges, bűzös emberi vizeletben.
döntse el ki-ki, hogy ez kinek a hibája. csöveseké, suttyó utastársaké, vagy a BKV-é, de az autómban ilyen garantáltan nem fog történni velem.
A történet vége. miután leküzdöttem a hova hányjak érzést végül nem hazamentem, henem tovább a barátaimhoz (az volt közelebb), ahol fél órán keresztül sikáltam magam a zuhany alatt, nadrágom persze kuka...

Astoriamániás 2007.10.20. 19:31:40

Bevallom őszintén, metrómániás vagyok, de szeretem a villamosokat, vonatokat is. DE A KÖZL. B.ZI JELZŐT KIKÉREM MAGAMNAK!! Nyári szünetben ritkán kellett utazni, örültem neki, élveztem az utazást. Elégedett utas voltam.
Amióta megkezdődött az iskola, és nap mint nap kétszer kell BKV-znom, valahogy a visszájára fordult a véleményem. A villamos állandóan késik, sokszor van hogy nem jár, mert a síneken ütköznek az autók, az utasok lassúak, ha utolsónak szállsz fel, már biztos szabálytalanul, mert előtted csigák voltak, nem nyitnak ablakot, az utastér levegőtlen, ráadásul úgy beállják az utasteret, hogy még a félig tele villamoson is alig lehet mászkálni. A metróállomások forróak, levegőtlenek, ha megérkezik a szerelvény, udvariatlankodni kell, hogy legyen esélyed felpréselődni, a kocsiban télen-nyáron nagyobb a hőmérséklet, mint amekkorán vágóállatot már nem lehet szállítani, levegő nincs, a metróvezetők többsége bunkó és nem ért a munkájához (tisztelet a kivételnek, ismerek két állatira rendes metróvezetőt is), Az utasok beállják a mozgólépcsőt, amin nem lehet gyalogolni, borzalmasan lassú, amíg leérek rajta, addig már ott lennék autóval a Népligetnél (a Ferenc krt.-től indulva), a várakozási idő egyre nő. A metrókocsik felének vagy fikaszínű az ajtaja, vagy neonzöld a belseje, és spenótzöld az ajtaja, ma is olyan metróval kellett hazajönnöm, ami fertelmes! Nem tudom, mit gondoltak az oroszok mikor ezt tervezték, és az állam, amikor ezeket megvették. Nem is beszélve arról, hogy olyan dzsuvásak a metrók, hogy a székekre nem hogy a fenekemet, hanem a táskémat sem lennék hajlandó letenni (persze utóbbit nem is szabadna).
Minden nap utazni a 3-as metrón és egyes villamoson rémálom!
Meg az is rémálom, hogy egy metrómániásnak ez a véleménye....
Gratulálok, BKV, csak így tovább!
Otthon a család csodálkozik, hogy miért vagyok ideges és szemtelen, hát vajon miért? Teljesen kikészülök tőlük....Mármint a BKV-tól...

ApplePie 2007.10.22. 00:24:35

Wales és X-Polgártárs is férfi, ezért nem tudják, hogy egy 45 kilós egyetemista lány számára teljesen mást jelent a BKV, mint nekik. Velem volt már bunkó/lekezelő ok nélkül a 120 kilós férfi ellenőr, pedig MINDIG VAN bérletem és engem már tapogattak a 4-6-oson a tömegben. (És még mielőtt jönne a kritika, nem voltam kihívó ruhában, ráadásul nem tudtam hova elhúzódni, mert NEM VOLT HELY!!!)

sejk 2007.10.23. 11:49:34

Hong Kongban veszel plasztikkartyat, aztan aszerint von le a masina, amennyit utazol. A kartya visszavalthato, amennyiben nem hasznaltad el az osszes lovet rola, akkor visszakapod minusz kis levonas admin koltseg cimen. Ez a legkorrektebb. Vannak foltolto masinak, ahol fel tudod tolteni a kartyad, mint a prepaid telefont az ATM-nel.

Kuala Lumpurban a buszon ul egy ficko vagy egy no es megkerdezi, hova mesz, megmondod, erre ad egy zonajegyet, te meg perkelsz. ha messzebbre mesz, akkor tobb ekerul, mintha csak a sarokra. A legolcsobb jegy kb. 40-50 Ft. Ha egy utas hadovazna, hogy "Tovabbmesz, geci", akkor a busz nem indul el, majd utasok megverik a vagany csavot es ledobjak az utra. Busz elindul. Hir elterjed, senki nem probalkozik be meg egyszer.

Szoval mindenhol meg lehet oldani valahogy, csak nalunk van az, hogy barhova mesz, ugyanolyan rohadt draga, utas, kalauz pofatlan.

Nem veletlen, hogy a Kontroll nalunk forgott.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása