Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egészségtelen magyarnak lenni

A Médiaunió létrejöttét mindenképpen pozitív és régóta esedékes dolognak tartom. Annak, hogy ad hoc módon, államtitkárok vagy miniszterek kénye-kedve szerint induljanak társadalmi célú kampányok, amelyek nemhogy szinergiában, de a legcsekélyebb összefüggésben sincsenek egymással, nem sok értelme van. Szétaprózódnak az üzenetek, amelyek így szépen elsuhognak az emberek feje felett anélkül, hogy az érintettek észrevennék őket. Nagy szükség volt ezért egy alulról szerveződő, civil társulásra, amely képes összefogni a reklámipar különböző szereplőit az ügynökségektől a hirdetési felületet biztosító médiumokon át az adott kérdésben szakértő szervezetekig. Ezért aztán kíváncsian vártam, mi lesz a lassan egy éve tartó szervezkedés eredménye.

Így, látva az elkészült anyagokat másfél szemem nevet, egy fél pedig egy cseppet könnyezik. Hogy miért, azt majd később mondom el, először jöjjön a dicséret. A reklámok szerintem kifejezetten jól sikerültek. Ugyan nincs bennünk különösebben erős reklámötlet, hiszen a kampány alapgondolata mindössze annyi, hogy az egészségtelen életmód és a változtatás ellen felhozott üres és átlátszó kifogások bemutatásával szembesítsenek bennünket, átlag magyarokat életvitelünk és szemléletmódunk helytelenségével. A film elején elhangzó és kiírt szájbarágós mondatot leszámítva nem bonyolították túl a dolgot, de ebben az esetben ez nem is baj, ebben rejlik a film ereje. Na meg a rendező nagyszerű teljesítményében, ami nagyon sokat tesz hozzá a szpotokhoz. A filmek kifejezetten hangulatosra sikerültek, ízesen adják vissza a különféle karaktereket és azok kifogásait, amelyek valamelyikében mi is könnyen magunkra ismerhetünk.

A reakciókat olvasva persze nem mindenki volt ezen a véleményen. Sokan számomra meglepő módon egészen más oldalról közelítették meg a kampányt, azt kifogásolva, hogy a szpotokban bemutatott karakterek és szokások évszázadok óta a magyarság sajátjai, és azok negatív ábrázolása rossz fényt vet a kultúránkra. Én viszont azt mondom, hogy ha így is lenne, az sem lenne feltétlenül baj. Nem árt néha elgondolkodnunk az eddig kőbe vésettnek hitt igazságokon vagy értékrendünkön, és megpróbálunk változtatni a berögződött, régi, egészségtelen szokásainkon.

Ennyi a dicséret, most pedig jöjjön az az apróság, ami miatt a fél szemem nem tud a önfeledten nevetni. Ez pedig nem más, mint hogy a reklámokat nézve egész egyszerűen nem tudtam másra gondolni, mint a Nike egyik remekbe szabott idei filmjére, amelynek egész véletlenül "No excuses", azaz "Nincsenek kifogások" a címe. Ebben egy kosarast látunk, aki egy percen keresztül nem csinál mást, mint a különféle kifogásokat és ürügyeket sorolja, amelyekkel az ember kibújik a sportolás, testmozgás alól. A film végén ráadásul egy olyan csattanó van, hogy a fal adja a másikat, és az ember rögtön elszégyelli magát, amiért valaha akár csak egyet is felhozott az előbb hallott kifogások közül. Ne értsetek félre, ez valószínűleg csak az én bajom, mert a  célközönség valószínűleg túlnyomó része még hallomásból sem ismeri a Nike filmjét, és a készítők sem biztos, hogy beleakadtak. Épp ezért azt mondom, ne ezzel foglalkozzunk most, hanem szurkoljunk a kampánynak, hogy legyen valami foganatja, és hozzon egy kis javulást eltunyult, zsírszívű értékrendünkben. Kattintsatok, szavazzatok, mozogjatok!

Szerintünk: (0/5)
Pontszám: (4,5/5)

Címkék: nonprofit egészség reklámszavazás reklámszemle

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr46914792

Trackbackek, pingbackek:

Pingback: TamasSasvari.Com/Blog » Linkajánló - 2009 február 2009.03.01. 20:33:35

[...]Bookmark -poén Nincsde -végre egy jó reklám[...]

Pingback: Turulcsirip - sasvaritamas 2009.02.04. 16:00:54

[...]align="right" class="Katlatszo">[...]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

borzalmacska 2009.02.04. 11:50:26

Lehet tudni, hogy melyik ügynökség csinálta a filmet, ill. ki a rendező?

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.02.04. 11:55:38

A filmeket az ACG Hey készítette, ugyanaz az ügynökség, amely az esélyegyenlőségi kampány alapjait is lerakta. A rendezőről sajnos nincs infóm, aki tudja, írja be.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2009.02.04. 12:04:37

Az, hogy van esetleg hasonló, mit sem von le a filmek értékéből. Ráadásul - mint írtad is - ott baszott nagy csattanó van. Itt esetleg az lenne, ha észbe kapna a társadalom.

Kicsit.

a_tom 2009.02.04. 12:18:06

A megvalósítás maga nagyon jó, tetszik.
De az üzenet egy nagy szar, valaki olyan csinálhata akinek fogalma sincs a függőségről. Kétlem hogy ennek hatására megtérne valaki.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2009.02.04. 12:20:56

@a_tom: ezeknek nem a megtérés a célja (szerintem), hanem az, hogy egyáltalán elgondolkozzanak az emberek.
Arra viszont tökéletes.

2009.02.04. 12:33:24

gyenge.

elj szarul sokaig, vagy elvezd rovidebb ideig.

hg002 2009.02.04. 12:48:49

a_tom: ha meg nem is térnek, de talán nem szoknak rá annyian...

dontpanic 2009.02.04. 12:58:51

@baskiria:

Az egészséges élet nem egyenlő a szar élettel:) nyilván nem arról van szó, hogy sose igyál meg egy sört, vagy sose egyél meg egy jó pacalpörköltet:) az önsanyargatás senkinek nem jó, de attól még lehet ésszel élni.

Nekem tetszik a film, az üzenete és a megvalósítás is. Jó ez a saját magunkkal szembesítős módszer, talán több értelme van, mint a South Parkos Mackey bácsi féle "a drog rossz, az alkohol rossz, érteeem?" hegyibeszédnek.

Chalabre (törölt) 2009.02.04. 13:25:00


"Rajtad is múlik"

Valóban.

Erre mondja Popper Péter, hogy az alkoholizmusból betegséget csináltunk: "Az apám szemében az alkoholista gazember volt, aki elissza a gyerekek uzsonnapénzét. Vagyis erkölcsi kérdés volt, hogy valaki alkoholista-e vagy sem. Ebből most betegséget csináltunk, és igaza van Hamvasnak, hogy a pszichológia erkölcs helyett patologizál, és ezzel mindenkit felment az erkölcsi felelősség alól, mert a bűnöző szociális adaptációs zavarban szenved, az alkoholista szenvedélybeteg stb. Az ember pedig nem felelős a betegségéért. Ez a szemlélet felmenti az embert az önmagáért való felelősség alól."

Mindig örülök az ilyen szemléletnek, felelős, és nem mentegetőző, kifogásokat kereső gondolkodásmódnak, amely az éretlen személyiség ismérve. Az önmagunkért való felelősségvállalás felnőtté tesz. Ideje lenne végre felnőnünk!

Tiria 2009.02.04. 13:28:11

A rendező Spáh Dávid volt.

Közöd?? (törölt) 2009.02.04. 13:29:15

azt kéne megmagyarázni, hogy a magyarországi teljesen lepusztult cél nélkül lézengő 100%-ig kiszolgáltatott népesség mér is akarjon olyan sokáig élni! Mer kurvára nem akar, ez látszik.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.02.04. 13:58:26

Tiria
Kösz, akkor Dávidnak jár az ellenőrzőjébe egy őzike pecsét.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2009.02.04. 14:33:58

Geszti Petike megint beújított pár száz millát.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.02.04. 14:56:46

FILTOL
Ez hülyeség. A Médiaunió felajánlásokból gazdálkodik, mindenki önköltségi áron dolgozik, vagy mint a tévék, felajánlja a reklámhelyet. Nem kell mindenhol családt és összeesküvést látni.

dnd 2009.02.04. 15:22:31

Sőt, a résztvevők 99%-a teljesen ingyen dolgozik.

Cinematrixfilm 2009.02.04. 15:30:31

@FILTOL: Sziasztok, meg kell erősítenem Reklámbuzit. Életünkben nem készítettünk még olyan kis költségvetésből reklámfilmeket, mint ezeket. A stáb szinte ingyen állt ki, az eszközöket és a technikát ingyenes felajánlásokból kaptuk. Külön köszönet a Focus Foxnak (kép- és hangutómunka), a Vision Teamnek (kamera és lámpapark), Kodaknak (nyersanyag és labor), Spot Castingnak (szereplők) - utóbbinak igazgatója, Bándy Zsolt szerepel is az egyik filmben (köhögős ember). Az ügynökség ingyen dolgozott, a gyártócég (mi) szintén, a szereplők egy része barát vagy ismerős és szívességet tett. A lista korántsem teljes, előre is elnézést kérek azoktól, akiket kihagytam. Ja, és köszönet Dávidnak (Spah) és Márton Balázsnak a villámgyors és jó minőségű munkáért a megszokottnál spártaibb körülmények között is.

Bery · http://www.facebook.com/berkes.peter 2009.02.04. 15:36:34

Akik szerint túl negatívra sikerült,

A szpotban megjelenített karakterek, lehet, hogy titpikus magyar figurák, de ez egy többlépcsős kampány lesz.

A másodikban (szeptembertől) indul a pozitív attitűdöt megerősítő szakasz.

arasuna 2009.02.04. 16:01:48

Szerintem nagyon jo lett, pont attol, hogy maga a problema "univerzalis" de annak megjelenitese tipikusan magyar. Az alkoholizmus es a mozgasszegeny eletmod nemcsak Magyarorszagon, hanem Nyugat-Europaban is oriasi problema, sot.

Raadasul a kifogaskereses is szerintem emberi, nem pedig nemzeti tulajdonsag, szoval engem egyaltalan nem zavar a Nike filmmel valo hasonlosag.

Az alkotoknak es az osszes erintettnek gratulalok!!!

SueSue · http://twitter.com/Sue__sue 2009.02.04. 16:12:18

engem sem zavar a hasonlóság, csak egy kicsit (de az má' szakmai ártalom) valószínű a Nike reklám penetrációja ebben a célcsoportban nem releváns :S

ethan blow 2009.02.04. 17:55:50

nem is a célcsoportban kell keresni az ötletet kopizókat, de legyünk pozitívak, és feltételezzük, hogy ezúttal ez saját. az ötlet jó, bárkié volt, eredetileg, az egyetlen bibi a fejemben, hogy ettől olyan roncsfilmesen viccesnek tűnik nekem ez a téma, nem hiszem, hogy egy pohárral kevesebbet fogok inni ezentúl, legfeljebb idézem közben szlogenként az "ez orvosság" mondatot. mint eddig.

de ez már az én életviteli nyomorom eredménye, amin ez így ebben a formában nem fog segíteni, de jópofa. a médiacégek is felajánlották az ingyen helyeket különben? hm? (ha már média- és nem produkciósunió)

SueSue · http://twitter.com/Sue__sue 2009.02.05. 13:54:40

bulgakov
én úgy tudom igen (legalábbis óriásplakáthelyeket) dehát az mindig is van üres :o))

majomka 2009.02.05. 15:50:43

háccc...a tolószékes jobb lett. Ez szerintem egyrészt amatőr (a színészi játék főleg, ok, hogy barátok, de ez látszik is rajta), másrészt számomra baromira nem hatásos, eddig is tudtam, hogy a cigi rossz. Szóval szerintem ahhoz képest, hogy magyar, meg nincs benne pénz, meg mittoméjn, jó, de azért nem dicsérném halálra...

ethan blow 2009.02.05. 16:29:03

majomka, köszi, nem akrtam ünneprontónak és "frusztráltan fröcsögő negatív" baromnak tűnni, hiszen ami jó, azt halálra dícsérem, lásd az esélyegyenlőségről szóló filmek, de ez egy kicsit mellément, azt gondolom. közhelyeket mond el közhelyesen, nem ad nekik új értelmet, a kivitelezés szegényes, de nem trendi módon, az üzenet nem elég erős ahhoz, hogy megüssön és felismerésre késztessen. jópofáskodó és lapos lett, bár az alap gondolat nem rossz. amikor olvastam, akkor tetszett, a film után nem, szori. (pl. a fenti elütött kisgyerekes sem tűnik hipernagy büdzsének, talán a nyersanyag, mégis mennyivel elgondolkoztatóbb...)
(lehet köpni az arcomba, ez van)

kupau 2009.02.05. 21:23:33

Jó ötlet lett volna a nincs.de domaint használni :)

kisebbik rokk 2009.02.06. 19:25:34

Szerintem pont azért jók ezek a jelenetek, mert nevetségessé teszik ezt a fajta magatartást, és a legtöbb ember hiú. Sokan érzéketlenek már a szétroncsolt tüdős ijesztgetésekkel ill. érzelmes drámákkal szemben...

betonbotond 2009.02.18. 23:27:03

Jó ez !Tetszik. Volt tavaly egy Expressz újság hírdetés, mintha arra hajaztak volna erősen. Én bírom.

ethan blow 2009.02.25. 16:05:23

Nem tüdőt kell, de nem is ezt a hülyeséget. Mutasd meg a célcsoportnak mondjuk a gyereke életét úgy 10 éves korától, mert ő nem fogja látni, ugyanis halott lesz. Nem fog moziba járni a gyerekkel, se csajokról mesélni neki, se izgulni az érettségije miatt. Nem fogja megkérdezni tőle, hogy apa, amikor te fiatal voltál...?
Volt egy Michael Keaton film, amikor felvette előre a tüdőrákos a gyerekének, amit élete során mondani akarna neki...na, attól hagytam abba dohányzást.

Ez itt fent egy Irigy Hónaljmirigy paródia.

maitai 2009.04.29. 09:21:45

Bocsánat, OFF.
Most államvizsgáznék Külker reklám szakirányon, HA lenne valaki, aki elvállalná a szakdogám külső bírálatát (téma: a reklámok hatása a testképre, kicsit köze van a Médiaunióhoz is :-)). Legkésőbb hétfőig lehet felajánlást tenni: testkepkutatas@gmail.com
Még egyszer bocs és köszi, ha valaki jelentkezik!

Scandal Douglas · http://slhungary.blog.hu 2009.12.31. 07:54:57

A kampány folytatását hol hagytátok? Amikor bemutatják azokat az embereket, akik azt mondják: ELÉG VOLT! Azok is elég vicces jelenetek - a biciklijével eltanyázó volt alkoholista, a szex után nyalókázó dohányosok, a padban hatalmasat taknyoló csajszi. Az első reklámot ráadásul piszokul jól időzítették, mert akkoriban volt az az eset, amikor a debreceni focista elütött egy alkoholista biciklistát, aki állítólag nem ivott aznap...

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása