Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Emese anyja színre lép

Nem irigylem a Budapest Bankos kreatív csapatot. Emese figurájával sikerült megalkotniuk egy szerethető vagy éppen utálható, de mindenképpen érdekes figurát, valamint egy egyszerű és hatásos koncepciót, amelyre mint a sok példa is mutatja számos reklámot fel tudtak építeni. A kampánynak azonban éppen az erőssége egyben a gyenge pontja is, mivel az egész mögött nincs hagyományos értelemben vett kampányötlet, így ha Emese karakterét kivennénk az egyenletből, nem maradna utána semmi. Így aztán nincs más választás, ha nem akarnak egy teljesen új koncepcióval előállni, menniük kell tovább Emesével egészen addig, amíg be nem fullad a sorozat. Ezt először Zoltán kollégáinak behozásával próbálták elkerülni, majd az emigránsból lett rocker taxis Emese álruhás magánakciói következtek, amelyek sokak várakozásával ellentétben képesek voltak továbbvinni a kezdeti lendületet.

Ennek a folyamatnak a legújabb állomása egy új karakter, Emese édesanyjának egy barátokköztös fordulattal a sorozatba való beemelése. A legújabb filmben már az ő kettősüket láthatjuk, ami számomra már messze nem annyira szórakoztató, mint amilyenek az előzőek voltak. Itt is látszik, hogy ha Emese jól eltalált karaktere háttérbe szorul, akkor légüres tér keletkezik a filmben. Anyu, aki nem különösebben érdekes jelenség, nem tudta ezt az űrt kitölteni, bár nincs kizárva, hogy a következő reklámokban tovább bontogatják majd a karakterét. A reklámot nézve felmerül a kérdés, meddig lehet még Emese farvizén hajózva reklámozni a bank termékeit, és mikor jön el az a pont, amikor a célközönség végérvényesen ráun a karakterre. Nektek hol van ez a pont? Már eljött, most van itt, vagy szerintetek még van kraft ebben a koncepcióban? Szavazzatok, és meglátjuk.

Szerintünk: (0/5)
Pontszám: (2,9/5)

Címkék: bank reklámszavazás reklámszemle

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr701001577

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

4tissimo · http://4tissimo.wordpress.com/ 2009.03.16. 11:19:03

Nekem még mindig tud örömet okozni a sorozat, a "Zoltánt bírod?"-nál konkrétan felnyerítettem.

Hutchington 2009.03.16. 11:23:37

Utóbbi időben szerintem inkább eröltetett ez az egész. Először nagyon tetszett, de már érezhető hogy nem tudják kihozni belőle azt a lendületet. Asszem az álruhás akciók láttán kezdett kialakulni bennem ez az érzés.

larvatus 2009.03.16. 13:11:24

@4tissimo: Érdekes, számomra az amúgy is laposnak tűnő továbbfűzést az eredeti és roppant vicces "birod?" kifacsarásával sikerült végleg hazavágni, és ez sajnos visszamenőleg is érvényes. Az amúgy nagyszerű Nagy Mari meg úgy feszeng a szerepében, hogy nézni is kínos. Szóval részemről 1,5 és akkor még jó fej voltam...

nikk rivers 2009.03.16. 13:16:15

"...és ne játszd itt az ártatlant itt Zoltán előtt." - 5 pont.
Kár, hogy csak ez az egy mondat élvezhető a filmben,
Emese mostanában mintha magára maradt volna...

A "javítom a szolgáltatást", "tesztelem a szolgáltatást" sorozat után most hiányzik az átütő koncepció..., ezután a "meggyőzöm anyukámat" részek következnek?

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.03.16. 15:09:23

Lehet, hogy már annyira telítődtetek vele, hogy már kommentre sem futja?:)

bys · http://unhub.com/bysman 2009.03.16. 15:32:46

Imádom Emesét bármit csinál. Egész estés gigamozit akarok!

freddo 2009.03.16. 16:46:23

Szerintem ez mentőöv lehetett volna, ha Columbo feleségéhez hasonlóan soha nem jelenik meg a filmekben. Talán többet és érdekesebben lehetett volna játszani vele.

macskafaraok 2009.03.17. 01:12:26

kivert a viz. lebegtetni jobb lett volna,
jon a debil tesoja is a vegen...

TH 2009.03.17. 10:47:01

Kérdésem: Emese a banknál dolgozik vagy sem?

venuswoman · http://sorozatdara.blog.hu 2009.03.17. 11:42:51

nem olyan vicces, mint volt, de számomra a végén a "zoltánt bírod" teljesen hazavágta az egészet és csak egy nagy wtf érzés maradt utána :P

josziff 2009.03.17. 14:40:24

"Emese farvizén hajózva": büntet ez a kifejezés!:)
Egyébként meg mivel tvzni nem sűrűn szoktam, ezért csak a radio cafén játszott verziót ismerem, de az nagyságrendekkel faszább ennél. "Mondod, vagy mondjam?" Ez elég vérszegény videó viszont.

Tilcsák Bea (törölt) 2009.03.17. 15:07:01

imádom emesét. egyre jobban...

Mirrmurr 2009.03.18. 09:10:42

Nincs gond Emesével, pont jókor jött a mami. Épp az fogja össze az epizódokat, hogy Emese karakán, pattogós stílusa megmaradt végig, a legjobb most a "Na!" felkiáltás a végén. Emesének igaza van megint, ugyebár.
Mindezekkel együtt valóban félő, hogy felhígul a karakter, talán Zoltán irányába kéne valahogy viccesen nyitni.

Chalabre (törölt) 2009.03.18. 16:45:00


Emese karaktere nálam már a kezdetek kezdetén kifulladt. Egy bank lúrereket alkalmaz és mi ilyen emberekre bízzuk a pénzünk? Rájöttek, hogy az alapkoncepció hibás, így eltávolították Emesét a banki alkalmazottak köréből hitelrontás miatt. Azonban pióca mód visszajár a nyakunkra, és a nyakukra, mint ügyfél. A BB-nek ilyen ügyfelei vannak, akikkel reklámozza magát. Ki akar ilyen ügyfelek közé tartozni? Vonzó ajánlat Emesék közé soroltatni magunk? Az ilyen lúzerek még bankot sem tudnak választani. "Hát, hülye azért nem vagyok!" Szerencsére akadnak még más bankok a placcon...
Nekem ezt üzenik e mesés reklámok...

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása