Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Tehénszar alakú fesztiválpárna

A Studio Brussels, egy kisebb belga zenei csatorna szerette volna magára felhívni a figyelmet a nyári szabadtéri fesztiválokon, de úgy, hogy a nagy hirdetőkkel szemben ne másszon a látogatók arcába feleslegesen. Az ügykökség javaslatára ezért inkább a fenekük alá másztak, ugyanis azt találták ki, hogy egy olyan ajándékkal kedveskednek a kilátogatóknak, amit azok használni is tudnak majd a fűben való heverészés és sörözés közben. Ez az ajándék egy párna lett, aminek különlegességét az adja, hogy ránézésre teljesen olyan, mintha egy hatalmas tehénlepény lenne. A gondolat, hogy egy kupac szar közepén üldögélhetnek, olyannyira megmelengette a fesztiválozók szívét, mint egy valódi, gőzölgő tehénlepény, aminek köszönhetően a párna egy pillanat alatt slágerajándékká vált, amiért hosszú sorokban kígyóztak az emberek. Nem is csoda, hiszen nincs is annál viccesebb, mint valakit hellyel kínálni egy kupac szar közepén. 

Címkék: ambient elmebaj

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr331213589

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NIN|JA (törölt) 2009.06.29. 09:32:08

Hoho...
Eleg elethu lett, bar en hianyolom kicsit a fuszalakat es egyeb rostokat a parnabol.;)

egyebkent nekem ez kicsit tul megy a vicces hataran...valahogy sosem tudtam ertekelni az ilyen jellegu poenokat, mint a figoparna, mutakony, stb...

Azert megneznem a fesztivalon, hogy a csajok a kis taskajukbol elokapjak...:D

BékiPeti · http://kiberloves.blogspot.com 2009.06.29. 09:51:03

Nagyon hasznos dolog. Ha egy ilyet otthagyok, amíg sörért megyek, senki nem fogja elfoglalni a helyemet. :)

qwertzu 2009.06.29. 10:01:52

Viccesebbé tehető a helyzet, ha miután kellően elterjedt, becsempészünk néhány igazit tehénlepényt is, és kínáljuk helyként az arra tévedőknek.

SueSue · http://twitter.com/Sue__sue 2009.06.29. 11:14:30

ha valaki lemaradt vón, elég ha a szponzor színes gumilabdákkal szórja meg a népet a zenei élmény helyett ;o)
www.soundhead.hu/tideblog/wp-content/uploads/2009/06/41.jpg

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.06.29. 11:17:00

Sue
Sajnos itthon ez is elég, ezt is el lehet adni ügyfélnek.

SueSue · http://twitter.com/Sue__sue 2009.06.29. 11:23:04

az emberek zsákszámra vitték haza...de nincs ezzel semmi baj

thing 2009.06.29. 11:35:41

Revenge of the Shit

SueSue · http://twitter.com/Sue__sue 2009.06.29. 11:44:25

@reklámbuzi: csak annyi még, hogy event-ek során még ez is csoda ha erre áldoz egy cég

Bery · http://www.facebook.com/berkes.peter 2009.06.29. 12:01:58

@reklámbuzi:

szerintem ötletes megoldás. A fesztiválok is kezdenek egyfajta "szponzorerdőre" hasonlítani. Ezért a brand fesztiválkörnyezetben való megjelenését is kreatívan kell tervezni.

Egy sor szempontot érdemes figyelembe venni a márkatulajdonosnak: pl: mennyire kelti fel a márkamegjelenés a fesztiválozók figyelmét, stb. (szerintem ennél a tehénszarosnál ütősen!)

Ha hazai példát kellenne említenem, akkor a MOL-Embermosója, a Hubertus Szarvasvadász verseny, illetve a Soproni a Volt fesztiválon (lengőteke, műszóüveg, tépőzáras fal) jut eszembe, mint a fesztiválhoz igazított kreatív márkamegjelenés.

majomka 2009.06.29. 13:38:10

lehet ilyet rendelni vhol? Kurvajól nézne ki a nappaliban.

Gergő, CsokiMa · http://csokima.eu 2009.06.29. 13:58:12

Én tudok rá egy elég népes célpiacot. De ők nem járnak sörfesztiválra. Viszont ki mondta, hogy csak ott lehet használni?

geb@sz 2009.06.29. 15:27:58

Ilyen kéne a THázban az összes képviselô székére!
Sôt, a parlamenti büfére is lennének ötleteim.
A Fôvárosi Közgyûlésen meg stílusosan mûanyag kutyasz@r szônyegen vezetne át az út a padsorokba.

tanita · http://ingyenholmik.blog.hu 2009.06.29. 16:04:49

anyám borogass
én rá nem ülnék XD

tárhejj · http://atarhely.hu 2009.06.29. 16:33:38

Találó, de nem ülnék rá :))

BeneC · http://www.pokerstrategy.com/u0ZFQ2 2009.07.05. 01:05:32

Jajj de jó, végre valami, amibe pelus nélkül is belecsücsizhetek :D

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása