Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Magyarok a Cannes-i reklámfesztiválon

Néhány hete már hírt adtunk arról, hogy SMS Bandi meghódította a New York fesztivált, ahonnét elhozott egy bronzot, most pedig a legrangosabb Cannes-i reklámfesztiválon gyűjtött be egy ugyanolyan anyagból készült díjat. Ez bizony nagy szó, hiszen a hazai reklámalkotások ritkán tudnak beleszólni a nagyok játékába, a magyar nevezettek rendszerint csak a pálya mellől, legfeljebb  shortlistre kerülve a cserepadról nézik a meccset. Most azonban Bandi megtötre a csendet, és a hangzatos Cyber kategóriában egy szép díjjal öregbítette a Leo Burnett hírnevét.

A rend kedvéért meg kell említeni, hogy az ügynökség egy másik munkája, a Secret dezodornak készített Secret Jewel elnevezésű, erősen event alapú kampányával is shortlistre került. Tudjátok, ez volt az a rendezvény, amin a modellek a honaljukra meg a karjuk belső felére ragasztott ékszereket mutattak be, mintha a hónaljak széppé válásával az az igény is felmerült volna a nőkben, hogy az egykor bozont csúfította testrészüket is  ékszerekkel díszítsék.



Még egy kampánynak sikerült shortlistre verekednie magát. Nem tudom, hogy a reklámblogok lelkes olvasóin kívül találkozott-e valaki a Matchboxnak készült hazai fejlesztésű print hirdetésekkell. Én a magam részéről az elmúlt tíz évben sem nagyon emlékszem matchboxos print kommunikációra itthon, a Mattel viszont idén mindjárt többet is megrendelt az Ogilvytől, (kettőt a Hotwhelsnek is) amiket ugyancsak beneveztek Cannes-ban. Nekem elsőre kicsit furcsa ötletnek tűnik egy a gyerekeket célzó reklámban a Pulp Fiction, valamint a Starsky és Hutch figuráinak használata, de most ne akadjunk fenn ilyesmin, inkább örüljünk a shortlistnek, hiszen minden apró kis sikert meg kell becsülnünk itthon.

Címkék: autó online hungarikum reklámverseny

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr65527209

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Osiris 2008.06.19. 11:10:08

Hát szerintem ezek a Matchboxok elég gyengék. Az ujjaid a karakterek? És? Bandinak viszont respect!

metamorph 2008.06.19. 11:14:15

a kozepso ujjason tutira Ciccoline lesz

Kikkoman 2008.06.19. 11:16:15

metamorph
De az is szigorúan csak gyerekeknek.

Kikkoman 2008.06.19. 11:17:47

Mellesleg üvolt róluk, hogy scamek. Persze ez nem baj, hiszen a reklámversenyek mára ott tartanak, hogy szinte lehetetlen nem scammel a közelükbe jutni. Külföldön is ezt csinálják, nekünk sem kell szégyellni. Olyan ez mint a dopping. Ha nem használod te is, lemaradsz.

SueSue · http://twitter.com/Sue__sue 2008.06.19. 11:29:43

Kikkomannál a pont!
a secret kampány nekem (mint célcsoportnak is) tetszett, bár erős trend-setter hatást nem váltottak ki vele végre, valami jópofa dolog volt

azért a 3300 eurós belépő kicsit húzos volt a fesztiválra... :S

hanyi istok 2008.06.19. 11:47:17

SMS Bandi RULEZ!!
A Leo-nak meg a Dzsúznak gratula.

Bery · http://www.hellorepublic.com/author/bery/ 2008.06.19. 12:05:13

Román Balázs - a blogján, a "kamu" fesztiválfilmekkel kapcsolatban szemléletesen két kategóriát állított fel.

- Igazi ügyfélnek nem igazi reklám;
- Nem igazi ügyfél igazi reklám;

Az általad írt utóbbi kampányok - egyetértve RB-vel - a "nem igazi" kategóriába tartoznak...

:))

Bery · http://www.hellorepublic.com/author/bery/ 2008.06.19. 12:12:45

Sue, reklámbuzi

Ja olvastam, hogy a Kreatív újság Cannes-i különítménye beszélgetett az idei Cannes-i fenegyerek - Tordai P.-el. S arra jutottak, hogy a borsos regisztrációs díjból akár egy vékonyka kis kreatív csapat egyéves működtetése is kijönne.

Új ügyfélszerzésre sem igazán alkalmasak ezek a díjak. "New business director"-ok figyelem!

Ám én örülök annak, hogy ezévben már 43 nevezésünk van. A csehek, a maguk 69 nevezésével még mindig vernek minket....

:)

zsombor · http://kreativ.hu 2008.06.19. 12:14:43

matchbox/scam témában: kreativcannes.blogspot.com/2008/06/kamureklmok-sms-bandik-hnaljmatrick.html

díjügyben: a filmes és az integrált shortlist se jött még ki, mindkettőben vannak magyar nevezettek még, az sms bandi pl az integráltban is játszik. sz'al remélem, lesz még itt izgalom szombatig.

Bery · http://www.hellorepublic.com/author/bery/ 2008.06.19. 12:20:14

zsombor,

Épp előtted vetettem fel a helyet.

:))

Fedezz fel többet - Pepsi 2008.06.19. 13:02:25

egygrafikus 2008.06.19. 13:06:35

Gratula a Leonak- a többi scam...

borzalmacska 2008.06.19. 13:32:32

Nekem tetszik az ujj is. Bár tényleg jobb lett volna több célcsoport-specifikusabb változat, nem csak a Batman. Idekívánkozik a vicc:

Mit mond Batman Robinnak, mikor beszállnak a batmobilba?
Gyere Robin, szálljunk be a batmobilba!

Tetszés szerint helyettesíthető Matchboxszal :-)

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.06.19. 14:19:05

Igen, ezt láttam én is, ilyen egyezések mindig vannak. Viszont a magyar cucc legalább jobb.

franz 2008.06.19. 14:58:25

antibiker, RB

azért ez egy fura egyezés, mert ez is ogilvy, és ez idén oroszlánt is nyert.

Antibiker 2008.06.19. 16:02:56

Khm... hát ez az.

Osiris 2008.06.19. 16:18:44

Hát,... ez akkor elég kínos. Mi a magyarázat rá? Véletlen egybeesés?

franz 2008.06.19. 16:50:38

félreértések elkerülése végett: a fura egyezés alatt én nem azt értem, hogy nyúlás. pont az a fura benne, hogy 2 office benyújtja ugyanazt. lehet véletlen egybeesés, de annál szerintem ez gyengébb, mintsemhogy egymástól függetlenül többeknek is eszébe jutna (nem úgy mint pár éve a tonzúrás vakond a halk fűnyírónak). akkor viszont hogy. szal bárhonnan nézzük: fura.

RB · http://www.kreativ.hu 2008.06.19. 18:43:14

én nem azt állítottam, hogy a hazai matchbox/hotwheels reklám nyúlás, hanem, hogy valszeg egy hálózaton belüli ötlet gyenge feldolgozása, ja és persze nyilván nem az ügyfél kérte, hanem az ügynökség állt elő vele.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.06.19. 22:48:33

Csak az érthetőség kedvéért, ez az RB nem én vagyok, hanem Román Balázs. Na nem mintha nem értenék vele egyet.:)

SueSue · http://twitter.com/Sue__sue 2008.06.19. 23:38:12

ezt már nem mosod le magadról ;o) nekem ez mindig is gyanus volt :DDD

franz 2008.06.20. 09:23:27

kedves balázs, nemtom van-e ilyen tapasztalatod nemzetközi ügynökségnél, de a "hálózaton belüli ötlet feldolgozása" legalábbis valószínűtlen már ha egyáltalán létezik ilyesmi. olyan van h ismersz ötleteket embrionális állapotban a networkből, de ha valamit hát azt biztos nem nyúlja le senki a másiktól.

kratos 2008.06.20. 13:38:46

azé a ruszki mennyivel jobb már, ugyanarra. meg különben is milyen volt az adsoftheworld-ön a dhl-matchbox-scrabble-hotwheels szőnyegbombázás a scamek ratzingerétől.

megj.:ogli g-ben (is) van ilyen networkön belüli, regionális projekt, kiadnak néhány minimál alapbriefet, topicot, ügyfelet, amin lehet dolgozni, oszt a legesélyesebbnek tűnőket befizetik fesztiválra, a többi meg a nemzetközi lobbi dolga. a lényeg, hogy minden szir-szar shortlist ("jee, bejutottam a 160-ba!"), ugye, pontokat ér a Gunn reportban, és a globál márkáknál, tender esetén (world-wide tenderek) hajlamosak erősen figyelembe venni ezt a toplistát.

kratos 2008.06.20. 13:42:24

mármint nem ruszki, hanem mexikói, ha jól látom, amúgy. mondjuk ez is nyilván scam. de legalább vicces.

egygrafikus 2008.06.20. 13:56:08

Nyilván mindenki ismeri, de önmagam megnyugtatására azért belinkelem az oldalt ahol temérdek ilyen "azonos ügyfélnek azonos ügynökségtôl" származó cucc is van (sok egyéb jópofa egyezés mellett)

www.joelapompe.net/

trainmodeller 2008.06.27. 13:14:41

Sziasztok,

én úgy értesültem, hogy a cannes-i reklámfesztiválon a UPC kampánya is díjat nyert, ez így van?

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása